nem kerülheti el

az ember a Sorsát... ezt jobb, ha mindenki megjegyzi... ami Ott, a Nagykönyvben meg van írva, az meg is történik.

tegnap munka után az Árkádba mentem, két ügyemet akartam elintézni (felét sikerült is), nézelődtem a leárazásokban, vettem egy gyűrűt magamnak (muszáj volt shoppingolni...), aztán elindultam a Koshoz. 7 körül értem oda. dumálgattunk, összebújtunk, szőttük a terveket a hétvégére. fél 9 után aztán indulóra vettem a figurát, hogy tudjon még tanulni, meg pihenni, meg hát én is hulla fáradt voltam. (le sem akartam ülni nála, mert attól féltem elalszok...)
induláskor vettem észre, hogy Bőgős küldött egy sms-t: "Jászai Mari tér? Bőgős est?" ez 20:04-kor jött, én 20:50 körül csörögtem rá, hogy "most láttam az sms-ed..."
nyavalyogtam neki, hogy fáradt vagyok, meg még otthon sem voltam, munkából jövök tulajdonképpen, nem megyek én sehova. aztán persze annyira kérlelt, hogy beadtam a derekam. a Nyugatinál találkoztunk, majd lesétáltunk az Art Katakombáig. 500 pöngő belépő befizet, koncert már ment, hallgatni kezdtük. én többször azzal küzdöttem, hogy ne aludjak el állva. egyszercsak megdöbbenve tapasztaltam, hogy valami furcsa van a Bőgősön. illetve valami hiányzik. a barkója... bazeg... levágta a barkóját... és már hétfőn se volt neki, de fel sem tűnt. most meg igen. teljesen összeomlottam. nekem nem is bőgős a Bőgős barkó nélkül. azt mondja, néha kell a frissítés. meg amúgy is belevágott. pfff... a szünetben ittunk. én egy pohár rosét, ő egy korsó sört. én még mindig nem tértem magamhoz, se a fáradtságból, se a barkó eltűnése okozta pánikból. mondtam neki, hogy sürgősen növessze vissza!!! :) beszélgettünk, majd hallgattuk tovább a koncertet. a második részben már bújtam. illetve ő kezdte, de én meg folytattam. fúrtam bele az orrom a vállába, a hátába és szívtam magamba az illatát. amit annyira imádok. aztán már átfogta a derekam, magához húzott, majd mögém állt, én picit toltam oda a seggem... :) szóval jajajaj... valami elkezdődött... én nagyon bizseregtem, ha ott helyben feldob egy asztalra és szeretkezünk, azt sem bántam volna. :)
közben persze azon járt az agyam, hogy most jövök a Kostól (aki a koncert alatt már hívott, hogy mi van velem, de kinyomtam, így sms-ben érdeklődött, hogy mi a szitu), most csókoltam szájon a Kost, kb. 1,5 órája, erre most meg itt vagyok a Bőgőssel, akit nemcsak hogy annyira kívánok, hogy szét tudnám szedni, de megőrülök érte és jobban szeretem az életemnél, de ehhez képest én a hétvégét a Kossal töltöm... szóval kattogott az agyam rendesen. de ettől függetlenül nem változtatok a terven. elmegyek Kőszegre. megcsinálom. ott véget is ér az, hogy én más férfival bármilyen közelebbi kapcsolatba kerüljek. mármint amíg a Bőgőssel vagyok. vagyis az Idők végezetéig. :)
a koncert után hazaindultunk. vagyis hogy én haza. azt mondja elkísér a kapuig. vagy hát tovább... a villamoson vihogtunk, baromkodtunk, mint a régi, szép időkben... már akkor eldőlt, hogy fel fog jönni. legalább is bennem. pedig erősen gondolkodtam, hogy nem kellene... hogy még tartani kellene magam. de egyszerűen képtelen voltam. annyira kívántam, annyira, de annyira... Vele akartam lenni. az sem érdekelt, hogy hulla vagyok, hogy hány óra van, semmi... mire hazaértünk jól fel is ébredtem a hűvös, szeles időben. csináltam melegszenyákat, mert éheztünk, kinyitottam egy üveg bort, rágyújtottam a keddi maradék spanglira (ő is szívott, semmi nyavalygás nem volt, simán rácuppant) és zenét hallgattunk. kérte, hogy énekeljek, megtettem. dumálgattunk, ilyesmi. meg akart csókolni. többször is. eszembe is jutott, hogy már a koncert alatt nagyon nézte a számat. (amikor találkoztunk, egyébként még puszit se adtam neki) nem hagytam. csak nagysokára adtam be a derekam. kifaggattam, hogy miért akar megcsókolni. ja, mert hogy nem csak úgy odahúzta a fejem, hanem mondta: "adj egy csókot!" szinte követelte. :) ja, és azt válaszolta, hogy azért adjak csókot, mert hiányzik/hiányzott neki. nem a csók úgy általában, hanem az én csókom.
aztán végül összeforrtak az ajkaink... de hát... hűűűűű... csók és csók között is van különbség... hát... ahhh... ez most mindent vitt... még most is beleborzongok, ha rá gondolok... gyengéd, de mégis szenvedélyes... követelőző, de mégis óvatos... édes, finom, puha... nem tudom elmondani... közben simogatás, ölelés... annyira örültünk egymásnak... vagy nem is tudom, valami ilyesmi érzés kerített hatalmába. úgy éreztem, soha nem akarom elengedni, mindig csak ölelni akarom és csókolni... és belőle is ez sugárzott. eldőltünk, rámfeküdt a kanapén, átölelt, a nyakamba fúrta az arcát, ott szuszogott, hallgatta ahogy énekelek neki és úgy tűnt, tényleg soha nem akar elengedni... egyszerűen az az érzés, hogy "bazeg, nem lehet ekkora szerencsém, hogy megtaláltam ezt a nőt/férfit..." mintha ez futott volna mindkettőnk agyában... és ez nem belemagyarázás. meg nem voltunk részegek sem. meg full betépve sem. csak kellemes ellazulás.
sokáig ölelkeztünk még így. aztán elzavart tusolni. :) majd ő is elbaktatott. ekkor már fél 3-at ütött az óra, jelzem halkan... mire végzett, én már a hálószobában, az ágyban voltam, meggyújtottam egy gyertyát és vártam őt. naná, hogy nekem is esett egyből. :) bakker... én annyira szeretek vele szexelni... hát nem tudom elmondani... minden együttlét egy élmény, egy külön esemény, amire sokáig emlékszem... kivételesen nem vettem észre amikor elélvezett, vagyishát sejtettem, hogy az történt, de nem voltam benne biztos... egyszerűen nem bírta tovább tartani magát... najó, hát végül is 3 hete nem érintkeztünk így... én megértem. :) az ágyjelenet után dohányzás, majd alvás következett, ez utóbbi hajnali 4 körül.
reggel 7-kor full begyógyult szemekkel ébredtem. mondtam neki, hogy aludjon tovább nyugodtan, ráér, nem kell velem elindulnia, majd becsuk maga után. öltözködtem, néha odamentem, megpusziltam. már majdnem elindultam, amikor jön kifelé, hogy eszébe jutott, valaki megy az erősítőjéért, úgyhogy nem alhat délig, ahogy tervezte. főzött magának egy teát, én meg nagynehezen elindultam dolgozni. pedig úgy maradtam volna vele... csókolgattam, puszilgattam, ölelgettem, nem tudtam betelni azzal, hogy végre újra ott van velem. és azzal, hogy nem ott folytatjuk a dolgot, ahol anno abbahagytuk, hanem annál sokkal jobb pozícióból. én olyan mély érzéseket látok benne, érzek ki belőle... mintha a homlokán villogna állandóan, nagy, vörös betűkkel: "szeretlek Boci!!!" :) vagy valami ilyesmi.
nyilván senki nem hinné el nekem, hogy én is ugyanígy oda vagyok érte. (najó, dehogynem hinnétek el...) hiszen képes vagyok a Kost is "hülyíteni" egy egész hétvége erejéig. sőt, még le is fogok vele feküdni. (bár most írt egy sms-t, hogy nem sikerült a vizsgája. szerintem eléggé maga alatt van. lehet, hogy lemondja a kirándulást.)
ez a cirka 3 hét szünet olyan szinten jót tett a kapcsolatunknak a Bőgőssel, hogy el nem tudom mondani. ettől a szünettől most még jobban imádjuk egymást, mint előtte. azt mondta, a szivecskét akkor rajzolta a naptárába, amikor 10-én (a szünet kérős napon) hazament tőlem. tehát (már) akkor is szeretett, szeretettel gondolt rám. csak kicsit össze akarta szedni magát. reggel mondta, hogy megint szorongással ébredt a piálás miatt... mondtam, hogy akkor nem kell piálni... hát de nem??? senki nem csavargatta a kezét, egy percig sem. erre persze bólogatott.
annyira tudom, hogy olyan klasszul tudnánk együttélni... olyan klassz életünk lehetne együtt... örökkön-örökké boldogok lehetnénk... hibátlan páros a miénk. ezt még én sem merem elhinni igazán, pedig tényleg így van. egyszerűen hibátlan minden.
ma délelőtt már nem bírtam ki és fel kellett hívnom. hallani akartam a hangját. már otthon volt, takarított, Csillánál. pfff... mondta, hogy majd ír, de már írt is nekem, ott hagyta a konyhapulton... bazeg... legszivesebben rohannék haza megnézni, hogy mit írt. :)
meglátta tegnap a naptáramat... hááááttttttt... érdekes volt... én csak pislogtam, meg húztam be fülem-farkam... vörösödtem... mondtam neki: "bazeg, valahogy túl kellett élni ezt az időszakot..." :) tudom, persze, ilyenekből egyértelműen vágja, hogy odavagyok érte (ami baj, eltűnt a bizonytalansága), bár tegnap többször is mondtam neki, hogy gyűlölöm... a koncerten is, meg az ágyban is...
rákérdezett Kőszegre. mert ugye az is a naptárban van. mondtam, hogy kirándulás, volt kollégákkal megyek. (már néhány név is van a fejemben, akiket majd emlegetni fogok, ha esetleg kérdezi...) geci vagyok ugye??? hazudtam neki. de nemcsak, hogy hazudok, de arra készülök, hogy megcsalom... normális vagyok egyébként???? szerintem nem... sokszor átfut az agyamon, hogy miért csinálom ezt, de nem tudok magyarázatot adni. egyszerűen hajt a vérem. vagy nem is tudom.
ráadásul a Kos tegnap tesztelgetni próbált... más nőiről beszélt nekem, meg az exről és várta a reakciómat. zavarta, hogy semmiféle érzelmet nem tud belőlem kicsikarni. semmi nem ült ki az arcomra. persze, hiszen nem érdekel, hogy kivel kavar. mert nekem nem ő kell... innentől kezdve érzéseim sincsenek a nőügyeivel kapcsolatban.
hajjajj... kemény dolog ez az egész... az lesz a vége, hogy a Kost magamba bolondítom, aztán meg majd jól megbántom. ehhh... nem akarom összetörni a szívét. nem érdemli meg. ha valaki jó volt hozzám az elmúlt 5 hónapban, akkor az ő volt. megérdemelné, hogy egyenes legyek vele. az is leszek. de még nem most. hanem a jövő héten. nem akarom elcseszni a kedvét. annyira várja ezt a 3 napot, annyira készül, tudom, hogy ki akar rúgni a hámból, hogy a vizsgaidőszak, meg az egyéb dolgainak a feszültségét levezesse és bennem hasonló erők munkálnak, hasonlóképpen és hasonló okokból van szükségem nekem is erre a pár napra, szóval ezt most nem cseszhetem el. biztos mardosni fog a bűntudat. nem kételkedem. háttt.. kemény lesz.
ilyenkor azért eléggé szar embernek érzem magam.... nyilván Te, kedves Olvasó, most hevesen bólogatsz. igen. egy szar, szemét szaralak vagyok. így hálálom meg, ha valaki szeret. (legyen szó akár Bőgősről, akár a Kosról) pfff...
amúgy pedig tegnap ünnepélyes keretek között töröltem magam minden társkeresőről, többek között arról is, amin a Bőgőst megismertem. pedig akkor még nem is jelentkezett (ez napközben volt), csak egyszerűen elérkezettnek láttam az időt arra, hogy megtegyem.

de hogy keretes és kerek legyen a történet, hogy visszatérjek a Sorshoz... hogy miért jutott eszembe a nyitógondolat... nos, mert meg van írva, hogy nekünk a Bőgőssel találkoznunk kellett. annak idején. a társkeresőn. a neten. és az is meg volt írva, hogy a tegnap estének így kellett történnie. hogy ne bírjam tovább tartani magam, mert megláttam a szemében a vágyakozást, a szeretetet, amit még soha senki szemében eddig nem... szóval lehet köpködni, meg fújolni, meg jöhetnek a "na, erre már ne legyen nagy arcod anyukám... eddig tartott a nagy kitartás..." kommentek... nem érdekel. én tudom, amit tudok, érzem amit érzek, látom, amit látok... és ez nekem bőven elég. soha ennyire biztos még nem voltam senkiben, mint a Bőgősben és magamban.
és a nyitógondolat kapcsán jön egy vers (úgyis rég volt már idézet), ami természetesen Ady Endre verse. Csinszkának írta anno. és annyira idevág... szerintem. az utolsó versszaka járt a fejemben egész reggel...

Eldönti a Sors

Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.

Akarsz maradni?
Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni,
Igérni tudok és megfogadni,
De beváltani?
Inkább elszaladni.

Téged szeretlek,
Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos:
Két ember s mind a kettő bolondos.
Mi lesz velünk, majd eldönti talán
A Sors, e bölcs, gondos.