miniszabin voltam a

hétvégén. anyukáméknál. nem volt túl fényes, vasárnap délutánra kipattant a családi fesztivál, a Tesómban elfojtott 30 évnyi düh robbant ki és hát csúnya volt az egész. én inkább félre vonultam, nem akartam igazából részese lenni, így is gyomoridegem lett egy pillanat alatt, visszatértek a gyerekkori érzések, amikor is nagyon-nagyon féltem aputól, nagyon-nagyon sajnáltam az anyukámat, és legszivesebben elhúztam volna otthonról a csíkot, örökre. vasárnap délután is volt egy pont, amikor már ott tartottunk, hogy fogjuk anyut és beülünk a kocsiba, és otthagyjuk aput a fenébe. aztán oldja meg az életét egyedül. anyu meg hozzám költözik, legalább addig, míg valami nem történik. vagy kirakom az albérlőt, és beköltözik oda. de alapvetően nem ez a cél, hanem az, hogy a helyzet otthon normalizálódjon, csak tudom, ha nem vagyunk ott, akkor apu folytatja az ámokfutását tovább, amibe anyu már belebetegszik teljesen, meg mi is. ezt már nem lehet ép ésszel kibírni.

hétfőre nagyjából megjavult mindenki, és elindultunk Tiszakécskére strandolni egyet. aztán én vonattal jöttem haza, a Tesóm meg még otthon maradt, ő holnap jön csak.

nem mondom, hogy csak nekem volt problémás gyerekkorom, meg hogy csak nekem problémás a szüleim kapcsolata, de még az ellenségemnek se kívánok, de még csak hasonló légkört sem, mint amiben mi felnőttünk és élünk azóta is. mert ezek a dolgok csak csitulnak, csillapodnak néha, de ha apuból előjön az állat, akkor azt jobb nem tudni. néha azt kívánjuk, bárcsak lenne alkoholista. de nem. ő józanul ilyen. közben meg a templomban minden vasárnap képmutatóskodik, otthon meg azt mondja, ha annak idején anyut agyonütötte volna, akkor már rég leülte volna érte a büntetését, és nem volna semmi gondja. na, hát csak egy szeletke az életünkből.  

anyukámról csak azt kell tudni, hogy egy áldozat, aki szó nélkül megcsinál mindent, aki kb. kinyalja apu seggét 50 éve, mióta ismerik egymást. na, ezt a nőt akarta apu eltenni az útból. sajnos anyu meg hajlamos arra, mivel már nem bírja ezt a szekírozást, hogy akár a saját életének is véget vessen, meg teljesen depressziós legyen ettől (joggal és okkal), nyilván miattunk tart még ki, de már egyre gyengébb. felőrlődött az idegrendszere a hosszú évek során, ez nem vitás. és a miénk is. én most szinte nyugodt voltam (jó, persze belül nem, de nem akartam belemenni az üvöltözésbe), a Tesóm, a galamblelkű viszont teljesen kiborult. jobban, mint karácsonykor. üvöltött apuval, bőgött, majdnem nekiment megint. széttört egy műanyag széket. szóval teljesen kifordult önmagából. ő is gyerekkora óta baszogatva van, de mindig elfojtotta a dühét. én még csak-csak visszaszólogattam régebben, mert én az apám lánya vagyok, az ő vére (meg a nagyapámé ugye), én jobban szót is értek apuval néhanapján, de a Tesóm, meg anyu csak nyeltek állandóan. na, ennek most lett vége. 

azért a tegnapi strandolás jó volt. talán apu megértett valamit az előző napi üvöltözésből, nem tudom. hogy meddig fog tartani a jófejsége, az még kérdés. majd kiderül...

egyéb nincs, Ozorát várom ezerrel. csak az tart életben. :)