"átvirrasztott éjszakák...

... száz el nem mondott szó,
Most már ez vagyok én,
egy süllyedő hajó..."

nos, kb. így tudnám leírni...
nem kívánom a tegnap estémet/éjszakámat senkinek... elkezdtem nézni a BK-t, persze a felénél bealudtam, fél 10-kor ébredtem meg a kanapén. betakarodtam a hálóba, hogy akkor majd én alszok. ott persze nem tudtam. összeestem a fáradtságtól, mégsem ment. forgolódás, kattogás. 11-kor kijöttem South Parkot nézni, meg a Bővér Szálló végét (mert az jó). aztán fél 1 körül újra megkíséreltem az alvást. megint nem ment. olyannyira, hogy iszonyat bőgés jött rám. mégpedig attól, hogy tudatosult bennem, jön a karácsony, én meg egyedül vagyok. üvöltve, zokogva bőgtem. hogy nem akarok karácsonyfát, mert miafasznak? magamnak? ide vízkeresztig be nem teszi senki a lábát, rám nem nyitja az ajtót senki, akkor meg minek? meg hogy nincs miből ajándékoznom, meg igazából nincs is kinek... és hogy én sem kapok olyan embertől ajándékot, semmit, még egy ölelést se, aki szeret. (tudom, a barátaim meg a családom szeret, de nem úgy... áhhh... úgyis érti mindenki, hogy mire gondolok) szóval nincs senkim, és mindenki másnak van, még ha nem is tökéletes akár, de van... és nekem meg semmi... de amikor volt, az exférjem ugyebár, akkor is minek??? azzal is minden karácsony rémálom volt. mintha nem is lett volna velem kb. szörnyű, hogy még soha nem volt senkim, senki olyan, akivel minden klassz lett volna, mondjuk egy ilyen ünnepen is... itt vagyok, 31 évesen, és még soha nem élhettem meg egy igazi, szerelmes, készülődős, izgulós, harmonikus karácsonyt. rajtam kívül mindenki másnak megadatott már ez. nekem még nem...
rajta volt a kezem a telefon gombján, igazából Vikit akartam hívni, ő az egyetlen, aki igazán-igazán-igazán... de nem akartam éjszaka zavarni... aztán gondoltam Bétára is, ő is hívott már fel zokogva, most persze kiderült, hívhattam volna, ő is bőgött féléjszaka... persze végül R-t hívtam. nem vette fel, aztán 10 perc múlva visszahívott. nagyon kedves volt, próbált megnyugtatni, több-kevesebb sikerrel. mikor letettük, persze mégjobban bőgtem. a macskához menekültem, azt ölelgettem, de az is otthagyott... teljesen kiborultam. rágyújtottam, rázkódtam a zokogástól, a fájdalomtól, az egész helyzet kilátástalanságától... gondolkodtam, hogy mennyire "durva", hogy akármekkora is a fájdalmam, az egyedüllétem, az exférjem mégsem hívnám fel, semmi pénzért. na őt aztán nem. neki nem bőgnék. és nem azért, hogy ne lássa/érezze, hogy nincs tartásom, hogy kurva szar egyedül, hanem egyáltalán... ő aztán kurvára nem hiányzik... a nappaliban kétségbeesetten kerestem a vasárnapi maradék dekket, hogy hátha attól bealszok, bár szerintem ugrottam volna ki az ablakon (pffff... ilyen állapotban spanyolozni...), de rájöttem, hogy véletlenül kidobtam... fasza... aztán visszamentem lefeküdni, nagyon-nagyon nehezen, kb. 3 körül aludtam el. nemrég keltem. olyanok a szemeim, mint egy nyúlnak... teljesen begyulladtak reggelre, alig bírtam kinyitni őket. csodásan nézek ki. és folyamatosan csak bőgni tudnék, most is.
még éjfél körül küldtem Palcsinak egy sms-t, mert ma van a szülinapja, hívott az előbb, hogy megköszönje, meg hogy bulizzunk majd a jövőhéten együtt. ő is annyira kedves... na, már attól is bőgtem. most ahogy Béta hívott, attól is...
dolgozni persze nincs erőm/kedvem, DK majd jól le fog baszni, milyen megbízhatatlan vagyok... nem érdekel... romokban az életem...
a holnapra szánt kézzel készített ajándék még sehol... tervem már van, de hogy mikor és hogy valósítom meg, az még kérdés...
Miki írt, hogy nagyon jófej csaj vagyok, de részéről nem volt semmi lángolás tegnap, mint előtte a levelezésünkkor, ne haragudjak, nem bennem van a hiba stb. stb. stb. írtam neki, hogy éreztem, és nincs harag. aztán töröltem magam arról az oldalról. nem miatta. úgy egyáltalán. még éjjel eldöntöttem, hogy most minden társkeresést befagyasztok. mindenhonnan leszedtem magam. ennyi. elég volt egyelőre. tudom, ez ellentmond az éjszakai gondolatmenetemnek, de hát karácsonyig már úgysem leszek szerelmes, meg belém se senki, úgyhogy karácsonykor úgyis itt fogok egyedül megrohadni. ennyi.
persze, megyek le a szüleimhez, az jó lesz, bár a beteg apámra ránézve megintcsak a szivem facsarodik össze... eltereli a gondolataimat, de nem jó irányba... tragédia ez az egész... és az, hogy nem tudok aludni, az botrány... kell szereznem valami altatót/nyugtatót, mert ez így nem mehet tovább. megkérdem Bétát, neki mindig szoktak ilyen okosságai lenni. csak próbálok majd odafigyelni, hogy ne szedjek be egyszerre sokat, és ne igyak rá alkoholt... nehéz lesz megállni... jelen esetben nehéz.
G ma még nem írt, de hát ugyebár töröltem is magam aranyosan onnan, arról az oldalról. hát, mondjuk a mailcímem tudja, számom tudja, ha akar, akkor megtalál. ha meg nem akar, akkor meg nem.
R szerint minden történik valami miatt... hogy most egyedül vagyok, az is... hát persze... ennél már csak jobb lehet az egész... innen nincs lejjebb...
rég voltam ennyire kiborulva... nagyon-nagyon régen... ez a kibaszott karácsony kihozta belőlem. elég is ebből megint egy évre előre. takarodjon mindenki a faszba a karácsonnyal, meg a szeretet ünnepével együtt. totál meg tudom érteni, hogy ebben az időszakban miért nő meg az öngyilkosságok száma... be is állhatnék a sorba... de a szüleim miatt nem teszem... egyedül miattuk... amúgy nem sok minden van, ami visszatart... Viki és Gyuszó... ők még... amikor Viki így mutat be a kollégájának: "az oldalbordám" :) ...
ne hagyjatok magamra... kérlek... beleőrülök... végem van...
...