próbálok nem szomorkodni

ahogy mindenki, leginkább a látó tanácsolta, de nem igazán megy... és nem azért, mert Zével egymás seggében vagyunk állandóan, mióta "lekövérezett". :)

de tényleg. mármint, hogy tényleg állandóan együtt vagyunk. :) 

hétfőn végül a Fidesz ünnepségre menet megbocsátottam neki, mert annyira fogni akarta a kezem az utcán, hogy annak nem lehetett ellenállni. fura, mert a legváratlanabb pillanatokban, helyeken és helyzetekben megölel, megpuszil, megcsókol, simogat... persze nincs az őrült, utca kellős közepén vadul smárolós történet, de bazsalygunk rendesen. :)

de hát így megy ez a Kossal is... (pont itt volt nálam a melóban az előbb. kiszaladtam hozzá a kapu elé, az arcomra adott puszit. mondom: "mi van? túl sok a kamera?" erre ő: "nekem nem..." mondom: "nekem sem! :)" úgyhogy jól szájon is csókolt... ) meg hát így megy ez 76-ossal is... 

szóval igen, cimbizünk Zével. próbálok lejönni róla, de a szokásos, lassú tempómban megy csak. meg ahogy látom, annyira ő sem akar elszakadni, egy darabig még neki is jó így. nincs azért nyünnyögés, nincsenek érzelmikitörések, nincs állandó bújás (csak néha), de tervezünk közös programokat.

a hétvégén rakott krumplit főztünk, most ő megígérte, hogy vasárnap resztelt májat csinál, aztán elmegyünk a LuMúba, a Glenn Brown kiállítást megnézni, aztán kávézunk ott egyet, sétálunk, nézelődünk stb. mert a MüPában még nem is volt. 

hétfőn nagyon jó volt a délután egyébként, kicsit átfagytunk, ezért forralt boroztunk otthon, bár mire kész lett, már lecsúszott egy üveg pezsgő... na, hát élni tudni kell. :) hálistennek, vagy sem, de piálásban, és egyéb szenvedélybetegségek kiélésében számíthatok rá (a szexfüggőségem még nem tudja kezelni, de ezt már nem is neki kell, hanem majd a nagy Ő-nek), úgyhogy a programjaink a foci-szesz-fű háromszögben telnek nagyrészt. ma reggel volt egy eü.szex megint. én este akartam inkább szeretkezni, mert hétfőn nem aludt nálam (már akkor is akartam persze, én tényleg szexfüggő vagyok, nem viccelek!), de akkor meg 2 perc alatt elaludt. őszintén szólva, azért jó, ha nálam alszik, mert akkor ki tudom használni a testét. :)

amiért szomorkodom egyébként, hogy nem tudom, mikor jön az, akit a látó mondott nekem, hogy jönni fog. cserébe minden netes társkeresőről töröltem magam, mert valamilyen szinten az is a jövő, a Sors befolyásolója, ha neten keresgélek. és abban meg Zének is igaza van, hogy a nagy Ő-vel a találkozás is Sorsszerű kell, hogy legyen. nem egy fényképes húspiacon, hanem belebotlok az utcán, vagy bárakármi. úgyhogy a netes randizást ezennel beszüntettem (és érdekes módon egyáltalán nem esett nehezemre, nem is hiányzik, hogy jelen legyek ilyen szarokon, hogy levelezgessek, chatelgessek, bárakármi...). viszont a szomorkodás az fennáll, és nem azért, mert Zével ennyi, mert a lelkem mélyén talán mindig is tudtam, hogy nem ő Az, hanem azért, mert kicsit megint kilátástalannak érzem azt, hogy akkor viszont megtaláljam az Igazit. persze, jönni fog. meg már vár rám valahol, meg minden. DE MIKOR JÖN???? ÉS HOL VÁR RÁM???? ÉS HOGY FOGUNK MEGISMERKEDNI???? ez mind olyan kérdés, ami ha eszembe jut, akkor megint ott tartok, hogy biztos kurva sokáig leszek egyedül.

addig meg muszáj valakivel az időt eltölteni. jó, eltölthetném egyedül is, meg mással is, de a többi fiúbarátom (TG, Kos, 76-os) mind párban van, és rém elfoglalt, és mittomén. velük nem lehet annyit együttlenni, amennyi jól esne...

lehetnék egyedül is, de azt meg kurvára unom. és a többi Barátaim se érnek rá állandóan, nekik is megvan a saját kis életük, ami tök rendben van. amennyit lehet, velük is találkozom. de Zé meg tök ráér, tök jó vele lenni, és tényleg tök cimbis a viszonyunk. fura ám, amikor egy kapcsolat ilyen váltáson megy át. hogy már tényleg máshogy beszélünk egymással. nem tiszteletlenül, egyszerűen csak lazábban. nincs semmiféle görcs. és ha duzzogok, akkor duzzogok, és leszarom. eddig duzzogni se mertem... :) (mondjuk hihetetlenül ráérez mindenre, még a legjobb álcám mögé is belát és levágja, hogy bajom van... vagy ennyire szar színész lennék és én hittem csak az ellenkezőjét?)

tudom, hogy minél tovább és minél többet vagyok vele, annál nehezebb a leválás róla, de én már tényleg megértettem, hogy nem Ő az én emberem. szóval ezzel már nem foglalkozom, emiatt nem szomorkodok. jó, persze, szar megint "elveszíteni" valakit, akit potenciális Társjelöltnek gondoltam, de ha ennek így kell lennie, akkor elfogadom. (cserébe viszont egy örök Barátot szereztem, aki a legeslegközelebb áll hozzám az összes fiúbarátom közül, és ez meg tök jó.) persze, Zé már ezt is mondta, hogy miért nem hittem el neki, hogy nem lehetünk együtt boldogok, miért csak az "Orákulumnak" hiszem el végre. hát... kellett a megerősítés, ja. :(

szóval no para, jól vagyok, irtom kifelé magamból a szomorúságot, hogy rámtaláljon, akit a Sors nekem szánt valóban... belegondoltam a hétvégén, hogy Zével mennyire jó (tegnap még a szekrényajtómat is megszerelte) és bár egyelőre furcsa, de abba is belegondoltam, hogy valaki mással még jobb lesz. és ez azért ijesztő valamilyen szinten... de persze nagy-nagy várakozással tekintek elébe. :)

úgyhogy szomorú üzemmód off. ez a terv. és ez egy jó terv. szerintem. :)