tudtam én hogy

a tegnapi randinak az esélytelenek nyugalmával mehetek neki...
egy rémesen idegesítő, kockuló mérnökkel hozott össze a Sors. ráadásul a kémia sem működött. én már a fotója alapján tudtam, de gondoltam, lerendezem a találkozót, nem húzom tovább, essünk túl rajta, hogy aztán megmondhassam: kuka. mert a végén kiböktem. ő próbált közeledni, többször hozzámért és belépett az aurámba, mint kellett volna, mint jólesett volna. én meg zsebredugott kézzel, lehajtott fejjel lépdeltem mellette és rugdaltam a kavicsokat szórakozottan, míg hallgattam a végeláthatatlan beszámolóját a karburátorokról, meg a motoros találkozóról meg a faszom tudja miről. rohadtul nem érdekelt. aztán még mesélt magáról és egyre inkább megvilágosodtam, hogy ez ugyanolyan béna pöcs, mint az ex-férjem. nem szereti a zenét, nem iszik, nem dohányzik, nem bulizik, órákig képes egyhelyben ülni, csak úgy önszántából, esetleg mellette nyomkodja a számítógépet. számol, agyal, méricskél. nabazz... még ez kéne nekem. meg is mondtam neki, hogy mi olyan távol vagyunk egymástól, mint Makó és Jeruzsálem... hogy pont az ellentétem. meg hogy olyan, mint az exférjem, akit ki is dobtam jól. szóval köszönjünk el és menjen mindenki az útjára.
lefekvés után persze csak Deszkáson járt az agyam. megint keveset aludtam. erről persze a macska is tehet. hajnali 4-kor nem bírtam tovább és beköltöztettem a wc-re. nagyon várom, hogy elmúljon róla a rontás, mert kurvára elegem van belőle.
TZ-vel egy életre befejeztem. ez egy hülye. áh. szóra sem érdemes. én többet nem fogok semmire reagálni, bármit is írjon. még ha feleségül kér, akkor sem. menjen a faszba. pöcsvirág.
Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás. Deszkás.
ennyi. :)