tisztelgés

a Színházi Világnap előtt... nem is én beszélek, inkább átadom a szót Williamnek...

"Színház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő;
fellép s lelép; s mindenkit sok szerep vár
életében, melynek hét felvonása
a hét kor. Első a kisded, aki
dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
táskás nebuló: csigamódra és
kelletlen mászik iskolába. Mint a
kemence, sóhajt a szerelmes, és
bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc-szakállú katona:
cifra szitkok, kényes becsület és
robbanó düh: a buborék hirért
ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
kappanon hízott kerek potroh és
szigorú szem és jólápolt szakáll:
bölcseket mond, modern közhelyeket,
s így játssza szerepét. A hatodik kor
papucsos és cingár figura lesz:
orrán ókula, az övében erszény,
aszott combjain tágan lötyög a
jólvasalt dendi-nadrág; férfihangja
gyerekessé kezd visszavékonyodni,
sípol, fütyűl. A végső jelenet,
mely e furcsa s gazdag mesét lezárja,
megint gyermekség, teljes feledés,
vak, süket, buta megsemmisülés."

(W. Shakespeare: Ahogy tetszik)