a tegnapi nap folyamán.
először, mikor Karcsi barátom bejelentette, hogy a barátnőjét Párizsba viszi és ott fogja megkérni a kezét a jövő hét végén. ez több okból is meghatott:
1. Karcsi úgy tűnik végre révbe ért, megtalálta azt a lányt, akivel le akarja élni az életét.
2. Párizsban leánykérés... hmmm... ennél többet talán nem is kell mondanom... álmaim netovábbja lenne egy ilyen esemény...
másodszor, mikor András fotókat mutatott a gyerekeiről. este ugyanis találkoztunk, végül nem mentem fel hozzájuk, mert betegek a kissrácok. a Stexhez beszéltük meg a randit, viszont ott nem volt hely, így átvittem a Kamrába. megittunk 1-1 pohár bort és beszélgettünk kicsit. egyszercsak elővette a képeket. nagyobbik fia, Mihály, 3,5 éves, kisebbik fia, Mátyás, 10 hónapos. gyönyörűségesen szép, csodálatos gyerekek. nagyon aranyosak. és hát belegondoltam, hogy egyidősek vagyunk, és ő már itt tart... és hogy már mióta ismerjük egymást, hogy miken mentünk keresztül együtt... a régi szép emlékek... és akkor ennek az embernek van 2 fia... no, hát egészen elpittyedtem. ahogy dumálgattunk, azért újfent rájöttem, hogy bármennyire is életem egyik legnagyobb szerelme volt anno, 13 évvel ezelőtt ez a pasi, mai eszemmel már biztos, hogy nem bírnám elviselni, tuti, hogy nem kellene nekem. rémes természete van, baromira nem lennénk egymáshoz valók. még jó, hogy kövéren nem kellettem neki. :)
nem volt eseménymentes a nap egyébként sem, mert 76-os barátnője küldött üzenetet iwiwen, hogy hívjam már fel, fontos lenne velem beszélnie. el nem tudtam képzelni, hogy mivan... kiderült, hogy 76-ossal éppen szakítófélben vannak. kb. ugyanazt csinálja vele, mint velem anno, 2 évvel ezelőtt. hihetetlen okossággal és magabiztossággal osztottam neki az észt. ami már csak azért gáz, mert a saját problémáimban kurvára nem vagyok ilyen határozott és bölcs.
Bőgős nem jelentkezett tegnap egész nap, meg még ma sem. én sem hívtam. nem tudom, mikor fog előkerülni, nem tudom, mi lesz velünk.
én mindenképpen szeretnék vele beszélni azokról a dolgokról, amik nem jók, amik bántanak, amikben kompromisszumra kellene jutnunk. ma reggel is az járt a fejemben, hogy szünetet fogok kérni, hogy gondolkodnom kell kettőnkről, a közös jövőnkről. nem akarok vele szakítani, csak azt szeretném, ha érezné a hiányomat, ha érezné, hogy elveszíthet. viszont mikor ezeket végiggondolom, hogy mit és hogyan fogok neki mondani, akkor szabályosan gyomoridegem lesz és halálfélelem tör rám, fizikai rosszullét kerülget... nagyon durva... tudom, hogy nem olyan ember, aki feladja, és én sem akarom feladni. csak azt akarom, hogy mindketten jól érezzük magunkat ebben a kapcsolatban. ha együtt vagyunk vagy ha éppen nem, akkor is. türelmes leszek és mindent megértek, ha ő is betartja a közösen alkotott szabályokat. csak tudnánk már megbeszélni... fogalmam sincs, hogy mikor kerül rá sor. és ez már nagyon nyomaszt. vasárnap játszik, ahhoz biztosan kell majd az erősítője, ami nálam van, vagyis előtte fel kell jönnie hozzám érte, tehát hívnia kell... most erre várok... mondjuk elég gáz lesz, ha csak az erősítő miatt fog keresni. ha másért nem. de most ez sem érdekel, muszáj beszélnünk.
a legrosszabbkor döntök egyébként úgy, hogy 1 hónap szünet, vagy mittomén micsoda, mert pont jövő héttől fogok otthon fetrengeni, magányosan a négy fal között. de vállalom. gondolkodjon. meg én is. aztán majd lesz valami.
elhatároztam, hogy dafke nem fogok szólni neki, hogy mikor lesz a műtét. megígérte bár, hogy majd bejön velem, meg ott lesz, mikor felébredek, de szerintem simán elfelejti, vagy egyszerűen csak nem fog ráérni. én bizony nem fogom emlékeztetni. de megjegyzem, hogy ennyire nem tud figyelni rám, hogy ennyire nem tud velem foglalkozni, hogy egy ilyen, számomra jelentős esemény alkalmával sem képes velem lenni, támogatni a jelenlétével.
az a baj, hogy nem érzem, hogy jelen lennék az életében. egyszerűen nem von bele szinte semmibe. nem enged közel magához, nem ad egy pici szeletet sem magából. semmit. és ez rosszul esik... 5 hónap után azért kicsit többet várnék... ja, hát igen... hétfőn leszünk 5 hónaposak... ráadásul, ha kérek most 1 hónap szünetet, abba a születésnapja is beleesik majd. de én aztán megállom, hogy ne keressem még aznap sem.
Béta azt mondta, túl korán szedtem le a naptárat. túl hamar olvadtam fel, túl hamar hajítottam el a páncélomat, amivel januárban gyönyörűen felvérteztem magam.
vissza fog kerülni a naptár. vissza fog kerülni a leszarás, az eltűnés az életembe. aztán gondolkodjon. nézze a pornó dvd-t, amit kölcsönkért és mérlegeljen, hogy recska, vagy velem szexelés. (rajta kívül nem volt még olyan, aki inkább a dvd-t választotta volna helyettem...) kapjon ínhüvelygyulladást a hokizástól, hogy ne tudjon bőgőzni. aztán majd teperjen. meg viselkedjen normálisan. vagy ne. az ő döntése.
bárcsak ne szeretném ennyire... bárcsak ne lennék oda érte ennyire... bárcsak ne tudnám, hogy minket egymásnak teremtett az Ég... akkor sokkal könnyebb lenne minden. de így... így baromi nehéz... :(
ma elküldtem 3 önéletrajzot, különböző helyekre. halleluja. remélem lesz valami okosság belőle. :)
este a Koshoz megyek. a Sandokanba terveztük a bulit, de szerintem meggyőzöm, hogy maradjunk inkább otthon. olyan alkohol készlete van, hogy egy hétig ihatnék ott folyamatosan, akkor se fogyna el. :)
holnap Flash koncert lett volna, végre a Tesóm is eljött volna, erre kiderült, hogy Barcs Miki elesett hétfőn, megrepedt egy bordája, úgyhogy nem képes sajnos fellépni. :( kéne valami másik program holnapra. tud valaki valamit???? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése