tényleg... áhhh...
reggel ágyba hozta volna a kávét (NÁLAM), ha kérek. éjjel is nagyon kedves volt, bújt, simogatott, aggódott értem, érezte, hogy valami nem kóser, de nem akarom mondani... és még sorolhatnám...
hát mi a faszt akarok még????????
ez a pasi, alapvetően a tenyerén hordoz... vagy szinte majdnem... akkor??? kell ennél több????
befogom a pofám és kussolok, és nem nyaggatom, és nem hisztizek, és nem nyüszögök, és megpróbálok végre felnőtt módjára viselkedni.
basszuskulcs... a picsoid kurvaéletbe... hogy lehetek már megint ilyen???? miért nem vagyok képes az eddigi faszságaimból tanulni??? és amikor mindenki más rajtam kívül normálisan látja a helyzetet, akkor miért nem hallgatok rájuk???
látszik, hogy élettapasztalatom, párkapcsolatok terén zéró. volt a férjem, akivel "együttjártam", aztán ennyi. 76-ossal semmi együttjárás, csak szexkapcsolat (mármint egyoldalú volt az egész. én képzeltem többet bele, mint ami volt tulajdonképpen), ezen kívül meg semmi mást nem tudok felmutatni az elmúlt 31 évből. igazából nem lehet csodálkozni azon, hogy így reagálok le dolgokat...
de azért mégis, hiszen számtalanszor megégettem magam az elmúlt 2 évben. legalább ezek miatt viselkedhetnék normálisan.
nem fogadkozok, de megpróbálom. fenébe minden eddigi pasival, akiknek a klónját keresem mindenkiben. fenébe minden elvárásommal, gyerekkori/tini álmommal, hogy milyen egy ideális kapcsolat a számomra...
ez a pasi szeret velem lenni. bírja a búrámat. és mindez kölcsönös. nem basz át, édesbogár... sat. sat. sat.
úgyhogy meg kell emberelnem magam, ha nem akarom elveszíteni Cukorborsót. márpedig nem akarom.
mert szeretem. és ő is engem. ebben biztos vagyok. (ha valaki egyszer látna minket, titokban, amikor kettesben vagyunk, hogy néz rám, hogy viselkedik velem, akkor az ugyanezt mondaná...)
Cukorborsócskám... ah... szeriiiiiiiii... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése