lerohadt a villamos

tegnap, mikor mentem haza. az Oktogontól gyalogoltam, annyira nem jött semmi. az egész városban dugó, én nem tudom mi volt. a Király utcánál jártam, amikor elkapott egy romantikus hangulat. eszembejutott, hogy elsétálok Repülős lakásához (2 percnyire voltam tőle) és bedobok neki valami kis levélkét, vagy esetleg egy képeslapot. kóvályogtam, majd végül a Hunnia moziban találtam valami Freecardot, írtam rá pár kedves sort ("Szia Cukorborsó! Itt jártam, Rád gondoltam! Sokszor puszillak! Marion"), aztán bedobtam a postaládájába. a kocsijára akartam tűzni először, de féltem, hogy nem nézi/nem találja meg, vagy elázik esőben, vagy akármi. hálistennek bejutottam a házába (pont ment haza valaki) és be tudtam dobni a ládába. aranyos lehettem, ahogy a postaládáján, a nevére nyomtam egy puszit. :)
1 óra múlva hívott kb. hogy megtalálta, és köszöni és hogyhogy... :) annyira édespofa volt... meg éreztem, hogy meglepődött, de hogy tetszett neki, hogy ilyet csináltam... jujjjj... mikor letettem a telefont, majdnem elbőgtem magam... olyan kellemes érzés fogott el. hogy ez a pasi... háthogy... nem tudom. mindegy. jó volt. :)
aztán néztem tovább a meccset. már majdnem bealudtam. felhívtam 76-ost, hogy ne menjünk ma sehova, mert elájulok. kurvára sajnáltam a Flash koncertet, de egyszerűen kész voltam. a második meccsen is bealudtam, a gólt pont nem is láttam, szünetben mentem is lefeküdni. kész. és még így se pihentem ki magam rendesen.
szerelmes vagyok... de nem a megőrülős szerelmes, hanem valami más... valami mélyebb... komolyabb... egészségesebb...