éjszakám volt. alig aludtam megint. többször felébredtem, forgolódtam, csak bámultam a plafont...
valami kiszakadt belőlem. illetve nem egészen, mert örökre bennem marad, a legmélyebb, legszebb részében a szívemnek, a lelkemnek, de...
de be kell látnom, hogy vége, el kell engednem. és most nem azért, hogy később megkaphassam, hogy enyém legyen. soha nem lesz az enyém. ezért kell elengednem. hogy ne pusztuljak bele. kicsit már belehaltam. minden nap belehaltam az elmúlt 10 hónapban, és még fogok is nagyon-nagyon sokáig... de be kell látnom, hogy vége. kár tovább reménykedni.
azért... bár egy viszonzott szerelemmel kevesebb, de talán egy baráttal több... és ez is valami...
sok szart, mocskot, szenvedést okozott már a blogom, amióta írom. ezért már számtalanszor elátkoztam. de Őt is a blognak köszönhetem, és ez összességében minden rosszat elhalványít...
úgy nézek ma ki, mint egy zombi... csak nézek ki a fejemből. próbálok kedves lenni, mosolyogni az emberekre... több-kevesebb sikerrel... nem mondom, hogy majd elmúlik, egy darabig ez most így lesz. ez biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése