ma 4 éve

ilyenkor nagyon boldog voltam, hogy a delet éberen értem meg. ugyanis éppen ma 4 éve volt a gyomorgyűrű műtétem. az új életem kezdete. emlékszem, mekkora para volt. meg ugye Győzike, meg mittomén. áhhh... de túléltem. és nagyon megérte végigcsinálni. és ez a lényeg. :)

na, hát miközben ezeket a sorokat írom, kaptam egy levelet Zétől iwiwen. parádés. íme:

"Tudom,feltűnt mennyire furcsán viselkedem mostanában.Nem igazán tudok rá magyarázatot.Én sem értem.
Zaklatott vagyok,befelé forduló és zárkózott.Nem tudom mit akarok.Nem tudom,tudom-e viszonozni azokat az érzéseket melyeket Te felém mutatsz.Sok időt töltöttünk együtt az elmúlt néhány napban.Lehet,csak ez a bajom.Nem tudom.Ne haragudj.Bizonytalan vagyok."

éreztem én ezt már tegnap este... addig nem, vagy nem is tudom, csak valahogy tegnap. nem véletlenül voltak agyalásaim a hétvégén. persze nemcsak vele kapcsolatban, most, hogy 76-os újra képbe került... hátt... nehéz. nagyon nehéz. 

amúgy tegnap csak annyi volt, hogy én reggel eljöttem dolgozni, Zé nálam maradt, egészen addig, míg hazaértem. megvárt. elmosogatott, meg mittomén, pakolászott. egyrészt örültem neki, másrészt meg tök cink. nálam ne pakolásszon. bár én is elmosogattam, mikor ott voltam hétvégén. de nem elvárás. meg nem azért csináltam, hogy akkor ő meg nálam. nem is gondoltam, hogy egész nap ott marad. na, mindegy. szóval hazaértem 6 körül, néztük még a tévét, bár én közben elég sokat fecsegtem telefonon, hol ezzel, hol azzal, aztán 8-kor lelépett. fura volt, mert rajtam pont olyan roham volt, hogy már majdnem kimondtam azt a kibaszott szót, de áldom az eszem, hogy mégsem. mert akkor most megint kurvaszarul érezném magam. így is, de akkor meg méginkább. szóval a nyelvem hegyén volt, de nem mondtam ki, de mondtam neki, hogy bírom. de erre ő még annyit se mondott, hogy ő is engem. pedig szokta. na, ezzel be is húztam a relét. búcsúzkodáskor át sem öleltem. menjen. nem érdekelt igazából. kicsit jó is volt egyedül lenni már, ez tény. persze sokáig tévéztem, találtam egy jó filmet a Viasaton és azt néztem. de legalább egyedül alhattam, meg mittomén. ez már azért hiányzott. másfél hónapja folyamatosan együtt vagyunk. minden este szinte. azért ennek tényleg gátat kell szabni valahol. vagy költözzünk össze, és akkor azzal, vagy tényleg ritkítsuk a dolgokat.

nem lesz ő belém szerelmes soha az életben. ezt tisztán látom mostmár. ez maximum egy baráti kapcsolat maradhat. és miért? mert a testemmel problémája van. de érdekes módon azért meg bír dugni, ahhoz van "gusztusa", de azt se sűrűn, és hát az meg kinek elég??? 

pedig a Tesóm tegnap megmondta a tutifrankót, amit olvasott a neten, egy hozzászólásban, hogy "Egy jó nőből 100 kg is kevés..." és hát igen. én olyan embert keresek, aki pont így vélekedik. és az, hogy Zé még mindig nem tud felülemelkedni bizonyos dolgokon, vagy én nem is tudom, hogy most éppen mitől sokkolt be... fogalmam sincs... annyira jól elvoltunk, jól kezeltem, ha részeg volt, jól kezeltem a buliban, minden frankó, erre most meg ez. áhhh... nem értem, nem is fogom soha valószínűleg. és most nem is tudom, hogy erre a levelére mit válaszoljak.

főleg, hogy itt a képben 76-os, akivel persze, barátkozunk, de nyilván nem tudom kiverni a fejemből, hogy ő mennyire imádta mindig minden porcikámat, a lógós hasam nélkül meg még nem is látott... és persze nem tudom kiverni a fejemből a közös élményeket, meg mindent, ami történt velünk, közöttünk... pedig ő, állítólag (Gabi mondta), retteg attól, hogy én majd rámászok, hogy majd "engem meg kell dugnia újra", mert ha nincs pasim, akkor rá leszek szívódva. ami persze két emberen múlik, mert ha nem akart volna velem kefélni anno, akkor megmondja, és ennyi. de hát sose mondta nyilván, hogy nem...

és ezért örült, hogy van pasim, hogy úgymond "szerelmes vagyok", és majd nem fogok ráakaszkodni. de ha most megint egyedül leszek... akkor 76-ost megint elveszítem. vagy hát nem tudom... 

meg hogy egyáltalán egyedül leszek-e megint, vagy mivan. akkor itt a vége, vagy csak pihenünk, vagy nem tudom. megrendült a bizalmam, megrendült az egész kapcsolatba vetett hitem, hogy mennyire jó Zével. hogy kitalálja a gondolataimat, hogy a tenyerén hordoz. de minek? meg akkor most miért? vagy mi van? nem értek semmit.

bonyolult ember, ez tény. de ennyire? érdekes, mert a társkeresőről törölte magát, utánam egy nappal. erre most meg ez. hát én nem tudom. nem is akarom tudni. 

tegnap, mikor rázizzentem Zére, mikor éppen azt éreztem, hogy igen, ásó-kapa-nagyharang se választ el már minket, mikor már majdnem kimondtam azt a szót, a nagy SZ-nél, de nem mondtam, szóval mikor már semmire nem reagált, akkor legszívesebben azt mondtam volna: "figyi, én nagyon-nagyon-nagyon... de tudod mit? majd elmúlik..." és megkértem volna, hogy menjen haza és gondolkodjon. vagy ne gondolkodjon, csak ne találkozzunk egy darabig. vagy soha többé. éreztem, hogy nem kóser a történet. és pedig pont tegnap éreztem a legjobban az egészet. lehet, hogy ettől riadt meg? de mi a fasztól fél? mi a problémája? nem fogom megtudni, ha el nem mondja. márpedig nem fogja. vagy mikor? vagy mit mond? 

áhhh... semmi sem tökéletes. egyszer vattacukros hányás, máskor meg zsilettraktár az egész életem. 

és ma reggel még az APEH is megszopatott. hogy basznák teherbe a mocskos román cigány kurvaanyjukat, hogy mé' nem vágta őket a falhoz. szép nap ez a mai. éppen ideális a halálra. újjászületésem 4. évfordulóján... hát nem csodálatos???

boldog keddet... :(