a történelem viccesen

ismétli önmagát. legalább is részben ismétli.
merthogy tegnap este megtörtént az, amire számítani lehetett. a Szállítóval este 7-kor találkoztunk a Blahán. kocsival felvitt a János hegyi kilátóhoz. hátraültünk a hátsó ülésre, dumálgattunk, majd szexeltünk kétszer. aztán még sétáltunk kicsit, csináltam néhány fotót a kivilágított kilátóról, majd elvitt az utcám végéig és ennyi. 10-re már otthon is voltam.
hogy mi ebben az ismétlés? hát az, hogy 3 évvel ezelőtt, 2006. október 15-én 76-ossal találkoztam és az ő kocsijában szexeltem egy orbitálisat. és akkor is legalább ilyen klassz idő volt, mint tegnap, bár akkor ugye egy német katonai temető mellett álltunk meg, ahol krematórium is van. ezt nyilván csak utólag vallotta be. :)
amúgy a szex nem volt rossz, de nem is volt jó. a srácnak akkora gyönyörűséges szép farka van, hogy mikor először megláttam, csak annyit tudtam kinyögni: "Jesus Christ!". hosszú (szerintem legalább 22-24 cm), vastag, egyenes, de minimál kanyarral, és szép. gusztusos. ki se néztem ebből a 20 kg-os pálcikából, hogy ilyen nagy szerszámmal rendelkezik. de amúgy az akció nem volt egy nagy dobás. jó, nem tehetségtelen, meg kocsiban elég korlátozottak a lehetőségek, de így sem lopta be magát a szívembe. ahogy beszélgettünk, rájöttem, hogy ez a fiú ugyan nem kettes lego, de max. hármas. vagyis nem pálya. úgyhogy én ezennel be is fejeztem vele mindent. amit el se kezdtünk, még azt is. búcsúzáskor nem maradtunk semmiben, ami érthető, egy fél órája viszont küldött sms-t, hogy "szép napot! hogy vagy?" amit én kitöröltem, mert nem szándékozom válaszolni rá. ami történt, megtörtént. behúztam egy újabb strigulát. kicsit már bánom, hogy ilyen könnyen odaadtam magam, de amúgy meg pont nem érdekel. benne volt a levegőben a dolog. mármint a részemről. hogy nem fogok tiltakozni.
ahogy hazaértem, leültem és gondolkodni kezdtem, megint csak oda jutottam, hogy baromi nehéz olyan embert találni, aki mindenben megfelelő. akivel annyira jó, mint a bőgőssel. (jaj, már hallom, ahogy a kövek zuhognak a fejemre...)
akkora hatalmas törés az életemben a szakítás, meg ami azóta történt, hogy nagy valószínűséggel soha nem fogom tudni feldolgozni. soha nem fogok tudni kimászni belőle. abból, hogy mindig csak rá vágyok, hogy mindig csak a múlttal foglalkozok. sajnos átgondoltam azt is, hogy vele mennyire jó volt minden perc, minden óra, amit együtt töltöttünk. hogy a búcsún kívül minden percet imádtam. de aztán a búcsú is megszépült, mert abban a pillanatban elindult az izgatott várakozás, hogy majd mikor találkozunk legközelebb, hogy akkor milyen lesz, mit fog mondani, mit fogunk csinálni, mi történik. és ez így ment addig, míg nem találkoztunk újra. akkor megint élveztem minden percet, egészen a búcsúzásig, amibe minden egyes alkalommal belehaltam. de csak abban a pillanatban, mert a várakozással és egy örök körforgásával folytatódott az egész. egészen addig, amíg anno március 13-án nem búcsúzott el örökre. mármint lélekben. mert ugyebár utána még találkoztunk. és valahol azóta is az izgatott várakozás van bennem, hogy mikor láthatom újra, hogy akkor mi fog történni, stb. és a várakozás még arra is jó, hogy felidézzem az együtt eltöltött időket, és nosztalgiázzak.
és teszem mindezt annak ellenére, hogy tegnap kiderült, az új barátnője 37 éves, Ikrek jegyben született és Gyöngyvérnek hívják. fotót még nem láttam róla, pedig igazán kíváncsi lennék... az infóm egyébként biztos helyről származik, de jobb nem tudni, hogy honnan... szóval még ennek ellenére is abban a világban élek, ami vele volt, amiben együtt voltunk. és persze minden egyéb történés ellenére szeretnék újra vele lenni. azt hiszem. bár ez nagyban függ attól, hogy most hogy néz ki. mert ha undorító malacfejű még mindig, akkor nem kell. (ennyit a határtalan szerelmemről... nem vagyok egészen normális, ez világos.)
tudom, hogy azért ragaszkodok hozzá, mert egyszerűen képtelen vagyok találni egy olyan pasit, aki legalább távolról megközelítené azokat a dolgokat, amik nekem fontosak és a bőgősben mind megvoltak. senki nem jó, se külsőre, se belsőre, se intelligencia, se humor, se szexualitás... áhhh... reménytelen. mindenkit hozzá mérek. mindenkit. és nem vagyok hajlandó ezen változtatni. nincs is értelme. mert hiába bólintok rá valakire, hogy folytassuk, találkozzunk még (pl. Szállító, Fizikus), de ez csak kényszer megoldás, gyenge próbálkozás, mert aki elsőre nem üti meg a szintet, az többed szerre sem fogja. ez tapasztalat.
én nem tudom hol vannak azok a pasik, akik hozzám illenek (najó, egy tippem van, az illető mostanában blogászkodik, és már 11 éve ismerjük egymást, de ha eddig nem lett belőlünk semmi, akkor ezután miért lenne? pedig ő pont az a típus, ráadásul Kos, akiért meg tudok őrülni. najó, 10 évvel ezelőtt még bele is voltam zúgva rendesen... de akkor arra fogtam, hogy én igazából bárkibe, bármikor bele tudok szeretni). hogy nem a netes társkeresőkön, az biztos. de akkor hol? persze, el kéne járnom szórakozni, meg csinálni ezt-azt, hogy legalább esélyem legyen bárkivel is találkozni a való életben, és ne csak üljek otthon minden este, spanglizva és sorozatokat nézve. nyilván ezt kéne. csak talán már beletörődtem, hogy egyedül maradok. hogy soha nem találom meg azt, akit keresek, aki igazán hozzám való és még szeret is.
basszus, még megkívánni is képtelen vagyok bizonyos pasikat... ettől a Szállítótól se voltam eldobódva. nem is tudom minek mentem bele a tegnap estébe. áhhh... mindegy is. belementem és ennyi.
Fizikust tegnap azzal pattintottam le, hogy megfáztam, még küldött is jobbulást sms-t este, miközben én a Szállítóval kúrtam... áhhh... kicsit szarul éreztem magam emiatt. de amúgy meg nem. de asszem bepótolom majd vele az elmaradt teázást.
az éjjel persze megint köhögtem, nagyon sokat. már a belemet is kiköhögtem kb. enni nem bírok, de szerintem ez valami pszichés probléma, mert ugye 1 hónapja voltunk otthon, akkor se bírtam enni, és végig köhögtem az éjszakákat. akkor mondtam, hogy majd 1 hónap múlvára tágíttatok a gyűrűn, hogy legközelebb ne legyen ez a hiszti. de hát ugye nem tettem meg, mert ahogy hazajöttem anyuéktól, egyből ment az evés. de most, hogy közeledik az újabb utazás időpontja, megint beszűkült. ez azt jelenti, hogy mondjuk kedd óta én igazából normális kaját nem ettem. vagy ettem, de nem sokat, vagy ha sokat, akkor fele tutira visszajött, vagy az egész. nem mondom, a mérleg kedvemre valót mutat, meg a nadrágszíjat sem győzöm már szorosra húzni, de azért sokszor érzem, hogy ez így nem kóser. tulajdonképpen csoda, hogy még élek.
szóval lehet, hogy az anyuéknál történő nagyzabálás ellen tiltakozik a szervezetem azzal, hogy 2-3 nappal előbb már összeszűkül minden és ahogy visszajövök tőlük, akkor meg minden jó megint. vagy legalább is nem olyan szar, mint otthon.
istenem, hogy velem mennyi baj van mostanában... áhhh... na, mindegy. amúgy jól vagyok, semmi elkeseredés, élem a kis életem aranyosan. szép vagyok, csinos vagyok, hogy ne mondjam, tegnap este, ahogy mentem a randira, annyira csinos voltam és dögös, hogy már én kértem elnézést. annyira megbámultak a pasik, hogy már szinte zavarban voltam. :) na, persze jól esett. :))