a Jazzbőgős saga

érdekesen folytatódik.
nem jelentkezett egész héten ugyebár. én sem. szombaton aztán nem bírtam tovább, és elküldtem neki ezt az sms-t:
"Hm. Innen nézve teljesen úgy tűnik, hogy a cigarettával együtt rólam is leszoktál..."
ezt délután. semmi válasz. Pakson volt, egy tehetségkutatón. igazából nem lecseszni akartam, meg nem könyizni, meg semmi, csak megjegyezni, hogy el van tűnve, mint Petőfi a ködben. szerintem elég kulturáltra sikerült a dolog. meg talán cinikusra is. az volt a cél. :)
éjjel aztán, mikor néztem a Mezzon a jazzt, küldtem neki egy smst (be voltam baszva, nincs mentségem) a következő szöveggel:
"hú, micsoda jazz és micsoda bőgős a mezzon..."
na, erre felhívott. hajnali fél 3 körül. hogy most ért haza. meg hogy nem nyertek, csak egy különdíjat, cserébe jól berúgtak. én meg jeleztem, hogy el volt tűnve. de hogy szerinte nem. (nem a lófaszt nem bazmeg!!! gondoltam magamban...) de hogy akkor mikor találkozunk? mondom, te mikor akarsz? mire ő: jövő hét elején? mondom: az szar, az sokára van. azt mondja: 3 próbám lesz holnap (vasárnap). mondom: óóóóóóóóó. erre ő: de hát én ebből élek. (bazmeg, miért kell ezt állandóan a pofámhoz vágni??? különben sem ez az alapvető problémám) mondom oké. erre ő: hogy akkor felhív vasárnap este fél 7-kor és elmegyünk este valahova. mondom rendben.
félig-meddig happyn tettem le a telefont. nem voltam maradéktalanul elégedett, de legalább jelentkezett végre. mindegy.
vasárnap aztán baszott felhívni. mármint fél 7-kor. este 9-kor lefeküdtem aludni, de csak rajta kattogott az agyam. hogy én a héten találkozni akarok vele, hogy most ezt akkor megbeszéljük. hogy ez így nekem nem kóser. hogy nem akarok vele szakítani, de ha ezen nem változtat, akkor ott a vége és pont.
aztán fél 11-kor csörgött a telefon. (még mindig nem aludtam, mert kattogtam) Jazzbőgős. hogy mit csinálok? alszok? mondom nem. de már készülődök? mondom igen. jó, hát akkor ő most nem jön már fel hozzám. mert hogy most végzett. mondom, oké, ne gyere. szia. és letettem. és legalább hajnali egyig kattogtam tovább. hogy akkor én most nem azért akarok találkozni vele a héten, hogy megbeszéljük a dolgokat a folytatás ügyében, hanem azért, hogy kész, vége, befejeztem, hagyjuk a picsába egymást, nem érdekel, nincs erre szükségem.
mert rájöttem, annyira, de annyira más az életritmusunk, az életvitelünk (ami már az elején derengett, hogy gáz lesz), hogy nem tudjuk összeegyeztetni. ráadásul nem érdeklem annyira, hogy egy koncertet (nem próbát, nem gyakorlást, nem fellépést, hanem egy sima koncertet, ahol valami jazz zenész játszik) kihagyjon miattam. hát kösszépen. meg mi az, hogy egy hétig nem jelentkezik??? de még mailben sem, hogy mifasz??? ha én nem keresem, akkor mégis mikor akart volna jelentkezni???
az igazság az, hogy bírom a búráját, szeretek vele lenni, jó vele lenni, de nekem 32 évesen egy pasiból sokkal több kell. nem az, hogy hetente 1-2-szer feltéved a lakásomra, este 11 után, megdug és ennyi. a két esemény között meg zéró kommunikáció. hát mégis hogy képzeli ezt????
na, úgyhogy hétfőn reggel első dolgom volt, hogy iwiwen elküldtem neki a következő levelet:
"Szia!
A héten melyik este tudnánk találkozni, legkésőbb 8-kor valahol (nem nálam)???
Valamint kellenének vissza az üres dvd-k, mert Gábor kiírná a Nancy első három évadját nekem.
Zs."
na, délután elolvasta és nem válaszolt. hát, mondom, remek. most még üldözhetem a kibaszott dvd-k miatt, majd el fog tűnni, már tervezgettem, hogy mikor hívom fel és leszek erélyesebb...
erre este, miközben a holnapi 24 évessel pofáztam, küldött egy smst:
"Szia! Szerdán oda tudom adni a dvd-ket. kicsit olyan érzés, mintha utána nem szeretnél találkozni velem, vagy rosszul érzem?" amint letettem a telefont, küldtem rá a választ. "Ezt majd szerdán megbeszéljük."
hű. sose voltam ilyen kemény. soha. és még ilyen "aggódó" sms-t sem kaptam. soha. persze összeszorult szívvel és gyomorral válaszoltam neki azt, amit. kurvaszar érzés. mert tényleg bírom a fejét.
úgyhogy holnap az lesz, hogy fél 6-kor találkozom ezzel a Gyurival (a 24 éves), aztán meg 8 után Jazzbőgőssel. aztán majd meglátjuk. nem akarok egyértelműen szakítani vele. vagy nem tudom. meglátom, milyen lesz, hogyan viszonyul hozzám. ha nagyképűsködik, nyegléskedik, beleszarik a dolgokba, akkor nyilván nem izgatja a szakításunk lehetősége, tehát akkor engem miért izgasson. éppen elég lesz majd otthon összeomolni attól a tudattól, hogy lámlám, ez a pasi se lett belém szerelmes, ez a pasi sem akart engem igazán, max. megdugni... :(
hát így. és ez. nem is ragozom tovább.