na, hát hol is kezdjem? najó, előbb rágyújtok. :)
rágyújtottam. máris jobb. betoltam a Zene legnagyobb Istennőjének "új" dalát (én mint Rajongó, nem is értem, hogy eddig miért nem szereztem meg...), szóval Madonna Celebration c. számáról van szó, ami szerintem zseniális. megfelel a mai trendnek is, de van benne picit a régi feelingből, picit retró... így együtt zseniális. és a klippje is jó, vannak benne erotikus mozdulatok, de nem túlzó, és a képi világ, minden remek. és Madonna hangja nagyon jó, nagyon jól énekel. vagy bárki is énekeljen helyette, nem érdekel. ez a NŐ úgy ahogy van Zseni. és kész. :)
szóval ezt hallgatom, és elmélkedek Zéről. nem fog ez így menni vele. biztos, hogy nem. tegnapelőtt azt hittem, hogy igen, hogy ő is úgy akarja csinálni ezt az egészet, ahogy én, de tegnap rájöttem, hogy nem. ő Barátként szeret, és soha nem fog Nőként, a Kedveseként szeretni. erre semmi esély. és annyira meg nem lehetek elkeseredett, hogy ezt én bevállaljam. el kell engednem, még mielőtt jobban bele nem pusztulok.
már csak egy kérdésem lesz hozzá, ha legközelebb, valamikor találkozunk, hogy hol siklott félre ez a dolog? mi történt a múlt hétvégén, mikor átmentem hozzá? mire jött rá, mitől húzott be a relé, mit tettem, mit mondtam, amivel ezt kiváltottam belőle? erre mindenképpen választ várok, mert addig rettenetesen kívánt, akart engem testestől-lelkestől. akkor még ment a "csókollak Drágám" és a többi. olyan egyértelmű jeleket bocsátott ki felém, amiből nem lehet mást levágni, mint hogy ez a pasi odavan értem, meg vissza. tudnom kell ezt, legalább azért, hogy hasonló helyzetben ilyen hibát már ne kövessek el. már ha én voltam a hibás. de nyilván én.
szóval ennyi lesz, ennyi volt. még egy beszélgetés és vége. aztán ki tudja, ha netán nem találkozunk egy darabig, vagy én randizni kezdek mással és ez számára kiderül, hogy akkor esetleg elkapja-e valami, hogy mégis kellek neki máshogyan is... nem tudom. ilyen hiú ábrándokban egyáltalán nem ringatom magam. jobb az nekem.
nem érek én erre rá, hogy barátkozzunk. sajnálom, ez van. 5 évvel ezelőtt még simán, vagy bármi. de nekem nem ez kell.
mi lehet a probléma? mit mondott 76-os is anno sokszor? "a szerelem törékenyebb dolog a barátságnál, ezért legyünk inkább barátok, mert fontos ember vagy számomra, és nem akarlak elveszíteni..."
hát szép. aztán a Bőgős. hogy én vagyok neki a tökéletes, de most ez sem kell. mert nem kell. de azért még bulizhatunk együtt.
TG ugye, valamiért abból sem lett semmi, csak barátság. és a Kos. ő is ugyanez a kategória, bár ott volt egy zavaró tényező, a Bőgős, de akkor is...
valamiért, hiába találok olyan pasit, akivel pont stimmelünk, ezek a férfiak nem tudnak belém szeretni. valamiért egyik sem akar túllépni a barátság, a néha-összekoccolunk-dugni-is-azért barátság pontján. egyszerűen csak spanok vagyunk. és én hiába tettem bármit... áhhh... nem tettem semmit. illetve túl sokat tettem. mindegyikért odavoltam, rajongtam értük, imádtam őket, odaadó voltam, és innentől már nem is voltam érdekes. az egy húron pendülés lett az érdekesebb, nem az, hogy be kell hálózni és azt a hálót meg is kell őrizni, mert egyszerűen odaadtam magam 2 mondat után. és kiderültek a közös dolgok és ennyi. és onnantól érezhetően az áradt belőlem, hogy "na, innentől jóban-rosszba veled leszek..." és ez mi? barátság. a szerelmesek, 2 mondat után nem mondanak ilyet. hanem húzzák a másikat, agyalnak, huncutkodnak, csalfák. megnehezítik a másik dolgát elég rendesen. és ez az, ami hiányzik belőlem. hogy visszafogjam magam. hogy ha valami kincset találok, akkor el kell lökjem magamtól, hogy aztán az mégjobb legyen.
nem véletlenül mondja a Tesóm mostanában, hogy nekem most már az kell, hogy egy mindenben tökéletes, számomra hibátlan pasit elküldjek a francba. hogy játszak vele, hogy alázzam, hogy rugdaljam, hogy hagyjam szenvedni. és majd. na, majd az lesz a jó. az lesz az Igazi.
de amíg ez nem történik meg, addig esélyem sincs arra, hogy a dolgok számomra kedvezően alakuljanak.
csak hát ebben meg az a probléma, hogy egyrészt annyi "tökéletes" pasit találtam már, hogy ha már az elsőnél ügyesebb, okosabb vagyok, akkor már rég a Kéményseprő felesége lennék... értitek...
másrészt meg a gáz, hogy kurva ritkán találni "tökéletes" pasit. a Bőgős után 1 évet vártam Zére. és mikor jön a következő? mikor kell majd odafigyelnem, hogy ne szaladjon el a ló velem? lehet, hogy 2 hét múlva, lehet, hogy soha többé? ki tudja? lehet, hogy nekem ennyi "tökéletes" volt kimérve? elcsesztem a lehetőséget és most örökre ennyi? azért félek ettől. főleg, mert tudom, hogy mennyire igényes vagyok. hogy baromi nehéz nálam bevágódni.
na, hát ez van, röviden vázolva. túl jó vagyok én ezeknek a pasiknak. vagyis hát nem. nem túl jó, hanem pont jó, viszont túl odaadó, rákattanós. kicsit rugdalni kéne őket mindig, hogy pincsikutyákká szelídüljenek, aztán meg a tenyeremből egyenek. ennyi. kéne nekem egy agymosás, vagy valami segítség, hogy ezt a görcsös ragaszkodási vágyat, igényt kifacsarja belőlem az utolsó cseppig. hogy mennyire rühellek egyedül lenni.
bár egyébként meg tökre örülök, hogy ezekkel az emberekkel összehozott a Sors. sokkal szegényebb lennék ezek nélkül az élmények nélkül. ha még mindig az exférjemmel... istenem... el se tudom képzelni, milyen lennék azóta. mi lenne velem. áhhh... akkor inkább a kalandok, az ismeretségek, szenvedések, kínok.
nem bánok én semmit, egy percig sem, de azért jó lenne már egy kis nyugi. kezdek elfáradni. fogy az erőm, a lelkesedésem. egyre inkább beszűkül az életem és ez nem lesz jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése