meg kell köszönnöm

a blogolásnak, mint intézménynek, hogy létezik, hogy van...

mert ezáltal ismertem meg anno egy embert, a gondolatait, amiket olvasva felébredt bennem az igény, hogy beszélgetnék vele, a bloggerrel. hogy szeretném én is elmondani a gondolataimat, vagy csak hallgatni élőben, amit ő mond.

ma este ez megtörtént. és elmondhatatlanul jó volt. 

olyan dolgok kerültek felszínre bennem, amik eddig soha...

olyan dolgokon kezdtem én is gondolkodni, amiken eddig soha...

olyan dolgokat mondtam el neki, amiket eddig soha, senkinek...

olyan érzéseket csalt elő belőlem, amiket nem is sejtettem, hogy bennem vannak, illetve azt hittem, már régen elvesztek...

olyan módon láttatott velem dolgokat, ahogyan más még eddig soha...

olyan csodálatos képekben beszélt, gondolkodott, ahogy eddig a környezetemben még senki soha...

olyan hatalmas töltetet kaptam tőle, annyi mindent, amit nem lehet csak úgy, egyszerűen megfogalmazni...

olyan világot tárt elém, ami számomra eddig nem létezett...

nagyon szeretnék még vele találkozni és beszélni, beszélni órákon keresztül. vagy csak hallgatni és gondolkodni azon, amit mond...

bunkó módon, zsebre tett kézzel köszöntem el tőle, de ez csak a védekezési mechanizmus volt. ha nem így teszek, úgy megöleltem volna, hogy még talán most is szorítom magamhoz.

sutaságomat próbáltam szépíteni egy sms-sel, amit hazafelé sétálva küldtem neki. ennyi volt benne: "Köszönöm..."

olyan élményben volt részem ma este, amit az ember csak remélhet, hogy megtörténik vele... nekem megadatott... hát ezúton is köszönöm...