ma OJ-val még nem nagyon szóltunk egymáshoz, tegnap eléggé felnyomta az agyamat, de nem idegeskedek már rajta, egyszerűen csak leszarom. csak unom már, hogy ilyen "alibi" munkákkal kell elütnöm az időt. nincs annál rosszabb, mint amikor a munkahelyen nincs dolga az embernek. mert hiába mondja, hogy keressem a munkát, de mi a faszt keressek? persze, lehallgatni mindig lehet. na, most ezt fogom csinálni. egész nap rajtam van a fülhallgató és hangokat hallgatok. ebbe nem köthet bele.
ma van Zé születésnapja. írtam neki egy sms-t, de máris megbántam. ennyit írt vissza ugyanis: "Ki vagy?" pfff... remek. már a számom is kitörölte a telefonjából. örök barátság, mi? hazug pöcs ez is. nem is válaszolok neki. minek? mondjuk semmi nyálazás nem volt az üzenetemben, de tény, hogy nem írtam alá, gondoltam még a számom alapján beazonosít. hát nem. de nem is érdekel. tőlem aztán nem fogja megtudni, hogy én küldtem azt az üzenetet.
áhhh... az ember csak jó fej akar lenni, de minek??? mondjuk én se értem, hogy Zével mi a véreres fenének akarok jó fej lenni. igazából csak azt akartam megmutatni, hogy én nem haragszom rá, meg én nem vagyok tapló, hogy figyelmen kívül hagyom a születése napját. ami egyébként pont neki szokott a legkevésbé fontos lenni. no, mindegy. ezt elkúrtam. de tanultam belőle. tőlem aztán az összes expasi fel is fordulhat, egyik se érdekel. nem érdemli meg egyik se, hogy foglalkozzak velük, még ilyen szinten sem, hogy a születésnapjukon rájuk küldök egy üzenetet. (már bánom azt a 35 ft-ot is, amibe az sms került) lásd 76-os, aki nagyjából 2 hónapja mondta, hogy "holnap hívlak..." na, azóta se hívott. már gondolkodtam, hogy rádobok egy mailt, hogy mifasz, de tulajdonképpen ez is felesleges. én megtettem az első lépést az irányába, én nem felejtettem el az ő születésnapját sem, aztán annyira akart velem találkozni, de azonnal, hogy húha, erre tessék, 2 hónapja zéró életjel. na, őt is pont leszarom.
nem vártam ám Zétől sem semmi egyebet, mint egy köszönömöt, de hát így persze nehéz, ha azt se tudjuk, hogy ki üzent. megjegyzem, a Bőgős se jelentkezett, mióta rájött, hogy nekem nem az életcélom, hogy vele dughassak. sunyi geci az is.
már én szégyellem magam azért, hogy ezekkel az emberekkel valaha szóba álltam egyáltalán. pláne, hogy még a testemet is odaadtam nekik. pfuj.
najó, mindezekért megbocsátottam magamnak, mert nem bánok igazából semmit, amit az elmúlt 5 évben elkövettem, de megint tanultam a dologból. és ezért már megérte. persze, nem túl jó saját káromon tanulni, de hát ez ilyen. :(
amúgy meg én vagyok a hülye, hogy nem törlöm ki az exek számát a picsába a telefonomból. hogy még csak kísértés se legyen. mondjuk pont azért szoktam megtartani a számokat, hogy ha netán ex keresne, akkor tudjam, és ne vegyem fel. :) és a kör bezárul. parádés. :)
a tegnapi meccs... hát mit is mondjak? a kezdőt látva úgy éreztem, hogy még jól is elsülhet a történet, de aztán meg már cserékért kiáltottam. a 3. percben szerzett öngólunk után lefagytam jó 15 percre, nem tértem magamhoz egyszerűen. aztán jobb lett az iram, meg alapvetően egy jó mérkőzés volt, de hát ennyi lett a vége. 2:2. nem rossz eredmény, de nem is jó. persze én rekedtre üvöltöttem magam a tévé előtt, majdnem szétvertem az asztalt, szóval volt esemény bőven. :)