már látom, hogy nagyon nehéz lesz új állást találni, rövid időn belül meg pláne. amiben tapasztalatom van, és amit tanultam, azt nem akarom csinálni. amit meg szeretnék dolgozni, ahhoz se tapasztalatom, se végzettségem. és hogy a nyelvtudás hiányáról meg már ne is beszéljek.
azért még abban bízok, hogy most ez az év vége holtszezon, uborkaszezon álláskeresés szempontjából, hogy majd januárban beindul a dömping, és több dologból tudok esetleg választani, több helyre tudok majd pályázni. de és ha nem??? akkor mi a szar lesz velem? ott nem maradhatok, ahol most vagyok. sem pénzügyileg, sem erkölcsileg nem tartható az állapot.
MI LESZ VELEM? nagyon el vagyok keseredve. már azon is gondolkodom, hogy külföldön próbálkozom, hogy legalább a nyelvet megtanuljam. de hát ahhoz is kell pénz, hogy bele tudjak kezdeni. bár talán Manchesterben el lennék valameddig Timinél, ha szépen megkérném. és ő még talán segítene is boldogulni. legalább egy mosogatói állásig... mert Londonba nem is szívesen mennék. az túl nagy nekem. meg nem is ott van az Old Trafford. :)) de nulla forinttal nem indulhatok el oda sem. ráadásul a fizetnivalóim azok itt maradnak. és ha sürgősen nem tudok pénzt keresni, akkor a hiteleim is bebukom. :(
a másik a pasik témája. vannak jelentkezők, elvileg ma is lesz egy randi (ha le nem mondom az utolsó pillanatban), de mindegyik annyira ergya. az a baj, hogy Zé olyan magasan átvitte nálam a lécet, hogy mindenkit hozzá hasonlítok. nem akarok még egy Tűzoltós baromságba belemenni, ezért nagyon szelektálok, és inkább megvárom, hogy jöjjön valaki, aki érdemes egyáltalán arra, hogy találkozzunk. de hát egyik fos, a másik meg szar. reménytelen. időpocsékolásnak érzem az egészet. lehet ebben az is, hogy Zét még mindig nem engedtem el. nem tudom. nyilván.
bevallom: sokat gondolok rá. pénteken délután felhívott, éppen a húgához ment karácsonyozni. szóval felhívott, hogy boldog karácsonyt kívánjon, és beszéltünk is pár percet. örültem a hívásának. igazából én is akartam hívni, de ő megelőzött. és persze nagyon jólesett. és ebből, hogy hívott, meg kedves volt, nem vonok le messzemenő következtetéseket, mert minek. csak mindig motoszkál bennem, hogy mennyire jó volt vele.
ah, talán elmúlik majd ez a lelki gyötrődés. nem tudom. a Bőgősön is sikerült túllendülni. igaz, másfél évvel a szakítás után, de sikerült. (vagy mégsem? ő is sokszor eszembe jut, bár vele kevésbé lennék, mint Zével. ha választani kellene... hűha... ez most nehéz. inkább összegyúrnám a kettőt. :) bár biztos vagyok benne, hogy Zében is megvan az, ami a Bőgősben megvolt még pluszban, csak még nem hoztam ki belőle.)
ó, már megint a nyavalygás. hogy unom én ezt. :(