minden kapcsolat alapja

a kommunikáció. ezt tanulja meg mindenki. saját, jól felfogott érdekében. :)

hú, olyan 24 órát töltöttünk együtt Zével, hogy az kész. :) de kezdem az elején...

mégpedig ott, hogy szombaton délután 4-kor már tűkön ültem, hogy mikor léphetek le végre a gyárból. egyrészt kicsit idegroncs voltam Zé miatt, másrészt meg rohantam volna az orvoshoz, gyűrűt tágíttatni. cserébe szakadt a hó és még egyéb elintéznivalóim is voltak.

végre elstartolhattam, az agyam kattogott, míg bebotorkáltam a Péterfybe. a gyűrűből jó sokat kivetettem, már bánom is, de majd megyek szűkíttetni januárban. de most annyira jól esik már normálisan enni, inni, hogy elmondhatatlan. a kórház után irány LAndiehoz. a hó végeláthatatlanul esett, közlekedni lehetetlenség volt normálisan. nagyon fáztam, pedig jól be voltam öltözve. az utcán a nyóckerben három pisis cigánykölök megdobált hógolyóval, pedig semmi rosszat nem tettem ellenük, még csak rájuk sem néztem. az egyik konkrétan közelről dobta bele az arcomba. na, akkor már olyan feszültség gyülemlett fel bennem, hogy üvöltöttem velük. nagyon-nagyon káromkodtam. legszívesebben felpofoztam volna őket, egyenként. Andie lenyugtatott egy kis csokival, pedig míg beengedett, az ajtófélfájának támaszkodva elbőgtem magam. el voltam keseredve Zé miatt, meg amiatt, hogy megint a Bőgős jár a fejemben, és hogy különben is a tököm tele van már ezzel az évvel és egyéb se hiányzik, csak legalább egy slukk valami jóféle zöldből. tőle egyből hazafelé vettem az irányt, csináltam vacsit, jól bekajáltam. elpunnyadtam, meccset néztem. semmi erőm nem volt ahhoz, hogy elinduljak. 9-re ígértem magam Zéhez, de 9 előtt 10 perccel még úgy volt, hogy felhívom, hogy nem megyek sehova, de ő se jöjjön, mert nem akarom. aztán mégis erőt gyűjtöttem, és 10 előtt valamikor elindultam. gyalog. a szakadó hóban, a kibaszott hidegben. azt hittem belehalok, de aztán olyan jó zene ment a RiseFM-en, hogy táncolva lépkedtem. már persze a lehetőségekhez képest... a Corvin sétánynál még fotóztam is, mert nagyon szépen ki van világítva ott egy kis tér, és a friss hóval még sokkal szebb volt. pont arra gondoltam, hogy rácsörgök Zére, jöjjön el addig, nézze meg ő is. de aztán nem hívtam fel, nem akartam kirángatni a lakásból.

a Klinikáknál még gondolkodtam, hogy lemegyek a metróba, de aztán mégis a tovább gyaloglásnál maradtam. egyszercsak valaki átrohan az Üllői úton és odajön hozzám. Zé volt az. :) gondolta, elém jön, nehogy eltévedjek. :)) nagyon kedves volt tőle, tökre örültem. :) mintha belelátott volna a gondolataimba. :)

felértünk hozzá, forraltboroztunk, teáztunk, csokit ettünk, zenét hallgattunk, beszélgettünk. jó volt. aztán felhaladtunk a galériára aludni. úgy volt, hogy nemcsak alvás lesz, de aztán mégis az lett. igazából berágtam egy kicsit, mert bár annyira hangoztatta anno, hogy ő milyen alapos mindenben, ehhez képest azt kellett tapasztalnom, hogy velem nem is foglalkozik, csak azzal, hogy neki jó legyen. ezt úgy adtam értésére, hogy mikor már 20. próbálkozásra sem sikerült semmiféle bejáratot megtalálnia, akkor rárivalltam: "hát, ilyen sivatagba nehéz lesz beerőszakolni..." erre elhúzódott, bekussolt, majd némán feküdtünk, aludtunk egymás mellett reggelig. picit haragudtam rá, még az is megfordult a fejemben, hogy nekem itt ennyi, hagyom a francba, mert sajnos teljesen úgy éreztem magam, hogy bizonyos testrészeimhez csak azért nyúl, mert muszáj, de egyébként meg undorodik tőlem. és ez persze teljesen összetört...

mire felébredtem reggel, akkorra ő már visszajött a boltból, ahonnan friss kenyeret és egyéb finomságokat hozott. előkerültem én is, megkávéztunk, beszélgetni kezdtünk. az estéről persze, meg úgy általában. nos, amivel kezdte, hogy nagyon jól érzi magát velem, de az ágyban, szex közben nem tud mellettem felengedni, görcsössé válik. rákérdeztem, hogy ez az agyonkaszabolt, lógós testemnek köszönhető-e, vagy valami másnak? (csak mert ha a külsőmről van szó, akkor már meg is jöttünk, hiszen azon egyelőre nem tudok változtatni, bármennyire is szeretnék, és én azt úgysem viselem el, ha ez így neki gáz, úgyhogy akkor hagyjuk is a fenébe az egészet, viszont ha egyéb gond van, akkor arról beszélni kell és megoldódhat) és erre azt mondta, hogy nem a testemmel van gond, mert volt már olyan barátnője, aki hasonló adottságokkal rendelkezett, hanem az van nála, hogy mivel még soha nem volt ilyenben része, bár mindig is erre vágyott, hogy valakivel agyban és lélekben ennyire egy húron pendüljön, hogy ennyire megértse valaki, hogy ennyire jól lehessen együtt eltölteni az időt, ez most sokkal fontosabbá vált számára, mint a szex. ami szintén fontos, de akár még le is tud róla mondani, illetve kevesebb energiát fordít rá. és ezért nem is zavarja, hogy neki az ágyban nem megy valami, vagy nekünk.

és ez persze tök jó, amit mond, mert ahogy végiggondoltam, hát nem olyat kerestem én mindig is, aki elsősorban az eszemért és a lelkemért szeret, és csak ezek után következik az, hogy én mekkora MikrofonpróbaCsászárnő vagyok. mindig is erre vágytam és most itt van. :) és ezt el is mondtam neki, hogy nekem ez nagyon sokat jelent, és teljesen pozitívan élem meg. de azért nekem az is fontos, hogy a szex is jól működjön, és ne csak egy "szükséges rossz" legyen, hanem élvezzük és akarjuk mindketten. lehet, hogy egy nap nem 5-ször, hanem csak egyszer, de az olyan legyen, hogy huhhh...

és amikor ezt megbeszéltük, közben ő csinálta a reggelit, teát főzött, a konyhában tüsténkedett. megreggeliztünk, majd egymásra szívódtunk, és valami csodálatosat szeretkeztünk. de valami őrület módon, valóban egymással szeretkeztünk. ennyire én még talán nem is voltam eggyé válva Férfival. ha most rágondolok arra, ahogy egymás szemébe néztünk közben, már attól megőrülök. :))) utána, ahogy pihegtünk, arra gondoltam, és el is mondtam neki, hogy mikor azt az Ady verset anno megtaláltam (A lelkeddel hálni), akkor még nem is tudtam igazán, hogy mit találtam...

aztán pihizés, szüttyögés, zene hallgatás. mert ezzel nincs még vége a sztorinak persze. később ugyanis megint a galérián kötöttünk ki, akkor én indítványoztam, de végül nem lett semmi. csak feküdtünk egymás mellett, vagy becsukott szemmel, vagy egymás szemébe nézve, és élveztük egymás társaságát, meg a zenét. én sajnos jobban ragaszkodósabbra vettem a figurát, mint kellett volna, ettől Zé befalcolt, elmenekült. de hálistennek elmondta, hogy őt ez megfojtja. és ezért volt kiborulva azon az "imádlak" üzeneten is. mert neki az sok. mert akkora szabadságvágya van, hogy az ilyenektől megfullad. úgyhogy rájöttem, hogy nem szabad sokkolnom ilyesmivel. abban maradtunk, hogy a "bírlak" még belefér. azt én is mondhatom, meg ő is mondja. illetve, ha minden nagyon jó és megelégedésünkre van, akkor csak ennyit kell mondanunk: "nyamnyamnyam" és ebből tudhatjuk, hogy a másik éppen nagyon jól érzi magát. ez az egyezményes jel. :) mert már azt is tudom, hogy cirkalmas szóvirágokat se várjak, egyelőre legalább is. egyszerűen nem mondja ki, amit gondol, mert fél, hogy nem tud egészen úgy fogalmazni, ahogy azt gondolja, ahogy azt megfogalmazni szeretné. és akkor inkább nem mondja. de tudom, ha nyammog, akkor minden oké. :)

persze, mikor ezeket is megbeszéltük, akkor azért elgondolkodtam, hogy basszus, most nálam van a labda, hogy egyáltalán akarom-e én ezt így. hogy persze, hagyja magát szeretni, de csak nagyon picit. persze, lehet hozzábújni, de csak módjával. szóval hogy takarékra kell vennem magam nagyon, ha nem akarom elüldözni. de akarom én ezt??? bizony, hogy akarom! :) hát nem pont ezt kerestem egészen eddig? ráadásul vele nem kell majomkodni, hogy "így szerizlek, meg úgy...". hogyne, néha jólesik gügyögni, de sokszor meg nagyon nem. ez egy értelmes, komoly Férfi, nem igényli a gügyögést, sőt, a felesleges dumálást sem. és ezt nemcsakhogy tiszteletben tartom, de díjazom is. :) nehéz lesz átállni egy normális üzemmódra, meg hát nehéz megállni, hogy ha annyira imádom, akkor ne ölelgessem meg állatmódra, de hát az ölelgetésről igazából nem is kell leszoknom. :)) ez egy felnőtt kapcsolat, amiben azért van bolondozás raklappal, és persze gyengédség, meg szeretet is, de teljesen normális, emberi módon, és nem a fogyasztói társadalom elvárásai, legújabban felvett hülye szokásai szerint.

no, vasárnap délután, miután ilyen klasszul megbeszéltünk mindent, felkerekedtünk és elindultunk a Vörösmarty térre bohóckodni. a Ferenciek terétől sétáltunk el, a Váci utcán gyalog, aztán meg vissza. benéztünk néhány üzletbe, mert akart egy kesztyűt venni magának. bírom, hogy nagyon jó ízlése van, bírom, hogy szeret ruházkodni, shoppingolni. ez főleg a ZARA üzletében jött elő, mert annyira jó cuccokra bökött rá, hogy nekem már a nyál folyt végig a szám sarkán. persze, rohadt drága minden, de ezt a pasit legalább lehet öltöztetni. :) és tök jól bírta a tömeget, meg a nagy üzletek forgalmát, légkörét. a vásárban 3 kanyarban töltöttünk forralt bort, amiből csak 1 volt igazán iható. kicsit átfagytunk, úgyhogy a Mekiben melegedtünk át, elintéztük folyó ügyeinket, és még egy kis műanyagot is betoltunk az arcunk mögé. utána séta tovább, vissza a Váci utcára. végül a H&M-ben vett kesztyűt, és már nagyon örültem, hogy van neki végre kesztyűje, mert szegény keze totál szétfagyott ebben a cudar időben már napok óta.

lementünk a Petőfi térre, meg a Duna-korzóra, ott elszívtuk az uticigit. tök sötét volt már, én azt hittem, hogy legalább 8-9 óra van, ehhez képest még csak fél6 volt. :) elsétáltunk a Vigadó térig, ott szálltunk fel a 2-es villamosra, majd a Haller utcánál a 24-esre, így jutottunk hozzá vissza. szarrá röhögtük magunkat, nagyon sokat, de persze fogalmam sem volt, hogy min nevetek. leginkább azon, hogy mennyire nagyon jól érzem magam. hogy teljesen eltereli a figyelmemet mindenről. hogy semmin nem agyalok és görcsölök, mikor vele vagyok, csak élem az életem, és nagyon jó minden. vigyáz rám, óv és véd mindentől. szórakoztat, szeretget. én nem is tudom, mit mondhatnék...

hazaértünk hozzá, úgy volt, hogy vasárnap este is ott alszok (a színházról teljesen letettünk, mert fáradtak és átfagyottak voltunk), de aztán ahogy a vacsizás után megültünk egy kicsit, éreztem, hogy szeretne egyedül lenni. én persze nyavalyogtam, főleg magamban, meg duzzogtam, hogy na, le akar pattintani, de valahol nyilván én is totál elfáradtam, nemcsak ettől az 1 naptól, de az egész héttől, amit együtt töltöttünk. és ő pendítette meg, de én kérdeztem rá végül, hogy hazamenjek-e inkább. és abban maradtunk, hogy igen. rosszul esett, persze, elsőre, de aztán beláttam, hogy 1 hete állandóan együtt vagyunk, ez még egy olyan embernek is sok, aki amúgy nem irtózik a kötöttségektől, hát még olyannak, aki igen, és ettől megint csak fulladozik.

úgyhogy nagy nehezen összekapartam magam, és 3/4 8-kor elindultam haza. még csak az utca végén jártam, amikor felhívott, hogy nagyon haragszom-e rá, de teljesen őszintén azt tudtam neki mondani: "figyelj, kilöktél a hideg, sötét utcára, egyedül. ez tény. de mennyire jelentéktelen dolog ez ahhoz képest, ami történt velünk az elmúlt napokban!!! úgyhogy ne aggódj, nincs harag. :)"

és tényleg így gondoltam, és még most is így látom. muszáj volt pihenni, nekem is jó volt egyedül aludni végre, hiszen hétfő óta nem volt erre módom. nem sokat, de azért tudtam többet pihenni, mint mostanában, de rám is fért.

reggel persze cefet szarul ébredtem, szerintem túlzabáltam magam, a gyomrom ennek most nem örül annyira. ráadásul a hátam és a fülem is fáj, biztos rettenetesen átfagytam, hiába voltam 100 rétegesen felöltözve, úgyhogy annyira nem vagyok jól, mint amennyire lehetnék, de majdcsak túlélem valahogy. :)

mert az élet szép. és nagyon úgy néz ki, hogy végre megtaláltam, akit kerestem, ráadásul egy olyan ember személyében, aki meg engem keresett. :)

úgyhogy aki még eddig nem hitte el, hogy egy kapcsolatban beszélgetni kell egymással, őszintén és nagyon sokat, az jobb, ha tudomásul veszi, hogy így van. annyira megkönnyíti a dolgokat, hogy szinte hihetetlen... :) nehéz elkezdeni, de megéri. nagyon-nagyon megéri. :)