ölni tudtam volna

egy morzsányi fűért a hétvégén. szombat este, meg vasárnap egész nap Nancyt néztem, szívtam a cigarettákat egymás után, csak hogy csillapítsam a spangli utáni vágyamat. soha többet nem csinálok olyat, hogy nincs otthon egy inci-finci darabka sem. mindig kell, hogy legyen utánpótlás, különben vége a világnak.
péntek este nem mentem át Bétához, hanem jól bealudtam.
szombaton viszont korán átmentem a Tesómhoz, főzőcskéztünk egész délelőtt, tök finomakat, nagyon élveztem. Anyuék délre jöttek, névnapozni, ettünk egy jót, meg beszélgettünk. utána hazamentem, vártam, hogy Bőgős jelentkezzen, de nem tette. aztán igen, este 10-kor, hogy menjek át a szomszéd utcába, egy házibuliba, de nem mentem. nem is válaszoltam az sms-ére. inkább lefeküdtem aludni.
vasárnap délelőtt rácsörögtem, hogy mi van vele. mondta, hogy még a házubliban van, tőlem 1 háztömbnyire, kb. 50 méterre, és hogy nem vesztettem semmit, hogy nem mentem. meg, hogy most akkor ő hazamegy gyakorolni, meg próbálni.
remek. át se futott az agyán, hogy legalább 5 percre felugorjon, ha már ott van a szomszédban, hogy megnézzen, mi van velem, egy csókra, egy ölelésre, akármire. ez aztán eléggé rosszulesett. vagy legalább mondta volna, hogy "bocs, nem megyek most fel, mert késésben vagyok, vagy fáradt vagyok, vagy akármi..." de nem. eszébe sem jutott. erről ennyit. úgy berágtam és úgy elkeseredtem, hogy ez az ember ennyire nem kíváncsi rám, hogy ennyire nem jelentek neki semmit, hogy ennyire nem vagyok senkije... legszivesebben elküldtem volna a francba. de nem tettem. kikapcsoltam inkább a telefont, hogy még csak kísértésbe se essek. inkább néztem a sorozatomat.
este aztán a Tesómmal 2 órát telefonáltam, átbeszéltük a Bőgősös szitut. arra a következtetésre jutottunk, de erre már én is rájöttem előtte, hogy most már tényleg le kell ülnöm vele beszélni, mert ez így nem mehet tovább.
csak akkor találkozunk, mikor neki jó, mikor én szeretném, akkor nem. nem tudok semmit előre tervezni, mert minden csak ad hoc, csak bizonytalanság. ráadásul mindig hétköznap találkozunk, ettől én állandóan hulladék vagyok a munkahelyen, egyszerűen nem bírom már, elfáradtam. nem tartalmasak az együttlétek, nem emberi időben találkozunk, elegem van. és nem szakítani akarok vele, csak megálljt parancsolni ennek az őrületnek. lássa be ő is, hogy más az életvitelünk, a bioritmusunk, igenis próbáljon meg ő is alkalmazkodni hozzám, ne csak én őhozzá. oké, néha elmegy hétköznap is egy hajnalig tartó akármi, de egyre rosszabb ez így, egyre nehezebben viselem.
mindenesetre én most egy darabig nem keresem, mert bár hiányzik mint az állat, de annyira megbántva érzem magam, hogy nem vagyok hajlandó életjelet adni. keressen ő, ha akar valamit. én most egy darabig látni sem akarom. a héten nem is fogok ráérni péntekig, az biztos.
ma reggel a laborban kezdtem, vérvétel. tök ügyes volt a néni, egy szúrásból simán levette a vért. a sorbanállás volt előtte csak a gyalázat, hiába mentem oda időben, mégis kellett. ma még visszatakarodok a leletekért, majd el a sebészhez, remélem minden eredmény jó lesz.
aztán este Béta és Palcsi érkezik dumálgatni és ennyi.