hogy vannak olyan emberek körülöttem, akik segítenek, ha bajban vagyok. ráadásul szó nélkül, önként. ez az érzés már legalább 2 hónapja kerülget, folyamatosan bennem van, és nem győzök eleget hálálkodni a Barátaimért, hogy vannak, hogy éppen Ők azok, és hogy történjen bármi is, legalább megkérdezik, hogy segíthetnek-e. és nekem ez már elég. mert ha kell a segítség, pl. mint jelen esetben, állásügyben, akkor nem nekem kell kuncsorogni, hanem célirányosan azoknak tudok szólni, akik már felajánlották a segítségüket.
meg egyáltalán. jó érzés, hogy van, aki törődik velem. :) jó érzés, hogy távolról is figyelnek emberek, és együttéreznek, és aggódnak, még ha napi kapcsolatban már, vagy most éppen nem is állunk.
amúgy a fejem jobb oldala már elég durván dagad. olyan fájdalmaim vannak, hogy beszarok. és bár az ínyem fáj, de a mandulám is kőkemény. úgyhogy szerintem hazafelé beugrok az orvoshoz. írjon rá valami szart. nem bírom ezt a szenvedést. :(
a munkahelyem meg monnyon le. ez nem kérdés. :(