ez a húsvét

is eltelt. kellemesen (a hasamból folyamatosan csöpögő genny és váladék ellenére) és sajnos gyorsan. szívesen maradtam volna még otthon, jó volt anyuékkal lenni. főleg, hogy nagyon régen jártam náluk.
sokat napoztam, sétáltam, játszottam a kutyával, próbáltam aludni is, de ettől a szarságtól nem igazán ment. szombat estére belázasodtam, meg feszült a hasam, alig bírtam mozogni, ez volt az előszele a dolgoknak. vasárnap reggelre meg kajakra egy tócsában fekve ébredtem. legalább fél liter cucc jött ki. nagyon durva volt, meg felálltam és nem csináltam semmit, csak álltam és folyt és folyt a lé kifelé belőlem. mintha öntenék. mintha pisiltem volna, de tényleg. a Tesóm totál kiborult, amikor látta. hétfőn reggel meg egy szép nagy darab gennyet nyomtam ki belőle (ilyen zöldes izét), na az remek volt. nem győzöm a kötést cserélni, azóta is. valami begyulladt, valószínűleg, ami persze nem jó. meg az orvos is csak holnap tud fogadni (ma Telkiben rendel, azt mondja, menjek ki oda, hát faszom...), szóval addig szenvedés van. fájni nem fáj, hálistennek, meg már jobban is érzem magam, mint mondjuk szombaton napközben, de azért gáz. nyitva a seb, szivárog a lé... áhhh... mindjárt megyek ki kötszerért a gyógyszertárba, mert már ez is átázott, amit reggel felpakoltam kínkeservvel.

a tegnap este eseménye, hogy felhívott a Bőgős. hozzáteszem, egész hétvégén vele álmodtam, rá gondoltam, tegnap reggel az ágyban bömbiztem miatta, a Tesóm próbált vigasztalni...
szóval este felhívott, úgy fél9 körül. mivel töröltem a számát, így csak sejtettem, hogy ő az. a beszélgetés kb. a következő volt:
Én: Igen, tessék.
B: Szia! Felmehetnék most a szintetizátoromért?
Én: Most?
B: Vagy...
Én: Most vagy soha?
B: Most vagy valamikor. Csak most itt vagyok a városban és gondoltam felmennék érte.
Én: Legyen inkább valamikor máskor.
B: Oké, majd hívlak. Szia!
Én: Szia.

bulizós háttérzaj volt, vidám volt a hangja, meg kedves. valahol ivott szerintem, cimbikkel, még azt is el tudom képzelni, hogy a Városháza téren a Bor és Jazz Fesztiválon. én meg otthon punnyadtam, a retek lakásban, retek állapotban és egyszerűen nem akartam, hogy odajöjjön. egyrészt, mert nem akartam, hogy nyomorult állapotban lásson, másrészt meg, bármennyire is megdöglök érte, nem fogok első szavára ugrani és haptákba állni, hogy "persze, gyere, várlak. mikor jössz? éjfél? nem baj! gyere csak! megvárlak!" hát a faszt. erről sürgősen le kell mondania.
pedig már olyan jól voltam. a múlt szerdai sms óta egyáltalán nem kerestem. persze, baromi sokat gondoltam rá, meg erősítettem magamban, hogy igen, fog keresni. mondjuk, én szerdára vártam a telefonját. de valahogy éreztem, hogy fog keresni. vagy nem tudom. vagy ő megérezhette, hogy picsogtam miatta, hogy sokat gondolok rá és ezért... aztán eszembe jutott, hogy tegnap 13-a volt. pont egy hónapja, naptárilag, hogy szakított velem március 13-án. megfordult a fejemben, hogy azért hívott, mert beírta anno a naptárjába, hogy 1 hónap múlva, 13-án keressen engem. ahogy anno januárban is beírta febrár 10-re a szivecskét (ami tulajdonképpen egy segg... de mindegy. ). szóval hogy ezért keresett tegnap este. mert látni akart, beszélni akart velem, a nyomorult zongorája csak egy ürügy volt ehhez.
aztán még ezer variáció fordult meg a fejemben.
egyrészt, hogy ne tulajdonítsak ennek jelentőséget, mert faszság, és tényleg a zongorája kell, semmi más. és tényleg mert a közelben van és ezért. és csak feljött volna érte, 2 perc és már ott sincs. nade, akkor eddig miért nem hívott??? nem hiszem, hogy eddig nem volt a "városban". 3 saroknyira van tőlem a sulija. elvileg oda jár nap mint nap. akkor miért pont most jutott eszébe a hangszer? ráadásul van neki egy jobb zongorája, ez igazából nem is kellett neki soha.
másrészt meg, hogy tényleg velem akar beszélni. hogy elmondja, csak próbára akarta tenni saját magát is, meg engem is, hogy bírjuk egymás nélkül, hogy mi történik, ha azt mondja "szakít velem". és hogy igazából hazugság volt minden, mert hogy ő velem akar lenni, mert nem bír nélkülem lenni stb. stb. stb.
na, mondjuk azt nem tenné zsebre, amit ezért kapna tőlem. tuti, hogy leordítanám a fejét, hogy az anyjával szórakozzon, ne az én érzéseimmel, meg idegrendszeremmel, mert én az elmúlt egy hónapban teljesen tönkrementem ebbe a szakításba, idegbeteg, depressziós, antiszoc alkoholista lettem és még sorolhatnám. szóval ezt velem ne. (titkon persze belül örülnék, mint az állat, de előadnám a keményet, és nagyon sokáig bizonytalanban tartanám és feltételeket szabnék ahhoz, hogy tényleg folytassuk.)
a legdurvább lázálmomban persze az volt, hogy miután leordítom a fejét, letérdel elém, elővesz egy gyűrűt és azt mondja: "Boci, szeretlek, gyere hozzám feleségül..." na, erre persze azt válaszolnám: "HOGY MIIIIII?????? HOGY MIIIIIIIII??? HOGY MIIIIIIIIII??? te normális vagy??? szerinted ez most időszerű? erről beszélni?? különben sem csinálok magamból még egyszer bohócot, ezt már megmondtam ezerszer. és ezzel nem veszel le a lábamról. és most nem mondok se igent, se nemet. ha akarod, ha tényleg akarod, küzdj meg az igenért. kemény menet lesz, az biztos. előre szólok."

hát így és ez. kíváncsian várom, mikor jelentkezik újra. milyen dumával. én biztosan nem keresem. most elmentettem újra a számát, de nem azért, hogy hívjam. csak hogy tudjam, ha keres, hogy ő volt. végül is mindegy.ha annyira akar látni, úgyis keres. ha annyira kell neki a hangszer, úgyis keres. én nem töröm magam. és leszarom. ez egy jó terv. szerintem. :)

ja, és büszke vagyok magamra, hogy nem mondtam neki egyből igent tegnap arra, hogy feljöjjön. lófaszt. különben is. miért nem hívott engem is bulizni??? pöcsöm. kapja be. majd egyeztetünk időpontot. holnap este nem érek rá, mert ugye MU meccs. csütörtökön a Kossal Sandokanba megyünk, ha minden igaz. esetleg péntek jó lehet.

jut eszembe, vasárnap kellett volna megjönnie és azóta sincs semmi még. ilyen már jó pár éve nem volt. hogy örülök... :S