este is olyan szar kedvvel értem haza, hogy majdnem lemondtam a meccsnézést. de aztán nem tettem.
Zé este 8 körül érkezett. tévézgettünk, aztán megnéztük a végtelenül unalmas EL-döntőt. sajnálom a Fulhamet, de hát nem voltak éppen támadó szelleműek... így nehéz egy Athletico Madridot legyőzni. :(
a meccs után ágybabújtunk. Zé nálam aludt. az nagyon fincsi volt. :) bár Vérnénnye némileg akadályozott, azért én újfent olyan élményekkel gazdagodtam, hogy jujjj... :) annyira finom és gyengéd ez a fiú... egyszerűen nem lehet neki ellenállni. jó, nagyon nem is tiltakoztam, meg azért a fejemben már egész nap, sőt, előtte való este az kattogott, hogy majd mit csinálunk az ágyban, de hát nem véletlenül. tudtam, hogy ha hozzámér, akkor elolvadok. :) és nem azért, mert szerelmes vagyok (hiszen nem vagyok), hanem mert úgy tud hozzámérni, úgy tud mindent csinálni, hogy már attól kicsúszok a bugyimból, ha erre gondolok... :)
ma hazafelé elmegyek és megnézem az egyik új edzőtermet, ami nemrég nyitott a környéken. heti kétszer akarok járni. Csírabácsi olyan levelet írt ma reggelre, hogy egyszerűen teljesen fellelkesített a testmozgással kapcsolatban. :) igen, én is akarom, most már egyre jobban. :)
ja, a hétvégi bulit a várható katasztrofális időjárás miatt egy héttel elhalasztják, úgyhogy szabad a hétvégém. jeleztem Zének, hogy szombat éjjel pihenhetnénk együtt... (arra gondoltam, hogy akkor már Vérnénnye elhúzza a csíkot végre), bár most meg már lenne másik buli is szombat estére... de hát majd kitaláljuk. :)
ópersze. túl sokat találkozom vele. bár, ha úgy vesszük, akkor meg nem is. heti 2 alkalom az semmi az eddigiekhez képest.... az a baj, hogy tervben volt a BL döntő együtt megnézése, méghozzá Apornál, mert ott nagy a tévé, de hát akkor lesz a halásztelki buli végül... szóval a BL döntő off. de hát nagy érdekeltségem nincs is benne. az Internek szurkolok, de az távolról is elég lesz. :)
ma reggel a kávé mellé cigi is jutott, majd egyedül jöttem be dolgozni (tegnap a Tesómmal összefutottam a Blahán) és Digweed Bedrock albumát hallgattam. a 2. részt. most először. és mi van a végén??? a kedvenc számom, a Trend c. film zenéje. oda csúcsosodik ki az egész. hát én úgy vigyorogtam már a buszon, hogy az nem igaz. :) meg nyomattam félhangosan: "aztaaaaa, ezt nem hiszem ellllllll..." tök jó volt. :) és még pontosan be is értem. ez pláne. :)
Nem a napok undorítóak, csak a szereplők.
VálaszTörlésA szereposztó díványunkat reformálni kell. A szappanopera szereplőket likvidálni! Értem ezt most saját filmemre. ;)
*nagy sóhaj, CSF leül*
is... :)
VálaszTörlés...akár :)
VálaszTörlésCsF
Hogy lehet az Internek szurkolni? Hogy??? Aláírom, övék a világ legjobb edzője, de amit a Barca elleni visszavágón műveltek, az a foci szisztematikus legyilkolása volt.
VálaszTörlésSzóval részemről marad a Bayern mint a kisebbik rossz:)
A vébén kinek szurkolsz?
Nekem a spanyolok a kedvenceim, remélem szépen halnak meg, a legjobb négy között.
Csíra bácsi
CSF: Molnár Ferenctől a "Játék a kastélyban" megvolt? Na mert abban a darabban zseniálisan van összepásszintva élet és színjáték.
VálaszTörlésA világot jelentő deszkák - mondotta volt egyszer egy játékos kedvű koporsókészítő. Mindig ez van, ez a filozófálgatás, ha vörösborhoz nyúlok. Most kimegyek, és megpróbálok beletalálni a kulcslyukba.
Csíra bácsi
Csíra bácsi: Nincs meg, de most az említés miatt beleolvastam google barátom segítségével, és szánom-bánom, hogy kimaradt! Pótolva lesz, mert szimpatikusnak tűnik.
VálaszTörlésJelenleg a Kékszakállú van porondon nálam. Hiába, opera... :o)
*CsF bort kér*
CsF: oksa, én viszont a Kékszakállút
VálaszTörlésnem hallottam. Igaz, operák tekintetében meglehetős a lemaradásom, lévén ezidáig egyetlen egyet sem sikerült meghallgatnom.
Jelzem, a musicalekkel is így vagyok.
A balettről meg jobb nem is beszélni.
A Kékszakállú az valami teremről-teremre nőgyilkolós cucc, nemde?
Elképzelni is rettenetes. Bár lehet, én is gyilkolásznék, ha körülöttem mindenki énekelne.
Csíra bácsi
Csíra bácsi: Nekem a teremről teremre gyilok másképp jön le a szövegből. :o) Elolvasni mindenképp érdemes az opera szövegét. A többi nem is olyan fontos, de aaaz, nagyon szuper.
VálaszTörlésCsF