pénteken elméletileg a szüleimhez mentünk volna, egész hétvégére, de aztán a gyakorlatban el kellett halasztanunk az utazást egy héttel, mert a Tesómat berendelték szombatra dolgozni. mehettem volna külön is, nélküle is, de úgy döntöttünk, hogy akkor inkább eltoljuk egy héttel.
azért pénteken volt min agyalni, mert akkor derült ki, hogy apu 1 hetes lelkigyakorlatra indul vasárnap (tegnap előtt), és hogy igazából nem is szándékozott ezt senkivel megosztani. anyu érthetően lett ideges emiatt. jól fel is kúródtam én is persze, és csak ezen kattogtam egész nap, hogy milyen otthon a hangulat, meg mégis el kéne menni hozzájuk, de ilyen légkörbe meg minek, szóval jaj. a Tesóm is az ideg-összeroppanás szélén áll éppen, napi 12 órát dolgozik, még szombaton is berendelik, a család egyetlen - mondhatni - normális tagja én vagyok. parádés. milyenek lehetnek a többiek? jobb nem tudni. :(
szombaton leginkább nem csináltam semmit. reggel meghallgattam a Dawntempot a Tiloson, mert felébredtem, és volt kedvem hozzá. nem is bántam meg, mert irtó jó zenék mentek! utána visszaaludtam és végül délben keltem fel. délután készülődtem, mert így hogy szabad lett a hétvégém, leugrottam Banyához egy pizsipartyra. megnéztem előbb a meccset (MU-NUFC 1:1... pfff... a bíró baszta el a meccset. sőt, a buzi partjelzők. SAF majdnem felrobbant dühében, tök jogos volt. mindegy, a Shitty is ikszelt legalább, meg a Barca kikapott faszán másnap, szóval volt minek örülni, de nem maradéktalanul.), közben készülődtem, majd utána el is indultam.
este 8-ra értem Banyához. este fél10-től hajnali 4-ig dumáltunk. nagyon jó volt! közben chipset, meg vaníliás karikát zabáltunk végig. nagyon kellett már ez a beszélgetés, és egyértelműen neki voltam én segítség és támasz. és ez így van jól. :) örülök, hogy szükség van rám, a tanácsaimra, a bölcs gondolataimra, az iránymutatásaimra. és amúgy is szeretek segíteni annak, aki közel áll hozzám.
vasárnap majdnem délben keltünk fel persze, megebédeltünk, aztán dumálgattunk még egy kicsit, majd a 4-es vonattal jöttem haza. leginkább a Diósgyőr-Fradi meccs miatt akartam otthon lenni, mert kíváncsi voltam rá, hogy a nagy hype-olásnak, meg szájkaraténak, ami előtte ment, mi lesz az eredménye.
basszus, legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna... ööö... ez nem igaz. Isten a tanúm rá, hogy amikor jöttek ki a csapatok az öltözőből, ránéztem az arcukra, és magam elé suttogtam: "nyerünk..." és úgy is lett. valahogy megéreztem, hogy itt most a DVTK-nak nem terem babér. azért persze rúgtak ők is gólokat, nem is csúnyát, de a szerencse velünk volt. meg aztán megborult a védelmük, és baromira nem voltak képben, hogy mi történik a pályán. ja, hát a kapusuk meg óriásit bakizott az egyenlítő gólunknál... na, onnan már nem tudtak felállni. a győzelem hevében az asztalcsapkodásnál nem figyeltem oda, és a telefonomra sóztam rá egy hatalmasat... pff... de már ezen is csak röhögni tudtam és teli torokból üvöltöttem: "SZERBUSZTOK PARASZTOK!" :DD
aztán felhívott az anyukám. na, az annyira nem kellett volna. jó lett volna a hétvége, ha ez nem történik meg. de megtörtént. kb. 1 órát beszélgettünk, persze alapvetően apu volt a téma. és bár nem szabadna, de most nagyon be vagyok rá rágva. úgy néz ki, hogy az öreg teljesen meghülyült. sose volt normális (és bizony én egyértelműen az ő tulajdonságait örököltem), de vénségére egyrészt úgy befűzte a református egyház, hogy abban hiba nincs (most még presbiternek is megválasztották... pfff...), és amit anyuval művel az egyszerűen botrány. nem elég, hogy elvette tőlünk az édesanyánkat, a gyerekkorunkat, nem elég, hogy elvette tőle az anyaságot, a gyermekeit, az életét, mert az év 300 napját a vendéglátóipari egységben töltötte, 30 azaz harminc éven keresztül, tulajdonképpen az ottani forgalommal, tevékenységgel Ő grundolt össze mindent, amink most van... szóval nem elég ez, még most is ott tartunk, hogy anyu nem dolgozott soha, meg mindenért a száját húzta. és ezt hallgatom már 30 éve. a Tesóm meg 40 éve... és akkor apunak nem jut eszébe, hogy miért menekült el 14 évesen mindkét gyereke otthonról? miért nem járunk haza most sem sűrűbben? miatta nem. ez egyértelmű. belőlem csinált egy kövér fiúgyereket, akibe belesulykolta mindazt, amit belé az ő apja, és akkor csodálkozik, hogy nincs normális kapcsolatom? csodálkozik, hogy nincs normális életem?
nekem soha nem volt olyan apukám, mint másnak, hogy babusgat, hogy óv mindentől, hogy a kicsi lánya a legféltettebb kincse, hogy az udvarlókat riogatja, meg ilyenek. én el se jutottam oda, hogy udvarlóm legyen, mert senki hozzám nem szólt soha. kövér voltam, és túl okos mindenkihez. ez volt a baj velem. az okosságot nem bánom, de hogy felhizlaltak, azt igen. olyan környezetben nőttem fel, ahol nem volt "elvárás" vagy egyáltalán igény arra, hogy egy lány sportoljon. az iskolánknak még normális tornaterme sem volt akkoriban, a tornatanárról meg ne is beszéljünk. olyan környezetben, családban nőttem fel, ahol tulajdonképpen az apám nevelt, mert mire 5 éves lettem, addigra a Tesóm már a fővárosban járta a gimnáziumot, az anyukámat meg csak este 9 után láttam (ha láttam), meg hétvégén a két délelőttön. emlékszem, mindig undorító cigiszaga volt, mire hazajött este (pedig ő életében soha nem dohányzott, de a kocsmaszag az beleivódott mindenébe), és hypo szagú volt a keze a sok mosogatástól. mindig hozott nekem valamit, ha csak tehette. mást nem is tudott tenni, hogy közel kerüljön hozzám, csak hogy hozott egy csokit, vagy ropit, vagy üdítőt. alig találkoztam vele. 14 éves koromtól nem lakom otthon, de anyukám csak pár éve tette le a melót, szóval minden nélküle telt.
az apám nevelése meg abból állt kb., hogy menjek és dolgozzak. de mindent, amit ő is csinált, azt csináljam én is. kb. a rotációs kapát nem adta a kezembe, de amúgy minden cipekedés, melózás megvolt. mert ha nem, akkor jött az üvöltés, a beszólogatás. mindehhez hozzátartozott, hogy úgy nőttem fel, senkit nem érdekelt hogy nézek ki (max. az apámat annyi, hogy a hajam legyen rövid, ne lógjon a szemembe, mert az hogy néz ki... nagyon sokáig vele jártam a férfi fodrászhoz... mondom, hogy fiúnak nevelt), milyen ruhába járok (apámat soha nem érdekelte hogy néz ki, mezítláb járt mindenhová, meg szakadt cuccokban), hogy egyáltalán lánynak vagyok-e öltözve vagy sem. soha nem lehetett vele őszintén, normálisan beszélgetni. aztán mikor anno verseket kezdtem írni, és azok meg is jelentek, és az egyiknek az volt a címe, hogy "Félek..." és volt benne egy olyan sor, hogy "félek a családomtól...", akkor meg csak nézett, hogy mi van? persze, nem az anyukámtól féltem, hanem tőle. de tőle mindannyian rettegünk a mai napig is.
és akkor most ott van egy hétig a lelkigyakorlaton, meg ájtatoskodik a templomban minden vasárnap, meg a hittestvéreket furikázza, meg a disznóvágás is azért kell tulajdonképpen, hogy a tiszteletesnek tudjon vinni kóstolót, meg persze neki legyen mit zabálnia, cserébe mi meg a Tesómmal nyomorgunk. arról nem is beszélve hogy bánik velünk, de elsősorban anyuval, aki vasárnap elköszönésként ennyit mondott neki arra, hogy majd őérte fog imádkozni: "azért imádkozzál, hogy én már ne éljek, mikorra hazaérsz..."
jó kis légkör, ugye? és amikor ezt anyu sírva elmesélte vasárnap este, akkor persze nemcsak az estémet "baszta el", hanem az egész hetemet is. mert folyamatosan ezen kattogok, és a válogatott sértések és butaságok csengenek a fülemben, amiket apu folyamatosan tol.
arról nem is beszélve, hogy egyszerűen nem lehet apu elvárásainak megfelelni. kb. 2 ember van, akit tisztel: a helyi lelkipásztor, meg Orbán Viktor. mindenki csak utánuk jöhet. a gyerekeire nem büszke, konkrétan. és így élni... hát elég szar.
anyukámnál nincs jobb ember az Univerzumban (nem mondom, hogy hibátlan, de melyikőnk az?), mindenkinek olyan anyukát kívánok, mint amilyen nekem van. és fura, hogy mivel sokáig egyáltalán nem találkoztunk, aztán mikor már igen, nagyon nehezen tudtam őt kezelni. úgy beszéltem vele, mintha apu lennék, és egy csomószor megbántottam, amire a Tesóm hívta fel a figyelmemet, hogy vegyek vissza az arcomból. most már persze odafigyelek, meg eszembe nem jutna még gondolatban sem megbántani őt.
viszont a normális apa modellje mindig is hiányzott az életemből. nem véletlen, hogy egyre inkább tartok attól, hogy pasival kapcsolatot létesítsek. félek, hogy vagy tök olyan lesz, mint apu (tudat alatt vagy tudatosan minden nő apai mintát követve választ párt), vagy tök az ellenkezője (lásd exférjem), amitől meg a falra mászok. de alapvetően félek már ismerkedni is, mert félek, hogy nem tudok megfelelni egy pasi elvárásainak. mert az apámnak se tudtam megfelelni soha. igaz, ő azt felejti el folyamatosan, hogy én tulajdonképpen lánynak születtem, még ha az ő energiavonalán, akkor is.
és tudom, hogy meg kell bocsátanom apunak, hogy nem haragudhatok rá életem/élete végéig, de nagyon-nagyon nehéz. a másik része viszont az, hogy szeretem, és nemcsak azért mert az apám (bár nem értem, hogy minek kellett neki család, ha nem becsüli semmibe. najó, értem, kellett egy/több házicseléd, aki asszisztál a hülyeségeihez), hanem mert egy értékes ember. de sajnos mostanára kezdem megint elveszíteni a fonalat vele kapcsolatban. ha eszembe jut, csak felkúródok, és nem úgy gondolok rá, hogy "jaj, szegény öreg, beteg apukám", hanem úgy, hogy "ő életünk megrontója...". és ezen viszont dolgoznom kell megint. mert egy ideig olyan jól ment, de annyi szart kaptam megint az arcomba (persze nem őszintén, szemtől szembe, csak anyun keresztül, mert nekünk soha nem mond semmi bántót, csak hogy így szeret, meg úgy, de basszus most megint úgy átrendezte a lakást, hogy már aludni nincs helyünk, ha hazamegyünk, de persze menjünk sűrűn, de a szavak nekem már nem jelentenek semmit), hogy tele lett a pohár vele rendesen. ráadásul a magas cukorja miatt (ami azért van, mert nem képes belátni, hogy nem kéne egy hét alatt megzabálni 1 kg szalonnát) már szinte teljesen vak (volt egy gyerekkori szemsérülése is, ami még rosszabbodott azóta), ami neki hatalmas érvágás, mert az olvasás a mindene. (ahogy nekem is) és most persze emiatt is idegroncs és kin kell ezt is letölteni? anyun. meg ha mi otthon vagyunk, akkor rajtunk. parádés. amúgy mindenkinek az apja meghülyül vénségére, vagy csak az enyém? najó, az én apám sose volt normális, ezt aláírom. ahogy a nagyapám se. és ahogy én se leszek az, ha nem vigyázok és nem szedem össze magam, és nem dolgozok azon, hogy a dühkitöréseimet kezeljem. még ha már csak kicsiben vannak ilyen kitörések, akkor is.
na, jól kipuffogtam magam, pedig a nagy részét még el sem mondtam. csak ennek már ki kellett jönnie, de nagyon. főleg péntek óta. (picsába, hogy se gépem, se netem nincs otthon!! :/ )
és akkor persze mit mond apu, hogy mi annak örülnénk, ha ő már nem élne, mert akkor mi élhetnénk az életünket. hát persze, az ő elképzelése szerint, ahogy ő meghal, mi majd eltapsoljuk az összes vagyont 1 hét alatt. nem veszi észre, hogy mi nem nélküle akarjuk élni az életünket, hanem vele együtt. és nem azért kell a pénz, hogy én most toronyórát vegyek láncostól, hanem hogy pl. ők is elmenjenek nyaralni, meg ide-oda, és ne görcsöljenek a gázszámlán, amin alapból nem kéne, ha ő nem lenne ilyen, amilyen. tudom, hogy nekünk gyűjt, hogy nekünk csinál mindent, csak ennek kurva nagy ára volt és van folyamatosan. és köszönöm szépen, ha majd 50 éves koromra végre nem kell kuporgatnom. ki leszek vele segítve. majd tarthatok több macskát, nem csak egyet, mert pasim az nem lesz, ha így folytatom, az biztos. már nem költök fodrászra, manikűrre, kozmetikusra, ruhára, cipőre, SEMMIRE!!! és nem látja be, hogy mondjuk egy nőnek ez fontos lenne, pláne a mai világban. de nem kell a pénze, leszarom. kurvajól elvagyok napközben a vajkrémes/májkrémes kétszersülttel, este meg főzöm a vifon levest. (aki a vifon levest kitalálta, annak minimum gasztronómiai Nobel-díj járna!! ezt a legkomolyabban mondom.) na, mindegy, nem panaszkodom. van, aki az utcán él, van akinek még vifon levesre se telik. szóval befogom a mocskos pofámat.
tegnap volt szerencsém végignézni egy filmet, amire régóta vártam már. Egy egyedülálló férfi a címe. Colin Firth a főszereplő, és hatalmasat alakít! nem első filmje, amiben meleget játszik, zseniálisan. ez egy dráma, csak azért szólok, mert mostanában inkább vígjátékokat, könnyedebb filmeket ajánlottam itt, méghozzá megindító történet. és gyönyörű pasik játszanak benne, élükön persze Colin Firth-szel, aki remélhetőleg már senkinél nincs a "Bridget Jones-os Durci Darcy" skatulyában, mert rászolgált az ellenkezőjére. pl. Oscart is kapott, azt sem érdemtelenül (bevallom, nekem most nagyon-nagy kedvencem lett Colin Firth. mármint az utóbbi időben, hogy több filmben is láttam.). pont Banyával beszéltük a hétvégén, hogy a férfi szerelmet én annyira nem szeretem nézni, mármint a tévében, filmben. viszont ebben az alkotásban annyira jól van megjelenítve minden, annyira szenvedélyes, különös, mindazonáltal szívbe markoló minden jelenet, hogy egyszerűen élmény volt nézni. szóval heteroszexuálisoknak is (bármelyik nem képviselője legyen az illető) erősen ajánlott. :) nézzétek majd meg benne a színeket például. vagy a ruhákat, a vágást, a fényképezést...
a másik, hogy az HBO-s Társas Játék most már annyira jó, hogy nagyon! alig várom a következő részt! tök izgi, és végre az általam kevésbé kedvelt szereplők is mutattak valami igazi színészetet. és meg kell mondjam, Gálffy László még mindig vonzó pasi, persze ő is meleg. :) és ebben a sorozatban végre leszbikus testi szerelmet is megjelenítenek. magyar színészekkel, magyar közönségnek. éppen ideje!! persze nem direktben, mert ez nem egy pornófilm, de már a sejtetés is valami, és már a két nő csókolózását is jó volt nézni. :)
a pornófilmekről jut eszembe... mi ez a kurva nagy lábfétis imádat, ami mostanában a hetero pasiknál dívik? ezt érti valaki? ez tényleg ennyire közkedvelt és elterjedt? tényleg rá lehet izgulni egy cipősarokra, vagy egy lakkcsizmára? vagy arra, hogy a nő a két talpa közé szorítja a pasi farkát, és húzogatja rajta le és fel? ez ennyire jó? nekem valahogy soha nem jött be az ilyesmi. én attól soha nem izgultam fel, hogy valaki a lábujjaimat szopogatja, csókolgatja. pláne ha a cipőmet. az olyan alárendelt viszony. mármint hogy a pasi van alám rendelve. pedig én felnézni akarok egy férfira, és nem megalázni őt. meg hogy én lábbal elégítsek ki valakit??? WTF? van kezem, van szám, meg különböző testréseim. az nem elég? miért jobb egy láb? ez csak azért kérdés, mert mostanában minden pornófilm ezzel kezdődik. fél óra lábfétis, aztán dugnak is, de ott is folyton a lábak vannak előtérben (láttam olyat is, hogy a csaj lábujjait bedugta a pasi a csaj puncijába. WTF?). ez tényleg ilyen izgató? vagy csak a pasiknak? egyáltalán normális az a pasi, aki erre gerjed?
bocsánat a hosszú nyavalygásért, de ez egy terápiás blog, elsősorban, mármint nekem terápia, hogy kiírhatom magamból a bajomat. ez most jót is tett. köszönöm, hogy elolvastad. :)