most szépen elküldtem

az önéletrajzomat egy állásra. mert a faszom kivan tényleg. ennyi. ma pont századszor lett totál elegem a gyárból, úgyhogy éppen ideje, hogy nézelődjek. nem erőltetem, de ha jön egy ajánlat, lehetőség, vagy bármi, akkor lépek.

felhívtam Zét, mert annyira felhúztam magam itt a faszságokon, hogy muszáj volt beszélnem vele, hogy lenyugodjak. és jót is tett. ha meghallom a hangját, akkor már semmi bajom. :) rákérdezett a ma estére, én mondtam neki, hogy részemről jó lesz majd valamikortól, de ő még nem tudja, mert lehet, hogy tényleg pihenne már, vagy valami. úgyhogy még rácsörgök, ha hazaértem, hogy wtf.

még mindig totál para, említettem neki, hogy átböngésztem megint a horoszkópját. és hogy pont azt írja, amilyennek megismertem. erre ő, hogy de ez jó vagy rossz? mondtam, hogy totálisan jó. ne aggódjon. ettől megnyugodott kicsit. úgy érzem, hogy van benne némi megfelelési kényszer, vagy mintha inkább olyan érzésem lenne, hogy nem akarja elcseszni a dolgot kettőnk között semmivel. vigyáz, meg figyel mindenre, hogy nekem jó legyen. és mivel ismeri magát, tudja, hogy milyen, attól fél, hogy nekem az nem lesz jó. pedig kurvajó!!! :D és ez a legdurvább. remélem, hogy azért nagymértékben önmagát adja, tehát nem majd hónapok múlva derülnek ki olyan dolgok, amik jobb lett volna, ha előbb kiderülnek... de talán ezen még kár gondolkodni...

az este valahogy arra terelődött a szó, hogy ő meg szokott küzdeni a kapcsolataiért, meg a szexért is. mert neki érzelem nélkül nem megy a szex. és inkább akkor semmi, mint hogy érzelmek nélkül kelljen. ez azért mindenképpen szimpatikus hozzáállás...

ahogy egymás szemébe néztünk tegnap este is... nos... valami biztos mocorog azért... és nemcsak a nadrágjában. :)) nem mondom, hogy én nem látok az orromnál tovább a love-tól, de persze sokat gondolok rá, szeretek vele lenni, és szeretnék még többet vele lenni, amennyit csak lehet.

este többször előfordult, hogy átkaroltuk egymást, összebújtunk és szótlanul néztük a tévét, vagy becsukott szemmel, csendben hallgattuk a másik szuszogását, és közben simogattuk egymást, ahol éppen értük. és ez is olyan jó volt. nem kell mindig dumálni, én ezt az elvet vallom egyébként is. a hallgatás, a csend sokszor sokkal többet ér, és többet el is mond. meghitt pillanatokat éltünk át. és úgy éreztem, ez neki is hiányzott, jól esett. nem is volt egyszerű indulásra bírnia magát... :)

utána én még tévéztem, az Inter meccsbe is bele kellett pislognom, anélkül nem tudtam lefeküdni aludni. de hát ez meg már az én hülyeségem. :)

nade talán ennyit mára a szirupból. :)