még mindig nem

vagyok 100%-ig gyógyult, de dolgozom.

pedig a hétvégémet annyira passzív üzemmódban töltöttem, hogymég. :)

kezdődött a péntek esti csajos beszélgetéssel, ami egyértelműen nem az én estém volt. fizikailag sem éreztem magam teljesen 100-nak, meg a jelenlétemet sem éreztem valahogy kívánatosnak. mindenesetre természetesen jó volt látni a lányokat, de nem éreztem magam odavalónak. nagyon nem. :(

fél 9 körül értem haza, összeszedtem pár cuccomat és még azzal a lendülettel elindultam Zéhez, hogy ott aludjak. 

névnapi ajándékként a kedvenc csokimból kaptam egy táblával, meg egy üveg pezsgőt (amit szombat este meg is ittunk), meg egy öngyújtót. apróságok, de egyáltalán az, hogy nem felejtette el, nagyon jól esett. ha csak beledörmögi a fülembe, hogy "boldog névnapot hülyepicsa", nekem az is jó lett volna. :) annyira nem ez számít. de kurvára nem. 

tavaly talán még számontartottam, hogy ki köszöntött fel és milyen formában, mára már rájöttem, hogy pont leszarom. mondjuk éppen a lányok voltak azok, akik este, a Stexbevaló megérkezésemkor böffentették oda, hogy "boné". hát mondjuk tőlük pont egy kicsit, egy hangyafasznyival többet  vártam volna, de nyilván mostanában én sem voltam túl bőkezű, vagy adakozó, vagy jófej, hogy megérdemeltem volna többet cserébe. hát sebaj. ettől nem megyek a falnak.

amúgy meg voltak olyanok, akiktől egyáltalán nem vártam a köszöntést, mégis megtaláltak, így ez mindenért kárpótolt és kompenzált. de amúgy meg tényleg leszarom. 

szóval Zénél voltam péntek este, szombat hajnalban elment dolgozni, én pihiztem, olvasgattam, fújtam a taknyom, mert akkorra már remekül megindult az is. :( a köhögés meg konstans. ja, hát hangom az alig volt szombatra. 76-os hívott telefonon és nem hitte el. :)

szinte korán jött haza Zé, vacsiztunk, dumáltunk, olvasgattuk a szombati Magyar Nemzetet. lefeküdtünk aludni, majd egy eszméletlenül jót szeretkeztünk. de valami kész. egyszerre élveztünk el... ilyen velem még soha nem volt!! ufff... megint rámjött a sírás, aztán meg a nevetés. mondtam neki, hogy ha nekem igazán jó orgazmusom van (vagy mostanában ha van egyáltalán orgazmusom...), akkor ez a lefutása, jobb, ha megszokja. :) legalább is remélem, hogy lesz ideje megszokni. és hogy meg akarja szokni. :)

beszélgettünk még pénteken kapcsolatokról, meg kicsit a kettőnkéről. azt mondta, neki 1 évig szoktak tartani a jó kapcsolatai a nőkkel, aztán mindig elromlik minden, mert jönnek a titkok... 

ebből azt gondolom, és összerakva a múlt hétfői kérdésével (van-e más is az életemben), hogy vagy alapból nagyon féltékeny típus, vagy többször megcsalták, átverték már (a társkereséskor nem véletlenül volt fontos számára az őszinteség, mint tulajdonság). és arra jutottam, hogy én ezt nem akarom vele megtenni. soha. mert nem érdemli meg. mert nem tudja senki elképzelni, hogy valóban a tenyerén hordoz... ha elfingom magam, hogy nekem toronyóra kell lánccal, akkor addig megy, míg nem szerez. de tényleg. velem Férfi így még soha nem bánt. és nem is értem, hogy nők ezt hogy nem tudják/tudták értékelni... 

ó, persze, én megértem, hogy ha mondjuk elszaladt vele a ló, és sokat bulizott, alkoholizált, akkor azt egy idő után meg lehet unni. nade, ha a társa vagyok a bulizásban, akkor ugye más a helyzet. meg ha nem úgy tekintek rá, mint családfenntartó, akkor megint más. ha van önálló életem nélküle, ami egyébként nagyon fontos, pont ezen bukik el a legtöbb nő, hogy egyszerűen a pasi nélkül már nem képes létezni, és akkor persze megy a hiszti, hogy "jaj, már megint a haverjaiddal piálsz?".

na, hát én soha nem leszek ilyen házisárkány, mert remekül eltöltöm az időm egyedül is, nem Zé tart el, és ha együtt bulizunk, akkor meg az is jó, mert se ő nem ciki az én haverjaim előtt, se én nem vagyok az. azt gondolom, azzal még soha nem volt gond, hogy én vadidegen társaságba ne tudnék beilleszkedni. sőt, hát nagyon szeretné, ha találkoznék már végre a cimboráival. 

szóval értem én az "elődeimet", hogy ami sok, az sok. de hát ezek a nők egyáltalán nem értették meg ezt az embert, vagy csak ideig-óráig, vagy csak bizonyos kérdésekben, és hát persze, hogy menekült otthonról, meg persze, hogy az alkoholba menekült. megtehette volna most szombaton, meg vasárnap is, hogy munka után a haverjával piálgasson még, de nem. inkább jött haza, hozzám. mert köztünk egészen más a viszony. és ettől jó az egész.

furamód semmiféle nézeteltérésünk nem volt még az elmúlt 3 hónap alatt, mióta ismerjük egymást. (a szakításokat nem venném ide, mert az egészen más jellegű történés...) ez a 3 hónap egyébként legalább fél évnek tűnik, de inkább 1 évnek, annyit voltunk együtt. de nem bánom egy percét sem. 

és nézegettem szombaton is Zét, ahogy olvasgattunk, kávézgattunk csöndben, zenét hallgatva, és arra gondoltam, talán most először igazán, hogy mi a francért nem költözik oda hozzám... mert most kitalálta, hogy olyan lakást keres inkább, aminek van utcára néző ablaka, mert bár alig van otthon, azért ettől az udvari ablaktól befordul... de hát akkor minek keres mást, ha ott vagyok én? persze ezt nem mondtam neki, csak néztem rá és mosolyogtam, és persze elképzeltem, hogy minden nap együtt ébredünk... együtt kávézunk... együtt fekszünk le... húha... most azért a víz is levert hirtelen, hogy akkor nem lenne egy szabad estém se, de hát a fene tudja, hogy kell-e az nekem, vagy sem. a házibulikra ő is vevő mindig, ha meg olyan emberrel kell találkoznom, akivel kettesben akarok, azt meg megoldom.

az őszinteség, és a titoknélküliség jegyében el is meséltem Zének, hogy pénteken mit smúzolt nekem az egyik Megbízónk embere, akivel biztosításokat kötöttem... meg hogy megadta a mobilszámát... egyrészt tudja csak meg, hogy kapós vagyok, másrészt meg ha elmesélem ezeket, akkor talán kialakul benne a bizalom, vagy megerősödik mégjobban.

vasárnap megint korán elment, de még korábban haza is jött. átmentünk hozzám, útközben bevásároltunk kínai kajából rendesen. egészen estig azt ettük. megnéztük az Ocean's 11, 12 és 13 filmeket, mert még talán csak az elsőt látta. aztán este 8 körül hazament. bántam is, meg nem is. de jó volt külön pihenni.

én igazából mindenki véleményét szívesen meghallgatom, szoktam is megfogadni néhányat, de a "kövérgázzal tovább" elvét nem tudom magamévá tenni. rajtam kívül úgysem tudja senki, hogy mennyire értékes ez az ember, és hogy milyen, amikor mi együtt vagyunk. mondhat bárki, bármit, kitartok mellette. 

nem érdekel, hogy mi az elvárás, hogy mások milyen kapcsolatokat preferálnak, hogy mások szerint mi a normális kapcsolat. nekem jelenleg ez. kiegyensúlyozott vagyok, jól érzem magam a bőrömben, mi kell még ennél több??? soha, egyik pasim mellett sem voltam talán ennyire jól. akkor meg mi a francnak kapálózzak? lehet, hogy örök életünk végéig elleszünk így. hogy nincsenek státuszok, meg kőbe vésett dolgok. és akkor mi van? 

nekem nem kell házasság, sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy gyerek sem. akkor meg? élem az életem, és van mellettem valaki, akivel ez működik. szerintem ennél több nem kell. szerintem.