lehet ezt még

fokozni? mármint a boldogságomat, a tökéletes párkapcsolatomat... :)

remélem, hogy igen, bár már most is olyan magasságokban, a fellegekben járok (járunk), hogy nem is tudom, van-e még ennél feljebb... 

persze, nem mondom, hogy nincsenek hullámvölgyek, de egyrészt csak órákig tartanak, másrészt sokszor az én hülyeségem miatt van hiszti, harmadszor pedig mindig mindent meg tudunk beszélni, és MIM igazán felnőttként viselkedik (velem ellentétben), hihetetlen türelemmel és megértéssel fordul felém.

tudom, hogy az a titka az egésznek, hogy nagyon-nagyon szeret... és mivel ő sem egyszerű eset, ő sem könnyű ember, mégis, hálával és csodálattal tapasztalja, hogy én is mennyire nagy türelemmel, megértéssel fordulok felé, és hogy minden hisztis, nyűgös helyzetét bírom, nem borulok ki. nos, igen, megtanultam kezelni, illetve egyáltalán megtanultam a működését, megismertem a lelkivilágát, és így azért persze, hogy könnyebb.

ami nyűgje van, az meg a legnagyobb probléma legyen egész életünkben. semmi sem kezelhetetlen, kibírhatatlan, csak mindig mindent meg kell beszélnünk, és nyilván a szeretet, amit iránta érzek, az mindenen átsegít.

könnyes szemmel idéztük fel a tavaly december 10-ét, amikor végre megkérdezte, hogy szabad-e nekem udvarolni... én már úgy vártam ezt a kérdést, emlékszem, már november 20-án kiszúrtam magamnak a munkahelyen, már akkor rákattantam, és alig vártam, hogy kiderüljön, én is szimpatikus vagyok neki. december 10-én végre tanújelét adta annak, hogy tetszem neki, hogy érdeklem, és szívesen befűzne.

persze, ő akkor még csak arra gondolt, hogy lesz belőle néhány hancúr, aztán megy tovább, de elég hamar megvilágosodott, hogy kettőnk kapcsolatában sokkal több van, és sokkal több lehet belőle, mint néhány ágyjelenet. nem véletlenül adta már a használati utasítást saját magához, kb. 1 havi ismeretség után. mert érezte, hogy jó velem, és nem akarta, hogy elriasszon, hogy kiboruljak a hisztijei miatt. nem akart elveszíteni, na, ennyi. :) de ezt talán már meséltem is. :)

a megismerkedésünk, az első randink sztorijait nagyon szeretjük felidézni. és mindig olyan boldogan beszélünk róla. meg egyébként is jellemző MIM-re, hogy a sztorijainkból inkább csak a szépre emlékezik. ha pl. hisztis sztorim volt, abban is a pozitívumot próbálja megfogni, és derűsen, boldogan emlegeti, meg persze viccesen, szóval megy ám a cinkelésem ezerrel, de hát ezek a hisztis sztorik nem is érdemelnek mást, csak cinkelést. sokszor nagyon hülyén tudok viselkedni, ami gyári hibám (de dolgozom rajta, hogy ne legyek ilyen), és MIM a legnagyobb szeretettel fordul felém ilyenkor is, mert tudja, hogy ezek a hisztik nem miatta vannak, nem neki szólnak, csak valami szar elöntötte az agyamat, és ott csapódik le nála. 

december elsején voltunk a Müpában egy Ady Endre vers-esten. névnapjára kapta a jegyeket tőlem. Mácsai Pál és Csuja Imre olvasott fel/szavalt Ady verseket... hát csodálatos volt... alig akartam hazajönni. akkor este egyébként "véletlenül" megint én hisztiztem, vagyis az este élményét nem tudtunk egészen megélni, illetve utána átbeszélni, viszont szombaton jött MIM és kitálalt mindent. hogy neki pár nap múlva estek le a dolgok, akkor kezdett el ezen az előadáson kattogni, és hogy milyen fantasztikus élmény volt számára, mennyire hálás érte, mert évek óta nem volt vele ilyen, nem adott neki semmi ekkora töltést, gondolkodni valót, mint ez az este. 

én olyan boldog voltam, amikor szinte könnybe lábadt szemmel mesélt erről... Ady Endre nekem szívcsücsök, és tudom, hogy neki is, de hogy ez a program ennyire megfogta, azt nem gondoltam volna. 

tegnap vörösboros marhapörköltet főztünk. az volt a terv, hogy 3-ra már előkészülünk, feltesszük rotyogni, úgyis sok idő kell neki, és akkor tudunk nyugiban MU meccset nézni. na, ebből az lett, hogy hazaértünk hozzá 2-re, leültünk, hogy akkor elszívunk egy cigit és beleállunk a főzésbe, ahogy terveztük, de úgy elpofáztuk az időt, hogy a meccset is csak a 20. perctől néztük, meg aztán a pörköltnek is csak a meccs után álltunk neki, kb. 11-re lett kész. finom lett, bár szerintem egy picit sós (ebben én vagyok a ludas, mert bár együtt fűszerezünk általában, a sózást rám hagyta, és hát túlzásba is vittem sajnos), de a hús vajpuha, és az egész isteni. 

egyszerűen annyit tudunk dumálni, hogy az nem igaz. egyrészt mert MIM-mel mindig történik, történt valami. a főiskolán nem volt egy olyan vizsgája, ami simán ment volna, vagy ne lett volna iszonyat nagy mákja, ami említésre méltó. a diplomaosztóján például behúzott neki egy csaj. és még sorolhatnám... azt hittem, hogy nekem milyen érdekes életem volt/van, de hát az övéhez képest én egy uncsi 40 évet tudhatok a hátam mögött. :)
szóval megy a sztorizás, meg egyáltalán a beszélgetés, bármiről, és le se szarunk semmit, hanem csak dumálunk, nevetgélünk, és jól érezzük magunkat. és úgy repül az idő, hogy az nem igaz... 

mindig arra vágytam, hogy olyan pasim legyen, aki szereti a focit, ért is hozzá, és szeret meccset is nézni a tévében. no, hát MIM alapvetően ilyen. és örül neki, hogy én is ilyen vagyok. viszont a meccsnézések általában beszélgetésbe "fulladnak". :) még a MU és a Fradi meccsek is. pedig volt olyan időszak, hogy ha ilyen meccs volt a tévében, még a telefonom is kikapcsoltam, hogy senki ne zavarjon. meg kb. ő is ilyen volt (csak mondjuk a MU nem kedvence, a Fradi viszont igen), viszont az utóbbi időben, főleg, mióta együtt élünk kb., azóta az van, hogy elkezdődik a meccs, nézzük kb. 5 percig, aztán meg elkezdünk valamiről beszélgetni (még az is lehet, hogy fociról, vagy az adott meccsről), és úgy elkanyarodunk, és úgy elvagyunk, hogy aztán pont leszarjuk a meccset. és ez így van filmeknél is, sőt, még az überelhetetlen kedvenc filmünknél, a Ponyvaregénynél is. volt olyan, hogy már azt is leszartuk. 

egyszerűen sokkal jobban érdekel MIM, mint bármi/bárki más. nem sajnálom az időt, hogy vele töltsem, hogy beszéltessem, hogy beszélgessünk, hiszen ez is még az ismerkedés része, másrészt meg minden sztoriból jön egy másik, meg aztán ha más témák előkerülnek, akkor arról is el tudunk fecsegni órákig... szombat este például 9-től hajnali 4-ig egyáltalán nem kapcsoltuk be a tévét, se zenét, se a telefont nem nyomkodtuk, hanem végig beszélgettük az időt. 7 órát!!! és már egy éve ismerjük egymást, de nem tudunk betelni egymással, és nem tudjuk megunni a másikat, és csüngünk egymás szavain... egyszerűen csodálatos... :) azt hittem amúgy, hogy sokat beszélek, hát MIM túlbeszél engem is. de nem is baj. ilyen pasi kell nekem, aki tud, és mer is kommunikálni. nemcsak velem, másokkal is. ez utóbbi néha kicsit fárasztó, vagy terhes, de azért meg lehet szokni. :)

márciusban 1 hétre elmegyünk Lisszabonba... megvan a szállásunk, és végre a repjegyünk is. nagyon várom már ezt az utazást. nagy vízválasztó lesz, az biztos. vagy mégjobban összekovácsol minket, vagy ott hullunk szét... nem tudom. mindenesetre az elmúlt egy év tapasztalatából kiindulva én inkább az összekovácsolásban bízok. izgalmas lesz 1 hétig kettesben, külföldön (úgy, hogy ő tud egy kicsit németül, én meg kb. annyit angolul). nagyon készülök már az utazásra, állandóan guglizok, tervezgetek, hogy mi legyen, szervezem a dolgokat. persze, meccs is lesz (VB selejtező Portugália ellen), alapvetően amiatt megyünk, csak úgy gondoltam, ha már elmegyünk olyan messzire, akkor legalább nézzünk is szét, gyűjtsünk még élményeket, töltsünk ott egy kis időt.

ezeket az élményeket úgysem tudja elvenni tőlünk senki. lehet, hogy egy új kanapéra kellene gyűjteni, vagy redőnyre, de ezek a dolgok most nem érdekelnek. a jövő évet azzal szeretném tölteni, hogy minél több programunk legyen kettesben, akár Budapesten, akár vidéken, akár külföldön. éljünk, mulassunk, utazzunk, hogy legyenek majd újra sztorik, amiket elő lehet venni.

meg hát tényleg kíváncsi vagyok, hogy ilyen szituációban hogy tudunk működni. szóval egyre-másra szervezgetem ezeket a programokat, és mindig nagyon várom, és készülök rájuk.

a következő közös program egyébként csütörtök hajnalban a Zsivány Egyes lesz a Corvin moziban. :) Mikulásra kapta tőlem a jegyeket. :) már hetek óta nyígott, hogy ő meg akarja nézni, hát én meg nyilván szereztem rá jegyet. :) 

annyira jó, hogy mindennek, de minden apróságnak tud örülni. igyekszem nem túlzásba vinni az ajándékozást, a karácsony pl. sokkal visszafogottabb lesz, mint a születésnapja volt. de azért persze nagyon jó ajcsikat fog kapni, csak a keretet vettem szűkebbre. erre amúgy is szükség van, mert most már a lisszaboni útra kell gyűjtögetni, tartalékolni. nem akarok ott majd garasoskodni, szenvedni. nem akarok azért múzeumot, vagy bármit kihagyni, mert nincs rá keret. úgy csináljuk, hogy legyen! még ha az utazásig, és ha hazajöttünk, zsíroskenyeret kell is ennem, az sem érdekel. :)

tegnap szóba került, hogy márciusban szex közben megkérte a kezem. és mondta, hogy az nagyon elhamarkodott volt... majd nagy szünetet tartott, és úgy folytatta: "de most már igazán megérdemelnéd, mert nagyon rászolgáltál, hogy eljegyezzelek..." :D 

cukorborsó, nem? :) én akkor márciusban is azt értékeltem inkább, hogy ki merte mutatni az érzéseit, hogy valahogy ki tudta fejezni, ki merte fejezeni azt az érzését, hogy így jött ki belőle, az tök mindegy, a lényeg, hogy tudtomra akarta adni, hogy kedvel, hogy szeret, és hogy hosszú távra tervez velem. és persze az is nagyon jó érzés volt, hogy ez már 2,5 hónap után megfogalmazódott benne, és hogy ki merte mondani.

fúúúúúúú, nagyon-nagyon boldog vagyok Vele, és úgy érzem, én vagyok a legszerencsésebb nő a világon!!!! :) folyton Rá gondolok, és mindig mosolygok, ha eszembe jut. ergo folyamatosan mosolygok. :) 

annyira nagyon megérdemeltem már Őt... pedig sokszor azt gondolom, hogy nem érdemlem meg, mert sokkal jobb, felnőttebb nálam. (amúgy nem, mert tegnap pl. a Némó nyomábant nézte olyan csillogó szemmel, mint egy óvodás... hát majdnem megzabáltam :D) de valójában azt gondolom, hogy igenis megérdemlem, hogy egy okos, humoros, helyes pasim legyen. és nemcsak, hogy valaki, akárki, bárki, hanem, hogy pont Ő!!! :) 

na, mára ennyit az ömlengésből... :) megyek, szaladok haza, hogy minél hamarabb átölelhessem, megcsókolhassam. ;)