éreztem, hogy rogyok össze, hogy elgyengülnek a lábaim, hogy nem bírok állni tovább. mondtam is neki, de nem hitte el. aztán snitt. és csak arra "ébredtem" valami nagy-nagy sötétség után, hogy tartja a fejem a két kezével, magához húz, szuszog a fülembe, de nem szól semmit, várja, hogy magamhoz térjek, hogy nyissam a szemem. én eközben egy csőlátás szerű dologba kerültem bele, néhány fénycsóva volt a feketeségben, meg az autók zaja erősen, de elcsúszva dübörgött a fülembe. aztán kinyitottam a szemem, minden elmosódott volt. nem tudtam, hogy mi történt velem. aztán elmesélte, hogy próbáltam megkapaszkodni, de végül összerogytam. le is horzsoltam a jobb könyököm, meg beütöttem a farkcsontom, ahogy lehuppantam, ezek még most is fájnak, de nem vészes. akkor viszont nem éreztem semmi fájdalmat. pedig a lábam is magam alá gyűrtem kicsit, valahogy törökülésben érkeztem meg a földre. Zé hihetetlen magabiztossággal kezelte a dolgot, bár ő sem volt józan ugyebár. egy percig sem féltem, aggódtam mellette, nagyon biztonságban éreztem magam. türelmes volt, segítőkész. egy idő után felálltam, hogy induljunk el, de nem ment, le kellett megint ülni. ott ültünk a szalagkorlátnál és beszélgettünk, hogy tisztuljon az agyam, hogy érjen a szél egy kicsit. ekkor már egyre élesebbek lettek a kontúrok, míg végül képes voltam elindulni gyalog a Boráros térig, onnan meg haza, villamossal. nem volt egy percig sem rossz élmény, Zé sem akadt ki, mármint biztos aggódott, de nem üvöltött velem, vagy nem bántott ezért, ami történt. vele is előfordult már ilyesmi, ahogy elmesélte. szóval nem volt rossz élmény, sőt, érdekes visszagondolni arra, hogy mi történt, hogy miket láttam, éreztem, hallottam ebben az időszakban. hogy teljesen elveszítettem az időérzékem és ilyesmi. a hídon sétálva már csak nevettünk az egészen. :)
az este egyébként remekül indult, kicsi zuhéval, meg egymásra várással, de nagyon jó volt már találkozni Zével, meg átölelni, meg beszélni vele. rá is zúdítottam a bajaimat egyből. :( ő meg türelmesen meghallgatott. főzött kávét, hogy felébredjünk, mert mindketten fáradtak voltunk nagyon.
nagynehezen elkészülődtem, legalább 10 percet azzal töltöttem, hogy mit vegyek fel... ilyen mostanában nem volt. minden ruhámat utálom (az újakat is), vagy utálom bennük magamat. mert hiába van egy jó felsőm, ha nincs nadrágom hozzá, vagy fordítva. szoknya bugyi nélkül? áhhh... végül arra nem került sor. talán jobb is. :)
beszélgettünk Zével kettőnkről megint. a kicsit sem egyszerű kapcsolatunkról. hogy szokott rám gondolni, mikor 3 hétig nem beszéltünk, akkor is eszébe jutottam sokszor, meg hát hiányoztam is neki. aztán már a ZP-ben kérdezte meg, hogy én más pasikkal szoktam-e randizni... mondtam neki, hogy a 3 hetes szünetben volt randim... erre nem mondott semmit, csak kíváncsiságból kérdezte. később, az ágyban még meg akartam kérdezni tőle, hogy a válaszom milyen irányban érintette a lelkét, tehát pozitívan, vagy negatívan, de aztán nem feszegettem, inkább az alvást választottam. ő meg magától nem mond semmit. :( nem mintha ez most bármin is változtatna, vagy most én messzemenő következtetéseket vonnék le a kérdéséből, vagy abból, ha elmondaná, hogy a válaszom negatívan érinti, bántja esetleg... főleg, ha nem is így van, hanem úgy, hogy örül neki, hogy randizok mással is, és nem rá várok, vagy nem érte remegek minden percben. ami egyébként az igazság. mert amíg benne nem érik meg valami érzelem irányomba, addig én ezzel a kérdéssel nem is foglalkozom, mert teljesen felesleges. akkor már úgysem tudnám olyan könnyedén élvezni az együtt töltött időt. ha majd esetleg valamikor előállna egy ilyennel, hogy úgy érzi érez valamit irántam, vagy szerené szorosabbra fűzni a kettőnk dolgát, vagy kizárólagosságot szeretne, akkor majd pont ráérek ezen gondolkodni, mérlegelni stb. jelen pillanatban nyitott lennék rá. jelen pillanatban, jelen élethelyzetben. mert közel áll hozzám. tegnap este óta talán még közelebb, mert az ilyen "események" mégjobban összekovácsolják az embereket (lásd. Barbi is átélt már velem ilyet, bár azt hiszem, arról itt még nem írtam, de nem is fogok, legyen elég ennyi), valahogy mintha még közelebb érezném magamhoz. ami nem biztos, hogy nála is megvan, de eddig sem voltam neki közömbös, ez azért tény.
Péterfy Bori egyébként a legnagyobb DÍVA, így, csupa nagybetűvel. fantasztikus volt a koncertje. jól összeizzadtunk a tömeggel, meg egymással. :) táncoltunk, ölelkeztünk, csókolóztunk is néha. szerencsére minden kedvenc számunk elhangzott. a végén a Téged nem-et üvöltve énekeltük, de én a "téged nem..." részt soha nem tudtam kimondani, olyankor csak vigyorogtam. Zé meg közben hátulról átölelt és együtt lötyögtünk. nem tudtam kimondani, mert nem igaz. mert nem voltam rá képes. mert ha nem is szerelemmel, de nagyon-nagyon szeretem. és ezt nem is tudnám, de nem is akarom tagadni. meg szerencsére nem is kell. előtte sem. bár soha nem mondtam még neki, úgy igazán, face to face, de tegnap este is eléggé a szám szélén volt. főleg, hogy annyira kedves volt velem. otthon még kent vajas-lekváros kétszersültet, mert megéheztünk persze. :)
ja, meg hát azzal kezdte délután, mikor feljött, hogy kávéfőzés mellett elmosogatott... pfff... én ilyet még nem láttam... fogta magát és nekiállt. pedig mondtam, hogy ne, meg nem is volt olyan sok, hogy annyira el kellett volna mosogatni, szóval hely is és tiszta edény is akadt még, nem ütött be a vészhelyzet. mégis megcsinálta. a kis cukorborsó... :) aranydrágacsillag... én nem is tudom, hogy lehet őt az Ördöghöz hasonlítani... áhhh... Zé egy angyal. szeret élni. na és? két végén égeti a gyertyát, na és? ezeket mind én is így csinálom. de ettől még egyikünk sem Ördög. szerintem...
a ZP nem okozott semmiféle meglepetést, se jót, se rosszat. a vásárolt pezsgőnket nem tudták kinyitni a pultban (megoldottuk volna mi is, de nem engedték), meg sokat kellett várni, a hangosítás szar volt, mert Borit alig lehetett hallani (de szinte elég volt a mozgása, én blokkolnám ezerrel...), de nem kötött belénk senki, biztiőr sem. és mintha nem lett volna túl nagy tömeg, vagy valahogy mintha egészen jól el lehetett volna férni. pedig kifelé érzékeltük, hogy milyen sokan voltak.
reggel nem volt együttkávézás, hagyott inkább pihenni, aludni, ő meg elment haza, aztán meg dolgozni. de már érdeklődött, hogy élek-e... :) hát... Neki köszönhetően igen. :)
hog azért a tűzben tartott másik vasról is meséljek... nos, a londoni kirándulás egyébként még mindig aktuálisnak tűnik... a "meghívómmal" kicsit beszélgettünk végre másról is, mint a szex. konkrétan az én világlátásomról, elképzeléseimről, életszemléletemről és úgy látszik, tetszik neki. :) ami azért fontos. :) sajnos még mindig nem tudok róla eleget, de ami késik, nem múlik.
szombaton Normafa. Zével már annyira várjuk, mint a veszedelem. :) most igyekszem vigyázni magamra és nem elájulni megint. a pia-zöldség kombó veszélyes üzemmód, én ezt már régóta tudom, plusz még ez a dögmeleg is közrejátszott... szóval nem csoda, ha összerogytam és a víz is levert kegyetlenül. szóval vigyázok magamra és csak zöldségezni fogok. az a biztos. :) attól úgyse lesz semmi bajom. :) fú, mekkorát fogunk bulizni... WHÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! :DDD úgy kell már, mint egy falat kenyér. :)
aztán 11 nap múlva Ozora. addig már fejenállva is kibírom. :))