mea maxima culpa

mert kimutattam a fogam fehérjét. tegnap egész nap be voltam tépve nyilván, de nincs mentségem. megbántottam egy embert, aki valójában nem érdemelte meg. és bár bocsánatot kértem tőle, nyilván megérdemlem, ha ezt elutasítja.

a kétségbeesés beszélt belőlem, hogy már megint egyedül leszek, pedig tudom, hogy a nőknek ez a parája nagyon gáz, de sajnos 4 kemény évem van abban, hogy Társat találjak, és még mindig a nullán vagyok. sőt, mínusz ezernél. :( persze, én is sokmindenben hibáztam, ne kenjek mindent a pasikra, de a tény akkor is tény: egyedül vagyok.

igazából csak superlativusokban tudok beszélni Zéről. még mindig. éppen ma, 12.15-kor volt 5 hónapja, hogy annak idején először, személyesen találkoztunk. nem volt egyszerű az együtt töltött 5 hónap, az biztos. de inkább jó volt, mint rossz. és rengeteg kellemes emlékem marad meg róla.

tegnap viszont mégis bántottam, nem is kicsit, nem is egyszer. nem akarom magam hatalmas zseninek beállítani, de Ady Endre is megírta anno első dühében az Elbocsátó szép üzenetet... hát tegnap én is kifröccsentettem magamból rendesen. nem vagyok rá büszke. sőt, szégyellem magam. szégyellem magam az olvasók előtt is, mert nem ez az első eset, hogy ilyen történik. hogy a fájdalmam, a keserűségem, a tanácstalanságom, a teljes összeomlásom dührohamban fejeződik ki. most mondhatnám, hogy olyan vagyok, mint az apám, de ez annak nem vigasz, akit ilyen állapotomban megbántok. rettenetes érzés szembesülni saját démonaimmal. mert nekem is vannak. soha nem voltam egyszerű ember, és talán nem is leszek az soha. megkockáztatom: nem vagyok agyilag egészséges, a lelkem meg már régen beteg, és egyre inkább haldoklik, mert mindenkit elmarok magam körül, akire pedig szükségem lenne, akit szeretek.

meg is kaptam Zé elbocsátó "szép" üzenetét is. válaszként. minden sorát megérdemlem. és minden szava egy-egy fájdalmas tőrdöfés a lelkembe.

"Köszönöm kedves szavaid,jólesnek,igazán.Gyűlölj,vess meg,állíts céltáblaként mindenki elé.Nem fogok védekezni, mentegetőzni, elbújni. Értelmetlen. De nem tudom melyikőnk rosszabb?Én aki hallgatok,megpróbálok csendesen távozni az életedből vagy Te aki a fröcsögést választja?Lényegtelen.Találd meg azt aki elviseli hogy megfojtod,birtokolni vágyod lelkének minden szegletét.Tudod,tényleg jó volt Veled minden.A szex is.De inkább sározz össze mindent ami történt.Neked könnyebb lesz tőle."

hát igen. rémes ember vagyok. sőt, inkább némber, mint ember... de ez a helyzeten nem változtat... fáj, hogy el kellett veszítenem ahhoz, hogy értékelni tudjam. fáj, hogy haragban vagyunk. de talán jobb ez így. belehalok minden nap minden percében a hiányába, meg abba, hogy már soha nem leszünk úgy együtt, ahogy voltunk, de változtatni nem tudok. semmin. visszacsinálni sem tudok már semmit.

úgy látszik, nekem mindig össze kell balhézni az illető Ő-vel ahhoz, hogy lejöjjek róla. úgy látszik meg kell szakítani minden kapcsolatot, hogy tovább tudjak lépni. majdnem egy évembe telt, míg a Bőgősnek meg tudtam bocsátani anno, Zére már most nem haragszom. mert nincs rá okom. de tényleg. ő haragudhat rám, joggal. és kerülhet is. joggal.

egyszerűen akkora volt bennem a kétségbeesés, meg a szeretethiány, a szeretetfüggőség, hogy nem akartam felfogni és elfogadni, hogy Zének nem kellek. csűrtem, csavartam, próbálkoztam, alkudoztam, variáltam, meg minden. pedig ő megmondta világosan már december 22-én, hogy nem. akkor kellett volna annyi tartásomnak lenni, hogy soha többé ne jelentkezzek és akkor most nincs ez az egész hiszti. utólag visszagondolva persze bántam volna, ha akkor lepattintom, mert még rengeteg emlékezetes és kellemes dolog történt velünk, bár mégis ez lett volna a legjobb megoldás. látva azt, hogy már megint milyen állapotban vagyok. és hogy már megint megbántottam valakit.

kemény időszak következik, mert az internetes társkereséstől konkrétan már hányok. és nem Zé miatt. nem az ő ismeretségét élem meg kudarcként, hanem, hogy annyira belterjes már, és mindenhol mindig ugyanazok bukkannak fel és találnak meg, akik már 1 éve, meg 2 éve se kellettek. és egyébként is. gáz ez az egész.

de bárcsak tudnám, hogy hol ismerkedjek, ha nem ott? most kezdjek el salsa tanfolyamra járni, vagy hova? hogy mégis rámakadjon valaki... áhhh... reménytelen... :( tudom, hogy úgyis jönni fog, akinek jönnie kell és amikor jönnie kell, csak kibaszottul elegem van a küzdésből, az egyedüllétből, a reménykedésből, a várakozásból. elegem van az ismerkedési procedúrából is. meg a "és mit szoktál csinálni szabadidődben?" kérdésekből is. pornót nézek és kuss. hát de nem??? :D

annyira elvetemült és perverz vagyok mostanában, hogy kedden este is képes voltam pornót nézni, pedig könnyek között tettem le a telefont Barbival. és érdekes, nem Zé miatt bőgtem, hanem azért, mert van egy Barátnőm, akit felhívhatok és meghallgat. és még ő köszönte meg, hogy hívtam. na, akkor törött el a mécses és mondtam, hogy "ne viccelj, én köszönöm, hogy hívhatlak, de tegyük is le, mielőtt elbőgném magam..." aztán letettük, a könnyeim között ránéztem az órára, 22:59. hopsz, egy perc múlva kezdődik a felnőtt adás. :) könnyek letörölve azonnal, nagy levegő, majd átkapcsoltam és ennyi.

tegnap este bealudtam a meccsen, 11 után ébredtem fel. alig láttam ki a fejemből, de odakapcsoltam a pornóra. 3 percig kellett csak néznem. :))

érdekesen működök, mert a legmélyebb lelki válság közepette is képes vagyok élvezni a szexet, főleg, ha egyedül csinálom. :) más ilyenkor hetekig, hónapokig rá sem gondol. én meg már azon gondolkodom, hogy melyik tévétársaságnál lehetne előfizetni napi 24 órában pornóra, mert bizony, ahogy tegnap otthon voltam, simán egész nap azt néztem volna... :) basszus, olyan vagyok már, mint 76-os... unatkozik és kicsapja... :))

ó, hát nem akarom már tovább ragozni ezt a témát, mint Ady Endre, én is próbáltam menteni a menthetőt, és kedves sorokkal lezárni a történetünket Zével. ha ez nem hatja meg, megértem.

mindig ott lesz a szívemben, mindig szeretettel fogok rá gondolni, bármit is mondtam, vagy tettem az elmúlt 5 hónapban Vele kapcsolatban. remélem, azért eljön majd az az idő, amikor újra egy asztalhoz tudunk ülni, amikor újra képesek leszünk beszélni egymással. bár persze fel kell készülnöm rá, hogy azt a tiszteletet és pozitív hozzámállást, ami eddig megvolt, már ne várjam.

viszont megvettem Halásztelekre a jegyem. most az előbb. ez karaj. :) már nagyon várom!! :) egyedül megyek, de sebaj, legalább edzek Ozorára. :)