ma reggel nekiálltam barackot enni otthon, és alig bírtam abbahagyni. remek volt. közben olyanokat nyögtem magamban, annyira élveztem, hogy ez már szinte törvénytelen. :)
egyébként pedig nem tudom mi van, nem tudom mi történik, nem tudom mit érzek, mit gondolok, vagy ha tudom is, nem vagyok képes szavakba önteni, megfogalmazni. Zével minden tökéletes, az első másodperctől az utolsóig, mármint minden idő, amit együtt töltünk. és amit nem, az is jó, mert úgy érzem, folyamatosan benne vagyunk a másik agyában... én nem hiszem el, hogy nekünk nincs, nem lesz több dolgunk egymással ebben az életben. (és ezzel most semmire nem akarok kilyukadni, vagy célozni, csak úgy felmerült bennem...)
persze nyilván így van, vagy ennek így kell lennie. éppen ezért nem is nagyon gondolkodom azon, hogy mi van, pláne azon, hogy mi lesz. élvezem a társaságát, amíg ő is élvezi az enyémet, és ennyi.
megint előjött a "kik vagyunk mi egymásnak" téma... egyszerűen képtelenek vagyunk megfogalmazni. nincs rá szó, kifejezés, semmi. mi ketten mintha valami két, a többi embertől, élőlénytől különálló létforma lennénk az Univerzumban, vagy valami ilyesmi. mi ketten, a 90%-os egyezőségünkkel, azzal, hogy tulajdonképpen nem bírjuk ki egymás nélkül sokáig, még ha nem is találkozunk esetleg napokig, de muszáj kommunikálnunk egymással.
ha meg találkozunk, akkor repül az idő, méghozzá nagyon kellemesen telik minden perc. nagyon jókat beszélgetünk, mindenféle témáról. vagy csak röhögcsélünk, zenét hallgatunk.
na, szóval Vele kurvajó minden. :)
a hétvégén szüleimnél voltunk. napozgattam, olvasgattam, eszegettem, pihengettem. jó volt. kicsit nehezen vettem fel az ő fordulatszámukat még pénteken, de aztán a végére egészen jól belerázódtam a témákba, a ritmusba. mindig olyan rossz ott hagyni őket. :(
egyébként pedig hajnali fél3 óta ébren vagyok. este 11-kor feküdtünk le Zével (nálam volt este, vacsizni), de nekem nem ment az alvás. most meg már nagyon várom, hogy végre hazaérjek és alhassak. mára tényleg nem csinálok más programot.