igazából várható volt, hogy ez fog történni, fel is akartam rá készülni, de szerdán még offos volt a program. aztán csütörtökre mégis on lett. :)
a kolléganőméknél voltam fent, a barátja főzött (ja, a Rózsadombon laknak... a szívem szakadt meg, hogy milyen csodálatos helyen, környéken, házban... ) egy bolognai spagettit... de hát micsoda finomság lett az!! :) úrjézus... és mekkora adag! :) úgy bekajáltunk, hogy még mindig nem vagyok éhes. :) készültek képek, ahogy küzdök a nagy tányérral, amit kb. 4-szer tettem félre, hogy "köszi, de többet nem bírok enni", aztán valahogy mégis eltűnt minden, még majdnem a tányért is kinyaltam. :)
iszogattunk, dumálgattunk, cigizgettünk, néztük a holland meccset, elbohóckodtunk. aztán este fél11-kor rájöttem, hogy nem vagyok képes hazamenni (meg nagyon nem is akartam), ezért ott aludtam náluk. egy valag antikvár könyv között... :) olyan illat volt, hogy csak szédelegtem. :) nagy élmény volt az alvás is. :)
most persze ugyanúgy mezítláb+pacsker+fehér nadrág+szinte semmi felső kombóban vagyok (a felsőmet persze le is zabáltam este), ami a tegnapi 25 fokra jó is volt, reggel viszont szélvihar és eső tépte a fákat, akkor kicsit beparáztam. :)
de én már öreg túlélő vagyok, nekem ez meg sem kottyan. :) nem is fáztam igazából, talán csak a többi ember nézett a bkv-n, hogy én honnan jövök ilyen lazán, Hawaiiról? :)
egy ilyen rutinos fesztiválozónak, mint én vagyok, ez nem jelent problémát. :) áztam és fáztam már éppen eleget és még mindig talpon vagyok. :) ráadásul a hájam is melegít, nincs ezzel gond. :)
ja, hát a hájam... az edzés megint kimaradt, a buli rovására ment, de majd bepótolom. talán holnap. :)
soha nem gondoltam volna, hogy én ennél a cégnél ilyen jó kapcsolatot ki fogok alakítani bárkivel is... OJ persze alap, de ő a közvetlen kollégám, meg már ezer éve ismerjük egymást, az opik megint mások, mert velük mindig valahogy más volt a viszony, bár egyiknek se mentem még fel a lakására és nem aludtam ott, cserébe ők sem jöttek hozzám. de azért a cimbiség néha megy, meg most valami sörözés is ki van találva fizu utánra, úgyhogy jó lesz ez is. :)
a lajosmizsei csapatépítő viszont nagy előrelépést jelentett számomra a többi kollégámmal való viszonyban. (többen sokáig kérdezgették, hogy én mégis mit csinálok a cégnél. nem tőlem. mástól. :D) egészen baráti lett a hang közöttünk, többekkel is, ami eddig számomra elképzelhetetlen volt, szinte viszolyogtam tőle, hogy én itt bárkivel is cimbizzek. aztán tessék. :) megjegyzem, így a meló is valahogy jobban megy, és nem azért, mert munkaidőn túl együtt iszunk esetleg, vagy mert innentől nincs tisztelet és megfelelő távolságtartás a többiekkel szemben.
az idei évemre tegnap azt jósolta egy kedves olvasóm (tudományos módszerrel), hogy a munka és anyagiak terén előretörés lesz, amiben most még nem tudok hinni (de muszáj lesz), viszont várom nagyon. :)
az érzelmi életem viszont hullámzó lesz (milyen meglepő) és jótanácsként ott villog a jóslatban: "ne fuss olyan szekér után..." és itt a lényeg. :) igyekszem ezt betartani. :) ez a jóslat is egybevág nagyjából a látó által mondottakkal, úgyhogy szerintem nem is görcsölök most azon, hogy mikor lesz pasim, mert nagy valószínűséggel nem idén lesz, nem idén fogom megtalálni a nagy Ő-t. így azért könnyebb elviselni az életet. :) nincs para, nincs görcsölés. de idén nagy szerelem sincs kilátásban. vagyis kalandozhatok ezerrel, flörtölhetek, meg bárakármi, nem ők lesznek azok, illetve egyikük sem Az lesz. :) valahogy most tényleg nem is izgat. :) (majd eltelik 2 magányos hét és fog izgatni, de erre meg most nem gondolok, mert minek) meg a magánytól sem félek. körvonalazódnak jó kis programok, a tegnapi vendéglátóim már hívtak, hogy menjek le hozzájuk, amikor a Balatonon nyaralnak, ott is bulizzak velük... szóval nem tartok attól, hogy otthon fogok unatkozni netán. nem hagyom. :)
szerepelt még a jóslatban önmagam elfogadása is, meg a harcok befejezése (nyilván ez is önmagammal szemben leginkább)... hát, kéremszépen, úgy lesz. :) ez persze nem jelenti azt, hogy akkor mostantól nincs sport, mert elfogadom magam kövérnek és inkább zabálok, hanem igyekszem egy harmonikus képet sugározni magamról, magamból, és hátha ez lesz a titok nyitja egy ideális Férfi szívéhez is. :) (nyilván ez lesz, csak nehéz kivitelezni, de rajta vagyok. :D)
fiatal lányoktól kapok egyébként dícséretet, hogy mennyire jól nézek ki, meg biztos fogytam már (nem fogytam), meg hogy nem érződik rajtam, hogy nem vagyok békében önmagammal... szóval már ez is jó jel. :) laza vagyok, leszarom a Világot és ennyi. élem az életem, minden görcs nélkül. megyek, pörgök, mocorgok, mozgolódok, ismerkedek, kommunikálok, jelen vagyok mindenhol, ahol csak lehet.
az ide kifröccsenésem tegnap lehet, hogy félreérthető volt, vagy túl sok ember vette magára, akinek nem kellett volna. no, igazából nem is mosakodni akarok, mert még mindig így gondolom, inkább csak a hangnemért kérek elnézést. nem akarok én senkivel bajuszt összekötni, okolni meg végképp nem fogok senkit a saját problémáim miatt, és szerintem ez eddig is így volt. mindig is tudtam, hogy amit főztem, azt magamnak kell megennem, és persze a következményeket is nekem magamnak kell vállalni. ha valami elbaszódik az életemben, vagy nem úgy megy, ahogy én szeretném, akkor azért csakis én vagyok a felelős, egy személyben, senki más.
amit meg elcseszek, azt elcsesztem. nem emlékszem arra (de persze ér kijavítani, ha tévednék), hogy magamon kívül bárkit is okoltam volna azért, ha túlittam magam, vagy szenvedtem pasi miatt, vagy ilyenek.
jah, ma találkoztam az exférjemmel. :) meg még fogok is. kért tőlem egy szívességet, és hát miért ne segítenék neki. semmit nem változott, de semmit. :) aranyos volt, meg jófej, jó volt vele találkozni, kellemes élmény. nincs miért haragudnom rá, de azért furcsa volt összefutni. furcsa volt belegondolni, hogy mi egykor házasok voltunk, együtt éltünk, együtt nyaraltunk, ismerjük egymás családját, szeretkeztünk... érdekes szitu. már vagy másfél éve nem láttam, ha nem több. még mindig ugyanazzal a táskával jár, amit anno még Szöulban vett, 2001-ben. mikor ezt megláttam, kicsit vihogtam magamban, de neki nem szóltam erről. :) nem bántottam, nem érdemli meg. :) de azért ilyenkor mindig rájövök, hogy nem ő volt az én utam, a hozzámvaló párom. de abból a 7 együtt töltött évből sem bánok semmit. sokat tanultam, meg persze sok kellemes emlékem is van (meg kellemetlen is, de hát az kinek nincs?), szóval megérte. :) és őt a szívem mélyén mindig is szeretni fogom... mindig szeretettel gondolok rá, mert nem tehetek mást. mégiscsak a férjem volt. :) a ZUram. :)