bár terveztem, de végül semmilyen mélyenszántó beszélgetésbe nem bonyolódtam Zével. volt egy érdekes momentum viszont...
ültünk, olvasgatunk, erre felröhög. hogy sokszor eszébe jutott napközben, amit mondtam neki hétfő este (mármint azt, hogy LAndie szerint cuki), és többször felnevetett magában, mikor erre gondolt. mert továbbra sem érti, hogy lehet ő cuki. :) mert ilyet még senki nem mondott rá.
én meg ezt mondtam: "de hát ha az vagy!... miért nem tudod elfogadni?" (és itt nemcsak a cukiságra gondoltam, hanem arra, amit tőlem kap/kaphat, amit én tudok/tudnék adni neki...)
erre ő azt válaszolta: "elfogadom, de időbe telik..."
aztán ennyiben maradtunk. szívem szerint még visszakérdeztem volna, hogy: "de nem baj, ha én ki akarom várni, hogy elfogadd?" de aztán nem nyaggattam tovább ezzel.
szóval úgy érzem, úgy látom, hogy csak türelmesnek kell lennem és fel fog engedni, nyitni fog felém, mégjobban. végül is 76-os is ezt mondta, mert ezt látta rajta, ezt érezte benne. azért majd a látót is megkérdezem pénteken, hogy ő mit lát, érez ezzel kapcsolatban, mit tehetek én, azon kívül, hogy türelmes maradok.
valójában, ha jobban belegondolok, egyébként sem kellene semmit sürgetnem. Zé férfi. tudjuk, hogy a hímneműeknél amúgy is mennyire nehezen megy a megnyílás (már a bonyolultabb lelkületűeknél, de hát én alapvetően őket bírom), a bizalom, a ragaszkodás megindulása, Zé meg aztán halmozottan hátrányos helyzetű ebből a szempontból, mert nemcsak Férfi, de érzékeny lelkű is, csalódás is érte stb. ezért méginkább nehezített a vele kapcsolatos történet. de hát még csak 3,5 hónapja ismerjük egymást! mit akarok én ennyi idő után? a Tesóm mindig mondta, hogy legyek türelmes, mert ez a normális, nem az, hogy valaki 2 hét után szerelmet vall... a Bőgősből is viszonylag nehezen jött ki anno, aztán meg gyorsan le is falcolt utána, alig, hogy kibökte. ebből is látszik, hogy akkor mégiscsak korán mondta ki.
továbbra is azt gondolom, hogy ha Zé soha nem mondja nekem, hogy szeret, de mindig mellettem lesz, és pont úgy, ahogy most is mellettem van, akkor életem végéig nem panaszkodhatok.
és pont ezért vagyok türelmes. mert egyelőre úgy látom, hogy Rá megéri várni. és ráadásul addig is együtt vagyunk, és nem az van, hogy "figyi, én most még nem vagyok kész új kapcsolatra, majd ha igen, akkor szólok, addig viszlát..."
hanem az van, hogy ismerkedünk, barátkozunk, tök jól érezzük magunkat együtt, aztán mikor már eltelik 1 év, és még mindig azon kapjuk magunkat, hogy nincs semmi súrlódás és minden frankó, akkor majd lesz valami.
persze rém romcsis lett volna, ha úgy történik minden, mint a mesében, hogy meglátni és megszeretni egy pillanat műve, szinte azonnal összeköltözés, meg bárakármi, de aztán ki tudja, hogy az meddig maradt volna meg? így viszont, ha lassan építkezünk, apró kockákból, stabilabb, mélyebb alapra, akkor a felépítmény lerombolhatatlanná válik és megmarad az örökkévalóságnak. ráadásul ebből az építményből az évek során, gondos munkával, odafigyeléssel egy palotát varázsolhatunk a saját örömünkre, amelyben megelégedéssel élhetünk, amíg a Kaszás be nem kopogtat.
no, hát ez a terv. és ez egy jó terv. szerintem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése