volt szintén, pontosan egy évvel ezelőtt, amikor megismerkedtem a bőgőssel. hivatalosan október 2-án van az évforduló, de csütörtök volt. szóval ma.
tisztán emlékszem, hogy előtte való este TG-vel szívtuk rommá magunkat és mekkora hulladék voltam. a belem húztam a Múzeumig, annyira nem volt kedvem az egész randihoz. ráadásul a srác se tetszett, aki az ajtóban fogadott.
aztán mikor megfogta a hangszerét, meg a kezembe adott egy könyvet, picit változott a kép. a többit meg tudjátok...
sajnos még mindig nagyon-nagyon sokat, mondhatni túl sokat gondolok rá... pedig már eltelt egy év a megismerkedésünk óta, és a szakításunk óta is lassan 7 hónap... én még ennyire nem szenvedtem...
tegnap a Jóbarátokban hangzott el a kulcsmondat, amit én is éreztem a bőgőssel kapcsolatban, meg még most is érzem:
"Vele lenni jobb, mint nem vele lenni..."
hát bizony. így van ez. bármit is csináltunk, vagy csinált ő, vagy csináltam én, akkor is sokkal-sokkal jobb volt Vele lenni, mint nem vele... ha csak döglöttünk a kanapén és néztünk ki a fejünkből, szótlanul, még az is jó volt, vagy jobb volt, mint ha nem lett volna velem. és nem azért, hogy legyen valakim. hanem mert tényleg imádtam (imádom?) minden porcikáját, minden szavát, a humorát, az olvasottságát, a zenéjét, a száját, a haját, az illatát, a testét, a farkát, a szemeit... mindenét, ahogy van.
és ez valami rémes. ez teljesen felőröl. nem véletlenül keresem most más pasik társaságában a "vigaszt", a felejtést. keresem, de nem találom. hiszen például hiába édes, drága csillag velem a Kos, és annyira jó minden, mégis képes vagyok (akár szexelés közben is) a bőgősre gondolni, és miatta sírni. mit sírni??? üvöltve zokogni!!! és persze egyik pillanatról a másikra. holott ott van mellettem egy édes pasi, aki bár nem szerelmes belém, meg én se őbelé, de annyira jól elvagyunk, meg minden tök jó. a legjobb Barátom. mármint fiúban. (bocs TG, ez van...) és mégis nekem a bőgősön kell agyalni.
1 év. egy kibaszott hosszú év telt el azóta, amióta először találkoztam a bőgőssel. szeretném már látni az alagút végét, szeretném már tudni, hogy mikor gyógyulok ki belőle. talán holnap. talán soha. nem tudom.
azért persze, kapcsolatunk csúcsán (tehát szilveszter este) azt gondoltam, hogy majd milyen klasszul fogjuk ünnepelni együtt az első évfordulónkat. hogy majd előszedjük az emlékeinket, hogy milyen volt az első találkozás.
hát... nagy túrós lófasz lett itt, nem első évfordulós ünneplés... de ezzel nem is lenne baj, ha nem mentem volna bele tönkre teljesen. lelkileg és idegileg egyaránt. :(
én még ennyire szarul nem voltam senki miatt. bármit is mondtam eddig, bárkivel kapcsolatban, az a nyomába sem ér ennek a szenvedésnek. az mind csak műhiszti volt. semmi érzelemhez nem volt köze, csak pusztán nyafogás volt.
de ez most más. tudom, hogy más. érzem, hogy más. más lesz a vége is? nem tudom. azért jó lenne túlélni valahogy...
Hosszú évekig éltem kapcsolatban. Az elején nagyon szerelmes voltam, aztán az idő múlásával ez erős szeretetre és ragaszkodásra váltott. Amikor már nagyon szar volt a kapcsolat, akkor is a szeretet és a ragaszkodás olyan erős volt, hogy úgy gondoltam nem bírok elszakadni, nekem ő kell. Aztán végül csak szétváltak útjaink, nem kivérzéses, hanem gyors és nagyon fájdalmas módon. Eltelt némi idő, és rámtalált valaki. Aki jobb, sokkal jobb. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert még az ember ragaszkodik, vágyakozik, akkor olyan kilátástalan minden. Akkor nincs az emberben hit, hogy valaha talál egy másikat, egy olyat, aki felér vele, netalán jobb nála. Tudom ilyenkor nehéz elhinni, de mindenkinél van jobb, de inkább úgy írom, hogy van más, ami sokkal jobban passzol. Fel a fejjel!
VálaszTörlés