kedd, március 04, 2008

papírra kellett vetnem

éjjel az álmomat, mert azt mondtam, hogy ilyen nincs, és megőrülök, ha reggelre elfelejtem.
nos. Vikivel álmodtam.
kocsival mentünk valahova. előtte is volt valami sztori, de azt addigra elfelejtettem. ez viszont megmaradt. ezt írtam le a papírra éjjel, szó szerint.
"valahonnan hazafelé kocsival Vikivel. rámjön a hányás, majd fosás is. kicsit megállás. valami zacskóba hányás, ugyanabba fos. de még marad a naciban. féloldalt ülök, hogy ne kenjem szét. Cegléden állunk meg, de hajtunk is tovább. könyörgök, hogy álljunk még meg, mert baj van. Viki mondja: nem, mennünk kell, legyek erős, ki kell bírnom, most intéztem mindent. kértem, könyörögtem, de nem. aztán kértem, mondja meg, hogy mikor állunk meg, legalább tudjam, mikor lesz a megállás, meddig kell kibírni. erre mondta, hogy Kecskemét körül. látta rajtam, hogy szenvedek, hogy kérlelem, hát megállt egy temetőnél, ott mindig van WC. kirontottam a kocsiból. ráültem. pottyantós. undorító. meg se mertem nézni. ráadásul az ajtaja csak nyaktól derékig takart. lécekből állt. rengeteget fostam. vízszerűen. Viki bement a temetőbe. fehér póló és rövid kertészfarmer volt rajta. fosás után kocsiba be. de megint rámjött. vissza a budiba. ott ülök, erre jön Viki, hoz egy pohár vizet amiben megmoshatom magam. kéri, ne nézzem meg min ülök, mert durva. mondom, oké, én már leszálltam egyszer, akkor se néztem oda, éreztem, hogy nem szabad. ekkor értette meg, hogy kurva szarul vagyok."
és felébredtem. 0:55 volt ekkor. és egyből elmentem WC-re. visszafelé kerestem papírt, meg tollat (a harmadikkal sikerült végigírnom, mert mind vacak volt). és leírtam amit álmodtam. Freud és Krúdy asszem nézne nagyokat... én egyébként nagyjából értem, hogy miért álmodtam ezt. az egész kapcsolatunk van ebben leképezve, tökéletesen ráadásul. de azért nem volt egyszerű. Viki, te hogy látod???

tegnap egyébként elvileg 5-kor találkoztam volna Karcsival, aztán végül 6 után futottunk össze, addigra 1 órát álltam már a Baross u. sarkánál, a Mekinél vártam, de dugóba került, így kimentem villamossal a ZP-hez, ott várt. elvitt az új lakásába, nagyon szépséges, bár még alig van benne valami, de jó ízlésre vall. klassz. dumálgattunk, beszámoltunk egymásnak a sztorijainkról. aztán elmentünk a budaörsi IKEA-ba, hogy lefotózzon valami jót, amit majd a bútorasztalossal meg akar csináltatni. közben én vettem néhány apróságot magamnak. (pléd, kicsi plüss állatok, vendégpapucs, illatgyertyák) aztán hazavitt. hazafelé beintegettem TG munkahelyére, csak úgy messziről, a sztrádáról. :) aztán átnéztem a másik oldalra, ott meg R lakásának integettem. eh. hogy ezek milyen egy helyre koncentrálódnak. :)
9-re értem haza, megvacsiztam, 10-kor már régen ágyban voltam. hulla fáradtan estem össze. aztán ez a "rémálom"... aztán 6-kor felkeltem, hajat mostam, majd indulás dolgozni.
ezen kívül semmi izgalom... holnap talán TZ-vel randi. de nem kiabálom el. még egyeztet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése