kedd, március 18, 2008

egyéni rekordot

döntöttem tegnap korán lefekvésben. 3/4 7-kor már ágyban voltam. hálistennek nem lett randi... a srác nem hívott, pedig nagyon fogadkozott, hogy majd 6-kor hív, meg hogy ő nem olyan pasi, mint a többi.... dehogynem. :) egyébként két okból jó, hogy nem hívott, egyrészt mert úgyis lemondtam volna, mivel állva el tudtam aludni simán, másrészt meg gondolkodtam, és nem kell nekem ez a pasi. túl nyálas, túl ragaszkodó, vagy nem is tudom... túl sok. már így ismeretlenül is. így legalább nem kellett az estémet végigszenvedni vele, és a végén megmondani, hogy off.
szóval 3/4 7-kor ágyban. persze, ahhoz képest, hogy a kanpén már ülve elaludtam, az ágyban csak forgolódás ment. negyed 9-ig. akkor elhatároztam, hogy felkelek, rágyújtok és eszek pirítóst. és küldök sms-t Történésznek, akivel tegnap ismerkedtem meg. nem gondoltam volna, hogy valaha a Töri OKTV 9. helyet tudja bárki is überelni. nos, jelentem, sikerült. ez a pasi az ELTE-BTK-n végzős történész hallgató. nice. amikor ezt a varázsszót kibökte, egyből belementem a randiba. :) úgyhogy holnap találkozunk. :)
tegnap kb. 1 órát sms-eztünk. rövid időn belül ez jött tőle: "Marion! Szeretném csókolni a szádat, érezni az illatodat és eggyé válni veled. :)" ezt minden előzmény nélkül. mármint hogy nem volt semmi ilyesmi téma, inkább csak viccelődtünk, fociról írtunk, ilyesmi.  egyébként kicsit gyanús nekem, hogy egy értelmes, fotó alapján még helyesnek is mondható, 26 éves pasinak miért nincs barátnője, de hát majd a személyes találkozón kiderül. lehet, hogy púpos, és az nem látszott a képen. áh, nem lehet púpos, mert hivatásos foci játékvezetőként is tevékenykedik, ott kell az erőnlét, és különben sem láttam még púpos bírót. :)
na, hát megnéztem este a BK-t, meg még egy Hír Tv-s híradót, és lefeküdtem újfent aludni. 10 körül már aludtam is. elvileg fel akartam kelni reggel 6-kor hajat mosni, de csak akkor, ha időben elalszok, és pihenek eleget. ez ugyebár nem sikerült. aztán mégis felkeltem 6-kor, mert a macska nem hagyott békén, meg nem is éreztem magam fáradtnak. hajmosás, szárítás, smink, 7 előtt el is indultam dolgozni. vettem reggelit, bent megettem, egy csomó munkát megcsináltam előre, most meg persze unatkozok, de inkább unatkozzak, mint el legyek úszva.
mára még nincs programom. elvileg lett volna egy randim, de a pasi eddig nem jelentkezett, én meg nem erősködök.
ja, ma Jogász írt, hogy a héten valamikor szívesen felkísérne a lakásba... márminthogy megdugna. nice. úgy döntöttem, erre nem válaszolok. különben sem érek már rá a héten... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése