jó messziről kell

kezdenem az egész történetet. tulajdonképpen az egész hétvégém elég érdekes volt.
a fodrász végül igencsak faszántos hajat vágott, persze egy vagyonért (ja, mert festés is volt, sőt, megszabadultam végre a feketétől, újra világos hajam van, konkrétan vörös, ezért tartott sok ideig és került sokba), na, mindegy.
hazafelé még összefutottam a Kossal, mert mindenképpen akart látni az új hajammal. aztán bevásároltam otthonra némi kaját, meg bort, mert már éhen akartam dögleni. aztán a Tesóm becibált a Stexbe, mert ott ültek a pasijával, hogy mutassam meg a hajam. kb. 20 percet voltam ott.
aztán otthon ettem, boroztam, tévéztem. már majdnem éjfél volt, mikor eszembe jutott, hogy mégis küldök a Bőgősnek születésnapjára sms-t, mert nem akarom, hogy azt érezze, haragszom rá, vagy durcás vagyok, vagy egyáltalán bunkó vagyok.
szóval elküldtem József Attila: Születésnapomra c. versének első két versszakát (mindenkinek ezt küldöm, aki 32 évet tölt éppen) és még utána írtam, hogy "Boldog szülinapot!" aztán lefeküdtem aludni.
hajnali 2-kor válaszolt: "Köszönöm kedves vagy!" erre én: "Mint mindig... :)"
délután filmeket néztem, meg MU meccset (bár ne tettem volna...). a filmnézés közben rengeteget sírtam. minden szaron elsírom magam mostanában, iszonyatosan labilis az idegrendszerem. már a fodrásznál pénteken is majdnem picsogtam, alig bírtam feldolgozni azt, hogy várnom kell. vagy nem tudom miért. de a sírás környékezett. szóval kivagyok rendesen. és se megjönni nem fog, se nem most van meg, se nem most múlt el. semmi. egyszerűen idegroncs vagyok, ennyi. ja, szombat délután még azon is picsogtam, hogy gyereket akarok. teljesen elhatalmasodott rajtam a vágy. nem bírok magammal. :(
este aztán partizánakció. a BJC felé sétáltam, a Kálvin téren. nem mentem közel, csak benéztem az utcába. na, akkor el is kezdtem bőgni. igazából, nem feltétlenül látni akartam a Bőgőst (dehogynem), hanem inkább azt akartam, hogy ő lásson engem. hogy milyen csinos vagyok, meg bájos, meg minden.
szóval Kálvin tértől séta az Astoriáig, az utat végig sírva tettem meg. közben persze éneklés. rémes. aztán Blahára el, majd villamossal Nyugati. ott találkoztam Dr.BI-vel. elmentünk Flashre.
ott még taliztam ismikkel. megittunk 1-1 felest a nagyon brutál páleszből, én 3 dl rosét küldtem rá, Dr.BI meg egy üveg barna sört. ő persze már alapozott útközben, úgyhogy 2 perc alatt beállt, mint a szög a falba. én csak később. kb. pont a koncert kezdetére ütöttem ki magam. totál.
ekkor már, minden mindegy alapon, küldtem egy sms-t a Bőgősnek, hogy "Flash koncert? Bem mozi? Még nem kezdték el..."
a válaszra nem is koncentráltam, csak üvöltöttem, sikítoztam meg táncoltam ezerrel. mondjuk pont a hanfal mellett, úgyhogy a fejem még most is zúg, hazafelé alig hallottam valamit. totál levezettem a feszkót, Dr.BI védelmezett, a testőröm volt, hogy a pogózók nehogy bántsanak. a sokadik ráadás után vége lett a mókának és elindultunk hazafelé. a villamoson láttam, hogy a Bőgős válaszolt (!!!!): "Játszottam..."
erre én: "Tudom. Gondoltam utána. Arról volt szó, h még bulizhatunk... :) Jelen? Most? Vagy valami?"
erre jött azonnal a válasz: "Te mondtad, hogy nincs buli... de lesz Jelen..."
mire én: "Sokmindent mondtam. :) Akkor a Jelenben ma este? Ott várlak. :)"
erre sokáig nem jött válasz, úgyhogy még elküldtem azt, hogy: "Nos? Vagy hazamegyek..."
de ekkor már a Blahán álltam a villamosmegállóban, a hidegben és vártam. hogy válaszol. a Jelenbe egyedül mégse akartam beülni, inkább vártam, hogy ír-e valamit, hogy mikor jön, vagy mit tudom én... de nem jött válasz. várakoztam még egy darabig, megismerkedtem egy 23 éves fiúval, aki azt mondta, hogy 26 évesnél egy perccel se lehetek idősebb. meg elmondta, hogy rengeteg ződjük van otthon, ha kell nekem, menjek fel. megadta a címet, mindent. szupcsi. :)
mikor már éppen kezdtem szétfagyni, akkor hazaindultam. nem vártam tovább. otthon kabátban, táskával lerogytam a pulthoz. kicsit elaludtam. aztán betakarodtam az ágyba.
2:45-kor jött a hívás a Bőgőstől, hogy mégse lesz Jelen. hogy most megy haza. erre én: "biztos?" (mármint biztos, hogy hazamegy?) aztán mondta, hogy nem, és szívesen feljön hozzám.
puffneki. ez könnyebben ment mint gondoltam. :) de tényleg. kb. én lepődtem meg a legjobban. alapból azon, hogy válaszolgatott sms-ekre, aztán, hogy felhívott, meg hogy szinte 1 szóra feljött. (nyilván azért hívott, mert fel akart jönni... vagy ilyesmi).
fél óra múlva ért oda. én addig feltápászkodtam, kicsit rendbekaptam magam. persze már alvásból kecmeregtem elő, nem volt túl egyszerű. jött, hozta a bőgőt is. nem adtunk puszit egymásnak, de kedves volt, meg jó fej. a kanapéra is úgy ült le, hogy nem tudtam máshova, mint közvetlenül mellé. a karját a háttámlára tette, én odahajtottam a fejem, vagy a lábam dugdostam hozzá. szóval szinte minden olyan volt, mint régen. nem másztunk egymás nyakába, nem csókolóztunk, de jól megvoltunk. néztünk filmet, ittunk teát. röhögcséltünk, dumáltunk. mikor már bealudt a filmen, akkor betakarodtunk aludni.
kérdezte, hogy "most akkor melléd feküdjek???" mire én: "mi van? félsz tőlem??? vagy magadtól???" :) pólóban és alsógatyában ugrott be az ágyba, a feje búbjáig betakarózott, mire én kivettem a lencsém és bementem, addigra már horkolt is. én meg levetkőztem teljesen (már csak nem fogok nagykabátban aludni) és befeküdtem az ágyba, mellé.
rázott a hideg, nem voltam jól. sokáig nem tudtam elaludni. egyrészt a hidegrázástól, másrészt az agykattogástól. fogalmaztam a dolgokat, hogy mit fogok vele délelőtt megbeszélni.
olyan 10 körül ébredtünk fel. én talán kicsit előbb (nagyon keveset aludtam), ő szarul volt, kiment vécére, aztán visszafeküdt, szenvedett. hülye másnap... :S
próbáltam bújni hozzá, de nagyon elutasító volt. beszélgettünk és továbbra is azt nyomatta, hogy egyedül akar lenni. ja, meg kérdezte, hogy mit akarok tőle??? dugni??? mondom, alapvetően nem, de nyilván azt is, hiszen én mindig akarom...
egyszercsak felpattant az ágyban, rámrontott, lerántotta rólam a takarót és azt mondja: "na, mutasd a sebedet!!!" (múlt pénteken még teljesen elutasító volt, mikor meg akartam mutatni) most meg ott feküdtem előtte, meztelenül, teljesen zavarban voltam, takargattam magam, mintha nem ismernénk egymás porcikájának minden négyzetcentiméterét kívülről.
aztán felkeltünk, főztem neki kávét. dumáltunk a kanapén. ahhoz képest, hogy mennyire ideges lett, hogy már 11 óra, tök nyugodtan dumált velem, mégse volt neki sietős. mondtam neki, hogy fájt, hogy nem hiányoztam neki (erre ő, hogy igen, ez az ő gecisége), meg hogy eddig is heti 1-2 alkalommal találkoztunk, ez miért nem maradhat meg ezután is??? erre csak azt hajtogatta, hogy egyedül akar lenni. és bár nem volt rabság a kapcsolatunk, mégis... elmondtam neki, hogy csak annyit kérek, ne zárja maga mögött kulcsra az ajtót, csak legalább résnyire hagyja nyitva...
a cipőjét húzta fel, mikor meglátta a naptáramba beírva Erdőbényét. megkérdezte, mi lesz az. elmeséltem neki nagy vonalakban. erre ő: "hú, az tök jó lehet... bár akkor már nagyon fog szorulni a nyakamon a hurok, a vizsgák miatt, de majd még átgondolom..." (ez csak utólag esett le nekem, hogy nem mondta egyből, hogy nem, meg igazából érdeklődött közös program iránt, meg még fontolóra is veszi...)
na, elindult. megölelgettem. csók nem volt. puszit adtam neki. csak ennyit mondtam: "ne légy geci." mire ő: "de!"
becsukom az ajtót mögötte, nézek utána az ablakból, ő is visszanézett, integetett. kétszer is. ablak becsuk, vécére be. erre csöngetés. a Bőgős. hogy engedjem már be, mert elhagyta a kesztyűjét. pfff... :) feljött. hogy nincs-e nálam. hát, én a kezébe adtam. emlékszem. na, akkor majd vesz másikat. remek. :)
aztán hív később, hogy megvan a kesztyű. az utcán hagyta el. nem arra jött vissza, amerre ment, nade megvan. az a lényeg. még ezért is felhívott. és ennyi. azóta nem beszéltünk, nem kontaktáltunk. persze egyből rámjött, hogy megint írok neki levelet. hogy megírom megint, amit még mindig nem tudtam elmondani neki. mert talán én sem voltam elég bátor tegnap délelőtt. meg valahogy a hangulat, a pillanat se volt olyan, hogy beszéljünk... fura ez az egész...
délután kajáltam, néztem még egy filmet (persze azon is bőgtem), aztán lefeküdtem aludni. 6-kor keltem fel, újabb film (A boldogság nyomában... ezen is bőgés... jaj... nagyon megindító volt... tényleg...), közben levélírás. ami elég nehezen ment. a gondolatok cikáztak, próbáltam összeszedegetni őket egész délután, de mikor odakerültem, hogy akkor leírom, kiürült az agyam. azért csak összehoztam. némileg önmagam ismétlése, némileg ugyanaz, mint amit legutóbb írtam és ide is kiraktam. elhatároztam, hogy személyesen viszem majd el neki, bedobom a postaládájába.
aztán mire ágyba kerültem (fél12), akkor már nem is volt olyan jó ötlet, hogy megkapja ezt a levelet. mert mi van, ha azt válaszolja: "nem szeretlek, értsd meg. ne várj rám." akkor összeomlás. vagy mi van, ha kinevet, hogy szánalmasan kapálózok utána??? ha még ennyire se akar majd velem találkozni, mert fennáll az a veszély, hogy a nyakába ugrok, meg ilyesmi... hát... számtalan variáció van.
most ott tartok, hogy szerdán, ha esetleg a Gödörben vagy a Kamrában összefutunk, akkor odaadom neki, ha nem, akkor másnap elviszem a lakásához. de addig még persze egy csomó minden változhat.
mert mi van, ha szarok rá magasról és nem keresem és nem foglalkozok vele és már inkább őt fogja érdekelni, hogy miért nem, hogy miért nem vele vagyok stb. lehet, hogy ezzel többet érnék el??? nem tudom. semmit se tudok. félek, ennek végleg vége. van egy ilyen érzésem. meg olyan is, hogy nem reménytelen... áhhh... rémes. :(
persze alig aludtam már megint. kezdődik a kattogás elölről... :( reggel viszont olyan fejjel jöttem dolgozni, mint akinek semmi baja. fülig vigyor, sunshine, happy, meg minden. ehhez persze sokat segít a zene.
egy operátorom lepett meg egy dallal, Raúl Midón State Of Mind c. dalával, még a múlt héten. kár, hogy 10 évvel fiatalabb nálam... blokkolnám... ;) persze, elkezdtünk e-mailezni. persze elkezdtem egy kicsit többet és máshogy gondolni rá, mint az egészséges lenne... persze énekelni tanul és gitározni... nem sorolom...
ahhh... rémes az egész... és közben állandóan sírnom kell és gyereket akarok... nem vagyok normális egészen. :(