hogy én majd most jól berúgok. aztán valahogy mégis így alakul... :) (najó, vannak tervezős napok is... ne csúsztassak már ekkorákat...)
este 9 helyett már 7-kor tudtam találkozni Bertával. beültünk a Stexbe, kajáltunk, pedig nem is voltam éhes, úgyhogy egy részét becsomagoltattam és hazavittem. beszélgetés közben, este 11-ig lecsúszott 3-szor 3 dl rosé. puff neki. több, mint egy üvegnyi. be is álltam rendesen.
Berta még nem is látott részegnek szerintem. :)
jól lecseszett, persze jogosan, hogy mi a szart alázom magam a Bőgős miatt, hogy egyik ember se érdemli meg, hogy rosszul érezzem magam, meg mittomén... kaptam a pofámra. amit persze már én is tudtam, de azért nem baj az, ha többször elismétli valaki. hátha hat végre. vagy hét. :)
hazabotorkáltam, meg persze üvöltve énekeltem Esperanzát az utcán. dafke. nem azért, hogy mardossam magam, egyszerűen imádom a zenéjét. ma reggel is őt hallgattam. mert jó hallgatni. és egyre kevésbé facsarodik el a szivem, ha hallgatom, és egyre kevésbé jut eszembe a Bőgős róla.
ja, hát a legjobbat meg sem írtam. tegnap reggel megint elkapott a bakter a piros 7-esen. annyira tudtam, mikor megláttam a nőt, hogy ellenőr. kotorásztam a táskámban, majd beközöltem, hogy minden iratom a másikban maradt, majd bemutatom a bérletet. a személyim sincs nálam, mert minden egy másik táskában van.
erre, gondolta befenyít és megijeszt, elkezdi mondani, hogy "jó, akkor a RENDŐRSÉGI ADATLEKÉRÉSHEZ kérem írja le ide az adatait!!!" na, hát mondom, nekem aztán lekérhetitek. meg rendőrség. menj már a francba. leszarom az egész békávét magasról.
úgyhogy elkezdtem írni...
név: Szalay Éva (kedvenc Kaukázus számom, mindig is szerettem volna Szalay Éva lenni, de hát... na, mindegy. a lényeg, hogy a Bőgősnek is ugyanez a vezetékneve, szóval akár lehettem is volna Szalay Éva, de ezt már buktam.)
cím: a Bőgős lakcíme. :) (ha már Szalay-Szalay... szopódjon csak)
születési idő: 1978. 10. 02. (többet nem mertem csalni, bár két, aranyos copflit kötöttem reggel, viszont az arcom meglehetősen gyűrött volt az esti szétcsapásnak köszönhetően. a hónap, nap meg a Bőgőssel való megismerkedésünk dátuma)
anyja neve: Kiss Vilma (a Bőgős anyját Vilmának hívják)...
na, hát így faszán kitöltöttem a papírt. aztán jött az orbáncos bukta... alá kellett írni. erre elkezdtem a saját nevem, de az ugye "K"-val kezdődik... (a nagy K-nál!! muhaha) aztán gyorsan átírtam "S"-re... és odavakartam, hogy Szalay Éva...
megnézi az ellenőr, azt mondja: "látom, hogy más betűvel kezdte aláírni, biztos, hogy így hívják??"
mondom: "persze, csak annyira rázott a busz, össze-vissza írtam..."
erre ő: "najó, majd a RENDŐRSÉGI ADATLEKÉRÉSNÉL úgyis kiderül, hogy helyesek-e az adatok!!"
mondom: "úgy hívnak. jaj. haladjunk már. a csekket megkapom? azzal ma ingyen utazok a felszínen..." (vérgeci vagyok nah)
erre odadta, én meg leszálltam, mert megérkeztem. :) ha a Bőgős megkapja a büntetést postán, biztos fog pislogni... :) ezek után mindig Szalay Évának adom ki magam, és mindig az ő címére küldetem a büntit. velem nem jó rosszban lenni... majd megtanulja... ;) (kicsinyes bosszú??? nem érdekel) csak még az aláírást kell begyakorolni, hogy ne csesszem el. :)
vissza a jelenhez... nos, picsarészegen aludtam el este 2 másodperc alatt, de 4-kor felébredtem, aztán már a macska nem hagyott aludni (megint ivarzik), 6-kor meg keltem, mert hajat kellett mosnom, meg kitalálni, mit vegyek fel. este ugyanis színházba megyek a Kossal. mivel hóvégi zárás van, már úgy jöttem, hogy haza se megyek előtte, mert tuti nem lesz rá időm, örülök, ha 7-re be tudok esni az Örkénybe. :S
olyan fáradt vagyok, mint a dög...
holnap elvileg 5-kor randi a Dobossal. elvileg az Örsön... háttt... kíváncsi leszek. több dolog is már basz vele kapcsolatban...
egyrészt kibaszott elfoglalt... heti két este próbál a zenekarával, vannak fellépéseik is, készül az ügyvédi szakvizsgájára, tehát rengeteget tanul, meg ugyebár dolgozik is... szóval nem tudom, mikor lenne rám ideje. másrészt meg (bár a death metal zenekarban dobolás, meg a zene imádata nem feltétlenül erre következtetne) szerintem túl unalmas fickó hozzám. túlságosan kispolgár... sótlan, savanyú. intelligens, meg viszonylag széleslátókörű, de ha nem tud megnevettetni, akkor... áhhh... najó, pár hónapja halt meg az édesapja... nyilván attól sem túl felszabadult, de... áhhh... nem tudom. a holnapi találkozó majd eldönti a dolgot.
még nem tudom, hogy rockerribancnak öltözzek, vagy valami decens úrinőnek... (púzmányos, fasori gimnáziumos, katolikus, jobboldali... azért cölibátust csak nem fogadott...)... valakinek van ötlete??? :)
mindenesetre az esti Gödör bulin ott akarok lenni. bár egy ezres a beugró, Veró miatt (meg Nyúl és Csírabá' miatt) hajlandó vagyok kipengetni. így viszont nem áll fenn a veszély, hogy a Bőgős megjelenik, ő ugyanis csak ingyenes rendezvényekre jár. legalább is 90%-ban. :)
faszomat beleverem, hogy itt minden a Bőgősről szól. meg az egész életem még mindig... áhhh... sose lesz ennek vége... soha... :(
kedd, március 31, 2009
hétfő, március 30, 2009
nem akartam én
minden este bebaszni, aztán mégis úgy lett. szombat este is borral tértem haza, vasárnap is bevásároltam egy üveggel.
tegnap este pl. már este fél8-ra kész voltam. rettenetesen kiborultam, meg depis lettem. hiányzott az a faszfej. :( sajnos ezt újfent sms-ekben hoztam a tudtára.
nem fogom ideírni, hogy miket toltam, mert én is kurvára szégyenlem, hogy ennyire gyenge voltam és a méltóságomat dobtam a sárba, hogy azon páros lábbal, vihogva ugrálhasson, de übergáz volt. ja, persze közben találtam valami fűmaradékot egy régi pipámban, még azt is eldurrantottam. beraktam a Dívás cd-t, hogy végigbőgjem/üvöltve énekeljem. aztán már csak Palya Bea nyomatta 20-szor a Portugált, majd Esperanza Spalding Precious c. száma szintén 20-szor.
de most viszont GAME OVER. Bőgősről beszélni nem fogok soha többé, nem akarok beszélni róla, nem akarok rá gondolni és ennyi. tényleg lezártam ezt a történetet, mert rájöttem, hogy szarik ő a fejemre magasról. ennyi volt. hogy miért volt ennyi, nem tudom. hogy mitől kattant be, nem tudom, de én részemről tényleg lezártnak tekintem az ügyet.
ha netán találkozom vele, átnézek rajta, idegennek fogom tekinteni. de leginkább kerülni fogom azokat a helyeket, ahol találkozhatnánk. én innentől kezdve nem ismerem őt. törlök minden gondolatot, ami vele kapcsolatos. a szívembe elraktározom, hogy jártam egyszer egy Jazzbőgőssel, de ennyi és nem több.
és elhatároztam, engem mégegyszer pasi nem fog megszopatni. engem mégegyszer pasi nem fog dobni. vagy én szakítok, vagy semmi. ezt az örömet mégegyszer nem adom meg senkinek. hogy belémrugdalva élje ki magát bárki is. hát a lófaszt.
a cuccait meg ki fogom baszni a tárolóba, a gecibe, hogy ne lássam nap, mint nap. nem akarok tudni róla semmit. igazából az iwiwen is törölni akartam az ismerősök közül, de az túl kicsinyes húzás lenne. aztán persze lehet, hogy pár hét/hónap múlva azt is megteszem.
amúgy persze vasárnap, napközben már kitöröltem a számát a telefonomból, meg minden szaros sms-t, amit egymásnak küldtünk, csak egyet nem, ezért volt meg a száma sajnos, és mostanra már kívülről tudom, pedig pont azért töröltem mindent, hogy ne essek a részegen/betépve sms-ezés hibájába. na, mindegy.
ma reggel viszont ünnepélyes keretek között kibasztam a fogkeféjét a gecibe. látni se akarom azt se többet.
az a legnagyobb gáz, hogy a piálás most már tényleg minden este hiányzik. már rutinosan veszem a bort, már úgy iszom, mint a vizet. a vásárláskor egyébként elsődleges szempont, hogy rosé legyen, lehetőleg félédes és legalább 12%-os. hogy egy üvegtől bebasszak. eddig mindig sikerült. :)
ja, szombat este annyira sikerült berúgnom este 9-re, hogy a lakásban (!!!!) elhagytam a mobilomat. éjszaka fel-felkeltem, hogy keresgessem, de nem találtam. aztán visszadöglöttem. aztán reggel, mikor kicsit tisztult a fejem, akkor jutott eszembe, hogy hol lehet. végül meg is találtam persze.
szóval önpusztítás rulez. :)
nagyon kellene a zöld, mert egyrészt a bor drágább mulatság, másrészt tényleg kezdem unni. a fű egészen máshogy hat. mondjuk tegnap este, mikor a kettőt kevertem... na, az se volt gyenge... de inkább maradnék a zöldnél. most nem fájna a fejem, mint állat. :(
tegnap este pl. már este fél8-ra kész voltam. rettenetesen kiborultam, meg depis lettem. hiányzott az a faszfej. :( sajnos ezt újfent sms-ekben hoztam a tudtára.
nem fogom ideírni, hogy miket toltam, mert én is kurvára szégyenlem, hogy ennyire gyenge voltam és a méltóságomat dobtam a sárba, hogy azon páros lábbal, vihogva ugrálhasson, de übergáz volt. ja, persze közben találtam valami fűmaradékot egy régi pipámban, még azt is eldurrantottam. beraktam a Dívás cd-t, hogy végigbőgjem/üvöltve énekeljem. aztán már csak Palya Bea nyomatta 20-szor a Portugált, majd Esperanza Spalding Precious c. száma szintén 20-szor.
de most viszont GAME OVER. Bőgősről beszélni nem fogok soha többé, nem akarok beszélni róla, nem akarok rá gondolni és ennyi. tényleg lezártam ezt a történetet, mert rájöttem, hogy szarik ő a fejemre magasról. ennyi volt. hogy miért volt ennyi, nem tudom. hogy mitől kattant be, nem tudom, de én részemről tényleg lezártnak tekintem az ügyet.
ha netán találkozom vele, átnézek rajta, idegennek fogom tekinteni. de leginkább kerülni fogom azokat a helyeket, ahol találkozhatnánk. én innentől kezdve nem ismerem őt. törlök minden gondolatot, ami vele kapcsolatos. a szívembe elraktározom, hogy jártam egyszer egy Jazzbőgőssel, de ennyi és nem több.
és elhatároztam, engem mégegyszer pasi nem fog megszopatni. engem mégegyszer pasi nem fog dobni. vagy én szakítok, vagy semmi. ezt az örömet mégegyszer nem adom meg senkinek. hogy belémrugdalva élje ki magát bárki is. hát a lófaszt.
a cuccait meg ki fogom baszni a tárolóba, a gecibe, hogy ne lássam nap, mint nap. nem akarok tudni róla semmit. igazából az iwiwen is törölni akartam az ismerősök közül, de az túl kicsinyes húzás lenne. aztán persze lehet, hogy pár hét/hónap múlva azt is megteszem.
amúgy persze vasárnap, napközben már kitöröltem a számát a telefonomból, meg minden szaros sms-t, amit egymásnak küldtünk, csak egyet nem, ezért volt meg a száma sajnos, és mostanra már kívülről tudom, pedig pont azért töröltem mindent, hogy ne essek a részegen/betépve sms-ezés hibájába. na, mindegy.
ma reggel viszont ünnepélyes keretek között kibasztam a fogkeféjét a gecibe. látni se akarom azt se többet.
az a legnagyobb gáz, hogy a piálás most már tényleg minden este hiányzik. már rutinosan veszem a bort, már úgy iszom, mint a vizet. a vásárláskor egyébként elsődleges szempont, hogy rosé legyen, lehetőleg félédes és legalább 12%-os. hogy egy üvegtől bebasszak. eddig mindig sikerült. :)
ja, szombat este annyira sikerült berúgnom este 9-re, hogy a lakásban (!!!!) elhagytam a mobilomat. éjszaka fel-felkeltem, hogy keresgessem, de nem találtam. aztán visszadöglöttem. aztán reggel, mikor kicsit tisztult a fejem, akkor jutott eszembe, hogy hol lehet. végül meg is találtam persze.
szóval önpusztítás rulez. :)
nagyon kellene a zöld, mert egyrészt a bor drágább mulatság, másrészt tényleg kezdem unni. a fű egészen máshogy hat. mondjuk tegnap este, mikor a kettőt kevertem... na, az se volt gyenge... de inkább maradnék a zöldnél. most nem fájna a fejem, mint állat. :(
szombat, március 28, 2009
ha nem lennék
ilyen fáradt, meg hulladék, meg fejfájós, akkor el is mennék ma este Áronék koncertjére, amiről épp az imént írt nekem üzenetet iwiwen.
de igazából nincs is kivel menni, egyedül meg gáz. szóval marad az eredeti terv, hazamegyek, eszek valami könnyűt és ledöglök a kanapéra, tévézni. az jó lesz.
amúgy most egy Dobossal ismerkedem éppen. sokkal közelebb áll hozzám, mint a Tubás. jobban bejön. mondjuk, arról még nem tudok, hogy a focit szereti-e... de ez Bőgősnél se volt akadály. :)
szóval a Dobos amúgy jogot végzett, jogászként dolgozik, autodidakta módon tanult meg dobolni és több metál zenekarban játszik. Bőgőssel egyidős, de Skorpió. és már nagyon akar találkozni velem. :) egyelőre ennyit róla.
rommá unom magam és még 6-ig bent kell lennem... ez valami botrány... már szóról-szóra tudom a napi politikai eseményeket... (na, az is egy vicc, hagyjuk is inkább...) áhhh... mennék haza, de nagyon.
sokat gondolok a Bőgősre. mindenkit hozzá mérek még mindig. jajistenem... a hülye humora... meg az édes nyusziszája, meg a barkója... rettenetesen hiányzik. egyáltalán nem szép pasi. még csak a teste sem tökéletes. de a belső annyira széppé tudta tenni... Banya mikor meglátta elborzadt... hogy milyen csúf... pedig nem. egyáltalán nem. nekem nem. a leggyönyörűbb, akit valaha is ismertem. még a Repülős is elbújhat mellette (mert az szimplán csak szép volt, hibátlan fogsorával mosolygott, de ennyi...) de benne van valami plusz... valami több... tényleges kisugárzás... főleg mikor játszik... és jaj, de régen láttam már játszani... több, mint egy hónapja... utoljára a Kamrában... amikor még olyan boldogok voltunk. vagy legalább is ő is annak tűnt...
továbbra sem tudom elképzelni, hogy mi kattant be nála, mi történt vele a Kamrás buli utáni héten... egyszerűen nem értem. hogy tudott kiszeretni belőlem, hogy bírta nélkülem (hogy nem hiányoztam neki), hogy akarhat egyszercsak egyedül lenni...
jajnekem... de jó lenne erősnek lenni... édes Istenem... de nagyon jó lenne, ha menne... de nem megy. most még nem. nagyon nem. kurvára nem. :(
bárcsak hívna ma, hogy fel akar jönni hozzám... mondjuk, a tegnap esti sms után nem keménykedhetek vele, nem mondhatnám neki, hogy ne jöjjön... gáz lenne... de ha meg jön... jajnekem... áhhh... úgyse hív. ez tuti. nem is ringatom magam benne. jobb a békesség.
de igazából nincs is kivel menni, egyedül meg gáz. szóval marad az eredeti terv, hazamegyek, eszek valami könnyűt és ledöglök a kanapéra, tévézni. az jó lesz.
amúgy most egy Dobossal ismerkedem éppen. sokkal közelebb áll hozzám, mint a Tubás. jobban bejön. mondjuk, arról még nem tudok, hogy a focit szereti-e... de ez Bőgősnél se volt akadály. :)
szóval a Dobos amúgy jogot végzett, jogászként dolgozik, autodidakta módon tanult meg dobolni és több metál zenekarban játszik. Bőgőssel egyidős, de Skorpió. és már nagyon akar találkozni velem. :) egyelőre ennyit róla.
rommá unom magam és még 6-ig bent kell lennem... ez valami botrány... már szóról-szóra tudom a napi politikai eseményeket... (na, az is egy vicc, hagyjuk is inkább...) áhhh... mennék haza, de nagyon.
sokat gondolok a Bőgősre. mindenkit hozzá mérek még mindig. jajistenem... a hülye humora... meg az édes nyusziszája, meg a barkója... rettenetesen hiányzik. egyáltalán nem szép pasi. még csak a teste sem tökéletes. de a belső annyira széppé tudta tenni... Banya mikor meglátta elborzadt... hogy milyen csúf... pedig nem. egyáltalán nem. nekem nem. a leggyönyörűbb, akit valaha is ismertem. még a Repülős is elbújhat mellette (mert az szimplán csak szép volt, hibátlan fogsorával mosolygott, de ennyi...) de benne van valami plusz... valami több... tényleges kisugárzás... főleg mikor játszik... és jaj, de régen láttam már játszani... több, mint egy hónapja... utoljára a Kamrában... amikor még olyan boldogok voltunk. vagy legalább is ő is annak tűnt...
továbbra sem tudom elképzelni, hogy mi kattant be nála, mi történt vele a Kamrás buli utáni héten... egyszerűen nem értem. hogy tudott kiszeretni belőlem, hogy bírta nélkülem (hogy nem hiányoztam neki), hogy akarhat egyszercsak egyedül lenni...
jajnekem... de jó lenne erősnek lenni... édes Istenem... de nagyon jó lenne, ha menne... de nem megy. most még nem. nagyon nem. kurvára nem. :(
bárcsak hívna ma, hogy fel akar jönni hozzám... mondjuk, a tegnap esti sms után nem keménykedhetek vele, nem mondhatnám neki, hogy ne jöjjön... gáz lenne... de ha meg jön... jajnekem... áhhh... úgyse hív. ez tuti. nem is ringatom magam benne. jobb a békesség.
újfent sikerült magamat
szénné aláznom tegnap este. :(
ott kezdődött, hogy Bertával találkoztam, és rájöttem, hogy jövő héten egy kis pénz áll a házhoz, hát elkezdtem előre költeni. (totál ugyanolyan vagyok, mint a Bőgős, ő is ugyanezt szokta csinálni. már előre költi a gázsit, és olyankor nem nézi, hogy mire.) szóval megjutalmaztam magam egy üveg roséval.
a boltban volt egy kellemes pillanatom. oda járok szinte minden nap egyébként. megyek a kasszához, jön a srác, hogy "máris a tiéd vagyok egészen..." erre a szemben ülő csaj (feltehetőleg a barátnője) rámordul, hogy "nana..." mire én, hogy mentsem a helyzetet: "ahhoz azért két ember kell..." és széles mosoly.
erre a srác: "jó, azért a hódolód még lehetek, nem???" mire én: "persze, simán..." :)
csak pillogtam hazáig, hogy mifasz... ilyen sikerem van??? :)
hazamentem, végre kiganyéztam a lakást. a szemeteszsákba (ilyen kurvanagy, fekete, hullazsák típus) 3 hete gyűjtöm a szemetet, üres üvegeket (volt benne vagy 8-10), törött poharat, csikket, minden szart, most végre bezártam és kiraktam az ajtó elé. annyira tele lett, hogy alig bírtam összekötni a tetejét, meg kivonszolni a lakásból.
elmosogattam, halakat takarítottam, virágokat raktam rendbe. csak az lebegett a szemem előtt, hogy ha megcsinálom, a jutalmam bor lesz. :) addigra be is hűlt szépen. :)
megint kindzsit vacsiztam, most egy másik helyre mentem, uhhh... kurvasokat adtak. rengeteget. alig bírtam vele... beszéltem a Tesómmal telefonon, aztán anyuékkal. közöltem velük, hogy ma mégsem megyek haza, mert a munkahelyen kell szopódnom legalább este 6-ig, de inkább tovább... szóval off. majd húsvétkor. de akkor 4 napra.
aztán kezdődött a Nancy maraton az HBO Comedyn. nekiálltam nézni. boroztam. jól berúgtam. na, és itt jött az alázás. küldtem sms-t a Bőgősnek. annyira, de annyira hiányzott. olyan szar volt nélküle. néztem a Nancyt, röhögtem a poénokon és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ő is látná, neki is mennyire tetszene... és írtam neki ezt: "az a nagy büdös helyzet, hogy gecire hiányzol. történt ami, írtam amit, de hozzád fogható csodálatos Férfival még nem találkoztam. és nyilván soha többé nem is fogok..."
tudom. tudom. szánalmas. borzalmas. rettenetes. kurva nagy hiba. meg minden. tisztában vagyok vele. ráadásul totális következetlenségre vall. meg bizonytalanságra. meg határozatlanságra. meg nyűglődésre. meg szenvedésre. meg kapirgálásra.
egyszer azt írom neki, hogy befejeztem vele, aztán meg, hogy mégis kéne... rémes. én mondom, rémes. válasz persze nem jött, de nagyon jó lenne tudni, hogy mit gondol ő ilyenkor. unottan törli az üzenetet? vagy azért még örömködik, hogy lám-lám, én mennyire szenvedek? el sem tudom képzelni, hogy mi játszódik le benne...
ezzel a húzással persze még a lehetőségét is ignoráltam annak, hogy ma este esetleg találkozni akarjon velem. nyilván nem szeretné, ha megint rajta csüngenék, ha érzelmileg belebolondulnék, ha hívogatnám, zaklatnám, nyafiznék, hogy találkozzunk. nyugtot akar, egyértelmű, ezért nem reagál. ezért is kéne lekattannom róla. mert ha pár hónapig békén hagynám, akkor talán magától előkerülne. (vagy nem, de lehet, hogy addigra meg tényleg lejönnék róla)
de most annyira friss az "élmény", egyszerűen nem bírok magammal. minden, de minden rá emlékeztet. dalok, filmek, szavak, illatok, ízek, hangok, zajok, helyek, a város minden pontja... áhhh... rémes...
a Nancy nézés közben persze rámjött megint, hogy kéne fű. küldtem is TG-nek sms-t, aztán reggel jutott eszembe, hogy most vannak Kőszegen Hánival és kúrják rommá a 6-os szobában azt a klassz ágyat... :) úgyhogy bocs a zavarásért... :) de a mota az köll!!! :)
6-8 Nancy rész és egy kis pornó után bedülöngéltem az ágyamba. rettentően bebasztam. aztakurva. :(
és mit álmodtam??? hát az kész... Stahl Judit!! nem más... maga Stahl Judit szerepelt benne. valami üzletsoron nyitott egy kávézót. azt rendezgette, a férje meg mellette egy fodrászatot... (nem tudom, hogy fodrász-e a pasija amúgy, szerintem egyébként nem, de ne kérdezzétek, hogy jött ez ide)
ott kolbászoltam. még mintha segítkeztem is volna a kávézó berendezésében. aztán összefutottam a Bőgőssel. egy újságban mutattam neki egy zenei találós kérdést. hogy valakinek a személyét körülírták és hogy ki az. ő meg egyből mondta, hogy ki az. na, ettől elájulás. aztán abban a találóskérdésben volt valami kávés ital receptje. erre bementem a Stahl kávézójába, hogy csinálják meg. de nem csinálták. erre dühös lettem és minden rosszat írtam az étlapra, vagy valami szalvétára a helyről, hogy szar a kávé, szar a süti, minden szar. erre ők kidobtak. :)
aztán mintha a Hősök terénél lettünk volna a Bőgőssel. küldtem neki valami üzenetet, erre ő egy P!nk dalszöveget küldött vissza válaszul. (nincs egyébként ilyen dal, de az álmomban ez valami szomorú, búcsúzós, szakítós szöveg volt) és akkor valahogy együtt voltunk, mármint egy helyen, de mégse, valahol a tér sarkánál... és akkor arra ébredtem, hogy hangosan mondom a vezetéknevét. ahogy mostanában hívni szoktam egyébként is. (a telefonomban is így van benne. a vezetékneve, csupa kisbetűvel. és nem nemcsek. :D) szóval erre ébredtem, hogy egyre hangosabban mondom, de tényleg kimondom a nevét. egymás után, többször. nyílt a szám, hang jött ki a torkomon. nagyon fura volt.
aztán visszaaludtam, és még álmodtam valamit, reggel még a fejemben is volt, de már nem emlékszem rá.
persze hulladékként keltem. hogy mér nekem kell ma itt bent lennem... áhhhh... na, mindegy. valahogy csak túlélem. úgy fáj a fejem, mint az állat, ha hirtelen megmozdítom. az a bor hagyott kívánnivalót maga után. viszont reggelre meghozta a hasmenést, így a plusz 3 kg már csak plusz 1,5. :) hurrá.
azért a fogyózásba belekezdek ezerrel.
este mit csinálok??? még 2 hete hívott a Bőgős a ma esti koncertjükre, ami Csillával lesz... nem hiszem, hogy jó ötlet lenne beállítani. úgyhogy szerintem megyek haza, egy üveg jobbféle borral és adom az ívet megint. holnap mosok, meg döglök. és már újra hétfő is lesz. hogy örülök... :(
ott kezdődött, hogy Bertával találkoztam, és rájöttem, hogy jövő héten egy kis pénz áll a házhoz, hát elkezdtem előre költeni. (totál ugyanolyan vagyok, mint a Bőgős, ő is ugyanezt szokta csinálni. már előre költi a gázsit, és olyankor nem nézi, hogy mire.) szóval megjutalmaztam magam egy üveg roséval.
a boltban volt egy kellemes pillanatom. oda járok szinte minden nap egyébként. megyek a kasszához, jön a srác, hogy "máris a tiéd vagyok egészen..." erre a szemben ülő csaj (feltehetőleg a barátnője) rámordul, hogy "nana..." mire én, hogy mentsem a helyzetet: "ahhoz azért két ember kell..." és széles mosoly.
erre a srác: "jó, azért a hódolód még lehetek, nem???" mire én: "persze, simán..." :)
csak pillogtam hazáig, hogy mifasz... ilyen sikerem van??? :)
hazamentem, végre kiganyéztam a lakást. a szemeteszsákba (ilyen kurvanagy, fekete, hullazsák típus) 3 hete gyűjtöm a szemetet, üres üvegeket (volt benne vagy 8-10), törött poharat, csikket, minden szart, most végre bezártam és kiraktam az ajtó elé. annyira tele lett, hogy alig bírtam összekötni a tetejét, meg kivonszolni a lakásból.
elmosogattam, halakat takarítottam, virágokat raktam rendbe. csak az lebegett a szemem előtt, hogy ha megcsinálom, a jutalmam bor lesz. :) addigra be is hűlt szépen. :)
megint kindzsit vacsiztam, most egy másik helyre mentem, uhhh... kurvasokat adtak. rengeteget. alig bírtam vele... beszéltem a Tesómmal telefonon, aztán anyuékkal. közöltem velük, hogy ma mégsem megyek haza, mert a munkahelyen kell szopódnom legalább este 6-ig, de inkább tovább... szóval off. majd húsvétkor. de akkor 4 napra.
aztán kezdődött a Nancy maraton az HBO Comedyn. nekiálltam nézni. boroztam. jól berúgtam. na, és itt jött az alázás. küldtem sms-t a Bőgősnek. annyira, de annyira hiányzott. olyan szar volt nélküle. néztem a Nancyt, röhögtem a poénokon és arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ő is látná, neki is mennyire tetszene... és írtam neki ezt: "az a nagy büdös helyzet, hogy gecire hiányzol. történt ami, írtam amit, de hozzád fogható csodálatos Férfival még nem találkoztam. és nyilván soha többé nem is fogok..."
tudom. tudom. szánalmas. borzalmas. rettenetes. kurva nagy hiba. meg minden. tisztában vagyok vele. ráadásul totális következetlenségre vall. meg bizonytalanságra. meg határozatlanságra. meg nyűglődésre. meg szenvedésre. meg kapirgálásra.
egyszer azt írom neki, hogy befejeztem vele, aztán meg, hogy mégis kéne... rémes. én mondom, rémes. válasz persze nem jött, de nagyon jó lenne tudni, hogy mit gondol ő ilyenkor. unottan törli az üzenetet? vagy azért még örömködik, hogy lám-lám, én mennyire szenvedek? el sem tudom képzelni, hogy mi játszódik le benne...
ezzel a húzással persze még a lehetőségét is ignoráltam annak, hogy ma este esetleg találkozni akarjon velem. nyilván nem szeretné, ha megint rajta csüngenék, ha érzelmileg belebolondulnék, ha hívogatnám, zaklatnám, nyafiznék, hogy találkozzunk. nyugtot akar, egyértelmű, ezért nem reagál. ezért is kéne lekattannom róla. mert ha pár hónapig békén hagynám, akkor talán magától előkerülne. (vagy nem, de lehet, hogy addigra meg tényleg lejönnék róla)
de most annyira friss az "élmény", egyszerűen nem bírok magammal. minden, de minden rá emlékeztet. dalok, filmek, szavak, illatok, ízek, hangok, zajok, helyek, a város minden pontja... áhhh... rémes...
a Nancy nézés közben persze rámjött megint, hogy kéne fű. küldtem is TG-nek sms-t, aztán reggel jutott eszembe, hogy most vannak Kőszegen Hánival és kúrják rommá a 6-os szobában azt a klassz ágyat... :) úgyhogy bocs a zavarásért... :) de a mota az köll!!! :)
6-8 Nancy rész és egy kis pornó után bedülöngéltem az ágyamba. rettentően bebasztam. aztakurva. :(
és mit álmodtam??? hát az kész... Stahl Judit!! nem más... maga Stahl Judit szerepelt benne. valami üzletsoron nyitott egy kávézót. azt rendezgette, a férje meg mellette egy fodrászatot... (nem tudom, hogy fodrász-e a pasija amúgy, szerintem egyébként nem, de ne kérdezzétek, hogy jött ez ide)
ott kolbászoltam. még mintha segítkeztem is volna a kávézó berendezésében. aztán összefutottam a Bőgőssel. egy újságban mutattam neki egy zenei találós kérdést. hogy valakinek a személyét körülírták és hogy ki az. ő meg egyből mondta, hogy ki az. na, ettől elájulás. aztán abban a találóskérdésben volt valami kávés ital receptje. erre bementem a Stahl kávézójába, hogy csinálják meg. de nem csinálták. erre dühös lettem és minden rosszat írtam az étlapra, vagy valami szalvétára a helyről, hogy szar a kávé, szar a süti, minden szar. erre ők kidobtak. :)
aztán mintha a Hősök terénél lettünk volna a Bőgőssel. küldtem neki valami üzenetet, erre ő egy P!nk dalszöveget küldött vissza válaszul. (nincs egyébként ilyen dal, de az álmomban ez valami szomorú, búcsúzós, szakítós szöveg volt) és akkor valahogy együtt voltunk, mármint egy helyen, de mégse, valahol a tér sarkánál... és akkor arra ébredtem, hogy hangosan mondom a vezetéknevét. ahogy mostanában hívni szoktam egyébként is. (a telefonomban is így van benne. a vezetékneve, csupa kisbetűvel. és nem nemcsek. :D) szóval erre ébredtem, hogy egyre hangosabban mondom, de tényleg kimondom a nevét. egymás után, többször. nyílt a szám, hang jött ki a torkomon. nagyon fura volt.
aztán visszaaludtam, és még álmodtam valamit, reggel még a fejemben is volt, de már nem emlékszem rá.
persze hulladékként keltem. hogy mér nekem kell ma itt bent lennem... áhhhh... na, mindegy. valahogy csak túlélem. úgy fáj a fejem, mint az állat, ha hirtelen megmozdítom. az a bor hagyott kívánnivalót maga után. viszont reggelre meghozta a hasmenést, így a plusz 3 kg már csak plusz 1,5. :) hurrá.
azért a fogyózásba belekezdek ezerrel.
este mit csinálok??? még 2 hete hívott a Bőgős a ma esti koncertjükre, ami Csillával lesz... nem hiszem, hogy jó ötlet lenne beállítani. úgyhogy szerintem megyek haza, egy üveg jobbféle borral és adom az ívet megint. holnap mosok, meg döglök. és már újra hétfő is lesz. hogy örülök... :(
péntek, március 27, 2009
3 hét után
tegnap este végre lezuhanyozhattam... úrjézus... ez aztán a földöntúli boldogság... semmivel össze nem hasonlítható... de tényleg. aztán bekentem a hasam körömvirág krémmel, hogy szépen gyógyuljon minden.
rájöttem, hogy miért bugyogok ki ebből a rohadt fűzőből. mert az elmúlt 3 hétben szépen felszedtem 3 kg-ot. és nyilván a hasamra, hova máshova. szóval amit a műtét eltávolított, azt ügyesen magamra is zabáltam.
hát persze, az 1 hét otthonülés, meg a szakításos stressz meghozta az eredményt. evés vég nélkül. na, ez az, aminek a végére sürgősen pontot kell tenni. ez nagyon durva.
amúgy akkora faszságokat álmodtam már megint, hogy le sem merem írni, mert lassan a sárgaházban kötök ki.
persze a "legszebb" lázálmom, ami csak ébren jön elő, de akkor folyamatosan, hogy a Bőgős küld nekem holnap este egy sms-t, hogy menjek le a koncertjükre, vagy utána találkozzunk, mert beszélni akar velem. és arról akarna beszélni velem, hogy igazam van, meg jól látom a helyzetet, őt még így senki nem osztotta ki, és hogy ezen elgondolkodott, és hogy kezdjük újra, sokkal normálisabban, sokkal kötöttebb keretek között, mert velem akar lenni, ez nem kérdés és higgyem el neki.
na, hát ez és így. mondom, lázálom az egész. valóságalapja zéró, de hát ezek az lázálmok már csak ilyenek. vagy inkább vágyálmok??? omg...
Tubás azóta sem jelentkezett. gondolom vágja, hogy mi a szitu. hogy én nem írtam lelkesedve, hogy "hurrá, de örülök, hogy találkoztunk!!!" akkor részemről ennyi. és tényleg.
hajjaj... még mindig Bőgős... még mindig... meddig fog ez tartani??? hónapokig? évekig??? már most nem bírom... hiányzik és nem kell senki más.... és úgysincs olyan, aki a nyomába léphetne... omfg.
azért persze jól vagyok. minden oké. :)
rájöttem, hogy miért bugyogok ki ebből a rohadt fűzőből. mert az elmúlt 3 hétben szépen felszedtem 3 kg-ot. és nyilván a hasamra, hova máshova. szóval amit a műtét eltávolított, azt ügyesen magamra is zabáltam.
hát persze, az 1 hét otthonülés, meg a szakításos stressz meghozta az eredményt. evés vég nélkül. na, ez az, aminek a végére sürgősen pontot kell tenni. ez nagyon durva.
amúgy akkora faszságokat álmodtam már megint, hogy le sem merem írni, mert lassan a sárgaházban kötök ki.
persze a "legszebb" lázálmom, ami csak ébren jön elő, de akkor folyamatosan, hogy a Bőgős küld nekem holnap este egy sms-t, hogy menjek le a koncertjükre, vagy utána találkozzunk, mert beszélni akar velem. és arról akarna beszélni velem, hogy igazam van, meg jól látom a helyzetet, őt még így senki nem osztotta ki, és hogy ezen elgondolkodott, és hogy kezdjük újra, sokkal normálisabban, sokkal kötöttebb keretek között, mert velem akar lenni, ez nem kérdés és higgyem el neki.
na, hát ez és így. mondom, lázálom az egész. valóságalapja zéró, de hát ezek az lázálmok már csak ilyenek. vagy inkább vágyálmok??? omg...
Tubás azóta sem jelentkezett. gondolom vágja, hogy mi a szitu. hogy én nem írtam lelkesedve, hogy "hurrá, de örülök, hogy találkoztunk!!!" akkor részemről ennyi. és tényleg.
hajjaj... még mindig Bőgős... még mindig... meddig fog ez tartani??? hónapokig? évekig??? már most nem bírom... hiányzik és nem kell senki más.... és úgysincs olyan, aki a nyomába léphetne... omfg.
azért persze jól vagyok. minden oké. :)
csütörtök, március 26, 2009
lehet elaludni az
állkapcsát az embernek? mert akkor velem az történt... :)
vagy valami irtózatos vastag faszt szoptam álmomban és azt érzem még mindig. :)
amúgy azt álmodtam, hogy szegény Ocskay Gábor, úgymond "feltámadt". az volt, hogy kezdték volna boncolni, de a boncmester, dühében, hogy meghalt ez a csoda ember, rávágott a mellkasára. erre beindult a szíve. felült a boncasztalon és pislogott, hogy mifasz.
aztán meg baromi nagy örömujjongás lett belőle, hogy él.
na, hát ilyet álmodok. jó, mi???
este fél8-kor már lefeküdtem, szinte végig is aludtam az egész éjszakát, mégis fáradtnak érzem magam. vagy túl sokat aludtam, vagy túl keveset még mindig.
nem mentem este sehová, a lakás is romokban, továbbra is. szóval semmi nem változott nálam. :)
szénné melóztam ma magam, de legalább nincs időm agyalni. najó, nem annyit.
kéne már egy oltári nagy bebaszás, beszívás. de se fű, se partner... na, majd TG-t elkapom végre. :)
vagy valami irtózatos vastag faszt szoptam álmomban és azt érzem még mindig. :)
amúgy azt álmodtam, hogy szegény Ocskay Gábor, úgymond "feltámadt". az volt, hogy kezdték volna boncolni, de a boncmester, dühében, hogy meghalt ez a csoda ember, rávágott a mellkasára. erre beindult a szíve. felült a boncasztalon és pislogott, hogy mifasz.
aztán meg baromi nagy örömujjongás lett belőle, hogy él.
na, hát ilyet álmodok. jó, mi???
este fél8-kor már lefeküdtem, szinte végig is aludtam az egész éjszakát, mégis fáradtnak érzem magam. vagy túl sokat aludtam, vagy túl keveset még mindig.
nem mentem este sehová, a lakás is romokban, továbbra is. szóval semmi nem változott nálam. :)
szénné melóztam ma magam, de legalább nincs időm agyalni. najó, nem annyit.
kéne már egy oltári nagy bebaszás, beszívás. de se fű, se partner... na, majd TG-t elkapom végre. :)
szerda, március 25, 2009
nem fogok gyereket
szülni a Tubásnak, ez már biztos. találkoztunk tegnap 8-kor. már mikor megláttam, tudtam, hogy off. a megjelenése, az öltözködése... gáz. kb. mint a voltférjem. a cipője pl. egy az egyben az. már attól lehidaltam.
nem tudott jó helyet a környéken (hálistennek nem akart Mekibe menni), így javasoltam a Jelent. beültünk. totál belemászott az aurámba, nagyon zavart, hogy állandóan közeledni próbált, megérintett. én meg csak húzódtam odébb. már nem tudtam hogy üljek. nem volt visszataszító a fickó, meg nem volt gáz, csak zavart ez a viselkedése, meg annyira nem jött be, hogy én ezt értékeljem. kb. másfél órája dumáltunk, mikor eszébejutott, hogy igyunk valamit, ekkor hozott 1-1 pohár rosét. végig beszélgettünk egyébként, majdnem 3 órát. repült az idő. kedves, aranyos, vicces, állandóan mosolyog, optimista, érdeklődő, lelkes...
nézte a szemem, a szám... sokszor azt hittem, mindjárt lesmárol, ezért is húzódoztam odébb állandóan. szerintem teljesen bejöttem neki.
de ez nem kölcsönös. hazakísért, a kapuban kurtán-furcsán váltunk el. én már nagyon fáradt voltam, és pisilnem kellett, meg éheztem, meg fáztam, úgyhogy alig vártam, hogy a lakásba érjek. egy puszit sem adtam neki, meg semmi. csak mosolyogtam rá. ő persze nyilván egy csókot szeretett volna, de bukta.
ahogy hazaért, már meg is keresett iwiwen, bejelölt, én ma visszaigazoltam. kb. ennyi. számot se cseréltünk. csak bízom benne, hogy nem fog keresni... de ha igen, akkor megmondom neki, hogy részemről nem volt szikra. baromi jól éreztem magam, jól szórakoztam vele, de ennél többre nem vagyok képes vele kapcsolatban.
persze, tudom, anno a Bőgős se jött be elsőre, bár az első nem is volt igazán randi... másodikra meg mennyire... de ennek a fiúnak még ennyi esélyt se kívánok adni. mert nem.
elgondolkodtam megint, nem lesz még egy Bőgős, soha az életben... olyan pasi nincs másik, mint ő... ha megfeszülök akkor se találok hasonlót se... ez fáj. ez a tudat nagyon fáj. és elkeserít. emiatt kezdem feladni az egész társkeresést, ismerkedést... emiatt kezd nem érdekelni az egész. mert úgyse találok még egy olyat, mint ő.
"még egy olyan gecit..." persze... zúghatná a kórus... de csak én tudom egyedül, senki más, hogy mennyire boldoggá tudott tenni... ezzel nem vitatkozhat senki... nyilván, voltam boldogtalan is, de összességében még mindig visszasírom... a gyászmunka, igen. a szerelem, ami nem múlik. ezért a vergődés. a rúgkapálás. azt mondtam, befejezettnek tekintem a történetet, meg hogy soha többé nem akarok tőle semmit, de hát ugye senki nem hitte el, hogy ez így lesz??? hogy tényleg befejezve... hogy ha ideállna és azt mondaná: "kellesz nekem", akkor nem mondanék igent??? jójó, most tovább húznám a szivatást, mint januárban, de úgyis beadnám a derekam a végén...
hozzáteszem, zéró, azaz zéró esély van arra, hogy a történtek után, ez után a levél után egyáltalán szóba áll velem, nemhogy még akarna tőlem valamit... valahol mégiscsak egy makacs, önfejű kos. aki határozottan ragaszkodik ahhoz, amit egyszer eldöntött. és hiába az érzelmek, az esze irányítja, nem a szíve. és nem adja fel. ha ő egyedül akar lenni, akkor egyedül is lesz és kész. és ha ő azt mondta, hogy vége, akkor vége. nincs alternatíva.
a levélre egyébként nem válaszolt. nem tudom, hogy fog-e egyáltalán válaszolni. még nem törölte ki, lehet, hogy végig se olvasta, nem volt ideje rá. eltette későbbre...
nem merek ma lemenni a Kamrába. nem tudom, hogy viselkednék, ha találkoznék vele. biztos, hogy hülyén. úgyhogy inkább nem erőltetem. tegnap még azt gondoltam, hogy ma átmegyek a Koshoz a vinyómmal, meg borozni, dumálni, de ma már ehhez sincs kedvem. fáradt vagyok, meg álmos, ráadásul a lakást is kicsit rendbe kéne kapni...
tegnap megvolt a varratszedés. mindent nem sikerült kiszedni, nem tudom miért. majd 1-2 hónap múlva elvileg megjelenik a bőr alatt a fonal és majd kiszedegeti valahogy. hát szuper lesz, hogy újra a sebemet fogja basztatni. rettentően örülök. de hát ez van. kurvára fájt egyébként, ahogy rángatta. rémes volt. viszont éjszakára már nem kell a fűzőt hordanom, ez tök jó. ja, meg végre zuhanyozhatok is. halleluja. :) április 6-án megyek újabb kontrollra.
nem tudott jó helyet a környéken (hálistennek nem akart Mekibe menni), így javasoltam a Jelent. beültünk. totál belemászott az aurámba, nagyon zavart, hogy állandóan közeledni próbált, megérintett. én meg csak húzódtam odébb. már nem tudtam hogy üljek. nem volt visszataszító a fickó, meg nem volt gáz, csak zavart ez a viselkedése, meg annyira nem jött be, hogy én ezt értékeljem. kb. másfél órája dumáltunk, mikor eszébejutott, hogy igyunk valamit, ekkor hozott 1-1 pohár rosét. végig beszélgettünk egyébként, majdnem 3 órát. repült az idő. kedves, aranyos, vicces, állandóan mosolyog, optimista, érdeklődő, lelkes...
nézte a szemem, a szám... sokszor azt hittem, mindjárt lesmárol, ezért is húzódoztam odébb állandóan. szerintem teljesen bejöttem neki.
de ez nem kölcsönös. hazakísért, a kapuban kurtán-furcsán váltunk el. én már nagyon fáradt voltam, és pisilnem kellett, meg éheztem, meg fáztam, úgyhogy alig vártam, hogy a lakásba érjek. egy puszit sem adtam neki, meg semmi. csak mosolyogtam rá. ő persze nyilván egy csókot szeretett volna, de bukta.
ahogy hazaért, már meg is keresett iwiwen, bejelölt, én ma visszaigazoltam. kb. ennyi. számot se cseréltünk. csak bízom benne, hogy nem fog keresni... de ha igen, akkor megmondom neki, hogy részemről nem volt szikra. baromi jól éreztem magam, jól szórakoztam vele, de ennél többre nem vagyok képes vele kapcsolatban.
persze, tudom, anno a Bőgős se jött be elsőre, bár az első nem is volt igazán randi... másodikra meg mennyire... de ennek a fiúnak még ennyi esélyt se kívánok adni. mert nem.
elgondolkodtam megint, nem lesz még egy Bőgős, soha az életben... olyan pasi nincs másik, mint ő... ha megfeszülök akkor se találok hasonlót se... ez fáj. ez a tudat nagyon fáj. és elkeserít. emiatt kezdem feladni az egész társkeresést, ismerkedést... emiatt kezd nem érdekelni az egész. mert úgyse találok még egy olyat, mint ő.
"még egy olyan gecit..." persze... zúghatná a kórus... de csak én tudom egyedül, senki más, hogy mennyire boldoggá tudott tenni... ezzel nem vitatkozhat senki... nyilván, voltam boldogtalan is, de összességében még mindig visszasírom... a gyászmunka, igen. a szerelem, ami nem múlik. ezért a vergődés. a rúgkapálás. azt mondtam, befejezettnek tekintem a történetet, meg hogy soha többé nem akarok tőle semmit, de hát ugye senki nem hitte el, hogy ez így lesz??? hogy tényleg befejezve... hogy ha ideállna és azt mondaná: "kellesz nekem", akkor nem mondanék igent??? jójó, most tovább húznám a szivatást, mint januárban, de úgyis beadnám a derekam a végén...
hozzáteszem, zéró, azaz zéró esély van arra, hogy a történtek után, ez után a levél után egyáltalán szóba áll velem, nemhogy még akarna tőlem valamit... valahol mégiscsak egy makacs, önfejű kos. aki határozottan ragaszkodik ahhoz, amit egyszer eldöntött. és hiába az érzelmek, az esze irányítja, nem a szíve. és nem adja fel. ha ő egyedül akar lenni, akkor egyedül is lesz és kész. és ha ő azt mondta, hogy vége, akkor vége. nincs alternatíva.
a levélre egyébként nem válaszolt. nem tudom, hogy fog-e egyáltalán válaszolni. még nem törölte ki, lehet, hogy végig se olvasta, nem volt ideje rá. eltette későbbre...
nem merek ma lemenni a Kamrába. nem tudom, hogy viselkednék, ha találkoznék vele. biztos, hogy hülyén. úgyhogy inkább nem erőltetem. tegnap még azt gondoltam, hogy ma átmegyek a Koshoz a vinyómmal, meg borozni, dumálni, de ma már ehhez sincs kedvem. fáradt vagyok, meg álmos, ráadásul a lakást is kicsit rendbe kéne kapni...
tegnap megvolt a varratszedés. mindent nem sikerült kiszedni, nem tudom miért. majd 1-2 hónap múlva elvileg megjelenik a bőr alatt a fonal és majd kiszedegeti valahogy. hát szuper lesz, hogy újra a sebemet fogja basztatni. rettentően örülök. de hát ez van. kurvára fájt egyébként, ahogy rángatta. rémes volt. viszont éjszakára már nem kell a fűzőt hordanom, ez tök jó. ja, meg végre zuhanyozhatok is. halleluja. :) április 6-án megyek újabb kontrollra.
kedd, március 24, 2009
lehet hogy mégis
faszságot csináltam? nem kellett volna ezt a levelet megírni? illetve elküldeni?
de annyira jó érzés volt... én úgy lenyugodtam tőle... főleg, mikor elküldtem neki... nem tudom... fura érzés volt... picsába.
kicsit azért basz, hogy most mit gondolhat... igen, kicsit azért tényleg basz... ehhhh...
holnap le akartam menni a Kamrába, jam sessionre, de lehet, hogy nem volna jó ötlet máris összefutni vele... húdegáz...
főleg, hogy a Kossal akarok menni... ehhh... na, persze nem mintha bármi köze lenne hozzá, hogy kivel és hova... de jogosan értelmezné úgy, hogy most én neki akarom megmutatni, hogy egy pasival mentem és pont oda, hogy ő is lássa...
áhhh...
sokszor meggondolatlan, forrófejű és gyerekes vagyok...
én egyébként nem érzem megalázónak ezt a levelet. ha rommá könyörögtem volna magam, ahogy az előzőben szerepelt, akkor az gázabb lett volna.
így csak kiadtam a dühömet, a gondolataimat, az érzéseimet. ennyi. hát, szarul, az tény... de aminek ki kell jönnie, az jöjjön, nem???
hogy nem kellett volna neki elküldeni??? de hát meddig tartsam magamban amit gondolok???
ráadásul egy csomó mindenről már vasárnap délelőtt is beszéltem neki. a felét már akkor is elmondtam. önismétlés néhány rész... de felbaszódtam a sok kattogástól és le kellett írni. utána meg földöntúli boldogság töltött el. meg reggel is, munkába jövet, meg minden... én ezt nem értem...
nem vagyok egyszerű eset, az már biztos.
bocs, ha valakibe belegázoltam volna. elöntötte a szar az agyamat. pukkancs... ja. :) igazi oroszlán. :)
omfg.
ahhh... és kurvára nincs kedvem este ezzel a Tubással találkozni. de nem tudom a számát, még lemondani se tudom. fáradt vagyok, ráadásul a varratszedés után biztos nem leszek a legjobban... és érzem, hogy ez nem az az ember, akit keresek... najó, mindenkiben ezt érzem... mindegy. egy üveg borral akarok otthon feszkót levezetni...
max. egy órát kap ez az ember. egy perccel se többet. már most nem látok ki a fejemből, hát még este 8-kor... :S
de annyira jó érzés volt... én úgy lenyugodtam tőle... főleg, mikor elküldtem neki... nem tudom... fura érzés volt... picsába.
kicsit azért basz, hogy most mit gondolhat... igen, kicsit azért tényleg basz... ehhhh...
holnap le akartam menni a Kamrába, jam sessionre, de lehet, hogy nem volna jó ötlet máris összefutni vele... húdegáz...
főleg, hogy a Kossal akarok menni... ehhh... na, persze nem mintha bármi köze lenne hozzá, hogy kivel és hova... de jogosan értelmezné úgy, hogy most én neki akarom megmutatni, hogy egy pasival mentem és pont oda, hogy ő is lássa...
áhhh...
sokszor meggondolatlan, forrófejű és gyerekes vagyok...
én egyébként nem érzem megalázónak ezt a levelet. ha rommá könyörögtem volna magam, ahogy az előzőben szerepelt, akkor az gázabb lett volna.
így csak kiadtam a dühömet, a gondolataimat, az érzéseimet. ennyi. hát, szarul, az tény... de aminek ki kell jönnie, az jöjjön, nem???
hogy nem kellett volna neki elküldeni??? de hát meddig tartsam magamban amit gondolok???
ráadásul egy csomó mindenről már vasárnap délelőtt is beszéltem neki. a felét már akkor is elmondtam. önismétlés néhány rész... de felbaszódtam a sok kattogástól és le kellett írni. utána meg földöntúli boldogság töltött el. meg reggel is, munkába jövet, meg minden... én ezt nem értem...
nem vagyok egyszerű eset, az már biztos.
bocs, ha valakibe belegázoltam volna. elöntötte a szar az agyamat. pukkancs... ja. :) igazi oroszlán. :)
omfg.
ahhh... és kurvára nincs kedvem este ezzel a Tubással találkozni. de nem tudom a számát, még lemondani se tudom. fáradt vagyok, ráadásul a varratszedés után biztos nem leszek a legjobban... és érzem, hogy ez nem az az ember, akit keresek... najó, mindenkiben ezt érzem... mindegy. egy üveg borral akarok otthon feszkót levezetni...
max. egy órát kap ez az ember. egy perccel se többet. már most nem látok ki a fejemből, hát még este 8-kor... :S
most mi van???
kiírtam magamból a gondolataim, elküldtem neki, ennyi. mi a faszt kell ebből ekkora ügyet csinálni?
szerintem jól tettem. szerintem jót írtam. csak azt várom tőle, hogy gondolkodjon. hátha a következő "kapcsolatát" majd nem cseszi el.
tisztában vagyok vele, hogy nem akar engem többet, hogy miért, az már nem is érdekel. már azt se hinném el, amit kérdez.én nem válaszokat akartam tőle, én nem indokot, csak kiírni magamból amit gondolok.
az se érdekel, hogy válaszol-e rá. az se érdekel, hogy ezek után mit gondol rólam. semmi nem érdekel vele kapcsolatban. leírtam, elküldtem, elolvasta (legalább is megnyitotta) és ennyi. részemről befejezve.
egy percig se gondoltam, hogy ettől majd térdencsúszva fog hozzám jönni és bocsánatot kérni. és nem is ez volt a cél.
egyszerűen leírtam, ami a bögyömben volt. ami a lelkemet nyomta. ami már nagyon érett, hogy meg legyen írva.
ma este varratszedés. majd utána a Tubással találkozó. már most tudom, hogy nem fog kelleni nekem a srác, de mindegy. 30 percet szánok rá. maximum.
szerintem jól tettem. szerintem jót írtam. csak azt várom tőle, hogy gondolkodjon. hátha a következő "kapcsolatát" majd nem cseszi el.
tisztában vagyok vele, hogy nem akar engem többet, hogy miért, az már nem is érdekel. már azt se hinném el, amit kérdez.én nem válaszokat akartam tőle, én nem indokot, csak kiírni magamból amit gondolok.
az se érdekel, hogy válaszol-e rá. az se érdekel, hogy ezek után mit gondol rólam. semmi nem érdekel vele kapcsolatban. leírtam, elküldtem, elolvasta (legalább is megnyitotta) és ennyi. részemről befejezve.
egy percig se gondoltam, hogy ettől majd térdencsúszva fog hozzám jönni és bocsánatot kérni. és nem is ez volt a cél.
egyszerűen leírtam, ami a bögyömben volt. ami a lelkemet nyomta. ami már nagyon érett, hogy meg legyen írva.
ma este varratszedés. majd utána a Tubással találkozó. már most tudom, hogy nem fog kelleni nekem a srác, de mindegy. 30 percet szánok rá. maximum.
életem fő művének
tartom az alább beposztolt levelet. amit már el is küldtem iwiwen a Bőgősnek.
gyökeres változáson mentem át az elmúlt napban, az elmúlt éjszakán. megvilágosodtam és ennyi. ne is kérdezzétek... pedig nem ittam, nem szívtam, még csak nem is beszélgettem mélyrehatóan senkivel.
úgyhogy részemről lezártnak tekintem a történetet. szerintem emiatt a levél miatt büszke is lehetek magamra. én legalább is az vagyok. :)
az előzőt, a szánalmasan kapálózót nem küldöm el, de közre sem adom, egyelőre, mert elég gáz. már én is szégyenlem. :(
na, várom a hátbaveregetést, meg a gratulációt, meg mindent. :)
basszameg, boldog vagyok így. teljesen jól vagyok. egyáltalán nem akarok meghalni, sőt... élni akarok, pasizni, bulizni, gyereket szülni, meg ilyenek. ha egy Tubásnak, akkor annak. :) (még sehova sem haladtunk vele, nem ezért ez a nagy történés, egyszerűen csak átrágtam ezredszer is ezt az egészet)
amúgy meg azon röhögtem éjszaka, hogy kiállok a Zeneakadémia elé, vagy a Köztelek utcába, a Jazz-Népzene tanszak elé és ott fogom fogdosni lasszóval a pasikat. :) ott fogok álldogálni és várom, hogy jöjjön a szerelem... :)
áh, ez persze csak vicc, de ahogy mostanában alakulnak a dolgaim, kb. így néz ki a szitu. :)
TG-nek meg itt is boldog névnapot, várom az ajcsit ezerrel!!! ;) ja, meg koccolhatnánk is, vagy mifasz... utoljára mondom!!! ;)
gyökeres változáson mentem át az elmúlt napban, az elmúlt éjszakán. megvilágosodtam és ennyi. ne is kérdezzétek... pedig nem ittam, nem szívtam, még csak nem is beszélgettem mélyrehatóan senkivel.
úgyhogy részemről lezártnak tekintem a történetet. szerintem emiatt a levél miatt büszke is lehetek magamra. én legalább is az vagyok. :)
az előzőt, a szánalmasan kapálózót nem küldöm el, de közre sem adom, egyelőre, mert elég gáz. már én is szégyenlem. :(
na, várom a hátbaveregetést, meg a gratulációt, meg mindent. :)
basszameg, boldog vagyok így. teljesen jól vagyok. egyáltalán nem akarok meghalni, sőt... élni akarok, pasizni, bulizni, gyereket szülni, meg ilyenek. ha egy Tubásnak, akkor annak. :) (még sehova sem haladtunk vele, nem ezért ez a nagy történés, egyszerűen csak átrágtam ezredszer is ezt az egészet)
amúgy meg azon röhögtem éjszaka, hogy kiállok a Zeneakadémia elé, vagy a Köztelek utcába, a Jazz-Népzene tanszak elé és ott fogom fogdosni lasszóval a pasikat. :) ott fogok álldogálni és várom, hogy jöjjön a szerelem... :)
áh, ez persze csak vicc, de ahogy mostanában alakulnak a dolgaim, kb. így néz ki a szitu. :)
TG-nek meg itt is boldog névnapot, várom az ajcsit ezerrel!!! ;) ja, meg koccolhatnánk is, vagy mifasz... utoljára mondom!!! ;)
utolsó elküldött levél
Folyamatosan gondolkodtatásra késztetsz. Az, ami kettőnk között történt. Az, ami Veled történik.
1. Azt mondod, velem állandóan bulizás volt. Neked meg kell a gát, a fék, aki megállít, hogy ne csináld.
De mégis hogyan? Egyrészt heti 1-2 alkalommal találkoztunk, a fennmaradó időben azt sem tudtam hol vagy, mit csinálsz. Másrészt, mi történt az elmúlt 1 hónapban, amikor nem voltunk együtt??? Buliztál ezerrel, nélkülem. Akkor meg miről beszélünk?
2. Azt mondod, neked gyakorolnod kell, dolgoznod kell, csinálnod kell a sulit.
Mellettem nem lehetett??? Gördítettem én bármikor akadályt ez elé?
Lehet, hogy az elmúlt 1 hónapból az első 2 hétben tényleg gyakoroltál, mint az állat. De utána megint csak a bulizás ment. A mocskos lerészegedés. Akkor meg miről beszélünk?
3. Azt mondod, élni akarsz, meg egyedül lenni, esetleg mással is dugni.
Mit jelent neked az élet?? Mellettem nem csinálhattál azt, amit akarsz?
Mit jelent az egyedüllét?? Korlátoztalak valamiben is? Kellett neked olyan sokat belerakni ebbe a kapcsolatba?? Éreztettem én veled valaha is, hogy felelősséggel tartozol értem? Hogy hozzám vagy láncolva?
Mással is dugni? Állításod szerint 5 éve nem szexeltél olyan jót, mint velem. Akkor meg miről beszélünk?
Nem vagy te még kész ember. Nagyon nem. Folyamatosan ellentmondásokba keveredsz, önmagaddal. Te sem tudod, hogy mit akarsz. Egyedül lenni? Hát persze, legyen. Mással dugni? Simán. Csak, tudod, egy nő akkor dug, amikor akar, egy férfi meg akkor, amikor tud… Ezt soha ne feledd el…
Nem tudsz megbecsülni semmit. Sem az Isten adta tehetségedet, sem a pénzt, ami néha a kezedbe kerül, sem a nőket, akikkel a jó sors összehozott az életedben, sem semmit. Hiába takarózol a fene nagy önállósággal, meg hogy mindent egyedül akarsz elérni. Félérett ember vagy még te is. Sok-sok év, hogy igazi ember legyen belőled. Persze, szerinted nem kell hozzá segítség, megoldod egyedül, csak aztán majd ne csodálkozz, ha végleg magadra maradsz. Nem vagy abban a korban, nem vagy abban a helyzetben, hogy ezt nyugodt szívvel bevállalhasd, te most mégis megteszed. Legyen. Viseld a következményeit. Taszíts el engem magadtól. Aztán gondolkodj, hogy helyes volt-e ez a döntés.
Utólag visszagondolva az a baj, hogy már minden szavad hazugságnak tűnik. Az is, hogy szerettél, az is, hogy én kellettem, az is, hogy mennyire jó volt velem. Minden. Soha többé nem tudok elhinni neked semmit. Soha többé nem tudok megbízni benned. Ezt sikeresen elérted.
Azt mondják, Ady Endre Elbocsátó szép üzenete milyen kegyetlen vers. Szerintem mégis a legcsodálatosabb, ami valaha megírásra került. Benne van minden, amit egy kapcsolat végén mondhat az ember. Úgyhogy búcsúzóul ebből szemezgetek Neked.
„Törjön százegyszer szászszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
…
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.”
Budapest, 2009. március 24. 02:52
hétfő, március 23, 2009
végre találok egy
szimpatikusan kitöltött adatlapot a netes társkeresőn. végre találok egy jóképű fiút. a beceneve alapján azonnal megtaláltam iwiwen. (pedig csak kósza ötlet volt, hogy rákeressek és egy találat volt)
na, és mivel foglalkozik??? tubaművész. ugyanott végzett, ahova a Bőgős jár. szintén zenész. remek...
mondom én, hogy csak ezekkel jövök ki... nem hiszitek el... pedig isti-bizi nem tudtam, hogy mivel foglalkozik...
amúgy vízöntő, ami veszélyes terep... :(
ja, és van közös ismink, persze, a Bőgős egyik együtteséből az énekes lány... szupcsi. :)
na, és mivel foglalkozik??? tubaművész. ugyanott végzett, ahova a Bőgős jár. szintén zenész. remek...
mondom én, hogy csak ezekkel jövök ki... nem hiszitek el... pedig isti-bizi nem tudtam, hogy mivel foglalkozik...
amúgy vízöntő, ami veszélyes terep... :(
ja, és van közös ismink, persze, a Bőgős egyik együtteséből az énekes lány... szupcsi. :)
jó messziről kell
kezdenem az egész történetet. tulajdonképpen az egész hétvégém elég érdekes volt.
a fodrász végül igencsak faszántos hajat vágott, persze egy vagyonért (ja, mert festés is volt, sőt, megszabadultam végre a feketétől, újra világos hajam van, konkrétan vörös, ezért tartott sok ideig és került sokba), na, mindegy.
hazafelé még összefutottam a Kossal, mert mindenképpen akart látni az új hajammal. aztán bevásároltam otthonra némi kaját, meg bort, mert már éhen akartam dögleni. aztán a Tesóm becibált a Stexbe, mert ott ültek a pasijával, hogy mutassam meg a hajam. kb. 20 percet voltam ott.
aztán otthon ettem, boroztam, tévéztem. már majdnem éjfél volt, mikor eszembe jutott, hogy mégis küldök a Bőgősnek születésnapjára sms-t, mert nem akarom, hogy azt érezze, haragszom rá, vagy durcás vagyok, vagy egyáltalán bunkó vagyok.
szóval elküldtem József Attila: Születésnapomra c. versének első két versszakát (mindenkinek ezt küldöm, aki 32 évet tölt éppen) és még utána írtam, hogy "Boldog szülinapot!" aztán lefeküdtem aludni.
hajnali 2-kor válaszolt: "Köszönöm kedves vagy!" erre én: "Mint mindig... :)"
délután filmeket néztem, meg MU meccset (bár ne tettem volna...). a filmnézés közben rengeteget sírtam. minden szaron elsírom magam mostanában, iszonyatosan labilis az idegrendszerem. már a fodrásznál pénteken is majdnem picsogtam, alig bírtam feldolgozni azt, hogy várnom kell. vagy nem tudom miért. de a sírás környékezett. szóval kivagyok rendesen. és se megjönni nem fog, se nem most van meg, se nem most múlt el. semmi. egyszerűen idegroncs vagyok, ennyi. ja, szombat délután még azon is picsogtam, hogy gyereket akarok. teljesen elhatalmasodott rajtam a vágy. nem bírok magammal. :(
este aztán partizánakció. a BJC felé sétáltam, a Kálvin téren. nem mentem közel, csak benéztem az utcába. na, akkor el is kezdtem bőgni. igazából, nem feltétlenül látni akartam a Bőgőst (dehogynem), hanem inkább azt akartam, hogy ő lásson engem. hogy milyen csinos vagyok, meg bájos, meg minden.
szóval Kálvin tértől séta az Astoriáig, az utat végig sírva tettem meg. közben persze éneklés. rémes. aztán Blahára el, majd villamossal Nyugati. ott találkoztam Dr.BI-vel. elmentünk Flashre.
ott még taliztam ismikkel. megittunk 1-1 felest a nagyon brutál páleszből, én 3 dl rosét küldtem rá, Dr.BI meg egy üveg barna sört. ő persze már alapozott útközben, úgyhogy 2 perc alatt beállt, mint a szög a falba. én csak később. kb. pont a koncert kezdetére ütöttem ki magam. totál.
ekkor már, minden mindegy alapon, küldtem egy sms-t a Bőgősnek, hogy "Flash koncert? Bem mozi? Még nem kezdték el..."
a válaszra nem is koncentráltam, csak üvöltöttem, sikítoztam meg táncoltam ezerrel. mondjuk pont a hanfal mellett, úgyhogy a fejem még most is zúg, hazafelé alig hallottam valamit. totál levezettem a feszkót, Dr.BI védelmezett, a testőröm volt, hogy a pogózók nehogy bántsanak. a sokadik ráadás után vége lett a mókának és elindultunk hazafelé. a villamoson láttam, hogy a Bőgős válaszolt (!!!!): "Játszottam..."
erre én: "Tudom. Gondoltam utána. Arról volt szó, h még bulizhatunk... :) Jelen? Most? Vagy valami?"
erre jött azonnal a válasz: "Te mondtad, hogy nincs buli... de lesz Jelen..."
mire én: "Sokmindent mondtam. :) Akkor a Jelenben ma este? Ott várlak. :)"
erre sokáig nem jött válasz, úgyhogy még elküldtem azt, hogy: "Nos? Vagy hazamegyek..."
de ekkor már a Blahán álltam a villamosmegállóban, a hidegben és vártam. hogy válaszol. a Jelenbe egyedül mégse akartam beülni, inkább vártam, hogy ír-e valamit, hogy mikor jön, vagy mit tudom én... de nem jött válasz. várakoztam még egy darabig, megismerkedtem egy 23 éves fiúval, aki azt mondta, hogy 26 évesnél egy perccel se lehetek idősebb. meg elmondta, hogy rengeteg ződjük van otthon, ha kell nekem, menjek fel. megadta a címet, mindent. szupcsi. :)
mikor már éppen kezdtem szétfagyni, akkor hazaindultam. nem vártam tovább. otthon kabátban, táskával lerogytam a pulthoz. kicsit elaludtam. aztán betakarodtam az ágyba.
2:45-kor jött a hívás a Bőgőstől, hogy mégse lesz Jelen. hogy most megy haza. erre én: "biztos?" (mármint biztos, hogy hazamegy?) aztán mondta, hogy nem, és szívesen feljön hozzám.
puffneki. ez könnyebben ment mint gondoltam. :) de tényleg. kb. én lepődtem meg a legjobban. alapból azon, hogy válaszolgatott sms-ekre, aztán, hogy felhívott, meg hogy szinte 1 szóra feljött. (nyilván azért hívott, mert fel akart jönni... vagy ilyesmi).
fél óra múlva ért oda. én addig feltápászkodtam, kicsit rendbekaptam magam. persze már alvásból kecmeregtem elő, nem volt túl egyszerű. jött, hozta a bőgőt is. nem adtunk puszit egymásnak, de kedves volt, meg jó fej. a kanapéra is úgy ült le, hogy nem tudtam máshova, mint közvetlenül mellé. a karját a háttámlára tette, én odahajtottam a fejem, vagy a lábam dugdostam hozzá. szóval szinte minden olyan volt, mint régen. nem másztunk egymás nyakába, nem csókolóztunk, de jól megvoltunk. néztünk filmet, ittunk teát. röhögcséltünk, dumáltunk. mikor már bealudt a filmen, akkor betakarodtunk aludni.
kérdezte, hogy "most akkor melléd feküdjek???" mire én: "mi van? félsz tőlem??? vagy magadtól???" :) pólóban és alsógatyában ugrott be az ágyba, a feje búbjáig betakarózott, mire én kivettem a lencsém és bementem, addigra már horkolt is. én meg levetkőztem teljesen (már csak nem fogok nagykabátban aludni) és befeküdtem az ágyba, mellé.
rázott a hideg, nem voltam jól. sokáig nem tudtam elaludni. egyrészt a hidegrázástól, másrészt az agykattogástól. fogalmaztam a dolgokat, hogy mit fogok vele délelőtt megbeszélni.
olyan 10 körül ébredtünk fel. én talán kicsit előbb (nagyon keveset aludtam), ő szarul volt, kiment vécére, aztán visszafeküdt, szenvedett. hülye másnap... :S
próbáltam bújni hozzá, de nagyon elutasító volt. beszélgettünk és továbbra is azt nyomatta, hogy egyedül akar lenni. ja, meg kérdezte, hogy mit akarok tőle??? dugni??? mondom, alapvetően nem, de nyilván azt is, hiszen én mindig akarom...
egyszercsak felpattant az ágyban, rámrontott, lerántotta rólam a takarót és azt mondja: "na, mutasd a sebedet!!!" (múlt pénteken még teljesen elutasító volt, mikor meg akartam mutatni) most meg ott feküdtem előtte, meztelenül, teljesen zavarban voltam, takargattam magam, mintha nem ismernénk egymás porcikájának minden négyzetcentiméterét kívülről.
aztán felkeltünk, főztem neki kávét. dumáltunk a kanapén. ahhoz képest, hogy mennyire ideges lett, hogy már 11 óra, tök nyugodtan dumált velem, mégse volt neki sietős. mondtam neki, hogy fájt, hogy nem hiányoztam neki (erre ő, hogy igen, ez az ő gecisége), meg hogy eddig is heti 1-2 alkalommal találkoztunk, ez miért nem maradhat meg ezután is??? erre csak azt hajtogatta, hogy egyedül akar lenni. és bár nem volt rabság a kapcsolatunk, mégis... elmondtam neki, hogy csak annyit kérek, ne zárja maga mögött kulcsra az ajtót, csak legalább résnyire hagyja nyitva...
a cipőjét húzta fel, mikor meglátta a naptáramba beírva Erdőbényét. megkérdezte, mi lesz az. elmeséltem neki nagy vonalakban. erre ő: "hú, az tök jó lehet... bár akkor már nagyon fog szorulni a nyakamon a hurok, a vizsgák miatt, de majd még átgondolom..." (ez csak utólag esett le nekem, hogy nem mondta egyből, hogy nem, meg igazából érdeklődött közös program iránt, meg még fontolóra is veszi...)
na, elindult. megölelgettem. csók nem volt. puszit adtam neki. csak ennyit mondtam: "ne légy geci." mire ő: "de!"
becsukom az ajtót mögötte, nézek utána az ablakból, ő is visszanézett, integetett. kétszer is. ablak becsuk, vécére be. erre csöngetés. a Bőgős. hogy engedjem már be, mert elhagyta a kesztyűjét. pfff... :) feljött. hogy nincs-e nálam. hát, én a kezébe adtam. emlékszem. na, akkor majd vesz másikat. remek. :)
aztán hív később, hogy megvan a kesztyű. az utcán hagyta el. nem arra jött vissza, amerre ment, nade megvan. az a lényeg. még ezért is felhívott. és ennyi. azóta nem beszéltünk, nem kontaktáltunk. persze egyből rámjött, hogy megint írok neki levelet. hogy megírom megint, amit még mindig nem tudtam elmondani neki. mert talán én sem voltam elég bátor tegnap délelőtt. meg valahogy a hangulat, a pillanat se volt olyan, hogy beszéljünk... fura ez az egész...
délután kajáltam, néztem még egy filmet (persze azon is bőgtem), aztán lefeküdtem aludni. 6-kor keltem fel, újabb film (A boldogság nyomában... ezen is bőgés... jaj... nagyon megindító volt... tényleg...), közben levélírás. ami elég nehezen ment. a gondolatok cikáztak, próbáltam összeszedegetni őket egész délután, de mikor odakerültem, hogy akkor leírom, kiürült az agyam. azért csak összehoztam. némileg önmagam ismétlése, némileg ugyanaz, mint amit legutóbb írtam és ide is kiraktam. elhatároztam, hogy személyesen viszem majd el neki, bedobom a postaládájába.
aztán mire ágyba kerültem (fél12), akkor már nem is volt olyan jó ötlet, hogy megkapja ezt a levelet. mert mi van, ha azt válaszolja: "nem szeretlek, értsd meg. ne várj rám." akkor összeomlás. vagy mi van, ha kinevet, hogy szánalmasan kapálózok utána??? ha még ennyire se akar majd velem találkozni, mert fennáll az a veszély, hogy a nyakába ugrok, meg ilyesmi... hát... számtalan variáció van.
most ott tartok, hogy szerdán, ha esetleg a Gödörben vagy a Kamrában összefutunk, akkor odaadom neki, ha nem, akkor másnap elviszem a lakásához. de addig még persze egy csomó minden változhat.
mert mi van, ha szarok rá magasról és nem keresem és nem foglalkozok vele és már inkább őt fogja érdekelni, hogy miért nem, hogy miért nem vele vagyok stb. lehet, hogy ezzel többet érnék el??? nem tudom. semmit se tudok. félek, ennek végleg vége. van egy ilyen érzésem. meg olyan is, hogy nem reménytelen... áhhh... rémes. :(
persze alig aludtam már megint. kezdődik a kattogás elölről... :( reggel viszont olyan fejjel jöttem dolgozni, mint akinek semmi baja. fülig vigyor, sunshine, happy, meg minden. ehhez persze sokat segít a zene.
egy operátorom lepett meg egy dallal, Raúl Midón State Of Mind c. dalával, még a múlt héten. kár, hogy 10 évvel fiatalabb nálam... blokkolnám... ;) persze, elkezdtünk e-mailezni. persze elkezdtem egy kicsit többet és máshogy gondolni rá, mint az egészséges lenne... persze énekelni tanul és gitározni... nem sorolom...
ahhh... rémes az egész... és közben állandóan sírnom kell és gyereket akarok... nem vagyok normális egészen. :(
a fodrász végül igencsak faszántos hajat vágott, persze egy vagyonért (ja, mert festés is volt, sőt, megszabadultam végre a feketétől, újra világos hajam van, konkrétan vörös, ezért tartott sok ideig és került sokba), na, mindegy.
hazafelé még összefutottam a Kossal, mert mindenképpen akart látni az új hajammal. aztán bevásároltam otthonra némi kaját, meg bort, mert már éhen akartam dögleni. aztán a Tesóm becibált a Stexbe, mert ott ültek a pasijával, hogy mutassam meg a hajam. kb. 20 percet voltam ott.
aztán otthon ettem, boroztam, tévéztem. már majdnem éjfél volt, mikor eszembe jutott, hogy mégis küldök a Bőgősnek születésnapjára sms-t, mert nem akarom, hogy azt érezze, haragszom rá, vagy durcás vagyok, vagy egyáltalán bunkó vagyok.
szóval elküldtem József Attila: Születésnapomra c. versének első két versszakát (mindenkinek ezt küldöm, aki 32 évet tölt éppen) és még utána írtam, hogy "Boldog szülinapot!" aztán lefeküdtem aludni.
hajnali 2-kor válaszolt: "Köszönöm kedves vagy!" erre én: "Mint mindig... :)"
délután filmeket néztem, meg MU meccset (bár ne tettem volna...). a filmnézés közben rengeteget sírtam. minden szaron elsírom magam mostanában, iszonyatosan labilis az idegrendszerem. már a fodrásznál pénteken is majdnem picsogtam, alig bírtam feldolgozni azt, hogy várnom kell. vagy nem tudom miért. de a sírás környékezett. szóval kivagyok rendesen. és se megjönni nem fog, se nem most van meg, se nem most múlt el. semmi. egyszerűen idegroncs vagyok, ennyi. ja, szombat délután még azon is picsogtam, hogy gyereket akarok. teljesen elhatalmasodott rajtam a vágy. nem bírok magammal. :(
este aztán partizánakció. a BJC felé sétáltam, a Kálvin téren. nem mentem közel, csak benéztem az utcába. na, akkor el is kezdtem bőgni. igazából, nem feltétlenül látni akartam a Bőgőst (dehogynem), hanem inkább azt akartam, hogy ő lásson engem. hogy milyen csinos vagyok, meg bájos, meg minden.
szóval Kálvin tértől séta az Astoriáig, az utat végig sírva tettem meg. közben persze éneklés. rémes. aztán Blahára el, majd villamossal Nyugati. ott találkoztam Dr.BI-vel. elmentünk Flashre.
ott még taliztam ismikkel. megittunk 1-1 felest a nagyon brutál páleszből, én 3 dl rosét küldtem rá, Dr.BI meg egy üveg barna sört. ő persze már alapozott útközben, úgyhogy 2 perc alatt beállt, mint a szög a falba. én csak később. kb. pont a koncert kezdetére ütöttem ki magam. totál.
ekkor már, minden mindegy alapon, küldtem egy sms-t a Bőgősnek, hogy "Flash koncert? Bem mozi? Még nem kezdték el..."
a válaszra nem is koncentráltam, csak üvöltöttem, sikítoztam meg táncoltam ezerrel. mondjuk pont a hanfal mellett, úgyhogy a fejem még most is zúg, hazafelé alig hallottam valamit. totál levezettem a feszkót, Dr.BI védelmezett, a testőröm volt, hogy a pogózók nehogy bántsanak. a sokadik ráadás után vége lett a mókának és elindultunk hazafelé. a villamoson láttam, hogy a Bőgős válaszolt (!!!!): "Játszottam..."
erre én: "Tudom. Gondoltam utána. Arról volt szó, h még bulizhatunk... :) Jelen? Most? Vagy valami?"
erre jött azonnal a válasz: "Te mondtad, hogy nincs buli... de lesz Jelen..."
mire én: "Sokmindent mondtam. :) Akkor a Jelenben ma este? Ott várlak. :)"
erre sokáig nem jött válasz, úgyhogy még elküldtem azt, hogy: "Nos? Vagy hazamegyek..."
de ekkor már a Blahán álltam a villamosmegállóban, a hidegben és vártam. hogy válaszol. a Jelenbe egyedül mégse akartam beülni, inkább vártam, hogy ír-e valamit, hogy mikor jön, vagy mit tudom én... de nem jött válasz. várakoztam még egy darabig, megismerkedtem egy 23 éves fiúval, aki azt mondta, hogy 26 évesnél egy perccel se lehetek idősebb. meg elmondta, hogy rengeteg ződjük van otthon, ha kell nekem, menjek fel. megadta a címet, mindent. szupcsi. :)
mikor már éppen kezdtem szétfagyni, akkor hazaindultam. nem vártam tovább. otthon kabátban, táskával lerogytam a pulthoz. kicsit elaludtam. aztán betakarodtam az ágyba.
2:45-kor jött a hívás a Bőgőstől, hogy mégse lesz Jelen. hogy most megy haza. erre én: "biztos?" (mármint biztos, hogy hazamegy?) aztán mondta, hogy nem, és szívesen feljön hozzám.
puffneki. ez könnyebben ment mint gondoltam. :) de tényleg. kb. én lepődtem meg a legjobban. alapból azon, hogy válaszolgatott sms-ekre, aztán, hogy felhívott, meg hogy szinte 1 szóra feljött. (nyilván azért hívott, mert fel akart jönni... vagy ilyesmi).
fél óra múlva ért oda. én addig feltápászkodtam, kicsit rendbekaptam magam. persze már alvásból kecmeregtem elő, nem volt túl egyszerű. jött, hozta a bőgőt is. nem adtunk puszit egymásnak, de kedves volt, meg jó fej. a kanapéra is úgy ült le, hogy nem tudtam máshova, mint közvetlenül mellé. a karját a háttámlára tette, én odahajtottam a fejem, vagy a lábam dugdostam hozzá. szóval szinte minden olyan volt, mint régen. nem másztunk egymás nyakába, nem csókolóztunk, de jól megvoltunk. néztünk filmet, ittunk teát. röhögcséltünk, dumáltunk. mikor már bealudt a filmen, akkor betakarodtunk aludni.
kérdezte, hogy "most akkor melléd feküdjek???" mire én: "mi van? félsz tőlem??? vagy magadtól???" :) pólóban és alsógatyában ugrott be az ágyba, a feje búbjáig betakarózott, mire én kivettem a lencsém és bementem, addigra már horkolt is. én meg levetkőztem teljesen (már csak nem fogok nagykabátban aludni) és befeküdtem az ágyba, mellé.
rázott a hideg, nem voltam jól. sokáig nem tudtam elaludni. egyrészt a hidegrázástól, másrészt az agykattogástól. fogalmaztam a dolgokat, hogy mit fogok vele délelőtt megbeszélni.
olyan 10 körül ébredtünk fel. én talán kicsit előbb (nagyon keveset aludtam), ő szarul volt, kiment vécére, aztán visszafeküdt, szenvedett. hülye másnap... :S
próbáltam bújni hozzá, de nagyon elutasító volt. beszélgettünk és továbbra is azt nyomatta, hogy egyedül akar lenni. ja, meg kérdezte, hogy mit akarok tőle??? dugni??? mondom, alapvetően nem, de nyilván azt is, hiszen én mindig akarom...
egyszercsak felpattant az ágyban, rámrontott, lerántotta rólam a takarót és azt mondja: "na, mutasd a sebedet!!!" (múlt pénteken még teljesen elutasító volt, mikor meg akartam mutatni) most meg ott feküdtem előtte, meztelenül, teljesen zavarban voltam, takargattam magam, mintha nem ismernénk egymás porcikájának minden négyzetcentiméterét kívülről.
aztán felkeltünk, főztem neki kávét. dumáltunk a kanapén. ahhoz képest, hogy mennyire ideges lett, hogy már 11 óra, tök nyugodtan dumált velem, mégse volt neki sietős. mondtam neki, hogy fájt, hogy nem hiányoztam neki (erre ő, hogy igen, ez az ő gecisége), meg hogy eddig is heti 1-2 alkalommal találkoztunk, ez miért nem maradhat meg ezután is??? erre csak azt hajtogatta, hogy egyedül akar lenni. és bár nem volt rabság a kapcsolatunk, mégis... elmondtam neki, hogy csak annyit kérek, ne zárja maga mögött kulcsra az ajtót, csak legalább résnyire hagyja nyitva...
a cipőjét húzta fel, mikor meglátta a naptáramba beírva Erdőbényét. megkérdezte, mi lesz az. elmeséltem neki nagy vonalakban. erre ő: "hú, az tök jó lehet... bár akkor már nagyon fog szorulni a nyakamon a hurok, a vizsgák miatt, de majd még átgondolom..." (ez csak utólag esett le nekem, hogy nem mondta egyből, hogy nem, meg igazából érdeklődött közös program iránt, meg még fontolóra is veszi...)
na, elindult. megölelgettem. csók nem volt. puszit adtam neki. csak ennyit mondtam: "ne légy geci." mire ő: "de!"
becsukom az ajtót mögötte, nézek utána az ablakból, ő is visszanézett, integetett. kétszer is. ablak becsuk, vécére be. erre csöngetés. a Bőgős. hogy engedjem már be, mert elhagyta a kesztyűjét. pfff... :) feljött. hogy nincs-e nálam. hát, én a kezébe adtam. emlékszem. na, akkor majd vesz másikat. remek. :)
aztán hív később, hogy megvan a kesztyű. az utcán hagyta el. nem arra jött vissza, amerre ment, nade megvan. az a lényeg. még ezért is felhívott. és ennyi. azóta nem beszéltünk, nem kontaktáltunk. persze egyből rámjött, hogy megint írok neki levelet. hogy megírom megint, amit még mindig nem tudtam elmondani neki. mert talán én sem voltam elég bátor tegnap délelőtt. meg valahogy a hangulat, a pillanat se volt olyan, hogy beszéljünk... fura ez az egész...
délután kajáltam, néztem még egy filmet (persze azon is bőgtem), aztán lefeküdtem aludni. 6-kor keltem fel, újabb film (A boldogság nyomában... ezen is bőgés... jaj... nagyon megindító volt... tényleg...), közben levélírás. ami elég nehezen ment. a gondolatok cikáztak, próbáltam összeszedegetni őket egész délután, de mikor odakerültem, hogy akkor leírom, kiürült az agyam. azért csak összehoztam. némileg önmagam ismétlése, némileg ugyanaz, mint amit legutóbb írtam és ide is kiraktam. elhatároztam, hogy személyesen viszem majd el neki, bedobom a postaládájába.
aztán mire ágyba kerültem (fél12), akkor már nem is volt olyan jó ötlet, hogy megkapja ezt a levelet. mert mi van, ha azt válaszolja: "nem szeretlek, értsd meg. ne várj rám." akkor összeomlás. vagy mi van, ha kinevet, hogy szánalmasan kapálózok utána??? ha még ennyire se akar majd velem találkozni, mert fennáll az a veszély, hogy a nyakába ugrok, meg ilyesmi... hát... számtalan variáció van.
most ott tartok, hogy szerdán, ha esetleg a Gödörben vagy a Kamrában összefutunk, akkor odaadom neki, ha nem, akkor másnap elviszem a lakásához. de addig még persze egy csomó minden változhat.
mert mi van, ha szarok rá magasról és nem keresem és nem foglalkozok vele és már inkább őt fogja érdekelni, hogy miért nem, hogy miért nem vele vagyok stb. lehet, hogy ezzel többet érnék el??? nem tudom. semmit se tudok. félek, ennek végleg vége. van egy ilyen érzésem. meg olyan is, hogy nem reménytelen... áhhh... rémes. :(
persze alig aludtam már megint. kezdődik a kattogás elölről... :( reggel viszont olyan fejjel jöttem dolgozni, mint akinek semmi baja. fülig vigyor, sunshine, happy, meg minden. ehhez persze sokat segít a zene.
egy operátorom lepett meg egy dallal, Raúl Midón State Of Mind c. dalával, még a múlt héten. kár, hogy 10 évvel fiatalabb nálam... blokkolnám... ;) persze, elkezdtünk e-mailezni. persze elkezdtem egy kicsit többet és máshogy gondolni rá, mint az egészséges lenne... persze énekelni tanul és gitározni... nem sorolom...
ahhh... rémes az egész... és közben állandóan sírnom kell és gyereket akarok... nem vagyok normális egészen. :(
vasárnap, március 22, 2009
váratlan és meglepő
fordulatot vettek az események...
az éjjel ugyanis nálam aludt a Bőgős... :-)
részletes beszámoló holnap.
coming soon... ;-)
az éjjel ugyanis nálam aludt a Bőgős... :-)
részletes beszámoló holnap.
coming soon... ;-)
--
Sent from Gmail for mobile | mobile.google.com
szombat, március 21, 2009
ötletnek nem volt
jó a BJC felé menni az előbb. mintha pont ott állt volna előtte. de
csak messziről láttam. azóta bőgök,vagy csak folytogat a sírás. jó kis
Flash koncert lesz. fogom élvezni. ennyit a partizánakcióimról. nem
vagyok még túl a Bőgősön. nagyon nem. nem is leszek egyhamar. ha
belegondolok,h most ott lehetnék vele,izgulhatnék érte. lenézne rám a
színpadról,mosolyogna rám a bőgő mellől... meg akarok halni. nincs
értelme nélküle élnem...
csak messziről láttam. azóta bőgök,vagy csak folytogat a sírás. jó kis
Flash koncert lesz. fogom élvezni. ennyit a partizánakcióimról. nem
vagyok még túl a Bőgősön. nagyon nem. nem is leszek egyhamar. ha
belegondolok,h most ott lehetnék vele,izgulhatnék érte. lenézne rám a
színpadról,mosolyogna rám a bőgő mellől... meg akarok halni. nincs
értelme nélküle élnem...
--
Sent from Gmail for mobile | mobile.google.com
péntek, március 20, 2009
most jöttem utoljára
ehhez a fodrászhoz. pedig 6 éve idejárok és nem egy ismerősnek
ajánlottam már. egyre flegmábbak velem,a hajam tuti nem olyan lesz,
amit kértem. ráadásul 1 órája várok,mindenki elémengedve,mintha direkt
szopatnának. és még 1 vagyont is fogok fizetni. na,ha már 1
vagyon,akkor legközelebb inkább a Zsidróhoz megyek. személyesen hozzá.
ennyi.
ajánlottam már. egyre flegmábbak velem,a hajam tuti nem olyan lesz,
amit kértem. ráadásul 1 órája várok,mindenki elémengedve,mintha direkt
szopatnának. és még 1 vagyont is fogok fizetni. na,ha már 1
vagyon,akkor legközelebb inkább a Zsidróhoz megyek. személyesen hozzá.
ennyi.
--
Sent from Gmail for mobile | mobile.google.com
az első nap
volt tegnap, a szakítás óta, hogy nem részegeskedtem este.
bevásároltam hazafelé a DM-ben (annak ellenére, hogy nem cipelhetek) egy valag macskakaját, mosóport, öblítőt. hurrá. :) ennyi cuccal már nem volt erőm bemenni a boltba borért, csak így maradt ki a tompulás.
fáradt is voltam, egyébként, úgyhogy fél 9-kor már aludni mentem. az éjszakám szinte eseménytelen volt. alig ébredtem fel, akkor is csak fájdalomra. ilyenkor csak pillanatnyi kattogás jött, aztán alvás tovább.
álmom persze volt. most éppen második osztályos, általános iskolások tanítónénije lettem. a régi középiskolámban (??? mióta van ott áltisis osztály???) vettem át valakinek a helyét. tanári szoba, meg napló, meg minden. furán éreztem magam, de élveztem. az én osztályom volt a legrendesebb mind közül. na, kb. ennyi.
reggel hulladékság. már Flasht hallgatok folyamatosan, gyúrok a holnapi koncertre. Dr.BI jön velem. jupppiiiiiiiiiii!!!
ma meg fodrászhoz megyek. végre!!!!! :)
na, és kinek van ma születésnapja??? na kinek??? a Bőgősnek. és kit érdekel ez??? na, kit??? SENKIT!!!!!!!!!! háháááááááá!!!! köszöntse fel az, akinek 6 anyja van. tehát én nem fogom. :) annyit se fog kapni, hogy böff. semmit. aztán majd gondolkodhat. (nyilván nem fog. leszarja.)
most sorsolják a BL párosítást. csuri103. nagyon izgulok!!!!!!!!!!! :)
update: WHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!
A PORTOT KAPTUK!!!!!!!!!!!!! SIMA MECCS LESZ!!!! ;)
bevásároltam hazafelé a DM-ben (annak ellenére, hogy nem cipelhetek) egy valag macskakaját, mosóport, öblítőt. hurrá. :) ennyi cuccal már nem volt erőm bemenni a boltba borért, csak így maradt ki a tompulás.
fáradt is voltam, egyébként, úgyhogy fél 9-kor már aludni mentem. az éjszakám szinte eseménytelen volt. alig ébredtem fel, akkor is csak fájdalomra. ilyenkor csak pillanatnyi kattogás jött, aztán alvás tovább.
álmom persze volt. most éppen második osztályos, általános iskolások tanítónénije lettem. a régi középiskolámban (??? mióta van ott áltisis osztály???) vettem át valakinek a helyét. tanári szoba, meg napló, meg minden. furán éreztem magam, de élveztem. az én osztályom volt a legrendesebb mind közül. na, kb. ennyi.
reggel hulladékság. már Flasht hallgatok folyamatosan, gyúrok a holnapi koncertre. Dr.BI jön velem. jupppiiiiiiiiiii!!!
ma meg fodrászhoz megyek. végre!!!!! :)
na, és kinek van ma születésnapja??? na kinek??? a Bőgősnek. és kit érdekel ez??? na, kit??? SENKIT!!!!!!!!!! háháááááááá!!!! köszöntse fel az, akinek 6 anyja van. tehát én nem fogom. :) annyit se fog kapni, hogy böff. semmit. aztán majd gondolkodhat. (nyilván nem fog. leszarja.)
most sorsolják a BL párosítást. csuri103. nagyon izgulok!!!!!!!!!!! :)
update: WHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!
A PORTOT KAPTUK!!!!!!!!!!!!! SIMA MECCS LESZ!!!! ;)
csütörtök, március 19, 2009
a kimerültség megtette
a hatását. csak egyszer ébredtem fel éjjel, most fél 3-kor, de aztán gyorsan vissza is aludtam.
tegnap hazafelé a Tesómmal dumáltam pénzügyekről, erről az illetékbalhéról, meg mit tudom én... meg persze a Bőgősről is. hogy mennyire hiányzik. hogy mennyire nem kell más, nem mozgat meg senki más. teljesen kiborultam egyébként, majdnem elbőgtem magam előtte, szerintem látta rajtam, hogy kivagyok. a pénzügyek miatt is, meg a Bőgős miatt is. egy nagy halom szarkupacnak érzem magam és az egész életem.
hazafelé persze újabb üveg bor (kéne a ződ, unom a bort, de nagyon), vacsiztam, megittam, berúgtam. most nem volt érvagdosós számok hallgatása, csak tévéztem. meg nem volt picsogás, önsajnálat, inkább csak az agyam tompítottam. mer' az jó nekem. és tényleg. :)
fél10 körül aludtam el, fél 3-kor ugye felébredés, de aztán gyorsan visszaalvás.
reggel meg vadbaromság álmodása. ha ezt valaki megfejti...
nos, azt álmodtam, hogy terhes vagyok. ráadásul a volt férjemtől. a terhesség alatt Viki és Edinka adtak tanácsokat. a terhesség egyébként szinte egyáltalán nem látszott rajtam, az alakomon. aztán megyek egy buszon, a kórház felé, mert már nemsokára megindul a szülés, aztán a következő, hogy otthon vagyok, ott a gyerek, egy gyönyörű kislány, akinek a Jázmin nevet adtam. pont azt mondtam a volt férjemnek (természetesen rá hasonlított a baba), hogy semmire nem emlékszem a szülésből, a buszozás után teljesen kiesett minden, semmi emlékem nincs. aztán az álomban haladva tovább, a kislány nagyon szép, és hol legalább 1 éves forma, hol csecsemő. pedig nem telt el idő a dolgok között. nem a mostani lakásunkban laktunk, hanem valahol, máshol, Nyúllal (????) közösen. két lakást, az övét, meg a miénket (?) nyitottuk össze, és így éltünk hármasban, voltférj, Nyúl meg én. Nyúl állandóan üvöltözött a voltférjemmel, de minden szarért azonnal, aki nem bírta, és olyankor elment sétálni, én meg jól lebasztam Nyulat, hogy hagyja abba és húzzon el a francba.
aztán jött a család látogatni, voltférj nagymamája, szülei, meg az én szüleim. aztán apámmal veszekedtem, hogy 33 évesen nem fogok vele együtt lakni (mert azt akarta, hogy költözzek haza, hozzájuk), oldja meg máshogy a lakáskérdést.
egy csodálatos szőke, nagyon sok hajú kislányt képzeljetek el egyébként, de hogy miért Jázminnak neveztem el, azt senki ne kérdezze... (najó, hétvégén láttam egy filmet, XL szerelem volt a címe, amiben kövér nők találtak pasit maguknak és a főszereplőt Jasminnek hívták... lehet, ezért???)
ezután az őrület után ébredtem fel reggel és csak fogtam a fejem, hogy gyerek, voltférj, Nyúl... mifasz???? :S
tudtam volna még aludni, de hát már nem lehetett... :(
a villamoson két kövér cigány (egy nő, meg egy pasi) ki akarták fosztani a táskámat. már a Rákóczi térnél le akartam szállni, mert idegesített, hogy a pasi hasa a hátamban van és csak nyomakszik ezerrel, mikor észrevettem, hogy a táskám felé nyúlkál. ránéztem, és magam elé vettem a táskát. erre, a mellettem álló nő kezd kotorászni felé. na, akkor eldurrant az agyam. kivettem a fülhallgatót a fülemből és ordítani kezdtem, hogy "látom, hogy a táskámba nyúlkálnak, nem hagynák abba? menjenek már a büdös picsába!!!!" a két roma persze csak áll, mintha nem is róluk lenne szó, a tömött villamos megdöbbenve pillog, hogy mi van, mindenki szorítja a cuccát magához. még hogy nincs cigánybűnözés... bazmeg... Ferenc testvértől lopjanak, attól a köcsögtől, ne tőlem bazmeg. én is csóró vagyok. hálistennek persze nem tűnt el semmi. leszálltam a Blahán, addig érfelvagdosós, lagymatag zenét hallgattam, de olyan ideges lettem, hogy muszáj volt SOAD-ra váltanom. zúztam egészen a melóhelyemig.
whááááááá, Dr. BI megint megtalált a társkeresőn. nekem persze megint nem esett le, hogy ő az... bazeg... na, mindegy, a lényeg, hogy megyünk szombaton Flashre. egyéb se érdekel. :)
holnap meg fodrász... az éltet, de komolyan... semmi más. végre lesz normális frizurám. remélem. ;) tök fura egyébként, hogy ma már csütörtök van. teljesen elkavarodtam a hét napjaiban, teljesen felborult az életem... egyáltalán nem vagyok képben a héten, hogy merre vagyok arccal... na, mindegy, majd kialakul. :)
tegnap hazafelé a Tesómmal dumáltam pénzügyekről, erről az illetékbalhéról, meg mit tudom én... meg persze a Bőgősről is. hogy mennyire hiányzik. hogy mennyire nem kell más, nem mozgat meg senki más. teljesen kiborultam egyébként, majdnem elbőgtem magam előtte, szerintem látta rajtam, hogy kivagyok. a pénzügyek miatt is, meg a Bőgős miatt is. egy nagy halom szarkupacnak érzem magam és az egész életem.
hazafelé persze újabb üveg bor (kéne a ződ, unom a bort, de nagyon), vacsiztam, megittam, berúgtam. most nem volt érvagdosós számok hallgatása, csak tévéztem. meg nem volt picsogás, önsajnálat, inkább csak az agyam tompítottam. mer' az jó nekem. és tényleg. :)
fél10 körül aludtam el, fél 3-kor ugye felébredés, de aztán gyorsan visszaalvás.
reggel meg vadbaromság álmodása. ha ezt valaki megfejti...
nos, azt álmodtam, hogy terhes vagyok. ráadásul a volt férjemtől. a terhesség alatt Viki és Edinka adtak tanácsokat. a terhesség egyébként szinte egyáltalán nem látszott rajtam, az alakomon. aztán megyek egy buszon, a kórház felé, mert már nemsokára megindul a szülés, aztán a következő, hogy otthon vagyok, ott a gyerek, egy gyönyörű kislány, akinek a Jázmin nevet adtam. pont azt mondtam a volt férjemnek (természetesen rá hasonlított a baba), hogy semmire nem emlékszem a szülésből, a buszozás után teljesen kiesett minden, semmi emlékem nincs. aztán az álomban haladva tovább, a kislány nagyon szép, és hol legalább 1 éves forma, hol csecsemő. pedig nem telt el idő a dolgok között. nem a mostani lakásunkban laktunk, hanem valahol, máshol, Nyúllal (????) közösen. két lakást, az övét, meg a miénket (?) nyitottuk össze, és így éltünk hármasban, voltférj, Nyúl meg én. Nyúl állandóan üvöltözött a voltférjemmel, de minden szarért azonnal, aki nem bírta, és olyankor elment sétálni, én meg jól lebasztam Nyulat, hogy hagyja abba és húzzon el a francba.
aztán jött a család látogatni, voltférj nagymamája, szülei, meg az én szüleim. aztán apámmal veszekedtem, hogy 33 évesen nem fogok vele együtt lakni (mert azt akarta, hogy költözzek haza, hozzájuk), oldja meg máshogy a lakáskérdést.
egy csodálatos szőke, nagyon sok hajú kislányt képzeljetek el egyébként, de hogy miért Jázminnak neveztem el, azt senki ne kérdezze... (najó, hétvégén láttam egy filmet, XL szerelem volt a címe, amiben kövér nők találtak pasit maguknak és a főszereplőt Jasminnek hívták... lehet, ezért???)
ezután az őrület után ébredtem fel reggel és csak fogtam a fejem, hogy gyerek, voltférj, Nyúl... mifasz???? :S
tudtam volna még aludni, de hát már nem lehetett... :(
a villamoson két kövér cigány (egy nő, meg egy pasi) ki akarták fosztani a táskámat. már a Rákóczi térnél le akartam szállni, mert idegesített, hogy a pasi hasa a hátamban van és csak nyomakszik ezerrel, mikor észrevettem, hogy a táskám felé nyúlkál. ránéztem, és magam elé vettem a táskát. erre, a mellettem álló nő kezd kotorászni felé. na, akkor eldurrant az agyam. kivettem a fülhallgatót a fülemből és ordítani kezdtem, hogy "látom, hogy a táskámba nyúlkálnak, nem hagynák abba? menjenek már a büdös picsába!!!!" a két roma persze csak áll, mintha nem is róluk lenne szó, a tömött villamos megdöbbenve pillog, hogy mi van, mindenki szorítja a cuccát magához. még hogy nincs cigánybűnözés... bazmeg... Ferenc testvértől lopjanak, attól a köcsögtől, ne tőlem bazmeg. én is csóró vagyok. hálistennek persze nem tűnt el semmi. leszálltam a Blahán, addig érfelvagdosós, lagymatag zenét hallgattam, de olyan ideges lettem, hogy muszáj volt SOAD-ra váltanom. zúztam egészen a melóhelyemig.
whááááááá, Dr. BI megint megtalált a társkeresőn. nekem persze megint nem esett le, hogy ő az... bazeg... na, mindegy, a lényeg, hogy megyünk szombaton Flashre. egyéb se érdekel. :)
holnap meg fodrász... az éltet, de komolyan... semmi más. végre lesz normális frizurám. remélem. ;) tök fura egyébként, hogy ma már csütörtök van. teljesen elkavarodtam a hét napjaiban, teljesen felborult az életem... egyáltalán nem vagyok képben a héten, hogy merre vagyok arccal... na, mindegy, majd kialakul. :)
szerda, március 18, 2009
rettentő boldoggá tenne
ha végre végig tudnék aludni egy éjszakát. egyszerűen nem igaz, hogy mi történik velem mostanában... úgy két hete tart ez.
tegnap este is, nézni akartam a Dunán a Meteo c. filmet, de fél 10-kor, full részegen, bealudtam a kanapén. bementem lefeküdni aludni, majd fél2-kor felébredés és reggelig forgolódás. ja, hazudok, mert szerintem kb. fél 6-kor csak elaludtam végre, valahogy, de hát ugye akkor az már édeskevés. :(
nappal egyébként jobban vagyok, az esti magány bassza szét az agyamat teljesen. hallgatom az érfelvagdosós zenéket, iszom a boromat, rosszabb esetben még a telefont is kikapcsolom, hogy ne tudjon senki elérni és bőgök, meg sajnálom magamat, meg kettőnket, meg mindent. ja, és persze azonnal meg akarok halni. vagy esetleg fel akarom hívni, látni akarom, mittomén. az opciók száma a végtelen felé konvergál.
tegnap volt Tüsinek, meg a pasijának, Gergőnek is a szülinapja. mindkettőjüknek írtam külön-külön levelet, hogy boszü, meg némileg céloztam rá, hogy ennyi volt az ismeretség, sajnálom, meg minden. Tüsi elég éretlenül reagált rá, vagy talán inkább azt mondanám, hogy nem reagált rá. lány létére. semmi együttérzés, vagy akármi, pedig tőle vártam volna... Gergő viszont... hát azon beszartam: "hallottam a drámát, sajnálom." ez, ismerve Gergőt, szerintem igen nagy teljesítmény. meg írta, hogy azért menjek majd koncertjükre, stb. szóval jó fej volt. kicsit meg is hatódtam ezen. na, mindegy. :) ma azért kifejtettem neki az én álláspontomat a történtekkel kapcsolatban. csak röviden, velősen. bízva abban, hogy legalább annyit odanyög a Bőgősnek: "te egy mekkora hülye vagy bazmeg..." persze, lehet, hogy a pasiknál, vagy főleg náluk, ez nem így megy. szarnak egymás magánéletére, kapcsolataira.
ah... mi a faszt foglalkozok vele??? meg azzal is, hogy most milyen kibaszott aktív lett az iwiw üzenőfalon. minden nap kiokádja, hogy játszanak a Magyar Jazz Ünnepén, és hogy minél többen menjenek el meghallgatni.
persze, én is kurvára elmennék, de szerintem belepusztulnék... vagy nem tudom. inkább Flash. ott legalább lehet tombolni. mármint amennyire a hatalmas seb engedi a hasamon. :)
jelzem, visszaregeltem arra a társkeresőre, ahol a Bőgőssel megismerkedtünk. feltettem 3 képet, semmi extrát... hát... bazeg... dőlnek a levelek. hogy ilyen szép vagyok, meg olyan szép, meg stb. hozzáteszem, a pasifelhozatal egyenlő a fossal. egyik se kéne. vagy 40 fölött van, vagy 2 méter magas, vagy 120 kg, vagy egy sutyerák, vagy csak dugna, vagy vidéki, de nagyon messziről (Győr, Pécs, Debrecen)... áhhh... reménytelen. igazából semmit nem várok ettől, csak a hiúságom legyezgetésére jó. hogy egy kicsit elhalmozzanak bókokkal. bár tény, hogy IQ=-40. és persze minimum olyan levelezést akarok levágni valakivel, mint anno a Bőgőssel.
nagyon magas a léc. most már tényleg nem engedek... bár igazán jó az lenne, ha újra a Bőgőssel lehetnék. lehet kinevetni, szánakozni, ledorongolni... egyelőre még mindig itt tartok. :( tudom-tudom, idővel múlik ez. meg majd jön, aki feledteti. persze. csak addig megpusztulok. :(
de valójában nem is érdekel senki. egy jó pasit se látok az utcán, nem tudja senki felkelteni az érdeklődésemet. se neten, se sehol. annyira csak és kizárólag Őt keresem mindenkiben, hogy így nyilván lehetetlenség továbblépni.
tegnap, hazafelé mentem a bankomba. jött szembe egy srác, egy nagybőgőt cipelt, ugyanolyan tokban, mint ami a Bőgősnek van. biztos a suliból jött (arról jött), tuti jazzista volt... hát... bakker... álltam a gyalogátkelő kellős közepén, kerülgettek az emberek, majd dudáltak rám a kocsik, én meg csak álltam és néztem utána. közben fülemben Cserháti Zsuzsa énekelte, hogy "boldogság, gyere haza..."... na, hát így. és ez. és akkor ne kattanjak meg...
nem akarom elhinni, hogy nem hiányzok neki. egyszerűen nem. hogy már nem szeretne, hogy nem kötődne, azt meg végképp nem. olyan nincs. ennyi idő alatt ez nem múlhat el. érzem, hogy fel fog bukkanni, csak türelmesnek kell lennem. ki kell várnom.
nem, nem fogom elküldeni a levelet neki. és pénteken, a születésnapján sem köszöntöm majd fel. eszemben sincs. még jó, hogy nem kell ajándékban gondolkodnom, vagy meglepiben, egy büdös vasam sincs. (tegnap kiszámoltam, hogy mennyi lesz az illeték kiszabás elleni fellebbezésnek az illetéke... bazeg... azt hittem, leesek a székről... 58.000,- Ft!!!! ezek normálisak??? de komolyan...)
na, hát így vagyok. tulajdonképpen rémesen, de még legalább élek. voltak pillanatok az elmúlt napokban, amikor baromira nem láttam értelmét annak, hogy élek. és még lesznek is ilyenek mostanában, ez biztos.
persze, megint műbalhé, meg mit tudom én... igazából kurvára elegem lett. a tartozásaim, az illeték, a magánélet, a munkám... mind-mind fostalicska. legszivesebb a lakást is eladnám a gecibe, csak a baj van vele, és hozzá fűz rengeteg rossz emlék. vennék valami másfél szobás lyukat valahol, nekem egyedül az is elég. kifizetnék minden szart, aztán hagyjanak békén.
új mellem se lesz, már látom... :S áhhh... egy csődtömeg vagyok. lőjetek fejbe. most.
tegnap este is, nézni akartam a Dunán a Meteo c. filmet, de fél 10-kor, full részegen, bealudtam a kanapén. bementem lefeküdni aludni, majd fél2-kor felébredés és reggelig forgolódás. ja, hazudok, mert szerintem kb. fél 6-kor csak elaludtam végre, valahogy, de hát ugye akkor az már édeskevés. :(
nappal egyébként jobban vagyok, az esti magány bassza szét az agyamat teljesen. hallgatom az érfelvagdosós zenéket, iszom a boromat, rosszabb esetben még a telefont is kikapcsolom, hogy ne tudjon senki elérni és bőgök, meg sajnálom magamat, meg kettőnket, meg mindent. ja, és persze azonnal meg akarok halni. vagy esetleg fel akarom hívni, látni akarom, mittomén. az opciók száma a végtelen felé konvergál.
tegnap volt Tüsinek, meg a pasijának, Gergőnek is a szülinapja. mindkettőjüknek írtam külön-külön levelet, hogy boszü, meg némileg céloztam rá, hogy ennyi volt az ismeretség, sajnálom, meg minden. Tüsi elég éretlenül reagált rá, vagy talán inkább azt mondanám, hogy nem reagált rá. lány létére. semmi együttérzés, vagy akármi, pedig tőle vártam volna... Gergő viszont... hát azon beszartam: "hallottam a drámát, sajnálom." ez, ismerve Gergőt, szerintem igen nagy teljesítmény. meg írta, hogy azért menjek majd koncertjükre, stb. szóval jó fej volt. kicsit meg is hatódtam ezen. na, mindegy. :) ma azért kifejtettem neki az én álláspontomat a történtekkel kapcsolatban. csak röviden, velősen. bízva abban, hogy legalább annyit odanyög a Bőgősnek: "te egy mekkora hülye vagy bazmeg..." persze, lehet, hogy a pasiknál, vagy főleg náluk, ez nem így megy. szarnak egymás magánéletére, kapcsolataira.
ah... mi a faszt foglalkozok vele??? meg azzal is, hogy most milyen kibaszott aktív lett az iwiw üzenőfalon. minden nap kiokádja, hogy játszanak a Magyar Jazz Ünnepén, és hogy minél többen menjenek el meghallgatni.
persze, én is kurvára elmennék, de szerintem belepusztulnék... vagy nem tudom. inkább Flash. ott legalább lehet tombolni. mármint amennyire a hatalmas seb engedi a hasamon. :)
jelzem, visszaregeltem arra a társkeresőre, ahol a Bőgőssel megismerkedtünk. feltettem 3 képet, semmi extrát... hát... bazeg... dőlnek a levelek. hogy ilyen szép vagyok, meg olyan szép, meg stb. hozzáteszem, a pasifelhozatal egyenlő a fossal. egyik se kéne. vagy 40 fölött van, vagy 2 méter magas, vagy 120 kg, vagy egy sutyerák, vagy csak dugna, vagy vidéki, de nagyon messziről (Győr, Pécs, Debrecen)... áhhh... reménytelen. igazából semmit nem várok ettől, csak a hiúságom legyezgetésére jó. hogy egy kicsit elhalmozzanak bókokkal. bár tény, hogy IQ=-40. és persze minimum olyan levelezést akarok levágni valakivel, mint anno a Bőgőssel.
nagyon magas a léc. most már tényleg nem engedek... bár igazán jó az lenne, ha újra a Bőgőssel lehetnék. lehet kinevetni, szánakozni, ledorongolni... egyelőre még mindig itt tartok. :( tudom-tudom, idővel múlik ez. meg majd jön, aki feledteti. persze. csak addig megpusztulok. :(
de valójában nem is érdekel senki. egy jó pasit se látok az utcán, nem tudja senki felkelteni az érdeklődésemet. se neten, se sehol. annyira csak és kizárólag Őt keresem mindenkiben, hogy így nyilván lehetetlenség továbblépni.
tegnap, hazafelé mentem a bankomba. jött szembe egy srác, egy nagybőgőt cipelt, ugyanolyan tokban, mint ami a Bőgősnek van. biztos a suliból jött (arról jött), tuti jazzista volt... hát... bakker... álltam a gyalogátkelő kellős közepén, kerülgettek az emberek, majd dudáltak rám a kocsik, én meg csak álltam és néztem utána. közben fülemben Cserháti Zsuzsa énekelte, hogy "boldogság, gyere haza..."... na, hát így. és ez. és akkor ne kattanjak meg...
nem akarom elhinni, hogy nem hiányzok neki. egyszerűen nem. hogy már nem szeretne, hogy nem kötődne, azt meg végképp nem. olyan nincs. ennyi idő alatt ez nem múlhat el. érzem, hogy fel fog bukkanni, csak türelmesnek kell lennem. ki kell várnom.
nem, nem fogom elküldeni a levelet neki. és pénteken, a születésnapján sem köszöntöm majd fel. eszemben sincs. még jó, hogy nem kell ajándékban gondolkodnom, vagy meglepiben, egy büdös vasam sincs. (tegnap kiszámoltam, hogy mennyi lesz az illeték kiszabás elleni fellebbezésnek az illetéke... bazeg... azt hittem, leesek a székről... 58.000,- Ft!!!! ezek normálisak??? de komolyan...)
na, hát így vagyok. tulajdonképpen rémesen, de még legalább élek. voltak pillanatok az elmúlt napokban, amikor baromira nem láttam értelmét annak, hogy élek. és még lesznek is ilyenek mostanában, ez biztos.
persze, megint műbalhé, meg mit tudom én... igazából kurvára elegem lett. a tartozásaim, az illeték, a magánélet, a munkám... mind-mind fostalicska. legszivesebb a lakást is eladnám a gecibe, csak a baj van vele, és hozzá fűz rengeteg rossz emlék. vennék valami másfél szobás lyukat valahol, nekem egyedül az is elég. kifizetnék minden szart, aztán hagyjanak békén.
új mellem se lesz, már látom... :S áhhh... egy csődtömeg vagyok. lőjetek fejbe. most.
kedd, március 17, 2009
együtt lüktetnek a
sebeim a Harcsa Verót kísérő bőgő hangjával. belepusztulok. nem bírom.
ez nem velem történik. látni akarom,ölelni,csókolni. nem hiszem,hogy ő
nem szenved. az hazugság. "nélküled számomra sincs értelme
semminek,akard,h én legyek a mindened,és én leszek..." el kell
juttatnom hozzá a levelet.nem bírom ki.jajnekem. belehalok.és a bor is
elfogyott. meg akarok halni. nincs értelme nélküle élni. egyáltalán
nincs. ez nem élet így. ez egy szar.nélküle...
ez nem velem történik. látni akarom,ölelni,csókolni. nem hiszem,hogy ő
nem szenved. az hazugság. "nélküled számomra sincs értelme
semminek,akard,h én legyek a mindened,és én leszek..." el kell
juttatnom hozzá a levelet.nem bírom ki.jajnekem. belehalok.és a bor is
elfogyott. meg akarok halni. nincs értelme nélküle élni. egyáltalán
nincs. ez nem élet így. ez egy szar.nélküle...
--
Sent from Gmail for mobile | mobile.google.com
tudom mit akartam
még írni este. hogy alapvetően nem úgy indultam haza, hogy megint bebaszok, hanem, hogy alszok ezerrel, mert fáradt vagyok.
ehhez képest bementem a postára, mert levelem jött az APEH-től. valahogy éreztem, hogy mi lesz benne. és nem is csalódtam. a lakásra jött ki az illeték. 1.252.000,- azaz egymilliókettőszázötvenkettőezer forint. plusz 200.000,- Ft bünti, mert későn jelentettük be az ajándékozást.
na, mikor ezt megláttam, egyből világossá vált, hogy én ennyi terhet, ennyi szopatást, ennyi fost már nem tudok józanul elviselni.
nem elég a tudat, hogy életem szerelmével a legrosszabb időben találkoztunk és ezért kellett szakítania velem, de még ez a rohadt illeték is. a postáról kifeléjövet már persze bőgtem, hangosan énekeltem az utcán, elég érdekesen néztek rám az emberek... aztán boltba be, bor megvásárol, cigaretta megvásárol és ennyi. muszáj volt berúgnom. ma reggel persze megint hasmenésem van. hogyörülök. :)
szóval igen, rossz időben találkoztam a Bőgőssel. mármint neki rossz időben. nem is kész erre, meg most nem is olyan az élethelyzete. tulajdonképpen meg is mondta pénteken, hogy nem miattam szakít. hogy nem én vagyok a hibás, hanem ő. ezért sem hiszem, hogy már nem szerelmes, hogy már nem akar engem. csak most a zenét helyezi előtérbe. lehet, hogy nyár elején újra felbukkan, amikor majd vége a sulinak és kicsit lazábbak lesznek a dolgok... nem tudom. én várok rá, számítok rá.
viszont nem akarok vele találkozni és nem akarok róla tudni semmit. jobb ez így. csak feltépném mindkettőnk sebeit. hiszen én sem vagyok közömbös neki, és nyilván sohasem leszek az. csak újra belerángatódna abba, amitől "szabadulni" akart. és én meg ezt nem szeretném. jobb a békesség. zenéljen, velem meg majd lesz valami... nagyon-nagyon szeretem, nagyon-nagyon hiányzik, de meg kell értenem, hogy ennek most így kell lennie. még nyalogatom a sebeim valameddig, aztán kész. titkon, a szívem mélyén továbbra is várok rá, mert tudom, hogy fog még keresni. hogy ennek nincs örökre vége.
ahhh... olyan szájfényt lőttem az AVONból... whááááááá!!! évek óta keresem ezt és most végre megtaláltam. :) persze, rögtön az jutott eszembe, hogy ha a Bőgős látná, egyből merevedése lenne... (imádja, ha ilyen fényes a szám, ilyen csillogós. szerinte olyan, mintha nyálas lenne és ez őt nagyon izgatja.)
az éjjel egyébként fél 11-től egészen fél4-ig bírtam aludni, megállás nélkül. aztán felébredtem és kezdtem kattogni. majd szinte megerőszakoltam magam, hogy ne gondolkodjak, hanem dögöljek. én nem tudom mi van velem, de mostanában rémesen szarul alszok. ezért is kell a fű többek között, mert az legalább agyonver teljesen. reggel 6 körül meg arra ébredtem, hogy gecire fájnak a sebeim, ez átsugárzik hátra, a derekamba, meg a vesémbe, meg mittomén. csak összegörnyedve bírtam valahogy meglenni. nem tudom, hogy ez most normális-e vagy sem... lehet, hogy fel kéne hívni az orvost? csak 1 hét múlva találkozom vele, úgy beszéltük meg... addig csak nem pusztulok már el... :S
ehhez képest bementem a postára, mert levelem jött az APEH-től. valahogy éreztem, hogy mi lesz benne. és nem is csalódtam. a lakásra jött ki az illeték. 1.252.000,- azaz egymilliókettőszázötvenkettőezer forint. plusz 200.000,- Ft bünti, mert későn jelentettük be az ajándékozást.
na, mikor ezt megláttam, egyből világossá vált, hogy én ennyi terhet, ennyi szopatást, ennyi fost már nem tudok józanul elviselni.
nem elég a tudat, hogy életem szerelmével a legrosszabb időben találkoztunk és ezért kellett szakítania velem, de még ez a rohadt illeték is. a postáról kifeléjövet már persze bőgtem, hangosan énekeltem az utcán, elég érdekesen néztek rám az emberek... aztán boltba be, bor megvásárol, cigaretta megvásárol és ennyi. muszáj volt berúgnom. ma reggel persze megint hasmenésem van. hogyörülök. :)
szóval igen, rossz időben találkoztam a Bőgőssel. mármint neki rossz időben. nem is kész erre, meg most nem is olyan az élethelyzete. tulajdonképpen meg is mondta pénteken, hogy nem miattam szakít. hogy nem én vagyok a hibás, hanem ő. ezért sem hiszem, hogy már nem szerelmes, hogy már nem akar engem. csak most a zenét helyezi előtérbe. lehet, hogy nyár elején újra felbukkan, amikor majd vége a sulinak és kicsit lazábbak lesznek a dolgok... nem tudom. én várok rá, számítok rá.
viszont nem akarok vele találkozni és nem akarok róla tudni semmit. jobb ez így. csak feltépném mindkettőnk sebeit. hiszen én sem vagyok közömbös neki, és nyilván sohasem leszek az. csak újra belerángatódna abba, amitől "szabadulni" akart. és én meg ezt nem szeretném. jobb a békesség. zenéljen, velem meg majd lesz valami... nagyon-nagyon szeretem, nagyon-nagyon hiányzik, de meg kell értenem, hogy ennek most így kell lennie. még nyalogatom a sebeim valameddig, aztán kész. titkon, a szívem mélyén továbbra is várok rá, mert tudom, hogy fog még keresni. hogy ennek nincs örökre vége.
ahhh... olyan szájfényt lőttem az AVONból... whááááááá!!! évek óta keresem ezt és most végre megtaláltam. :) persze, rögtön az jutott eszembe, hogy ha a Bőgős látná, egyből merevedése lenne... (imádja, ha ilyen fényes a szám, ilyen csillogós. szerinte olyan, mintha nyálas lenne és ez őt nagyon izgatja.)
az éjjel egyébként fél 11-től egészen fél4-ig bírtam aludni, megállás nélkül. aztán felébredtem és kezdtem kattogni. majd szinte megerőszakoltam magam, hogy ne gondolkodjak, hanem dögöljek. én nem tudom mi van velem, de mostanában rémesen szarul alszok. ezért is kell a fű többek között, mert az legalább agyonver teljesen. reggel 6 körül meg arra ébredtem, hogy gecire fájnak a sebeim, ez átsugárzik hátra, a derekamba, meg a vesémbe, meg mittomén. csak összegörnyedve bírtam valahogy meglenni. nem tudom, hogy ez most normális-e vagy sem... lehet, hogy fel kéne hívni az orvost? csak 1 hét múlva találkozom vele, úgy beszéltük meg... addig csak nem pusztulok már el... :S
hétfő, március 16, 2009
az önpusztítás jó
értem?
megint be vagyok baszva. és még van egy pohár bor. remélem TG
megszerzi a füvet nekem. unom,hogy a bortól fosok másnap.
nézem az Ocean's 12-t. Ottó a hangja Vincent Casselnek,a legnagyobb Istennek.
nem tudom feldolgozni a szakítást. még nem. és máshogy nem. cs... mit
akartam írni? fassetuggya,beletelefonált a Tesóm. fuck. jön a capoera
jelenet. legnagyobb királyság.
piálni,szívni,dugni jó! ennyi.
megint be vagyok baszva. és még van egy pohár bor. remélem TG
megszerzi a füvet nekem. unom,hogy a bortól fosok másnap.
nézem az Ocean's 12-t. Ottó a hangja Vincent Casselnek,a legnagyobb Istennek.
nem tudom feldolgozni a szakítást. még nem. és máshogy nem. cs... mit
akartam írni? fassetuggya,beletelefonált a Tesóm. fuck. jön a capoera
jelenet. legnagyobb királyság.
piálni,szívni,dugni jó! ennyi.
--
Sent from Gmail for mobile | mobile.google.com
igaza van mindenkinek
aki kommentel. ja. vége van. el kell fogadni. nem kellek és kész. ennyi. eldobja magától élete nagy lehetőségét, mert még nem érett meg rá. ennyi.
nem megyek el egyik koncertjére sem. nem érdekel. nem akarok vele találkozni. ha fájni fog neki a saját döntése, akkor az anélkül is fájni fog, hogy a seggem riszálnám az orra előtt és játszanám a full happyt, közben meg belül szétzokognám a fejemet.
ha minden igaz, szombaton Dr.BI eljön velem Flash koncertre. jól bepálinkázunk, kitomboljuk magunkat aztán kész. kieresztjük a gőzt. oszt mindenki bekaphatja. nem érdekel. ő még nem is tudja, milyen műtétem volt, biztos jól meglepődik, ha meglát. :)
na, hát ennyi. így múlik el a világ dicsősége. már Tüsin keresztül se akarok megtudni semmit az egészről. egyáltalán nem akarok róla tudni semmit.
fura, mert csütörtökön, ahogy a Tesómnál ültem a net előtt, az iwiw legújabb, "forradalmi" adatgyűjtő fícsörét nézegetve (biztos az NBH rendelte meg), a "honnan ismerem" rész, ahol is van olyan opció, hogy "jártunk"... nos, a Bőgősnél nézegettem ezt, és már akkor eljátszottam a gondolattal, hogy bejelölöm ezt. hogy "jártunk". tehát múltidőben. pedig akkor még csak csütörtök délután volt.
nyilván megéreztem, hogy valami nem kóser. illetve nyilván bennem is megérett már a gondolat.
szerintem egyébként, mikor már kurvára nem tudja, hogy mi van velem, mikor már kurvára bassza, hogy nem jelentkezek, akkor fog keresni azzal az ürüggyel, hogy "kéne vissza a zongora, meg az ingek". kb. ebből fogom tudni, hogy ő meddig bírja a szitut.
de valahol, a lelke mélyén mégiscsak egy makacs, önfejű kos, aki soha nem fogja belátni, hogy tévedett, soha nem fogja azt mondani, hogy kezdjük újra. inkább lézeng tovább a világban.
én megértem, hogy a zene mindennél fontosabb, de nem tudom elképzelni, hogy valakinek nem fontos egy társ. legyen bármi is a munkája, pláne 32 évesen. főleg abban az esetben, ha megtalálta azt, akit 16 éve keresett. hogy lehet valaki ennyire éretlen, hogy ezt eldobja magától??? hát így. ahogy ő csinálja. hogy inkább szív, önállóskodik, szenved, megmutatja, hogy "ki, ha ő nem...". és végül majd jól magára marad. vagy sodródik egyik szar kapcsolatból a másikba.
de leginkább egy magányos harcosként látom magam előtt, aki kibaszott tehetséges és majd sok-sok év múlva nagyon sokat fog keresni és nagyon híres lesz, de nem lesz senkije. de persze a zene őt maradéktalanul boldoggá teszi. de azért azt a boldogságot, meg a sikert, meg az elismerést, meg a pénzt majd jó lenne megosztani valakivel. de nem lesz kivel... akkor majd talán... talán elgondolkodik, hogy hol is baszta el az egészet...
hogy hagyta elmenni azt a nőt, aki mindent benyelt volna. aki mindent megtett volna érte. aki az életénél jobban szerette. akivel meg lehetett volna osztani később a sikereket, a boldogságot, az elismerést. akivel lehetett volna normális szót váltani, aki testi, lelki, szellemi társa volt és maradt volna egész életére.
de ha nem kell, hát nem kell. ha nem kellek, hát nem kellek. itt a vége és kész.
persze, a napi rutinomban még benne van, hogy rá gondoljak, de való igaz, egyre ritkább lesz ez is. és ha nem azt kutatom állandóan, hogy hol játszik, kivel, mikor, merre, akkor még könnyebb lesz lekattanni róla.
csak találok már egy másik pasit hamarosan, aki feledteti... nem vagyok én elveszett csaj. :)
bárcsak ne hiányozna annyira. bárcsak ne pusztulnék bele, hogy becsukom a szemem, sőt be se kell csukni, látom magam előtt az arcát, a szemeit, a száját, a kezét, ahogy bőgőzik... imádnivaló édesdrágacsillag. mert az. nagyon szeretem. és történjen bármi, mindig is szeretni fogom. a szívem legszebb rekeszébe teszem el. örökre megőrzöm.
az viszont biztos, hogy aki a nyomába akar nálam lépni, annak nagyon-nagyon fel kell kötnie a gatyáját. az biztos. iszonyatosan magasra tette a mércét. ezt átugorni már szinte lehetetlenség. ezért is lesz nehéz megtalálni az utódját. mert mindenkit hozzá fogok mérni ezentúl. régen TG-hez, most meg már hozzá.
hát, emberek, bárki is kezdjen rám nyomulni, én nem irigylem, az biztos. egyrészt baromi vastag páncél van rajtam megint. másrészt meg az elvárásaimnak a Bőgős után megfelelni... hogy is mondjam... nem könnyű feladat... próbálkozni lehet, de nem ígérek semmit.
nem megyek el egyik koncertjére sem. nem érdekel. nem akarok vele találkozni. ha fájni fog neki a saját döntése, akkor az anélkül is fájni fog, hogy a seggem riszálnám az orra előtt és játszanám a full happyt, közben meg belül szétzokognám a fejemet.
ha minden igaz, szombaton Dr.BI eljön velem Flash koncertre. jól bepálinkázunk, kitomboljuk magunkat aztán kész. kieresztjük a gőzt. oszt mindenki bekaphatja. nem érdekel. ő még nem is tudja, milyen műtétem volt, biztos jól meglepődik, ha meglát. :)
na, hát ennyi. így múlik el a világ dicsősége. már Tüsin keresztül se akarok megtudni semmit az egészről. egyáltalán nem akarok róla tudni semmit.
fura, mert csütörtökön, ahogy a Tesómnál ültem a net előtt, az iwiw legújabb, "forradalmi" adatgyűjtő fícsörét nézegetve (biztos az NBH rendelte meg), a "honnan ismerem" rész, ahol is van olyan opció, hogy "jártunk"... nos, a Bőgősnél nézegettem ezt, és már akkor eljátszottam a gondolattal, hogy bejelölöm ezt. hogy "jártunk". tehát múltidőben. pedig akkor még csak csütörtök délután volt.
nyilván megéreztem, hogy valami nem kóser. illetve nyilván bennem is megérett már a gondolat.
szerintem egyébként, mikor már kurvára nem tudja, hogy mi van velem, mikor már kurvára bassza, hogy nem jelentkezek, akkor fog keresni azzal az ürüggyel, hogy "kéne vissza a zongora, meg az ingek". kb. ebből fogom tudni, hogy ő meddig bírja a szitut.
de valahol, a lelke mélyén mégiscsak egy makacs, önfejű kos, aki soha nem fogja belátni, hogy tévedett, soha nem fogja azt mondani, hogy kezdjük újra. inkább lézeng tovább a világban.
én megértem, hogy a zene mindennél fontosabb, de nem tudom elképzelni, hogy valakinek nem fontos egy társ. legyen bármi is a munkája, pláne 32 évesen. főleg abban az esetben, ha megtalálta azt, akit 16 éve keresett. hogy lehet valaki ennyire éretlen, hogy ezt eldobja magától??? hát így. ahogy ő csinálja. hogy inkább szív, önállóskodik, szenved, megmutatja, hogy "ki, ha ő nem...". és végül majd jól magára marad. vagy sodródik egyik szar kapcsolatból a másikba.
de leginkább egy magányos harcosként látom magam előtt, aki kibaszott tehetséges és majd sok-sok év múlva nagyon sokat fog keresni és nagyon híres lesz, de nem lesz senkije. de persze a zene őt maradéktalanul boldoggá teszi. de azért azt a boldogságot, meg a sikert, meg az elismerést, meg a pénzt majd jó lenne megosztani valakivel. de nem lesz kivel... akkor majd talán... talán elgondolkodik, hogy hol is baszta el az egészet...
hogy hagyta elmenni azt a nőt, aki mindent benyelt volna. aki mindent megtett volna érte. aki az életénél jobban szerette. akivel meg lehetett volna osztani később a sikereket, a boldogságot, az elismerést. akivel lehetett volna normális szót váltani, aki testi, lelki, szellemi társa volt és maradt volna egész életére.
de ha nem kell, hát nem kell. ha nem kellek, hát nem kellek. itt a vége és kész.
persze, a napi rutinomban még benne van, hogy rá gondoljak, de való igaz, egyre ritkább lesz ez is. és ha nem azt kutatom állandóan, hogy hol játszik, kivel, mikor, merre, akkor még könnyebb lesz lekattanni róla.
csak találok már egy másik pasit hamarosan, aki feledteti... nem vagyok én elveszett csaj. :)
bárcsak ne hiányozna annyira. bárcsak ne pusztulnék bele, hogy becsukom a szemem, sőt be se kell csukni, látom magam előtt az arcát, a szemeit, a száját, a kezét, ahogy bőgőzik... imádnivaló édesdrágacsillag. mert az. nagyon szeretem. és történjen bármi, mindig is szeretni fogom. a szívem legszebb rekeszébe teszem el. örökre megőrzöm.
az viszont biztos, hogy aki a nyomába akar nálam lépni, annak nagyon-nagyon fel kell kötnie a gatyáját. az biztos. iszonyatosan magasra tette a mércét. ezt átugorni már szinte lehetetlenség. ezért is lesz nehéz megtalálni az utódját. mert mindenkit hozzá fogok mérni ezentúl. régen TG-hez, most meg már hozzá.
hát, emberek, bárki is kezdjen rám nyomulni, én nem irigylem, az biztos. egyrészt baromi vastag páncél van rajtam megint. másrészt meg az elvárásaimnak a Bőgős után megfelelni... hogy is mondjam... nem könnyű feladat... próbálkozni lehet, de nem ígérek semmit.
teljesen tanácstalan vagyok
szombaton este a BJC-ben játszik a Magyar Jazz Ünnepe rendezvénysorozat keretében. az ő zenekara este 9-kor kezd, de mondjuk egy másik bőgős srác már 6-kor zenél, akire szintén kíváncsi lennék. meg persze a többire is.
valamint hát aznap lesz a Flash koncert is, hogy a franc egye meg, ráadásul az is 9-kor kezdődik...
szóval azon gondolkodom, hogy menjek-e el 6-ra a BJC-be, aztán 9 előtt, mielőtt ők kezdenének, tüntetőleg felállok, otthagyom a francba az egészet, nehogy azt higgye, hogy miatta mentem és takarodjak el Flashre.
vagy hagyjam ki a Flasht (április 4-én a Kamrában nyomják, közelebb is lesz, meg mittomén), és üljem végig a koncertjüket, a legdögösebb mivoltomban, ráadásul mondjuk a Kos társaságában, majd lépjek le utána.
mit csináljak???
kurvára oda vagyok érte. tudom. csak az kell, aki bánt, aki szarul bánik velem. mint pl. 76-os. vele is meddig vesződtem. mennyi ideig nem tudtam lekattanni róla. áhhh... nem vagyok normális. pedig az éjjel már tudatosult bennem, valahogy megvilágosodtam, hogy ennek tényleg vége, bármit is csinálok, nem lesz köztünk már semmi.
ja, vagy ne menjek egyáltalán semmiféle koncertjére??? soha többé??? tűnjek el teljesen a szeme elől??? na, még ez az opció van.
lécci segítsetek okosan, jól dönteni...
de nekem Ő kell!!!!!!!!! nem kell senki más... és tényleg bármilyen áldozatra képes vagyok érte... amikor együtt voltunk, mindig olyan jó volt minden... akkor mindig boldog voltam. csak ezek a szünetelések borítottak meg. ami igazából januárban le lett kommunikálva, most meg nem. ennyi.
jajnekem. jajnekem. hiányzik. nagyon-nagyon... én soha nem fogok tudni senki mást szeretni. tudom. (jójó, majd ha jön valaki más, akkor majd emlékezzek ezekre a sorokra... a tököm televan ezzel...) nekem zenész kell. világéletemben az kellett. író, költő, zenész, színész, képzőművész... mindig értük rajongtam. hozzám ilyen ember való. nekem ez kell. ez a világ, ahol otthon érzem magam. szóval ebből nem engedek...
de hogy egy jazzbőgős... ráadásul... hát micsoda isteni ajándék ez? meg hogy milyen jól kijöttünk egymással??? humorban, intelligenciában partnerek voltunk. áhhh... én nem akarom elhinni, hogy ennek vége. hogy egy ilyen embert elveszítettem. hogy képes elhagyni. ilyen nincs. ezt a gyomrom nem veszi be.
totál ki vagyok borulva.
ráadásul benyögte a főnököm, hogy ma 6-ig kell bentmaradnom. hogyörülök. első munkanapon rögtön. alig bírok ülni, és akkor leshetek itt 6-ig. szuper. :(
valamint hát aznap lesz a Flash koncert is, hogy a franc egye meg, ráadásul az is 9-kor kezdődik...
szóval azon gondolkodom, hogy menjek-e el 6-ra a BJC-be, aztán 9 előtt, mielőtt ők kezdenének, tüntetőleg felállok, otthagyom a francba az egészet, nehogy azt higgye, hogy miatta mentem és takarodjak el Flashre.
vagy hagyjam ki a Flasht (április 4-én a Kamrában nyomják, közelebb is lesz, meg mittomén), és üljem végig a koncertjüket, a legdögösebb mivoltomban, ráadásul mondjuk a Kos társaságában, majd lépjek le utána.
mit csináljak???
kurvára oda vagyok érte. tudom. csak az kell, aki bánt, aki szarul bánik velem. mint pl. 76-os. vele is meddig vesződtem. mennyi ideig nem tudtam lekattanni róla. áhhh... nem vagyok normális. pedig az éjjel már tudatosult bennem, valahogy megvilágosodtam, hogy ennek tényleg vége, bármit is csinálok, nem lesz köztünk már semmi.
ja, vagy ne menjek egyáltalán semmiféle koncertjére??? soha többé??? tűnjek el teljesen a szeme elől??? na, még ez az opció van.
lécci segítsetek okosan, jól dönteni...
de nekem Ő kell!!!!!!!!! nem kell senki más... és tényleg bármilyen áldozatra képes vagyok érte... amikor együtt voltunk, mindig olyan jó volt minden... akkor mindig boldog voltam. csak ezek a szünetelések borítottak meg. ami igazából januárban le lett kommunikálva, most meg nem. ennyi.
jajnekem. jajnekem. hiányzik. nagyon-nagyon... én soha nem fogok tudni senki mást szeretni. tudom. (jójó, majd ha jön valaki más, akkor majd emlékezzek ezekre a sorokra... a tököm televan ezzel...) nekem zenész kell. világéletemben az kellett. író, költő, zenész, színész, képzőművész... mindig értük rajongtam. hozzám ilyen ember való. nekem ez kell. ez a világ, ahol otthon érzem magam. szóval ebből nem engedek...
de hogy egy jazzbőgős... ráadásul... hát micsoda isteni ajándék ez? meg hogy milyen jól kijöttünk egymással??? humorban, intelligenciában partnerek voltunk. áhhh... én nem akarom elhinni, hogy ennek vége. hogy egy ilyen embert elveszítettem. hogy képes elhagyni. ilyen nincs. ezt a gyomrom nem veszi be.
totál ki vagyok borulva.
ráadásul benyögte a főnököm, hogy ma 6-ig kell bentmaradnom. hogyörülök. első munkanapon rögtön. alig bírok ülni, és akkor leshetek itt 6-ig. szuper. :(
újabb el nem küldött levél
Emlékszel, hogy a Kamrás, hajnali giroszos este után, mikor a kanapén aludtál, de reggel bejöttél mellém az ágyba, akkor hogy öleltél át? Hogy húztál magadhoz? Én meg szó nélkül itt hagytalak és elmentem dolgozni. Aztán beszéltünk délelőtt, többször is. Kérleltél, hogy jöjjek haza. Mert olyan jó lett volna, ha itt vagyok. Nyilván mert hiányoztam. Aztán ugyanaznap, suli után is hozzám jöttél fel, együtt punnyadtunk, mert nem volt kedved hazamenni, bármit is csinálni, hanem inkább velem akartál lenni.
És ennek 3 hete éppen… Én nem hiszem el, hogy 3 hét alatt elmúlik a szerelem, hogy ennyi idő után nem hiányzom.
Nyilván nem hiányoztam, mert gyakorolni kezdtél állatmódon, amit én teljes mértékben megértettem, miután elmondtad, hogy ez a tényállás.
Látom, érzem, hogy milyen életszakaszban vagy most.
Egyrészt, hogy tényleg tehetséges vagy, most elég sok fellépésed van, ezeket meg kell lovagolni, gyakorlásra, próbákra van szükség, csinálni kell a sulit, és ebben az élethelyzetben igen nehéz fenntartani egy kapcsolatot. Mármint olyan módon, ahogy azt esetleg a másik is megkívánná. Mármint egy átlagos „másik” nő. Nem én. Mert mint tudod, én nem vagyok átlagos…
Másrészt, születésnap, 32 év, meg végül is akármennyi éves az ember, ilyenkor (és ezt magamról tudom), számot vet az életével. Esetleg úgy érzi, válaszút elé érkezett, hogyan tovább, merre tovább. Netán depresszió, befordulás, sok-sok gondolat cikázása forog fenn. Ismerős érzés ez, nekem elhiheted. 20 éves korom óta, minden születésnapom ezzel telik. Előtte egy pár héttel, utána egy pár héttel mindenképpen.
Megértem. Még mindig megértem, ha nyugtot akarsz, ha egyedül akarsz lenni. De azt ne hazudd se nekem, se magadnak, hogy elmúlt a szerelem. Egy olyan nő iránt, akit tulajdonképpen 16 éves korod óta keresel. Ezt nem fogom elhinni. Csak azért mondtad nekem, meg beszélted be magadnak, hogy könnyebb legyen ma azt mondani: „ennyi”. Hogy nekem is könnyebb legyen elfogadni. Hiszen ha elmúlt a szerelem, hát elmúlt, had menjen. De minél többet gondolkodom, ezt nem tudom elhinni.
Értem, hogy picit „riasztó” az, ha valaki egyszer csak rátalál arra, akit/amit keresett. Hogy hirtelen nem tud mit kezdeni vele. Anno én sem akartam elhinni, mikor Téged megismertelek, hogy ez történik velem. Hogy valaki mellett végre önmagam lehetek. Hogy valakivel maradéktalanul jól telik minden perc. Hogy van valaki, akivel/aki mellett hallgatni is jó. Akivel szavak nélkül megértjük egymást. Sokáig nem tudtam ezt hova tenni.
Nem hiszem el, hogy felmered vállalni azt a felelősséget önmagaddal szemben, hogy úgymond könnyedén eldobod azt a nőt, akire mindig is vágytál. Akivel minden jó. Nem félsz, hogy soha többé nem találsz még csak hasonlót sem? 32 éves vagy. Meddig akarsz még sodródni az árral???
Az a baj, hogy ezt a „biztos háttért akarok nyújtani neked” c. dolgot is szerintem félreértetted. Nos, én nem akarok helyetted megcsinálni semmit. Én nem akarom, hogy az önállóságod csorbuljon. Ugyanúgy meg kellene dolgoznod mindenért, ha nem jobban, mint eddig. Én csak arra céloztam, hogy nyilván jól esne ha egy fárasztó nap után valaki kedvesen szólna hozzád, vagy egyáltalán nem szólna hozzád (ahogy tetszik), ha megmasszírozná a hátadat, ha főzné a teát, mikor gyakorolsz, ha vacsorát főzne neked, vagy ha te főzöl, akkor szó nélkül elmosogat utánad, ha vasalná az ingjeidet a fellépések előtt. Aki szívesen elmegy veled bármilyen koncertre, vagy elkísér a te fellépésedre. Akivel ki lehet ereszteni a gőzt, ha arról van szó, vagy felolvas a kedvenc könyvedből, míg el nem alszol. Aki remekül kijön a barátaiddal, akivel nem gáz megjelenni sehol. Aki nőként viselkedik melletted. Egy szóval: aki szeret… Nos, én egy ilyen háttérre gondoltam. Csak ezt kínálom ezüst tálcán még mindig…
Januárban, az Esperanza koncert után is célozgattál erre a „32 éves vagyok, meg kellene komolyodni (talán így fogalmaztál?)/állapodni (vagy így?)/rendbe kellene szedni az életem (esetleg így?)” dologra. Már akkor is nyitott voltam rá. Mit kértem? Hogy beszéljük meg tiszta fejjel, hogyan tovább. Ez azóta sem történt meg. Persze, két nap múlva, a Jászai Mari téri bőgős koncert után engem is elragadott a hév, a hiányod, bár mondjuk az az este csodálatosra sikerült. Valahogy akkor éreztem először azt, hogy „mekkora szerencsém van, hogy megtaláltalak…”
És látod mivel jöttél ma megint? A bulizással. Hogy minden találkozónk abba torkollott. Hát könyörgöm… Egyrészt ehhez két ember kell. Másrészt meg… nem adtál lehetőség arra, hogy máshogyan is találkozzunk. Illetve nem sokat.
Hogy lehetnék én gát, vagy fék, ha te Újpesten vagy én meg a belvárosban? Ha azt sem tudom, hogy merre jársz, mit csinálsz? Ha egyáltalán nem is vagyunk együtt??? Hogy is lehetnék akkor én a visszatartó erő a bulizások helyett?? Ezt tényleg komolyan gondolod, hogy így is működne?? Különben is, ha alkoholista vagy, akkor neked szakember kell. Nem én. Mert én nem vagyok az. Akkor soha nem lehetek én elég visszatartó erő.
Még mindig nem ismersz engem. Szinte egyáltalán nem. Láttad egy arcomat nettó 3 hónapon keresztül, és abból vonod le a következtetést. Esélyt sem adva arra, hogy minden arcomat láthasd. Ugyanakkor, nekem sincs a kezemben minden információ ahhoz, hogy eldönthessem, én tényleg akarom-e ezt a kapcsolat hosszú távon. Mert nehogy azt hidd, hogy bennem nincsenek kétségek. Persze, leginkább az elmúlt 3 hétben erősödtek ezek meg, de nem véletlenül akartam én már január végén beszélni veled…
Te pl. nem voltál tekintettel a munkámra. Soha. Bár én a tiédre mindig. Az, hogy szinte csak hétköznap találkoztunk, és persze, én nem tudtam soha nemet mondani neked, mert nem tudtam (ez nyilván az én hibám), de már akartalak is kérni rá, hogy kényszeríts, hogy néha mondjak nemet, mert én bizony sokszor belepusztultam ezekbe az őrült éjszakákba. Ez a munkám rovására ment. Ami a mai világban elég gáz. Nem véletlenül helyeztek át a Hősök teréről a Róna utcába. Mert szarul dolgoztam. Mert rommá buliztuk magunkat. Mert imádtam veled minden percet és nem tudtam megálljt parancsolni. Persze nem is akartam. De örülhetek, hogy nem rúgtak ki. Ami azért isteni szerencse. Szóval már én is éppen ott tartottam, hogy megkérlek, ne csak hétköznap, vagy ne hajnalba nyúlóan, hanem emberi időben találkozzunk. És néha mondjuk akkor, amikor én szeretném. Ne csak akkor, amikor te. Mert lássuk be, nem sokszor volt olyan (a pontosság kedvéért: SOHA), hogy én azt mondtam: „lécci, találkozzunk” és akkor jöttél. De ha te kitaláltál valamit, akkor az úgy volt. És én vakon követtelek. Ez nem szemrehányás, vagy ha igen, leginkább csak magamnak, hogy mennyire el tudtam gyengülni. De mindezt csak azért, mert imádtam veled lenni.
De elfáradtam, kipurcantam, végem lett. Elfogyott minden erőm. Nem tudtam volna tovább csinálni. Ha nincs ez a 3 hét szünet, erről mindenképpen beszéltem volna veled. Hogy ennek szabjunk határt.
Summa summarum, ahogy januárban is kértél szünetet, mert gyakorolnod kell, mert a munkáddal kell foglalkoznod, úgy megértem, ha most is ezt szeretnéd. Akkor is megértettem. Baromira fájt, mert hihetetlen magasságból zuhantam a földre és törtem össze magam, de megértettem, betartottam, amit kértél. Mert tiszteletben tartom, hogy ez a munkád.
Tök mindegy, hogy milyen munka. Ha menedzser lennél, aki napi 12 órát dolgozik, és még este, otthon se szakad le a laptopjáról, azt is megérteném. Mert ez a munkád, előre akarsz jutni, ebből akarsz megélni. Világos. A munka az munka.
Szóval, ha most kérnél egy ilyen szünetet. Akár olyat, hogy 1-2 hónapig ne találkozzunk (hogy a kapcsolatokból is ki tudj szakadni, meg a melóddal is tudj haladni), én azt is elfogadom.
Azt is elfogadom, ha azt mondod, egy-két hetente van rám egy szabad estéd. Hogy egyelőre ennyit tudsz nyújtani nekem. Aztán lehet, hogy majd ennyit se, lehet, hogy majd többet, ki tudja… Ez is rendben.
Én csak egyet kérek. Hogy ne dobj el teljesen magadtól. Hogy ne szüntess be velem minden kapcsolatot. (nem tudom, jól értelmeztem-e, hogy az „azért még bulizhatunk” c. történet az esetleg erre akart célozni??? Túl feszült voltam akkor, hogy erre máshogy reagáljak, mint azt tettem)
Ismerem az értékeimet, tudom, hogy milyen vagyok, minden nagyképűség nélkül, de van annyi önbizalmam és önismeretem, hogy tudom, mire vagyok képes, mi az, amit nyújtani tudok neked. Szerintem te is tisztában vagy vele, éppen ezért nem vállalhatod fel azt a felelősséget, hogy ezt egy tollvonással leírd. Hogy véglegesen kitörölj az életedből. Mert bizony soha nem tudhatod, mikor fogod még egyszer valakivel ilyen jól érezni magad.
Persze, a jó sors megmutatta, hogy milyen az, amikor megkapod, amire vágysz. És hogy most az sem jó. Az sem kell. Most. Persze, most nem kell. Mert olyan szituban vagy. Olyanok a körülmények, olyan a lelkivilágod, olyanok a gondolataid. De holnap, vagy holnapután, vagy egy hónap múlva??? Vagy egy fél év múlva, amikor már igencsak elég volt az egyedüllétből és baromira nem jön senki olyan, aki megmozgat??? Amikor se testi, se lelki, se szellemi társ nem akad, nemhogy a 3 együtt??? Akkor mi van?? A nagy büdös semmi, az van. Hogy vered a fejed a falba, az van. Najó, persze nem, mert annál nyilván büszkébb és önérzetesebb vagy. Ez nyilvánvaló. De azért hogyne, jó egyedül, meg jó, ha nem „basztatnak”, hogy „mikor találkozunk máááááááár???”, jó, ha nem tartozol senki iránt felelősséggel, csak élsz a világba… De azért hosszú távon ez egyre inkább gáz. Főleg 32 évesen…
Szóval, kérlek, gondold át, hogy a mai történéssel, a mai végszavaddal mit veszíthetsz, kit veszíthetsz el. Hogy megéri-e fenntartani ezt a kapcsolatot úgy, hogy türelmes vagyok, nem nyavalygok, cserébe bármikor számíthatsz rám és 1-2 hetente egy estét/délutánt/félnapot együtt töltünk, vagy inkább vesszen az egész, zéró kommunikáció, és majdcsak lesz valahogy.
Azt is lehet, hogy 1 hónapig zéró kommunikáció. Benne vagyok. Várok türelmesen. Én megmondtam. Felnőtt ember vagyok, nem egy hisztis picsa. Velem lehet beszélni. De kell is beszélni!!! Kommunikáció, hidd el, ez az alapja mindennek. Ne félj tőlem. Ne félj, hogy megbántasz. Ha bajom van, el fogom mondani. Látod, nagyon jól tudtad, hogy a sunyisággal sokkal jobban megbántottál. Mégis megtetted.
Ez egy tanulási folyamat. Én már nagyon sokat tanultam tőled. Soha senkitől még ennyit nem. És én nagyon szeretek tanulni, sőt, vágyom rá, hogy attól, akivel vagyok, tanulni tudjak. Nekem ez fontos. De akkor most legyen úgy, hogy te is tanulj tőlem. Hogy egy kapcsolatban muszáj kommunikálni, másképpen nem megy. Tudod, „néma gyereknek…”, hogy csak itt üssem fel a közhelyszótárt.
Olyan sorsszerű találkozás volt a Miénk, hogy ennek így nem lehet vége. Szerintem.
Ez a levél most nyilván szánalmas próbálkozásnak, kapálózásnak tűnik. Tűnjön annak. Vállalom. Bár én inkább a gondolataimat látom benne, amit soha nem engedtél elmondani, amire soha nem voltál kíváncsi, amiről soha nem beszéltünk. Ez megint egy egyoldalú kommunikáció, egy levél, egy kinyilatkoztatás. Nem a legjobb megoldás, de kényszerhelyzet van.
Csak annyit kérek, gondold át, hogy résnyire nyitva hagyod-e az ajtót kettőnk között, vagy kulcsra zárod. Nem is várok más választ erre a levélre csak annyit: „résnyire” vagy „kulcsra”. Bármelyik válasz is jöjjön, bármilyen módon, én majd tudni fogom, hogyan tovább…
Egyetlen esetben lehet mégis így, egyetlen esetben lehet tényleg vége, ha egy harmadik személy van a dologban. Ha esetleg egy kócos zsidólány van a dologban, akivel nem tudok (se elég kócos nem vagyok, se zsidó), és nem is akarok versenyezni. Akkor minden, minden, amit itt írtam, tárgytalan. Akkor csak egyet tanácsolhatok: őt majd jobban becsüld meg bármelyikünknél, mint akihez eddig szerencséd volt…
Budapest, 2009. március 14. 01:43
nyilván sokan tövig
rágtátok a körmötöket, hogy mi a szitu. hát itt a teljes sztori.
csütörtök este kezdődött az egész, amikor már nem bírtam tovább és felhívtam. nem vette fel. aztán küldtem neki egy sms-t: „látni szeretnélek…” tartalommal. nem reagált. aztán még egyszer felhívtam. akkor már felvette. 17 percet beszéltünk, látszólag jó hangulatban, locsogtam-fecsegtem a műtétről, meg minden hülyeségről. valahogy mintha zavarban lettem volna, hogy vele beszélek. végül azt mondta, pénteken 1-ig van órája, utána meglátogat. hurrá. mit sem sejtve öltöztettem már akkor díszbe a szívemet. még éjjel majdnem küldtem neki egy másik üzenetet, hogy: „dejó, holnap találkozunk. már nagyon várom!” de aztán mégsem. jobb is. teljesen hülyét csináltam volna magamból.
pénteken délelőtt még elmentem a boltba, vettem olyan teát, amit szeret, készültem, hogy majd csinálok neki valami könnyű ebédfélét, hajat mostam (nagy kínok árán), csinosítottam magam. szóval készültem ezerrel. 1 órával előbb jött, mint vártam, úgyhogy nagyjából a terveim kútba estek. se smink, se normális ruha nem került rám, úgy fogadtam, ahogy voltam.
mikor meglátott, has nélkül, csak ennyit mondott: „hát… drasztikus…” fú, milyen kedves, nem?? de még ekkor sem sejtettem, hogy mi lesz. nagy hátizsákkal jött, hogy elvigye az erősítőjét, meg a hangfalat. tudtam, hogy szombaton fellép, gondoltam, csak ezért viszi el.
főztem neki teát, enni nem akart (még jó, hogy nem készültem rá jobban), beszélgetni kezdtünk.
önmagától belátta, hogy nagyon geci volt, hogy 3 hétig nem jelentkezett, hogy tulajdonképpen úgy került, mint egy pestisest. belátta, hogy ezzel sokkal jobban megbántott, mintha beszéltünk volna és elmondja a valóságot. de hogy neki nem megy a kommunikáció. hogy sose ment. ő ehhez nem elég bátor.
aztán elkezdte mondani, hogy neki most egyedüllétre van szüksége, mert:
- 16 éves kora óta folyamatosan kapcsolatban van, nem tudott egyik nő között sem pihenni, élni
- tudja, hogy baromira tehetséges, ezért csinálnia kell a sulit, a gyakorlást, a próbákat, a fellépéseket
- a jó Sors most megmutatta neki, hogy milyen az, ha megtalálja azt a nőt, aki mindenben megfelel neki, akivel minden jó, és most ez sem kell
- beszélt Csillával (exnő, akivel együtt lakik) erről az egészről és hogy Csilla azt mondta (és ebben igazat adott neki), hogy nem tudja megbecsülni a nőket. se őt nem tudta, se engem nem tudott. se senkit nem tudott megbecsülni, aki eddig volt neki.
- az elmúlt 3 hétből 2 hétig csak gondolkodott, és hogy nem érzi/nem érezte, hogy egy pár lennénk, mert egyáltalán nem hiányoztam neki abban a 2 hétben
és akkor rákérdeztem: „most akkor ennyi???” és erre ő: „igen. ennyi.”
ültem leforrázva. folyamatosan az arcom nézte, a tekintetemet kutatta. nem volt flegma, inkább összetört. én olyannak láttam, éreztem.
ekkor rákérdeztem: „de hát szerelmes voltál…” mire ő: „igen. de az valahogy elmúlt…” pfff… ennyi idő alatt… hát ez igazán érdekes…
említette továbbá megint, hogy mi állandóan csak buliztunk, de hogy ő 32 éves, és hogy kell neki egy gát, egy fék, mert ez így nem mehet tovább. erre ismét elmondtam, hogy megint ezzel jön, mert egyszerűen nem adott magának alkalmat arra, hogy megismerjen. hiszen mindig csak buli alkalmával találkoztunk, hogy minden találkozásunk buliba torkollt.
én mondtam neki, hogy ha együtt élnénk, ez egészen más lenne. hogy én egy biztos hátteret tudnék neki nyújtani, ami mellett nem kellene másra koncentrálnia, mint a zenélésre. de hogy ő eddig is mindent önállóan ért el, és ezután is így akarja. ez persze rendben van, mondtam, nem akarok helyette semmit megcsinálni, csak egy nyugodt környezetet teremtenék neki, ha engedné. de nem engedi. nem kell neki. mert büszkébb a büszkénél, makacsabb a makacsnál.
ja, de azt mondta: „attól még bulizhatunk együtt…” mire én: „najó, én ilyet nem játszok. ezt most felejtsd el…” (már megint a kibaszott bulizás. hogy ebből mennyire elegem van!!! hogy én egyébre sem vagyok jó. semmi másra. ez szánalom, hogy ennyit vett le csak belőlem…)
1 órányit töltött csak nálam, kifelé menet még megkérdezte: „azért, ugye nem haragszol???” mire én: „tudod, ahogy a Casablancaban mondja Humprey Bogart: ha te kibírod, én is ki fogom bírni…” ( erre a megnyilvánulásra kifejezetten büszke vagyok) erre ő: „azt a filmet még nem láttam…” én: „alapmű, sürgősen pótold be…” majd az ajtóban ő: „azért adhatok egy puszit?” én: „adjál.” és adott. a szám sarkára. édeset. finomat. mint mindig. rémes volt. akkor majdnem elgyengültem, de mégsem. tartottam magam. kemény voltam és szinte flegma. hűvösen tűrtem a szituációt.
aztán kicipelte a 18 kg-os hangfalat, én pedig becsuktam mögötte az ajtót. az ablakból néztem utána, akkor már küldtem a blogra az üzenetet, ő még utoljára felnézett, majd elment. az ingjei, meg a zongorája még itt maradt (meg még két dvd is, de arról kussolok mélyen), azokért majd egyszer eljön. ahogy eddig sem volt sürgős neki egyik sem, úgy nyilván ezek után sem lesz az. hozzáteszem, nála van a Flash pólóm, meg még egy könyvem, meg kb. 5000,- Ft-om, amit apródonként adtam neki kölcsön, meg két kajás dobozom… hogy ezeket viszontlátom-e még, hogy eszébe jut-e (leginkább a pénz lenne fontos)… nos, ez nyilván költői kérdés… nyilván nem...
miután lezajlott ez az egész, egyszerűen nem tértem magamhoz sokáig. sírni nem tudtam, az valahogy nem jött. csak kattogott az agyam. leginkább azon, hogy „elmúlt a szerelem.” meg, hogy „nem érzi, hogy egy pár lennénk.” és hogy „nem hiányoztam neki.” csak néztem ki a fejemből, hogy most akkor mi a franc van??? komolyan ezt bírta mondani??? arra jutottam, hogy ez nyilván hazugság. saját magának is, meg nekem is hazudott ezzel. hogy könnyebb legyen kimondani, hogy vége. meg hogy nekem könnyebb legyen ezekkel az indokokkal elfogadni, hogy vége.
a bőgés akkor jött rám, mikor délután 5 körül a Kos felhívott, hogy milyen napom van. mondom: fos. röviden előadtam neki a szitut. erre a Kos, hogy de ő imád, és hogy én szép vagyok. na, erre elbőgtem magam, hogy ne mondjon ilyeneket. meg hát különben is hiába vagyok imádnivaló, meg szép, ha nem kell senkinek. ha jó vagyok, ha tökéletes vagyok valakinek az se jó, ha nem vagyok az, az se jó. kérdezte, hogy mit tehet értem. mire én: „ne hagyj magamra…” erre ő: „sohasem…” na, akkor meg ezért bőgtem. mert tudom, hogy ő aztán tényleg nem fog magamra hagyni. ha van barátnője, ha nincs. bármi is van, mindig törődni fog velem. zokogtam neki a telefonba, úgy, ahogy nemrég nekem bőgött Béta, mikor a Major szakított vele. nem gondoltam, hogy a történelem ilyen gyorsan ismétli majd önmagát. mondta, hogy menjünk majd jövő hét végén a Jazz Gardenbe, mert ott három napig valami fesztiválféle lesz. na, remek, hogy pont jazzre akar vinni, éppen most. de hát ő nem tudhatta, hogy mi a szitu, már azelőtt kitalálta. közben eszembe jutott, hogy lehet, hogy szombaton ott játszik a Bőgős is. először határozottan eldöntöttem, hogy nem megyek el egy koncertjére sem, aztán meg úgy döntöttem, hogy dafke elmegyek! és boldog leszek és kiegyensúlyozott, és kibaszott dögös. és csorogjon a nyála, és folyjék ki a szeme, és egye meg az ótvaros penész, hogy nem érhet hozzám. soha többé. bár a szakirodalom nem javasolja az ilyesfajta „bosszút”, meg egyáltalán a bosszúállást, én mégis úgy döntöttem, hogy így lesz. a Kos kicsit később visszahívott, és Gordon Ramsey étterméről kezdett beszélni, ezzel elterelve a gondolataimat. nem is tudom, mi lenne velem a Kos nélkül. de tényleg. a sors undorító fintora, hogy éppen a héten lett „halálosan szerelmes”… hogy pont most ismert meg valakit. és nem azért szar ez, mert akkor esetleg velem járna (nyilván soha nem tudna úgy szeretni, szerelmesnek lenni belém, ahogy én szeretném, ahogy egészséges, hiszen ha így lenne, akkor már kinyilvánított volna ilyesmit régen), hanem mert most már a barátnőjével mászkál mindenhová, állandóan vele van, nyilván megcsalni sem akarja csak azért, hogy nekem legyen kivel szexelnem… áhhhh… fos az egész.
6-kor indultam el Banyához, hogy megnézzem a kiállítást, ahol rólam is kirakott egy képet. Judit vitt le kocsival, akivel jót beszélgettem a Bőgősös sztoriról. Banya próbált feldobni, terelni a gondolataimat, de hát nem sok sikerrel járt. más boldogságát látni most alapból nem túl felemelő a számomra, bár persze alapvetően boldog vagyok attól, hogy ő az, de most valahogy semmi nem elég jó. hazafelé a kocsiban együtt érzően szorongatta a kezem , az jólesett. erőt adott. de sokszor csak néztem ki a fejemből és az agyam kattogott. beültünk a Stexbe vacsizni, bedöntöttem egy feles mézesmálnát, meg 3 dl rosét és a pasikat stíröltem. aztán az éjjel-nappaliban már pasiztam. egyszerűen nem bírok magammal.
tudatában vagyok annak, hogy jó csaj vagyok, akkora az önbizalmam, mint az Eiffel-torony, nem vagyok hajlandó a virtuális létre korlátozni az ismerkedést a továbbiakban. sőt. eldöntöttem, hogy nem is regisztrálok sehova újra. nem kell. biztos vagyok benne, hogy a való életben is menni fog az ismerkedés. határozott vagyok, szép vagyok, intelligens vagyok, jó fej vagyok, humoros vagyok, kedves vagyok… mégis mi bajom lehetne???
nyitnak a jó helyek, lehet mászkálni mindenfelé (ZP, Gödör, akármi más…), nem hiszem el, hogy ne jönne össze valami/valaki így. össze fog jönni.
igazából, nem is az egyedüllét zavar (hiszen az elmúlt 3 hónapban kb. egyedül voltam, mintha nem is lett volna senkim), hanem a veszteség, amit a Bőgős elvesztése jelent, meg hogy megint elölről kell kezdeni az ismerkedést valakivel (és ebbe én már nagyon-nagyon belefáradtam).
és szar, hogy a Trióval se találkozom, pedig nagyon megkedveltem őket. meg szar, hogy egy darab szingli barátnőm sincs, akivel mehetnék bulizni. ráadásul olyan helyekre, ahova én szeretnék… (a Gödörnél mindig iszonyú jó pasikat láttam… leginkább oda vágyom… vállalva a veszélyt, hogy összefutok a Bőgőssel.) szóval sok-sok szar van a palacsintában, de majdcsak kialakul…
péntek délután még gyorsan bejelentkeztem fodrászhoz jövő hét péntekre. vágatok, festetek, normális frizurát akarok végre megint, nem csak egy ilyen fos szénaboglyát. jó testhez, jó csajhoz jó haj dukál. aztán üzentem Barbicseknek (akivel már fél éve nem beszéltem kb. sajnos), hogy az április 3-i Bananas bulira szerezzen nekem jegyet. táncolni akarok, bulizni akarok, ismerkedni akarok. ja, és persze dugni akarok. fűvel-fával-parkettával. mindenkivel.
előre szólok és jelzem, hogy maximális önpusztítás és az összes szembejövővel való dugás következik. egyrészt, mert megérdemlem, másrészt meg mert ki akarom tombolni magam. az elmúlt 5 hónapban éppen eleget szenvedtem és nélkülöztem (akár az orgazmust, akár az udvarlást, a törődést), úgy gondolom, hogy rászolgáltam a nagy visszatérésre.
a péntek délután történése volt még, hogy nekiálltam zöldet szerezni. végső kétségbeesésemben már a Kéményseprőt hívtam, aki persze nem vette fel (rohadjon meg az is!!!), hogy valahonnan fű legyen, mert máshogy nem tudom feldolgozni a csapást. remélhetőleg TG a hét közepére tud szerezni, addig marad az alkohol, mint agytompító.
pénteken, a Stex után hazaérve egyből lefeküdtem. aludni persze nem bírtam, csak az agyam kattogott. hajnali 1-kor végül magamra rántottam a laptopot és írni kezdtem. újra egy levelet. újra Bőgősnek. eldöntöttem, hogy ezt még eljuttatom neki valahogy, aztán hátha… több oldalnyit írtam, majd 2-kor végre elaludtam.
szombat reggel már 8-kor ébren, egyszerűen nem ment tovább se a döglés, se semmi. kattogás, gondolkodás folytatódott. egyrészt azon gondolkodtam, hogy mit írnék még a levélbe, amit az éjjel kezdtem el, másrészt meg az, hogy már nem is olyan jó ötlet, hogy elküldjem neki. hogy inkább a teljes eltűnés, a zéró kommunikáció elvét kellene követni. Vikivel beszéltem. nagyon jólesett, hogy felhívott. már a beszélgetés közben a sírás határán álltam. basszameg a fene, sokat jelent nekem, hogy beszélünk, hogy törődik velem, hogy bátorít, vígasztal. Panni is hívott, ő már pénteken délután is, ez is nagyon-nagyon jó volt. ami a legjobban fáj, hogy TG leszar magasról. még mindig. bármit is mond, így van. azon kívül, hogy próbál nekem füvet szerezni, azt se kérdezte meg egész hétvégén, hogy „hello, Hugi, hogy vagy? élsz még???” remek dolog a barátság, csak semmi értelme, ha egyoldalú. bezzeg amikor nem volt senkije és depis volt, akkor hű de jó volt együtt betépni havonta egyszer, akkor tudott keresni, akkor tudott hívni, hogy elmondja, ha valami gondja van, akkor érdekelte, hogy velem mi van… azóta viszont… áhhh… pedig érezhette, érezte is pénteken, hogy vészhelyzet van. mégsem vette a fáradságot, hogy érdeklődjön egész hétvégén. hogy esetleg eszébe jutna, feljön és eltereli a figyelmem, vagy mit tudom én… bármi… szar dolog ám, hogy újra, meg újra át kell értékelni bizonyos dolgokat és még csalódnom is kell… de a Föld forog tovább. barátok jönnek, mennek, cserélődnek. ezt el kell fogadnom, be kell látnom végre.
szombat délután meccs. na, erről nem akarok beszélni. kb. 2 éve nem játszott ilyen szarul a MU. otthon akkora zakót kaptunk a Liverpooltól, hogy nem fér a szekrénybe. rémes. pedig félig már a bajnoki elsőséget is bebiztosíthatták volna, ha nyernek. de nem. faszok voltak. remélem, Fergie leüvöltötte őket rendesen. rákvörös volt az idegtől, csoda, hogy nem kapott infarktust.
este 6 körül tört rám a bőgés, a zokogás. valahogy akkor jött ki belőlem minden fájdalom a pénteken történtekkel kapcsolatban. magamon kívül, üvöltve bőgtem. hogy nem bírom ki, hogy nem élem túl, hogy hazudott nekem, hogy nem lehet igaz amit mondott. 1 órán keresztül sokkoltam magam. olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy a zongoráját befektetem magam mellé az ágyba, a takaró alá, és az egyik ingjében fogok aludni. nem vagyok normális, tudom. teljesen tönkrementem bele. meg hogy megkérem Tüsit (Gergő barátnőjét), hogy beszéljen vele, kérdezze ki a Bőgőst, hogy most mi a fasz van. hogy van-e valami más indok (esetleg másik nő), vagy sem. hogy tényleg véresen komolyan gondolja, hogy ennek most végleg vége, vagy van remény a folytatásra. hogy esetleg hasson rá, hogy ne írjon le engem teljesen, ha már ennyire összeillünk. csak azt hajtogattam magamban, hogy bármilyen áldozatra képes vagyok, bármit megtennék érte, csak ne legyen vége…
7-kor hívott a Kos, hogy akkor megyek-e velük este bulizni. mondtam, hogy nem, ne haragudjon, de nekem most nem megy, hogy más boldogságát közelről nyomon kövessem (az új barátnője is vele volt természetesen), meg különben se vagyok jó társaság, inkább egyedül akarok lenni, pláne, hogy éppen kinyitottam egy üveg bort. aztán a Tesómmal beszéltem majdnem egy órát. pénteken csak pár szóba meséltem neki a történteket, mert nagyon elfoglalt volt. azt mondja, ő úgy érzi, valami nagyon jó fog történni velem, az életemben, szóval nyugodjak meg. (mostanában bejöttek a megérzései, úgyhogy hallgatok rá) szerinte még az is előfordulhat, hogy pár hónap múlva mégis hiányozni kezdek a Bőgősnek és keresni fog. hogy esetleg kezdjük újra. aztán persze, hogy én erre majd akkor mennyire leszek nyitott, az más kérdés.
szerinte sokat változtam ez alatt a kapcsolat alatt. valahogy érettebben tudtam megítélni ezt a szakítást is, valahogy egészen máshogy viselkedem most, mint mondjuk a Repülős után, vagy még korábban. és hogy látja, mennyi önbizalmam lett, meg hogy legyen is, mert minden okom megvan rá.
beszélgetésünk közben én már írtam magamnak a legújabb CD-t, aminek a DIVAS nevet adtam. csak női előadók szerepelnek rajta. miután letettük a telefont, meghallgattam, max. hangerőn természetesen. üvöltve, néhol bőgve énekeltem a dalokat. közben megittam az egy üveg bort és rendesen berúgtam. eszméletlen módon. (ja, ez az a bor volt, amit Vikiéktől kaptam névnapomra. örök hála érte.)
sajnos elkövettem egy hibát. küldtem Bőgősnek egy sms-t. ezzel az idézettel:
„én gyűlölöm az álmokat,
s te tudod, hogy ez nem panasz.
és nem tudom miért,
hisz sírni szeretnék,
most mégsem könnyezem…
Boldogság, gyere haza,
késő van, gyere haza,
honnan jössz, nem érdekel,
gyere haza, csak ennyi kell…”
ez a dal volt a korona a cd-n, ez az utolsó szám, ezt az egyet még jó párszor meghallgattam. 1 óra múlva már persze bántam, hogy elküldtem az smst. nagy hiba volt. ki kellene törölni a számát, hogy legközelebb részegen, vagy betépve ne csináljak hasonló faszságot. innentől persze teljes kommunikációs zárlatot fogadtam meg. se sms, se levél, se e-mail, se semmi. és ez most komoly. húzom a pipákat a naptárba, hogy lássam, mennyit bírtam ki.
aztán megnéztem a Zene és szöveg c. filmet az HBO-n, majd kerestem pornót, hogy levezessem a feszültséget. aztán még egy South Park rész és eltakarodtam aludni.
mivel hulla részeg voltam, úgy elaludtam, mint a dög.
vasárnap reggel 8-kor felébredtem, adtam a macskának enni, aztán visszafeküdtem. délben keltem fel. lementem a boltba cigiért (természetesen annyit dohányzok, mint az állat), aztán tévéztem. este feljött egy órányira a Kos. beszélgettünk kicsit. aztán kinyitottam egy üveg bort. (ezt még Palitól kaptam névnapomra) nem rúgtam be nagyon, de azért becsíptem. megittam az egész üveggel. hallgattam a Dívás cd-t. kétszer is. üvöltve. már lentről a szomszéd felkopogott, hogy hagyjam abba. 10 után mentem aludni. mégiscsak az ingjében aludtam. nem bírtam ki, hogy ne. 2 körül felébredtem, onnantól reggelig forgolódtam, kattogtam. a Bőgősön, a mellműtéten, minden szaron. tehát hulla fáradt vagyok. hurrá.
a telefonomról elolvastam a kommenteket még szombat este. köszönöm mindenkinek. mindent. nem tudtam még igazán megnyugodni, belenyugodni a történtekbe, de majd ez is meg fog történni. bizonyára. egyszer valamikor…
beposztolom a legújabb levelet is. csak, hogy megmaradjon az örökkévalóságnak. nyugodtan ki lehet nevetni érte, már annyira nem vagyok rá büszke. de megírtam, vállalom. az szerintem nagy szó, hogy elküldeni már nem akarom neki… (ja, amúgy az előzőt sem olvasta. azt mondja, nem tudta megnyitni a csatolmányokat. nyilván nem is akarta. nem is érdekelte. akkor meg minek törjem magam???)
érdekesség: szimbolikus és nyilván sorsszerű, hogy mindkét öngyújtó, amit kaptam tőle, az pont most fogyott ki. az, amit január elsején vett, miután szerelmet vallott nekem, és a legboldogabb voltam talán az egész kapcsolat során, az csütörtökön, egy régebbi, halálfejes pedig ma. nem. nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, meg annak sem, hogy éppen péntek 13-án szakított velem, de azért talán semmi sem véletlen…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)