rettentő boldoggá tenne

ha végre végig tudnék aludni egy éjszakát. egyszerűen nem igaz, hogy mi történik velem mostanában... úgy két hete tart ez.
tegnap este is, nézni akartam a Dunán a Meteo c. filmet, de fél 10-kor, full részegen, bealudtam a kanapén. bementem lefeküdni aludni, majd fél2-kor felébredés és reggelig forgolódás. ja, hazudok, mert szerintem kb. fél 6-kor csak elaludtam végre, valahogy, de hát ugye akkor az már édeskevés. :(
nappal egyébként jobban vagyok, az esti magány bassza szét az agyamat teljesen. hallgatom az érfelvagdosós zenéket, iszom a boromat, rosszabb esetben még a telefont is kikapcsolom, hogy ne tudjon senki elérni és bőgök, meg sajnálom magamat, meg kettőnket, meg mindent. ja, és persze azonnal meg akarok halni. vagy esetleg fel akarom hívni, látni akarom, mittomén. az opciók száma a végtelen felé konvergál.
tegnap volt Tüsinek, meg a pasijának, Gergőnek is a szülinapja. mindkettőjüknek írtam külön-külön levelet, hogy boszü, meg némileg céloztam rá, hogy ennyi volt az ismeretség, sajnálom, meg minden. Tüsi elég éretlenül reagált rá, vagy talán inkább azt mondanám, hogy nem reagált rá. lány létére. semmi együttérzés, vagy akármi, pedig tőle vártam volna... Gergő viszont... hát azon beszartam: "hallottam a drámát, sajnálom." ez, ismerve Gergőt, szerintem igen nagy teljesítmény. meg írta, hogy azért menjek majd koncertjükre, stb. szóval jó fej volt. kicsit meg is hatódtam ezen. na, mindegy. :) ma azért kifejtettem neki az én álláspontomat a történtekkel kapcsolatban. csak röviden, velősen. bízva abban, hogy legalább annyit odanyög a Bőgősnek: "te egy mekkora hülye vagy bazmeg..." persze, lehet, hogy a pasiknál, vagy főleg náluk, ez nem így megy. szarnak egymás magánéletére, kapcsolataira.
ah... mi a faszt foglalkozok vele??? meg azzal is, hogy most milyen kibaszott aktív lett az iwiw üzenőfalon. minden nap kiokádja, hogy játszanak a Magyar Jazz Ünnepén, és hogy minél többen menjenek el meghallgatni.
persze, én is kurvára elmennék, de szerintem belepusztulnék... vagy nem tudom. inkább Flash. ott legalább lehet tombolni. mármint amennyire a hatalmas seb engedi a hasamon. :)
jelzem, visszaregeltem arra a társkeresőre, ahol a Bőgőssel megismerkedtünk. feltettem 3 képet, semmi extrát... hát... bazeg... dőlnek a levelek. hogy ilyen szép vagyok, meg olyan szép, meg stb. hozzáteszem, a pasifelhozatal egyenlő a fossal. egyik se kéne. vagy 40 fölött van, vagy 2 méter magas, vagy 120 kg, vagy egy sutyerák, vagy csak dugna, vagy vidéki, de nagyon messziről (Győr, Pécs, Debrecen)... áhhh... reménytelen. igazából semmit nem várok ettől, csak a hiúságom legyezgetésére jó. hogy egy kicsit elhalmozzanak bókokkal. bár tény, hogy IQ=-40. és persze minimum olyan levelezést akarok levágni valakivel, mint anno a Bőgőssel.
nagyon magas a léc. most már tényleg nem engedek... bár igazán jó az lenne, ha újra a Bőgőssel lehetnék. lehet kinevetni, szánakozni, ledorongolni... egyelőre még mindig itt tartok. :( tudom-tudom, idővel múlik ez. meg majd jön, aki feledteti. persze. csak addig megpusztulok. :(
de valójában nem is érdekel senki. egy jó pasit se látok az utcán, nem tudja senki felkelteni az érdeklődésemet. se neten, se sehol. annyira csak és kizárólag Őt keresem mindenkiben, hogy így nyilván lehetetlenség továbblépni.
tegnap, hazafelé mentem a bankomba. jött szembe egy srác, egy nagybőgőt cipelt, ugyanolyan tokban, mint ami a Bőgősnek van. biztos a suliból jött (arról jött), tuti jazzista volt... hát... bakker... álltam a gyalogátkelő kellős közepén, kerülgettek az emberek, majd dudáltak rám a kocsik, én meg csak álltam és néztem utána. közben fülemben Cserháti Zsuzsa énekelte, hogy "boldogság, gyere haza..."... na, hát így. és ez. és akkor ne kattanjak meg...
nem akarom elhinni, hogy nem hiányzok neki. egyszerűen nem. hogy már nem szeretne, hogy nem kötődne, azt meg végképp nem. olyan nincs. ennyi idő alatt ez nem múlhat el. érzem, hogy fel fog bukkanni, csak türelmesnek kell lennem. ki kell várnom.
nem, nem fogom elküldeni a levelet neki. és pénteken, a születésnapján sem köszöntöm majd fel. eszemben sincs. még jó, hogy nem kell ajándékban gondolkodnom, vagy meglepiben, egy büdös vasam sincs. (tegnap kiszámoltam, hogy mennyi lesz az illeték kiszabás elleni fellebbezésnek az illetéke... bazeg... azt hittem, leesek a székről... 58.000,- Ft!!!! ezek normálisak??? de komolyan...)
na, hát így vagyok. tulajdonképpen rémesen, de még legalább élek. voltak pillanatok az elmúlt napokban, amikor baromira nem láttam értelmét annak, hogy élek. és még lesznek is ilyenek mostanában, ez biztos.
persze, megint műbalhé, meg mit tudom én... igazából kurvára elegem lett. a tartozásaim, az illeték, a magánélet, a munkám... mind-mind fostalicska. legszivesebb a lakást is eladnám a gecibe, csak a baj van vele, és hozzá fűz rengeteg rossz emlék. vennék valami másfél szobás lyukat valahol, nekem egyedül az is elég. kifizetnék minden szart, aztán hagyjanak békén.
új mellem se lesz, már látom... :S áhhh... egy csődtömeg vagyok. lőjetek fejbe. most.