eljött a nap

a koncert napja. Bőgősről még semmi hír. tegnap délután belépett iwiwre és annyit se írt, hogy "bazeg".
pénteken délután egyébként a Kossal shoppingoltam. elvitt a Pólusba kocsival, aztán haza, hozzájuk. életemben először voltam nála, ebben az új kecóban. zenét hallgattunk, dumáltunk, megitatott mindenféle szeszekkel. táncikáltunk, romcsiztunk, csókolóztunk... nagyon nem akartam tőle elválni, és ő se tőlem... éreztem. de hát mennem kellett... elvitt kocsival a Nyugatiba, a vonathoz, ahol már a Tesóm várt.
este 9-re értünk haza, jól átfagytunk. otthon kajálás, döglés. kb. állva elaludtam... nagyon durván fáradt voltam. 12 órát nyomtam simán.
szombaton és vasárnap több mint 20 perces telefonálások a Kossal. vasárnap még smseztünk is... egyre többször mondja, hogy imád, és nagyon várja már a kőszegi hétvégénket. :) hogy mit ne mondjak, én is várom. :)
tegnap fél 6 után értem haza, akartam ezt-azt csinálni a lakásban, de persze nem lett belőle semmi. nekiálltam South Parkot letölteni, meg TG-vel csettegni, meg spanglit csinálni persze. tehát úgy maradt minden, ahogy. :)
hallgattam betépve a Spíler zenéjét, ami persze nagyon-nagyon jóóóóóóóóó!!! :) aztán megnéztem a Boratot az HBO-n. háttt... egyszer már láttam moziban. akkor se hatott meg, most se igazán... 3-szor ha röhögtem, de akkor is már csak kínomban. értem én, hogy ez egy kritika USA-ról, meg az amerikaiak mentalitásáról, de ez most valahogy nem tudott érdekelni.
10 után lefeküdtem aludni. Béta hívott éjfél után, mikor már a legfaszábban aludtam, hogy bőgjön megint nekem a telefonba... több, mint fél órán keresztül.
aztán persze az én agyam is kattogni kezdett. a Bőgősön. nem tudom mitől van ilyen kényszerképzetem (biztos Béta beszélte belém), hogy meg fogja kérni a kezem... bazeg... totál kiborultam már a gondolattól is. elképzeltem, ahogy felvisz a MüPa tetejére, ahol dohányozni lehet, egyszercsak letérdel, elővesz egy gyűrűt és megkérdezi: "Boci! hozzám jössz feleségül???" én meg sokkot kapva állok és pislogok, és kábé annyit tudok kinyögni: "HOGY MIIIIIIII????????? HOGY MIIIIIIIII?????????????" mint a Ponyvaregényben... meg még azt "ez a pillanat most baromira nem alkalmas erre, ne haragudj..." vagy valami ilyesmi...
és hogy miért? nos, azért, mert se igent, se nemet nem tudnék neki mondani. meg leginkább a nulláról kellene kezdenie velem mindent, kb. úgy érzem magam, mintha tavaly október elseje lenne, vagyis az a nap, amikor még személyesen nem találkoztunk. tehát zéró érzelmeim vannak.
jó, persze, ha belegondolok, igazából, akkor szeretnék vele lenni, vele élni... vállalnám szívesen azt az életet, azt a mindent, amit ő képvisel, amit ő tud adni számomra... de ne higgye egy percig sem, hogy most aztán azonnal a nyakába borulok. hát nem. ezért most meg kell küzdenie nagyon keményen.
főleg úgy, hogy a Kos is van, létezik, nem is kicsit... egyre jobban kezdünk egymásra találni... legalább is úgy érzem... a hétvégén szabályosan hiányzott.
meg egyáltalán. a Kostól függetlenül is vannak fenntartásaim a Bőgőssel kapcsolatban. hogy mi van, ha 3 hónap múlva megint befordul, bekattan, és megint eltűnik, vagy mit tudom én??? ki bírja ezt hosszú távon idegekkel??? vagy normálisan megbeszélünk és letisztázunk mindent, vagy mehet a fenébe. kibaszottul sajnálnám, mert tényleg az a pasi, akit egész életemben kerestem... ráadásul tudom, hogy neki meg én vagyok az a csaj, akire mindig is vágyott... de végnélküli kompromisszumba nem vagyok hajlandó belemenni. soha többé. boldog akarok lenni. nemcsak egy lyuk, amit használnak...
ó, hogy mennyire gyűlölök várni... hogy mennyire utálom, hogy várnom kell egy sorra, egy hívásra, hogy mi van már... a várakozásnál undorítóbb dolgot el nem tudok képzelni... persze, alapjáraton türelmetlen vagyok. ez tény. tehát a várakozás az nekem maga a halál... rühellem.
és most mégis mivel telik a napom??? frissítgetem az iwiwet, nézegetem a telefonom, jött-e sms, jön-e hívás... idegölő. tudom, le kéne szarnom, de hát mégis... megállapodtunk valamiben. én tartottam hozzá magam, talán elvárhatok annyit, hogy ő is tartsa magát hozzá. felnőtt emberek vagyunk basszus...
megjegyzem, a hátam közepére sem kívánom, hogy vele menjek ma a koncertre. és fel vagyok készülve minden eshetőségre. leginkább arra, hogy elfelejti, hogy ma van. és ezért nem fog jelentkezni. ez lesz aztán a csúcsbunkóság tőle. de arra is fel vagyok készülve, hogy lemondja. de nem érdekel, csak valami történjen már.
ha elfelejti, vagy lemondja, abból legalább tudok is következtetni a "kapcsolatunk" állására, illetve azt hiszem akkor még könnyebb lesz továbblépni, túllépni ezen az egész szaron. mert ebből fog látszani, mennyire vagyok még fontos neki. mennyire tart még számon.
remek kis délutánom lesz...
főleg, hogy a Kos bejelentette, hogy beivott valami szart tegnap este, és most kurvaszarul van... de azért próbálja magát összeszedni estére, ha mégis őt vinném a koncertre. ja, mert ő a "B"-terv. a "C"-terv TG. a "D"-terv meg a Tesóm. a "ZS"-terv meg hogy egyedül megyek. de bazmeg. ha egyedül kell mennem, én esküszöm, hogy megvárom Esperanza Spaldingot a művészbejárónál, és csináltatok egy közös képet magunkról, és úgy kikúrom holnap iwiwre, hogy csak nyekken. és elmegy mindenki a jó büdös picsába. ennyi. :)