eszembe jutott Zé. már több, mint egy hete nem kommunikáltunk. nagyon tud ám hiányozni. :( küldtem rá egy sms-t, hogy merre jár, de nem kapta meg, valószínűleg lemerült a telefonja és nem volt lehetősége tölteni.
azon gondolkodtam tegnap, hogy a házasságom óta vele van az első hosszabb kapcsolatom. mert hát ez bizony kapcsolat. hívhatjuk barátságnak is, de annál több van kettőnk között, ezt mindkettőnknek be kell ismernünk. szóval lassan 9 hónapja tart ez az egész, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de tart. és inkább jó mindig, mint rossz. nem is tudom, hogy volt-e rossz. a múlt heti kifakadásom is inkább annak a csalódottságnak a terméke volt, hogy bejelentette az elutazását Erdélybe.
nem tudom, hogy ő gondol-e rám. szerintem igen. de erre nála van a válasz. elvileg szombaton jönnek haza, kíváncsi vagyok, mikor jelentkezik.
most, hogy egy kicsit több időm van a munkahelyen, olvasgatok mindenféle cikket, és kezdek rájönni arra, hogyan is kellene őt kezelnem. hogy milyen eltérések vannak közöttünk, de hogy azok simán kezelhetők, de nem hisztivel, meg ilyen kifakadásokkal, hanem türelemmel és megértéssel.
nem vagyunk egyformák. egy pár dologban nem. máshogy éljük meg a kapcsolatainkat (nemcsak a kettőnkét, a többit is, úgy általában). meg hát az alapvető különbség, hogy ő férfi, én meg nő vagyok. és bár már elolvastam a szakirodalmat ebben a témában (Vénusz és Mars), mégis eltávolodtam annak a szellemiségétől, a férfiak ilyen szemmel való nézésétől, megértésétől. vissza kell ide kanyarodnom, mert ez a helyes út.
sokszor jut eszembe, hogy leszarom a stramm 40-es pasit. nem tudom jön-e, és ha igen, mikor. inkább szeretném a Zével való kapcsolatomat normális pályára tenni, terelni. olyanra, ami mindkettőnknek jó. úgy érzem, képes vagyok türelmesnek lenni vele. és tudom, hiba lenne, ha meg akarnám változtatni. hiszen én sem vagyok hibátlan. csak csiszolódni kellene, megérteni egymást, elfogadni egymást. néhány dolgot tisztázni és talán nem is lenne másra szükség...
és most megint nem a kétségbeesés munkálkodik bennem, hogy ha Zé nem, akkor más úgysem lesz. mert nem erről van szó. főleg, hogy Zénél jobbat nagyítóval sem találhatok. egyelőre legalábbis. vagy nem tudom. nem tudok semmit, az a legjobb. :)
najó, egy valamit biztosan tudok (és most fellebbentem a fátylat a nagy titokról): csini és önbizalomtól (és nem hájtól) duzzadó csaj leszek. újra megkezdem a testmozgást, és már folyamatban van a diéta is. most nagyon elszánt vagyok, és most nagyon kitartó leszek. ez tuti. véget kell vetni a kövérségnek, nincs mese.
meg fogom mutatni a Világnak, hogy én milyen jó NŐ vagyok és kész. megcsinálom, ez most nagy-nagy fogadkozásnak tűnik, de megcsinálom. nem bírok így élni tovább, ebben a testben. egyszerűen nem bírok és nem akarok tovább így élni. tetszeni akarok. mindenkinek. vagy nagyon sok mindenkinek. de persze elsősorban magamnak. ez a legfontosabb. aztán meg Zének. ez is fontos. azt szeretném, ha büszke lenne rám, hogy milyen csinos és szép vagyok (nemcsak okos és vicces). azt szeretném, ha úgy érne hozzám, úgy lenne velem, úgy lenne mellettem, hogy mindig vibráljunk picit és tényleg öröm legyen rámnéznie, megjelennie velem bárhol. mert ha ez van, akkor én is örülök és boldog vagyok.
én, a maximalista alkat, nem is értem, hogy bírtam ki 30 évig abban az ocsmány testben. most már végképp elég ebből. és nem sebészkés kell, legalább is a testem 90%-ának esetében nem, hanem mozgás és diéta. ennyi a titok. :)