de biztos azért, mert meg fog jönni.
most mérlegre állni sem merek, mert minek. csak elveszi a kedvem az élettől.
kurvaszar ám egyedül, teljesen totálisan egyedül. a családomon kívül nem beszélek tulajdonképpen senkivel hetekig, hónapokig, mármint telefonon. személyesen meg pláne. ugye, mindig azt mondom, hogy nekem nem hiányzik senki... most is ezt mondom. szóval ez nem panasz, csak inkább tényközlés. nem érdeklődik irántam senki, és engem sem érdekel senki. nehezemre esik bárkitől is megkérdezni: "hogy vagy?", mert alapvetően nem érdekel a válasz. akkor meg minek kérdezzek? még képes, és válaszol, és elmondja... :S
a macskával hatalmas szerelemben vagyunk, vele töltöm minden szabadidőmet. meg a főzéssel. tegnap a maradék karfiolt megint rakottá tettem, igaz hús nélkül, sok hagymával és tojással, aztán meg fokhagymás tejföl a tetejére és reszelt füstölt sajt, meg mozzarella. sok leve lett, miután rápirult a sajt, de ebbe meg kétszersültet áztatok... hmmm... nyami. :) semmi nem vész kárba. :) ezt a tegnapi főzetet beosztom, a héten még 3 estére meg is van a vacsim. ezen kívül nincs édesség, csak 85%-os étcsoki. az zsírt is éget, és nem is kívánok belőle sokat.
nagyjából úgy néz ki, hogy lassan teljesen elfüstölöm az összes agyamat. néha nehezemre esik beszélni (már tiszta állapotban is), nem találom a szavakat, vagy olyanokat mondok, amit egyébként nem szoktam (mármint nyelvtanilag). muszáj magam szépirodalmon, leginkább persze Ady-n edzeni, különben teljesen elhülyülök. most megrendeltem antikváriumból egy csomó Dénes Zsófia könyvet (5 db, 2000,- Ft-ért), inkább erre költök, mint kajára. (a csoki meleltt úgyis csak az olvasás okoz örömet.) bár kívánom a halat, vagy valami tengeri állatot (rákot, tintahalat), de számomra megfizethetetlen. ennyit arról, hogy okosan kéne étkezni, és akkor nem kellene diétázni, meg gyűrűzni, csak sok fehérjét, meg vitamint bevinni és az majd égeti a zsírt. aha. miből? csirkemell, hal, sovány húsok, zöldség, gyümölcs, tojás... ezek horribilis pénzbe kerülnek. nekem erre nem telik. úgyhogy marad a zacskós leves, az olcsó. és kevés is elég belőle. :)
hálistennek ruhára nem kell költenem. ami van, azt elhordom, én pacaltestre nem vagyok hajlandó több ruhát venni már. majd csak ha lefogyok, akkor.
nem tudom, hogy mikor és mitől áll be az a változás az életembe, hogy pasim legyen, hogy valaki belémszeressen... nos, persze, a 4 fal között ülve soha nem fog rámtalálni senki. de ahogy járok-kelek az utcán, ott is úgy érzem, hogy vagy már mindenkinek van valakije, vagy annyira selejtes, hogy szóba nem állnék vele. egyszerűen még jó pasikat sem látok, nemhogy esetleg bármelyik is szóba álljon velem. nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, de ha ez így folytatódik, akkor bizony megmaradok magnak, a látó meg lehúzhatja magát a klotyón.
fura, hogy én csak aberrált fickóknak tetszem, vagy 22-, vagy 50+ pasiknak. nem is értem, hogy 50 év felett mit akarnak tőlem? és 22 év alatt? ez a rallys fiú is érthetetlen számomra... nem akartam én a felesége lenni, de néha összejárhattunk volna legalább kefélni. ha már neki is annyira jó volt. cserébe azóta sem jelentkezett, semmilyen formában. most akkor én vagyok a hülye már megint? én értettem félre valamit már megint? vagy én voltam a szararc? legalább ezt tudnám, de hát nem tudom, mert nem mondja. sem ő, sem más.
kibaszottul magam alatt vagyok, egyszerűen nem látom az alagút végét. és persze ezzel együtt előjött az irigykedés belőlem mindenki iránt, aki sovány és/vagy párkapcsolatban él. ja, gonoszka lettem, ahogy Csodafenék is megjegyezte nem régen. meg, hogy "Zé vitamin hiányom van"... persze, nem sok bajom volt, mikor Zével többet találkoztam. mindenki hálásan gondol arra az időszakra, mert kiegyensúlyozott és boldog voltam az idő nagy részében. mindenkire mosolyogtam, türelmes voltam a családdal, stb. ehhez képest most egy idegroncs vagyok. nem feltétlenül Zé segítene rajtam, inkább csak a férfitársaság, de hát minimum olyan szintű társaságra lenne szükségem, mint ő volt. hasonló értékrendek, hasonló érdeklődési körök, hasonló bulizási szokások, vagy valami ilyesmi. ha van pasim, mindig olyan kis aranyos, kiegyensúlyozott vagyok. ha meg nincs, akkor gonosz vagyok, irigy és keserű. nem mintha másban nem lelnék boldogságot (Adytól/Adyról olvasni például számomra gyönyörűség, és ki is tud kapcsolni), de egyrészt egyedül minden szar, másrészt meg a könyv mögött kuksolva soha nem lesz senkim. rettentő okos leszek, meg tájékozott, de az okos nőket amúgy se szeretik a pasik. csak barátnak, vagy néha megdugni őket.
egy ördögi kör ez az egész. és nem látom a végét. illetve látom, csak az túl sötét számomra. "én nem ilyen lovat akartam..." soha sem. 10-20 évvel ezelőtt sem, 4-5 évvel ezelőtt sem, 1 hónapja sem. mégis ezt kaptam.
ó, már előre leírom, még mielőtt az okosok feleslegesen tépik a szájukat: ezt mind magamnak köszönhetem.
nos... nem értek ezzel egyet teljes mértékben, de muszáj megadnom az örömet az okosoknak, a kárörvendőknek, és egyebeknek, akik olvasgatnak. nyilván van benne részem vastagon, hogy az életem első 34 éve ilyen fosul alakult, de mindenről nem én tehetek. nyilván rossz emberekkel barátkoztam, rossz pasikkal jártam, rosszul éltem az életem. ez van. ezért büntet a sors, a világ, meg minden. most nincs senkim a macskán kívül. meg a családomon kívül. ez összesen 4 élőlény. kész a leltár. ennyi.