a fejemben tegnap este...
5-kor találkoztam exkollégákkal, majd fél 9 után átmentem arra a helyre, ahol Jazzbőgős játszott. egy borkóstolással egybekötött koncertecske volt. mikorra odaértem, már nem zenéltek, csak ittak. akkor a 4. pohár bort fogyasztotta és kijelentette, hogy ez az utolsó. ezután még legalább 14 pohárnyi következett... sikerült jól berúgnia a zenekarnak, aztán újra játszani kezdtek mégis, bár már azt mondták, hogy nem fognak. nagyon élveztem a zenét, de el is gondolkodtam... itt jött a vészharang...
1. nem éreztem egészen jól magam a társaságban. csupa zenész, művész, mármint a baráti köre. totál úgy éreztem, hogy kilógok a sorból. nem is vagyok olyan alternatív kinézetű, meg hát mivel foglalkozom? marketinggel... közöm nincs a művészetekhez... nem mondom, hogy kevesebbnek érzem magam hozzájuk képest, de látszott, hogy furcsán méregetnek, hogy ki ez a műkörmös, festett hajú picsa, aki ráadásul a versenyszférában dolgozik... furamód, kevesebbnek éreztem magam. pedig nem lenne okom rá, meg igazából le kéne szarnom, de mégis... vagy nem is kevesebbnek, egyszerűen nem odavalónak...
2. egészen más csaj illik Jazzbőgőshöz, nem én. egy szintén művész/énekes/zenész csaj. mint az előző barátnője. valami kis alternatív tarisznyarák... szerintem mi ketten baromi szarul mutatunk egymás mellett. mert én aztán nem vagyok hajlandó a stílusomon változtatni.
3. az életvitelünk különbözősége. ő nappal suliban van, ha bemegy egyáltalán, este játszik, próbál, vagy cimbikkel iszogat. kurvasokáig. én meg 8-16 dolgozom. minden nap. rendszeresen. és nem fér bele az állandó éjszakázás. nem mondom, hogy nem vonz, hogy buli az élet, meg pörgés, de bele fogok fáradni. ő meg amíg egyetemista, addig biztosan ezt az életmódot fogja folytatni. na, meg hát a "szakmájából" adódóan később is. vonzó a művészvilág, vonzó, hogy rajonghatok érte, vonzó a bohémság, vonzó a nemtörődömség, de mondjuk az egyik napról másik napra élés annyira már nem... meg az állandó hajnali hazaérés sem. meg a "kivel iszok ma még valamit" állandósága sem...
amíg hallgattam ahogy zenélnek, ezeken gondolkodtam és majdnem elbőgtem magam, mert úgy éreztem, ezt azonnal be kell fejeznünk, nem szabad mégjobban belebonyolódnom, mert csak sokkal rosszabb lesz. nekem legalább is biztosan. szivem szerint felálltam volna, hogy hazamenjek és soha többet ne találkozzak vele. ehhez képest persze megvártam, míg összecuccolnak, míg megissza a 14. utolsó pohár borát. míg jön a taxi a cuccokért, stb. végre elindultunk. haza. hozzám. még mielőtt a vészharangok csengetni kezdtek, már akkor eldöntöttem, vele akarom tölteni az éjszakát. ezen végül nem módosítottam. hazasétáltunk. látta rajtam, hogy valami bajom van, hogy elkenődtem. kérdezgette is, hogy mi van, de nem mondtam el neki. ez még a borospincében volt. terveztem, hogy később kinyögöm, de aztán mégsem tettem.
otthon torz mosollyal konstatáltam Vérnénnye beköltözését. szombatra vártam. előbb jött. így a szex teljesen kizáródott az éjszaka programjából. pedig azt hiszem készen álltam rá. letusoltunk. lefeküdtünk az ágyba. és az valahogy olyan jó volt. valahogy nem zavart a szakáll, a haj... valahogy semmi nem zavart. annyira jó volt ölelni, csókolni, hozzábújni... kb. 5-ször adtam ki a jelszót, hogy most már aztán alvás (hajnali 3 lehetett), de mind az ötször visszafordultam hozzá és csókolni kezdtem. nem tudtam betelni vele.
ez lehet, hogy azért volt, mert régen aludtam együtt bárkivel is... nem tudom... de nagyon-nagyon jó volt. neki persze folyamatosan állt a farka, úgy kellett csitítani, hogy nyugodjon le. de alapvetően normálisan viselkedett. simogatott, ölelgetett, puszilgatott... gyengéd volt. aztán ő elaludt, én csak leskelődtem. később köhögőroham jött rám, kétszer is kimentem a fürdőszobába, hogy ne zavarjam vele. de persze észrevette, reggel említette is. szóval én alig aludtam. valamiért a macska is hiperérzékeny volt egész éjjel... áhhh... mindennek a folyománya, hogy hulla vagyok. :( ahhoz képest, hogy tegnapra döglést terveztem... hát nem jött össze... nagyon nem.
reggel még ölelkeztünk az ágyban... valahogy imádtam minden rezdülését. kívántam. legszivesebben egész nap az ágyban maradtam volna vele. nem a szex miatt, csak a közelsége miatt. hogy együtt legyünk.
csináltam neki egy kávét (jaj, már megint kezdem... nem kéne elkényeztetni...), majd elindultunk. a villamosig jött velem.
hajjajaj... nem tudom... nem tudom... nem tudok semmit... az egyik felem megőrül érte, és büszke rá, és villog vele, hogy Jazzbőgős a pasi és imádom, meg minden... a másik felem meg baromira azt érzi, hogy Uru meg Huru párosa vagyunk. hogy nem vagyok hozzávaló, nem fogok tudni beilleszkedni a társaságába, és/vagy ő az enyémbe... no, persze, nem hiszem, hogy hosszú távon kéne gondolkodnom, de azért megfordulnak ezek is a fejemben. :(
megőrülök érte, de azt látom, hogy nincs jövője hosszú távon ennek az egésznek... ez van... :(
5-kor találkoztam exkollégákkal, majd fél 9 után átmentem arra a helyre, ahol Jazzbőgős játszott. egy borkóstolással egybekötött koncertecske volt. mikorra odaértem, már nem zenéltek, csak ittak. akkor a 4. pohár bort fogyasztotta és kijelentette, hogy ez az utolsó. ezután még legalább 14 pohárnyi következett... sikerült jól berúgnia a zenekarnak, aztán újra játszani kezdtek mégis, bár már azt mondták, hogy nem fognak. nagyon élveztem a zenét, de el is gondolkodtam... itt jött a vészharang...
1. nem éreztem egészen jól magam a társaságban. csupa zenész, művész, mármint a baráti köre. totál úgy éreztem, hogy kilógok a sorból. nem is vagyok olyan alternatív kinézetű, meg hát mivel foglalkozom? marketinggel... közöm nincs a művészetekhez... nem mondom, hogy kevesebbnek érzem magam hozzájuk képest, de látszott, hogy furcsán méregetnek, hogy ki ez a műkörmös, festett hajú picsa, aki ráadásul a versenyszférában dolgozik... furamód, kevesebbnek éreztem magam. pedig nem lenne okom rá, meg igazából le kéne szarnom, de mégis... vagy nem is kevesebbnek, egyszerűen nem odavalónak...
2. egészen más csaj illik Jazzbőgőshöz, nem én. egy szintén művész/énekes/zenész csaj. mint az előző barátnője. valami kis alternatív tarisznyarák... szerintem mi ketten baromi szarul mutatunk egymás mellett. mert én aztán nem vagyok hajlandó a stílusomon változtatni.
3. az életvitelünk különbözősége. ő nappal suliban van, ha bemegy egyáltalán, este játszik, próbál, vagy cimbikkel iszogat. kurvasokáig. én meg 8-16 dolgozom. minden nap. rendszeresen. és nem fér bele az állandó éjszakázás. nem mondom, hogy nem vonz, hogy buli az élet, meg pörgés, de bele fogok fáradni. ő meg amíg egyetemista, addig biztosan ezt az életmódot fogja folytatni. na, meg hát a "szakmájából" adódóan később is. vonzó a művészvilág, vonzó, hogy rajonghatok érte, vonzó a bohémság, vonzó a nemtörődömség, de mondjuk az egyik napról másik napra élés annyira már nem... meg az állandó hajnali hazaérés sem. meg a "kivel iszok ma még valamit" állandósága sem...
amíg hallgattam ahogy zenélnek, ezeken gondolkodtam és majdnem elbőgtem magam, mert úgy éreztem, ezt azonnal be kell fejeznünk, nem szabad mégjobban belebonyolódnom, mert csak sokkal rosszabb lesz. nekem legalább is biztosan. szivem szerint felálltam volna, hogy hazamenjek és soha többet ne találkozzak vele. ehhez képest persze megvártam, míg összecuccolnak, míg megissza a 14. utolsó pohár borát. míg jön a taxi a cuccokért, stb. végre elindultunk. haza. hozzám. még mielőtt a vészharangok csengetni kezdtek, már akkor eldöntöttem, vele akarom tölteni az éjszakát. ezen végül nem módosítottam. hazasétáltunk. látta rajtam, hogy valami bajom van, hogy elkenődtem. kérdezgette is, hogy mi van, de nem mondtam el neki. ez még a borospincében volt. terveztem, hogy később kinyögöm, de aztán mégsem tettem.
otthon torz mosollyal konstatáltam Vérnénnye beköltözését. szombatra vártam. előbb jött. így a szex teljesen kizáródott az éjszaka programjából. pedig azt hiszem készen álltam rá. letusoltunk. lefeküdtünk az ágyba. és az valahogy olyan jó volt. valahogy nem zavart a szakáll, a haj... valahogy semmi nem zavart. annyira jó volt ölelni, csókolni, hozzábújni... kb. 5-ször adtam ki a jelszót, hogy most már aztán alvás (hajnali 3 lehetett), de mind az ötször visszafordultam hozzá és csókolni kezdtem. nem tudtam betelni vele.
ez lehet, hogy azért volt, mert régen aludtam együtt bárkivel is... nem tudom... de nagyon-nagyon jó volt. neki persze folyamatosan állt a farka, úgy kellett csitítani, hogy nyugodjon le. de alapvetően normálisan viselkedett. simogatott, ölelgetett, puszilgatott... gyengéd volt. aztán ő elaludt, én csak leskelődtem. később köhögőroham jött rám, kétszer is kimentem a fürdőszobába, hogy ne zavarjam vele. de persze észrevette, reggel említette is. szóval én alig aludtam. valamiért a macska is hiperérzékeny volt egész éjjel... áhhh... mindennek a folyománya, hogy hulla vagyok. :( ahhoz képest, hogy tegnapra döglést terveztem... hát nem jött össze... nagyon nem.
reggel még ölelkeztünk az ágyban... valahogy imádtam minden rezdülését. kívántam. legszivesebben egész nap az ágyban maradtam volna vele. nem a szex miatt, csak a közelsége miatt. hogy együtt legyünk.
csináltam neki egy kávét (jaj, már megint kezdem... nem kéne elkényeztetni...), majd elindultunk. a villamosig jött velem.
hajjajaj... nem tudom... nem tudom... nem tudok semmit... az egyik felem megőrül érte, és büszke rá, és villog vele, hogy Jazzbőgős a pasi és imádom, meg minden... a másik felem meg baromira azt érzi, hogy Uru meg Huru párosa vagyunk. hogy nem vagyok hozzávaló, nem fogok tudni beilleszkedni a társaságába, és/vagy ő az enyémbe... no, persze, nem hiszem, hogy hosszú távon kéne gondolkodnom, de azért megfordulnak ezek is a fejemben. :(
megőrülök érte, de azt látom, hogy nincs jövője hosszú távon ennek az egésznek... ez van... :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése