számtalan kezdő mondat

járt a fejemben egész hétvégén, aztán most mégis így kezdem, ahogy. 

pénteken fél8-kor érkezett Béta. majd 10 körül a lakótársa, Zsuzsi. 10-ig mi már megittunk 2 üveg pezsgőt, és elszítunk másfél spanglit. elég durván készen lettünk. aztán még elfogyott a hűtőben 2 éve bekeverve álló viszkikóla, a 76-os által ezer éve hozott igazi, original lengyel vodka, aztán még egy csomó pálinka is. nyugodt szívvel mondhatom, hogy az árvák könnyét is megittuk. olyan csutak készen lettünk mindhárman, hogy az nem is igaz. fél3-ig voltak nálam, de ment a dorbézolás ezerrel. úrjézus. nagyon brutálság volt. de gecire élveztem. legalább ki tudtam kapcsolni. muszáj. beleőrülök, megkattanok, ha állandóan a Bőgősre és a "kapcsolatunkra" gondolok. pénteken már olyan rémképek jöttek elő, hazafelé a villamoson, hogy majd most mindjárt meg fogom látni egy lánnyal, kéz a kézben, de hogy akkor én tuti leszállok a villamosról és szemen köpdösöm, és ütni, vágni kezdem, és eltöröm az összes ujját, hogy soha többé bőgőzni ne tudjon az életben... teljesen becsavarodtam, ezért is volt muszáj kiütnöm magam.

rémes, hogy 1 hete nem találkoztunk, hogy nem tudok róla semmit, hogy nem hallottam a hangját, hogy nem olvastam a sorait, egy szavát sem. egyszerűen percenként bele akarok halni. máskor meg erős vagyok, kemény vagyok és egymás után olvadnak szét a számban a "leszaromtabbletták"... hullámzó az egész. mélységek és magasságok, mardosó kín, nihilista közöny váltják egymást... 

Bétának próbáltam az erős arcomat mutatni, hogy őt is keménységre bírjam, de azért volt elgyengülés. 

miután szombat hajnalban elhúzták a csíkot a lányok, még sms-ben tudattam a Kost, hogy mennyire rá  vagyok gerjedve és hogy szombat este csaphatnánk egy görbe estét nálam. akkor még beleegyezni látszott.

ezután már csak pornó nézés következett, majd betámolyogtam az ágyba valahogy... magam sem tudom hogy...

szombaton baromi sokáig aludtam. aztán kávé, cigi, olvasás. Ady és Csinszka szerelméről kaptam könyvet, még tavaly a szülinapomra, a Tesómtól, azt kezdtem olvasni... 400 oldal, lassan a végére is érek. falom minden sorát, minden szavát, minden betűjét... fantasztikus, hogy miket és hogyan levelezett ez a két ember. hogy micsoda érzelmek vetődtek a papírra, hogy micsoda tengernyi fájdalom és keserűség, hogy micsoda sok ármánykodás, hogy micsoda sok zavaró tényező állt az útjukba, keserítette életüket, szerelmüket. az első világháború, Csinszka apja nem egyezett a házasságba, Ady betegsége... nagyon fura, hogy egészen más jellemű ember rajzolódik ki előttem Adyból, mint amit elképzeltem. hihetetlen feminim, döntésképtelen férfi volt. de Csinszka leírásából ítélve biztosan gyönyörű... és szeretnivaló. na, mondjuk ez nem is volt kétséges... és a versek... a Nyugatban megjelent Csinszka versek... hogy egyik szebb, mint a másik... és így már, ismerve a hátteret, a pontos, időrendi történéseket, egészen más olvasni ezeket a verseket. 

hogyan is lehet valakinek, egy alig húsz éves lánynak akkora szerencséje, hogy pont Ady Endre lesz a férje?? a beteg Ady... a zseni Ady... 

őszintén szólva, én is mindig erre vágytam... egy ilyen szerelemre... egy rajongott ember szerelmére, aki lehajol az egyszerű, földi halandóhoz (hozzám), kezét nyújtja, karon fog, megölel és örök szerelméről biztosít. nem törődve családdal, ármánykodásokkal, barátokkal, jó- és rosszakarókkal, senkivel... 

annak idején Viczián Ottóhoz is ilyen szálak fűztek. nem volt véletlen az első rajongói levelem hozzá, annak stílusa, tartalma sem volt véletlen... imádtam Őt, Adyt láttam benne, magamban pedig Zsukát (Dénes Zsófia, aki mint ebből a könyvből is kiderül, bár a jegyességet felbontotta Adyval, nagyon-nagyon jó barátok maradtak, lelki társak úgymond...), márcsak a becenevem miatt is... szóval Viczián Ottó volt az, akiért bármit megtettem volna... akit ugyanúgy kezeltem, mint Csinszka Adyt. 

huhhh... most teljesen egy lányregényben látom magam... még talán úgy is írok. rámragadtak az ékes szavak, a századelő szerelmes szavai... az üzenetek, az évődés, a vágyakozás, a fájdalom, a várakozás kifejezői... pláne azokban a vészterhes időkben.

node, folytatva a hétvégémről való beszámolást... nos, Bolton-MU meccs volt 4-től, szombaton. az első félidőt végigizgultam, de elég langyos volt a játék. a szünetben úgy döntöttem, főzök valamit. méghozzá krumplistésztát. szóval, jelentem, megfőztem életem első krumplistészáját, ami nem is lett rossz!!! sőt!!! kifejezetten finom lett. jól be is zabáltam belőle. a meccset végül, nagy kín-keservvel megnyertük, hála Berbatovnak. 

meccs után sms-ezés a Kossal. hogy jöjjön át. de nem jön, mert tanul. ezen jól besértődtem. aztán elnézést kértem, hogy ne haragudjon, nem akartam zsarolni, bennem van a hiba, túlságosan ráérek, túlságosan magányos vagyok.

ekkor már persze készült a spangli. jött Nancy (tiszta para volt ez a 49. rész...), majd valami Csajozós film, vagy mi. az összes fos romantikus filmnek a paródiája, néha igen jókat röhögtem rajta. majd a legnagyobb isten sorozat, a Little Britain USA , ami egyszerűen kenterbe veri az összes South Parkot... vagy hát nem is tudom... pedig még csak 1 részét láttam, igaz, azt kétszer, és mindkétszer full betépve... de hát ez egyszerűen zseniális...

mindenkinek ajánlom a figyelmébe, mert hihetetlen, hogy ilyen van... de tényleg... ráadásul láttam már egy werkfilmet is arról, hogyan készül, hogy a jelenetek egy részét valódi közönség előtt veszik fel, akik tényleg ott ülnek és röhögnek, és a színészek számára idegenek, tehát semmi beépített ember, és így tudnak igazán brillírozni. valamint, hogy a két főszereplő játszik egy csomó szerepet, hogy micsoda sminkelés, maszkolás megy állandóan, meg egyáltalán az egész ötlet... áhhh... nem győzöm dícsérni...

miután jól kiröhögtem magam, megint pornó következett, aztán még valami filmbe belenéztem, majd fél1-kor elmentem aludni. ja, még kicsit olvastam, és utána aludtam. 

ma 10 körül ébredtem fel, a macska unszolt, hogy keljek már fel, adjak neki enni. álmomban már a műtőasztalon feküdtem, hasplasztikára vártam, sőt, már lebeszéltem az orvossal a mellcsinálást is, kérdezték, hogy azt altatásban akarom-e vagy csak érzéstelenítéssel... ezen aztán elgondolkodtam, hogy nem altatnálak el egy mellműtétre??? nemár. amúgy is rutinos altatásos vagyok, szóval inkább azt választanám...

nem vagyok kibékülve a testemmel, egyre inkább sürgetném ezeket a műtéteket... igazából egy akadályuk van csak, a pénz... semmi más. már a munkahelyem sem érdekel. hogy kiesek a munkából, meg hogy helyettesíteniük kell... leszarom. a fájdalmat, ami a műtétek után vár rám, szintén leszarom. csak feküdnék már végre a kés alá... semmi más nem érdekel jelen pillanatban, csak ez. 

éjfél után újabb pipa került a naptárba. már egy hete nem kerestem a Bőgőst. a Tesóm szerint biztos, hogy meglepi őt ez, hogy nem adok életjelet. semmilyen formában. biztos, hogy elgondolkodik ezen. hát, nem tudom... jövő hét hétfőn lesz az a bizonyos koncert, ami miatt megígérte, hogy előtte majd hív, hogy akkor elmenjünk együtt... kíváncsi vagyok, jelentkezik-e és ha igen, mikor és hogyan. hideg és távolságtartó lesz-e, mint egy hete, vagy esetleg még az is elhagyja a száját: "hiányoztál..."

sokat gondolok erre. a következő találkozásunkra, legyen az bármikor, bármilyen apropóból. őszintén szólva, egy megtört, vágyakozó embert akarok látni magam előtt, aki nem bírja tovább nélkülem. semmi másra nem vágyom, csak ezt akarom látni a szemében, ezt akarom hallani a beszédéből, ezt akarom érezni az érintéséből. hogy nem kell neki soha, senki más, csak én, és hogy nagyon rosszul viseli a kettőnk távolságát. 

Bétának is kifejtettem pénteken, hogy én azt gondolom, nekem Bőgős lesz a férjem. vagy hát életem párja és Társa. vagy Ő, vagy senki más. tudom, valahol érzem legbelül, hogy ez után a szünet után még erősebb, még ragaszkodóbb, még jobb lesz minden. és hogy soha nem lesz vége... 

minket egymásnak teremtett az Ég... engem Neki, és Őt nekem... ezt bárki láthatja, érezheti, ha együtt lát minket... ha velünk van... 

annyit gondolok az udvarlására... az első hónapban történt őrületekre, meg a többire... az ajándékokra... a beszélgetésekre... a borozásokra... az első csókra, az első nálam alvására... az első szeretkezésre...

nem múlhat ez el és nem is fog elmúlni. biztos vagyok benne, hogy nála sem... ő is nagyon jól tudja, hogy mi egymásnak lettünk teremtve. hogy mi eddig pont a másikat kerestük. hogy nem lehet teljes az életünk senki mással... 

ahogy Csinszka fogalmaz egyik levelében (1914. szeptember 11.):

"Kellesz - mert Te vagy nekem az Élet. Kellesz - mert a mesekirályfi jött el értem Benned, Te voltál minden ragyogás - és utánad semmi, semmi - nem kell - mert minden kevés.

Kellesz - mert én - Te vagyok."