miért viselkedtem olyan furán tegnap délután...
az történt ugyanis, hogy miután kiszálltam Miki kocsijából a Nagyvárad téren, lementem az alujáróba, bementem egy könyves üzletbe, és ott az eladóval kezdtem fecsegni, hogy mi ez a dübörgés, ami állandóan hallatszik (kiderült, hogy a 24-es villamos okozza), hogy lehet ezt bírni egész nap stb. stb.
aztán a körúton bementem egy kis boltba, ott a pénztárossal beszéltem picit, kedvesen, majd átmentem mellette az állatkereskedésbe, ahol még sosem voltam, ott várakozás közben megszólítottam egy kissrácot, aki valami csúszómászót nézett vágyakozva (valami sikló volt vagy mijaszösz), hogy "komolyan, ilyet kér valaki karácsonyra?" meg hogy "jaj, én inkább maradok a macskánál" és akkor elkezdte mesélni, hogy miket álmodott már ilyen izékkel, meg hogy volt a kezében már sikló, és hogy ezek az állatok milyen szépek... aztán az eladófiúval is nagyon kedves voltam, kicsit szőkén, de bájosan viselkedtem, rámosolyogtam... máskor ilyen helyzetben szögletes vagyok, unott és durcás, hagyjon mindenki békén, nem akarok társalogni, nem leszek kedves stb.
magam sem értettem mi volt velem... most már értem... nyomot akartam hagyni magam után. valami betöltetlen űrt. az akartam, hogy ezek az emberek, miután kilépek az ajtón, azt gondolják: "ó, milyen kedves/aranyos/bájos/meleg- és nyíltszivű ez a lány, milyen jól lehetett vele beszélgetni, bárcsak bejönne holnap megint..."
azt akartam, hogy valaki jóérzéssel gondoljon rám... hogy legalább egy percre valaki szeressen... bárki...
az se véletlen, hogy Ediéknek szóló levelembe tegnap beszúrtam: "hiányoztok..."
szeretethiányom van... a picsába...
G-ben közben tudatosulni kellett, hogy töröltem a regisztrációm a honlapról, ahol megismerkedtünk. azóta kétségbeesetten és másodpercenként frissítem az emailjeimet, hátha jelentekezik... eddig semmi...
sétáltam ma Novi munkahelye felé, valahogy reménykedtem, hogy összefutok vele... nem tudom miért, egyszerűen csak meg akartam mutatni magam... aztán eszembejutott, hogy pénteken már délben otthon szokott lenni (amúgy sem a munka hőse, de ez egy rövidebb nap nekik), úgyhogy ezt is elbuktam.
a fülembe csengenek R éjszakai szavai "minden nap gondolok rád, mert a kulcsod, amit adtál, itt csilingel a kabátom zsebében..." na, hát ettől aztán biztos nem bőgtem jobban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése