azt hiszem megkaptam

a tökéletes kapcsolatot az Élettől és Zétől... 

tegnap végül 9 után mégis befutott, bár nagyon nehéz volt rávennem magam, hogy akkor mégis jöjjön. de igent mondtam. talán hiányzott is, talán túl is akartam esni a dolgok oroszlán részén... nem tudom.

mindenesetre, mire megérkezett, én már vihogósra szívtam magam, mert ugye nyomattam a sorozatokat. szinte bele is csaptunk a közepébe. bár nehéz volt. nagyon nehéz. sokáig csak fogalmaztam a szavakat, én, akinek soha nem volt gondja ilyesmivel, hogy mit mondjak és hogyan. aztán kijött.

megbeszéltük, hogy nem akar egyikünk sem a másikra olyan terhet rakni, hogy "járunk", vagy valami ilyesmi. mert higgyétek el, nekem is teher. egyrészt, mert nem akarom a kényelmes facér életem feladni, másrészt meg őt sem akarom elveszíteni azzal, hogy esetleg rácsimpaszkodok, harmadszor pedig nem is biztos, hogy rá akarok csimpaszkodni egészen. szóval meg kell értenie mindkettőnknek, hogy nem kötelezhetjük el magunkat a másik mellett, mert egyrészt nem vagyunk rá képesek (kinek-kinek más oka van rá, vagy akár hasonló is, hogy ne tegye), másrészt azért, mert alig ismerjük még egymást.

szóval barátkozzunk, hívjuk így. mert ő például azon gondolkodott, hogy mivel veszítünk többet, hogy ha soha nem beszélünk egymással többé, vagy ha igen. és hát őt is valami megmagyarázhatatlan kapocs, valami hatalmas erő húzza hozzám, ami miatt tudja, hogy akkor veszít többet, ha soha nem találkozunk már.

én megpróbáltam megértetni vele, hogy tudom, sokszor pont ellentétesen cselekszem, mint ahogy éppen érzek, vagy gondolkodom, és kértem is a segítségét abban, hogy ezekről leszoktasson, vagy szóljon rám, ha túlpörögnék. az a furcsa ebben a túlpörgésben, hogy egy csomószor nem is érzem, mégis csinálom. mert valahogy rááll az agyam. de erről le kell szokni sürgősen.

szóval barátkozzunk. és akkor itt felmerült a szex kérdése. hogy akkor az belefér-e a barátságba. ő csak eddig gondolkodott. és nagy nehezen ki is nyögte, hogy számára belefér, beleférne. nagyon meglepődtem ettől a kijelentésétől, mert én fel voltam rá készülve, hogy olyan barátkozást akar, amiben mi nem szexelünk egymással, hogy ő nem akar velem szexelni, mert nem akar és kész. azt mindenki megoldja majd valahogy. ehhez képest azt mondja, hogy szexelne velem, hogy szeretné ezt.

de én azonnal tovább is gondoltam a dolgot, egy olyan irányba, ahova ő egyáltalán nem indult el, ami neki eszébe sem jutott (mondjuk ez is jó jel...), miszerint: oké, hogy egymással szexelünk, de csak egymással? vagy mással is lehet? hogy ez olyan barátság, hogy az is belefér?

erre ő elgondolkodott. hogy ez megint egy fogós feladvány. mondtam neki, hogy pár napig még mensturálok, addig döntse el.

természetesen azt is elmondtam neki, hogy ha én beleegyezek abba, hogy akkor csak egymással szexelünk és senki mással, akkor az már onnantól kezdve nem barátság, hanem annál több. egy hangyafasznyival, de több. (ezt ugye az olvasóknak nem kell magyaráznom.) de mi persze nem fogjuk többnek hívni, és nem fogunk abban a parában élni, hogy "juj, mi most együtt járunk, ez most olyan elkötelezettség, ami béklyó, ami fullasztó, ami lelohasztó..." hanem pont, hogy úgy leszünk együtt, hogy egyikőnk sem érzi majd rabságnak. de attól függetlenül ez egy szoros kapcsolat. mert attól függetlenül, hogy nem hívjuk együttjárásnak, meg nem mondogatjuk percenként egymásnak az sz betűs szót, ott, a nagy SZ-nél, egymás tisztelete és szeretete megvan, és a kapcsolatunk ugyanolyan komoly, mintha nem barátkozásnak hívnánk.

no, ezen még gondolkodik, de ha azt mondja, hogy csak egymással szexeljünk (aminek persze belül nagyon örülnék, hiszen azt jelentené, hogy nem akar rajtam osztozni senkivel, tehát egyszerű barátságnál csak többet érez irántam), akkor azért én csak azzal a feltétellel megyek bele, hogy "oké, de akkor sok legyen és kurvajó!!", mert ha nem, akkor én mással is fogok. vagy legalább legyen partner abban, hogy nekem is jó legyen minden. 

amúgy meg nem is kérdés, hogy többet érez irántam, mint barátság. nem tudom elmondani, megmagyarázni, csak érzem folyamatosan, hogy milyen szoros lelki, szellemi kapcsolat van közöttünk. és irgalmatlan ciccergés. az ágyban (mert végül ott aludt, de azt is ő találta ki, én nem mondtam neki, hogy mi legyen, rábíztam a döntést) teljesen felhúztuk egymást, teljesen megőrjített. aztán meg egy óráig csak simogatott... 

többször eszembe jutott az anyukám tegnap este. mondjuk már vasárnap este is picsogtam miatta egyedül az ágyamban. nagyon jó lett volna akkor Zéhez bújni... de tegnap végül összejött ez is. szóval eszembe jutott anyu, hogy sokszor mennyire rosszul bántam/bánok vele, hogy nem hallgatom meg, nem figyelek rá, ez persze néha akaratomon kívül, de inkább lustaságból, türelmetlenségből, és hogy ezekkel a dolgokkal mennyire megbántom őt, pedig ő az édesanyám, aki a világrahozott és most is bőgnöm kell, ahogy ezt írom... szóval elsírtam magam Zé előtt. egyszerűen csak eleredtek a könnyeim, minden átmenet nélkül, mert az anyu által sütött MARIKA szeletet toltuk be éppen az arcunkba... és na... aztán még ágyban is... ő meg lepuszilta a könnycseppjeimet... rém romantikus, nem? :))

szóval barátkozzunk. mert képzeljétek, Zé még azon is gondolkodott, hogy mi lenne, ha összeköltöznénk. én eddig el sem jutottam. esküszöm. és ezt meg is mondtam neki, hogy eszembe sem jutott! de neki igen. és hogy szerinte nem menne az nekünk. ezzel egyetértettem, leginkább azért, mert én is tudok hisztis és nyavalyás lenni, amikor nagyon vágyom magányra, egyedüllétre, meg ő is jól elvan magában. hálistennek 15 percnyire lakunk egymástól, tehát vészhelyzet esetén sem megoldhatatlan semmi. amúgy meg hol nálam vagyunk, hol nála. és mindkét helyen szeretünk lenni, mindketten. mert egyik helyen ez van, a másikon meg az. és én bármelyik helyen vagyok, nem hiányzik a másik. illetve... ha otthon vagyok, akkor szoktam vágyni hozzá. és nem azért, mert vele akarok lenni, hanem mert imádom a lakását, a hangulatát. hogy egy nyugodt, csendes sziget, ahol meg lehet pihenni. nincs tévé, nincs zaj, nincs macska...

az én lakásom meg az ellenpólus, a pörgés, a tévé, a macska, a város zaja, meg minden. és belepusztulnánk mindketten, ha az egyik, vagy akár mindkettő megszűnne létezni a számunkra, mert összeköltöznénk. szóval ezért sem. de azért jó lenne, ha majd idővel lenne nálam pár cucca, hogy még otthonosabban érezze magát, bár ahhoz azért ki kéne ganyéznom végre a lakást nagyjából, de most már csak szakítok rá időt.

reggel együtt keltünk, már 6 előtt. főzött kávét. megittuk. aztán el is rohant haza, én meg még rádióztam, reggeliztem, kávézgattam. 

sejtem, hogy most mit gondoltok. bennem is dolgozik a történet rendesen... és nagyon sokszor eszembe jut, hogy mit írt Panni. és félek, hogy igaza lesz. de a nagyobbik felem meg reménykedik, hogy nem. mert annyira jól meg tudtunk beszélni mindent. és ki is bökte megint, hogy ő még soha, senkivel nem beszélgetett ilyen őszintén, ilyen dolgokról. meg egyáltalán nem beszélgetett még senkivel, sehogyan ilyen dolgokról. de hát ennek van értelme, nem??

nem tudom elmondani, hogy mennyire jól érzem most magam. és azt sem tudom elmondani, hogy mi ez a kapcsolat közöttünk Zével, ami egymáshoz húz folyamatosan. hogy nem tudunk elszakadni és nem is akarunk. hogy gyűrjük, alakítjuk, csiszoljuk a történetet, mert nem lehet vége. mert fontosak vagyunk egymásnak, mert jól érezzük magunkat együtt. mert szükségünk van egymásra. valami megmagyarázhatatlan kapcsolat ez... lelkileg, szellemileg, intellektuálisan... 

és azt kell mondjam, testileg, szexuálisan is, mert az éjjel is rettentő módon rámgerjedt. (meg persze én is rá, de ez nem újdonság ilyen egetverő libidóval...) egyelőre nem tudom, hogy ez annak tudható-e be, hogy 2 hete nem szexeltünk, vagy annak, hogy szeret velem szexelni... de majd kiderítem. :)

dobáljatok meg kővel, köpjetek le, rúgjatok belém, de nem lehet mit tenni... ez a kapcsolat élt, él és élni fog. és jó lesz. nagyon jó... :)