tegnap végül mégis megérkezett, az Ajax meccs végére kábé. tök részeg volt. pörgött, mint a guminyúl. főzögettünk, ezt-azt csináltunk, néztük a tévében a Barca, majd a Real meccset. tök jól sikerült a rakott krumpli, amit együtt tettünk össze, jól be is vacsoráztunk belőle, aztán még némi édesség, ahogy az kell... botrány.
érdekes módon, most már tényleg cimbi üzemmódban vagyunk, egészen máshogy beszélünk bizonyos dolgokról, mint eddig, valamint egymással is más a hangnem. többet megengedünk (főleg ő), mióta nem kell arra figyelni, nehogy megsértődjön a másik és ránkbassza az ajtót.
ennek az eredménye lehetett a ma reggeli beszólása is...
én pici álszerénységgel, de fejben hivatkozva az ő levelére is, azt találtam neki mondani, rém aranyosan és kedvesen, hogy "aggódom érted, hogy majd találsz-e legalább olyan csajt, mint én vagyok..."
mert hát belátta, hogy szerinte soha nem fog ilyet találni, mint én, meg aztán ezt szombaton meg is beszéltük, hogy a mérce az igen magasra került, mindkettőnknél.
az előző mondatomhoz még azt is hozzátettem aranyosan: "jó, hát ez most elég nagyképű kijelentésnek tűnhet..." és elhallgattam. erre ő: "hát ja, az, nagyképű".
mondom: "miért? tudtál például bármelyik barátnőddel egész vasárnap délután meccset nézni?"
mire a válasz: "megnézem én a meccset egyedül is..."
hát pazar. még jó, hogy felhúztam az orrom. ne haragudjon a Világ, de én Barátokat, cimborákat se szoktam szándékosan fájó pontján megbántani. mert hát bassza meg, ha tud egyedül is meccset nézni, akkor tessék, lehet túlhaladni. mintha pedig nem ő mondogatta volna többször, hogy micsoda jó dolog ez, hogy velem meccset is lehet nézni, és hogy mennyire vágom a témát.
próbáltam rávezetni, illetve tudattam vele konkrétan, hogy ez a kijelentése most rettentő szarul esik. nem értem, hogy miért kaptam én ezt most, hogy mivel érdemeltem ki.
erre ő: "úgy érzem, hogy te most drámázni akarsz." erre elhallgattam.
nem. nem akarok drámázni, csak pont úgy érzem magam, mint mikor a földön fekvő emberbe még belerúgnak egyet. vagy többet is akár. mert oké, hogy csak Barátkozunk, de ami eddig állítása szerint jó volt velem, az most mitől lett szar, vagy felesleges? mit tettem, hogy ezt gondolja? ráadásul persze távolodjunk el egymástól, nekem el kell őt engednem, és éppen elég nehéz helyzetben vagyok így is (fekszem a földön, összegörnyedve, mert szanaszéjjel vert a Sors), de ő még odajön és belém rúg egyet azzal, hogy azért nem is vagyok én olyan hű de nagy valaki az ő életében...
ha ezzel a hozzámállással akar maga mellől végleg elmarni, akkor nagyon jó úton jár. csak nem tudom, hogy miért kell ezt... miért nem lehet békességben leépíteni a köztünk lévő kapcsolatot, illetve azt, ami részemről még halványan pislákol(t).
ha holnap majd megkérdezi, hogy feljöhet-e Chelsea-Inter meccset nézni, akkor nyilván az lesz rá a válaszom, hogy "én is pazarul tudok egyedül meccset nézni..." és akkor meg majd még én leszek a szararc.
persze, akár meg is köszönhetném neki, hogy így megkönnyíti a helyzetem, mármint a róla való leválást, de hát én nem így terveztem. és nem is úgy, hogy még hónapok múlva is érte remegek, és állandóan vele vagyok, a nyakára mászok, hanem valami normális viszonyban.
de így sikerül elérnie, hogy lassan ott tartok, akkor lássam, mikor a hátam közepét, a cinikus, önző, flegma pofáját.
(milyen jó tudni ilyenkor, hogy vár rám valaki, akivel sokkal-sokkal jobb lesz nála... :D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése