gyorsan eltelt ez

a hétvége is. szinte mintha nem is lett volna hétvége. :(
pénteken a MüPa-ban iszonyat jó helyre sikerült jegyeket szereznem. 10. sorba. :) remek. az épületben megrohantak az emlékek, a Bőgőssel kapcsolatosak, természetesen, hogy mikor vele ott voltam, nem is egyszer... hogy az milyen volt... és hogy mennyire hiányzik...
bementem a könyvesboltba is, de bár ne mentem volna. rengeteg jó könyvet láttam, szinte sírva jöttem ki, hogy egyiket sem tudom megvenni. még egy papírfecnit se. rémes. :(
hazamentem, majd Banyával és Judittal találkoztam egy fél órára, aztán sorozatnézés.
szombaton korán felkeltem. úgy gondoltam, hogy leszarom az iskolát, nem vágok most bele, inkább megyek, meglátogatom Vikiéket. aztán mégis elmentem beiratkozni. útközben összefutottam Banyával, beültünk a Mekibe egy kávéra, dumálni. mondott nekem nagyon-nagyon jó hírt, amitől el is bőgtem magam egyből. jó volt vele beszélni. mégiscsak ő az az ember, akivel lassan 20 éve ismerjük egymást, és bár többször volt több évnyi kihagyás is a barátságunkban, azért mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, és bizony mindkettőnknek nagy-nagy szüksége van a másikra. mert engem az is boldoggá tesz, ha ő boldog, vagy valami jó történik vele, és fordítva.
valamiért egyébként péntek óta rettenetesen pozitív vagyok, ez Banya szerint is látszik rajtam. mármint az optimizmus, meg egyáltalán... szerinte nagyon jól nézek ki. és örült neki, hogy már ilyen állapotban vagyok. (hát még én)
nos, beiratkozás után sipirc haza. MU-Arsenal meccs, ahol 0:0 lett a vége, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy a MU a bajnoki címét ünnepelhesse. érdekes módon, most nem csalt ki könnyeket belőlem a csapat.
szünetben összefutottam LAndieval, ami elég érdekes volt, mert míg vártam rá, a nevemet hallottam, mintha valaki szólítana, néztem jobbra-balra, de semmi, aztán megláttam, hogy közeledik. és hát eléggé szét voltam esve, a napszemüt a lakásban hagytam, a pupilláim olyan szűkek voltak, hogy alig láttam... :S
a MU meccs után a győri kézis lányok BL döntőjét néztem. hát... elcseszték. :( a Viborg megérdemelten győzött. na, itt viszont simán elbőgtem magam.
este 8-ig kapcsolgattam a tévét, akkor viszont az HBO-n elkezdődött a Rolling Stonesról szóló film, amit Scorsese rendezett. ahhh... beleszerettem Mick Jaggerbe... félelmetes, hogy a 40 kg-jával, meg a hatvanakárhány évével milyen energikus, életerős, fáradhatatlan, zseniális... nos... nem találok szavakat... ez a férfi, a feje tetejétől a lába ujjáig maga a szexuális kisugárzás. egetrengető. de tényleg. és a többiek is. Keith Richards... akit a drog maximálisan tartósít, és úgy gitároznak ezek az istenek, hogy az egyszerűen bámulatbaejtő... naszóval kész... rájuk szívódtam rendesen. :)
vasárnap tovább döglöttem, majd a Tesómmal elástuk a csatabárdot, elmentünk kocsikázni, ki a Premiere Outletbe (a Triumph üzletében bikini akció van!!! 1990,- Ft-ért lehet kapni két bikini felsőt+egy alsót. különböző fazonok és méretek. össze lehet őket párosítani, meg minden. zsír.), eredetileg azért, hogy cipőt vegyünk nekem, aztán abból nem lett semmi, de azért 1-2 dolgot shoppingoltunk. hazafelé Tesco, ott is császkálás, este 7-re értem haza. hulla fáradtan.
aztán már csak tévézni volt erőm.
ma reggelre megint a Bőgőssel álmodtam. annyira, de annyira bennem van, mélyen... illetve nem is tudom... mélyen is van, de a felszínen is van, örökké. szóval nem kell nagyon lenyúlnom azért az elmémbe, hogy előrántsam. mert mindig ott van, szinte mindegyik gondolatomban. az álmom elég különös volt. a Mallorcára utazása előtti utolsó koncertet adta, pont arra készült. a koncert a szülőfalumban lévő vendéglátóipari egységben volt. a távolsági járatos buszon találkoztunk, ott állt, egy új bőgőtokkal, ami alapvetően narancssárga, de volt benne némi fekete is. azt mondta, a régi már nagyon el volt használódva. mondtam neki, hogy igen, láttam Andrisnál, hogy milyen szakadt. (a srác, aki most a bőgőjét használja. álmomban nála volt a régi tokja.) már a buszon közeledett hozzám. ölelt, becézgetett, meg akart csókolni, én is majdnem belementem, de aztán megkérdeztem tőle: "mit akarsz tőlem? miért csinálod mindig ezt???" ekkor lesütötte a szemét és elhúzódott. valami faszkodás még volt a koncert körül, de már nem igazán emlékszem.
a lényeg, hogymegint úgy ébredtem reggel, hogy megőrülök, annyira hiányzik. hú, de nem tudok én még mindig leszakadni róla... :( persze, ha jönne valaki más... aki hasonlóképpen felkelti az érdeklődésem (és nem a seggfej Mikire gondolok)... akkor könnyebb lenne... de... nos, van némi apró reménysugár... de hát veszprémi a fiú. najó, az nem a világvége. és őszintén szólva, szívesen el is költöznék oda. akár holnap. el ebből a városból, ahol minden a Bőgősre emlékeztet. minden a volt szerelmekre emlékeztet. szeretnék valahol máshol, valakivel mással új életet kezdeni és egy kiadós agymosáson átesni, különben szépen-lassan megkattanok. mert érzem és tudom, nem vagyok képes mást szeretni, csak a Bőgőst.
ma reggel persze tovább kínoztam magam, de valahogy jól esett. Esperanza Spaldingot hallgattam... Esperanza... ez ugyebár azt jelenti: Remény... hát igen... bennem még mindig él a remény, hogy nincs vége, hogy nem lehet vége, hogy vissza fog jönni és könyörögni fog, hogy kezdjük újra. muszáj hinnem ebben, muszáj reménykednem ebben, különben tényleg nincs miért felkelnem holnap reggel, meg azután... persze, jobb lenne ha nem reménykednék, mert ha mégis előkerül, akkor majd milyen kellemes meglepetés fog érni... ha meg nem kerül elő, akkor meg legalább nem ringattam magam semmiben...
de nem megy. csak a remény ad erőt minden nap ahhoz, hogy felkeljek és tovább csináljam a szánalmas életemet. a szánalmas életem, ami egyébként nem az, csak nélküle az.
hozzáteszem, a mai nappal minden eddigi rekordot megdöntöttem. 17 napja nem kerestem, semmilyen formában. erre még nem volt példa. és büszke is lehetnék magamra, meg tulajdonképpen az is vagyok, mert erős vagyok, de amúgy meg belerokkanok lelkileg, mert nem hallhatom a hangját...
annyira éreztem őt ma éjjel, ma reggel... azt reméltem, vár egy e-mail tőle, mire beérek a munkába. de nem jött semmi. pedig érezni szoktuk egymást. működik a telepátia. most valahogy nem. vagy már nem. persze, azért lehet, hogy jelentkezik. 2 hete van kint és még egy sort se írt. egy képeslapot is ígért, még azt sem kaptam meg. jójó, persze, eszébe sem jutok, szarik a fejmre magasról, vegyem már észre... tudom. az eszem tudja, de a szívem nem. vagy az eszem se tudja? teljesen hülye vagyok már.
Esperanza Spalding Espera c. dala ment ma leginkább nálam. szerintem zseniális. élőben is az volt. a trolin ülve, a dalt hallgatva, újra éreztem azt az illatot, amit a koncerten. amiért majdnem megőrültem. a Bőgős kellemesen férfias illata. és akkor nem érhettem hozzá. nem közeledhettem hozzá. hogy micsoda kín volt azt az estét úgy végigcsinálni. persze, megérte, hiszen csak kibökte, hogy akar engem, de sajnos 3 hét boldogság jutott már csak ezután. 3 hét... pedig azt hittem, örökké fog tartani, olyan volt ez az este. meg a következő. mai napig sem értem, hogy mi történhetett a 3 hét alatt. miért "gondolta meg magát"... vagy nem is tudom. hogy minden hazugság volt-e, vagy csak önvédelem... mármint a szakítás. a zenélés miatt. önmaga miatt. nem tudom. de a remény tovább él bennem. muszáj, különben ha a remény nem él, nekem sincs miért. :(
május elsején, hajnalban, mikor a Mikiék albérletében szeretkeztünk... mondtam neki, hogy "soha sem szerettél"... mire ő hol azt mondta, hogy "én senkit sem szeretek", hol pedig azt, hogy "én még most is szeretlek..." persze. részeg volt. nem volt magánál. ilyenekre nem lehet, nem szabad alapozni. bármelyik kijelentésére is gondolok. mégis ezekbe kapaszkodok, mégis ezek csengenek a fülembe minden percben. na, meg az a félrehúzott száj, az undok, lesajnáló arc, amit az utolsó találkozásunkkor bírt elkövetni... a mérleg mindkét serpenyőjében vannak dolgok, nem tagadom. mégis... mégis reménykedek...
sokkal nehezebben csillapodik ez az egész történet, mint azt gondoltam, mint ahogy vártam. talán soha nem fog elmúlni. nem tudom. pedig próbálok tenni ellene... nyitok új emberek felé, nyitok új pasik felé, most már el is leszek foglalva a suli által... mégis... nos, az agyamat kikapcsolni nem tudom. hacsaknem Joeval. de még azzal sem, mert akkor még mélyebbre ások le, még ha nem is akarok, akkor is. olyankor még mélyebbre zuhanok az emlékek közé. még keservesebben vágyom rá.

amúgy meg elhatároztam, hogy ősztől újságírást fogok tanulni. az írás egy olyan szakma, amit a világ bármely pontján lehet csinálni, a XXI. században. nem titkolt a szándék, hogy el akarok húzni innen. legalább vidékre, de inkább külföldre. ha külföld, akkor a Bőgőssel. (tudom, hogy nem vagyok normális...)

basszus, a Heti Válasz újságíró iskolája 300.000,- Ft egy évre. úrjézus. :(