a szemöldököm hétfőn, míg vártam Bétáékat. annyira belelendültem a fazonírozásba, hogy majdnem kitépkedtem az összeset. remekül nézek ki... :(
kb. másfél órát voltak nálam, megetettem őket anyukám farsangi fánkjával, meg a baracklekivel, ami hozzá jár. :)
hívtam a Bőgőst, miután elmentek, kb. 20 másodperc alatt lerázott. valami koncertről ment éppen hazafelé, meg majd jön és ennyi. szuper. én meg mintha nem is léteznék. annyira elszomorodtam már megint, hogy az nem igaz. próbáltam bőgni az ágyban, de már az sem ment. fojtogatta a torkom a sírás, de egy csepp könnyem se hullott. csalódottság, kiábrándultság lett úrrá rajtam.
nagyon-nagyon-nagyon érik az a bizonyos beszélgetés, amit már legalább 1 hónapja, de inkább előbb meg kellett volna tenni. ez így nem mehet tovább.
elkapattam. nyeregben van, azt érzi, bármit megtehet. én meg csak rágom a kefét. akkor találkozunk csak, amikor neki jó, minden úgy van, ahogy neki jó, én meg csak bólogatok mindenre, kinyalom a seggét, és cserébe igen keveset kapok.
szeret. nyilván szeret. meg kötődik hozzám. de ez nem "együttjárás". ez nem "kapcsolat". ez egy nagy rakás semmi. és bár azt ígértem, fogadkoztam, hogy türelmes leszek, most itt a vége. újfent eltűnésben van, újfent le vagyok szarva, újfent úgy bánik velem, mintha nem lennék senkije. és ettől persze állandóan idegroncs vagyok. elegem van abból, hogy ha nincs velem, akkor sem úgy gondolok rá, hogy "oké, most ezt meg azt csinál, de hű de jó, mert szeretjük egymást, és majd úgyis hív, és majd talizunk...". nem. ehelyett az van, hogy "faszért nem bír rámcsörögni, miért nem keres, mi a faszt képzel magáról és különbenis kapja be..." jelen pillanatban több a szívás, mint a jó.
nem kell, hogy állandóan egymás seggében lógjunk, csak legyen valami rendszer az egészben, tudjam, hogy mikor, merre, meddig. mégis mire számíthatok. ez az egész egyelőre egy nagy káosz. egy fostaliga. nem látom a végét, nem látok semmit, csak sodor az ár...
nem akarok házisárkánykodni, meg hisztizni, meg ellenőrizni őt. van saját életem, el tudom tölteni az időmet remekül, csak kommunikáljunk, beszéljünk meg dolgokat. ennyit kérek.
szóval ha legközelebb találkozunk, akkor már nem fogok fososkodni, igenis elmondom, ami nyomaszt. meg erre nyilván ő is elmondja, hogy neki mi a baja. aztán ennyi. ha ő úgy fog hozzáállni, hogy nem hajlandó változtatni, akkor viszont én fogok 1 hónap szünetet kérni, amikor is elgondolkodom azon, hogy akarom-e én ezt tovább. ez idő alatt esetleg neki is feldereng, hogy "húbazeg, kell ez a csaj, nem volna szabad elveszíteni, kéne teperni és összekapni magam..."
szóval ez lesz. kemény leszek. vagy normalizáljuk a helyzetet, vagy felejtsen el egy időre.
szeretem. imádom. és tényleg komolyan gondolom, hogy a férjem legyen. hogy örökre a társam legyen. mert ez egy sorsszerű találkozás, ennek így kell lennie, minket egymásnak teremtett az ég. és azt is tudom, hogy minden kezdet nehéz, meg tényleg türelem kell hozzá. meg nem egyszerű figura (ahogy én sem vagyok az), meg én totál megértek mindent (a melóját, az életvitelét). tulajdonképpen nem akarom elveszíteni, nem akarom kirúgni, dobni, csak azt akarom, hogy újra értékeljen engem, ahogy az elején anno, meg aztán a 3 hét szünet után januárban.
de ehhez össze kell szednem magam. le kell őt szarnom, be kell fenyítenem, hogy hiába vagyok én álmai nője, ha így folytatja, el fog veszíteni. és aztán kapálózhat.
hálistennek a Kos foglalkozik velem, meg egyáltalán... igazából baromi jól elvagyok. csinálok magamnak programokat, vannak Barátaim, akikkel találkozom, akikkel meg tudok beszélni dolgokat... nem vagyok elkeseredve... a Kossal például holnap megint a Sandokanba megyünk. :) najó, most nem brutálbebaszást tervezünk, csak a névnapom ünnepeljük. ez a kis drága már 2 hete azon görcsöl, hogy mit adjon nekem ajándékba... persze ő sem hibátlan, meg nem is akar tőlem semmit, meg én se tőle, de nagyon jólérzem magam vele, nagyon bírom, hogy mindig keres, hogy törődik velem, jó a társaságában lenni.
ma délután Andriskáékat látogatom, ha minden igaz, majd még rá kell csörögnöm. megnézem a két gyerkőcöt. :)
tegnap este feles pálesz, majd kisütöttem a szombati menüsorból megmaradt dödöllét, jól bezabáltam, letoltam egy üveg rosét és néztem az Inter-MU meccset, amin a kapusnak köszönhette az Inter, hogy nem kapott egy hármast tőlünk. kb. a második félidőre jött ki a pályára az Inter, addig mintha csak a kapusuk lett volna kint. :) remekül játszottunk, idegenben ez nagyon fasza eredmény, remélem, a visszavágón lealázzuk őket vastagon. :)
fú, az esti bezabálásnak köszönhetően olyan faszságokat álmodtam és olyan szarul aludtam, hogy az nem igaz... soha többet ilyet. :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése