arra (is) jó

volt a tegnapi babalátogatás, hogy ismét elhatalmasodott rajtam a vágy, hogy gyereket kellene szülnöm. idén 33 éves leszek, lassan itt az ideje. ha most szülnék, akkor is 50 éves lennék, mire a gyerek leérettségizik... azért ez elgondolkodtató... :(

Bőgőssel egyébként pont kedden merült fel a gyerektéma, csak úgy érintőlegesen, aztán abban maradtunk, hogy "drága dolog a gyerekvállalás"... meg szerintem önző gecik vagyunk mi még mindketten ahhoz, hogy egyelőre gyerekünk legyen.

pedig a tegnapi látogatás során, Vikiéknél nagyon kitört belőlem az irigykedés, meg az anyai ösztön. persze meg nem fogtam volna a babát, annyira azért nem. nem vagyok (még) ilyen gyömöszkölős, dajkálós... nyilván, nem vagyok érett még ezekhez a dolgokhoz. de "örömmel" látom, hogy Viki sem lett más attól, hogy van egy gyereke. ugyanaz a szeleburdi, vicces csaj, mint eddig. imádja a pici babáját, de nem múlt el belőle az őrület sem, persze egészséges szinten tartva. és ez klassz. :)

a látogatás során Lackó is előkerült, na, akkor hatódtam meg igazán, mikor a kis hármasunk így összejött... nyár óta nem volt rá példa sajnos. :(

nagyon jól éreztem magam náluk, őszintén szólva, már várom, hogy mehessek újra. (remélem, ők is visszavárnak...) Gyuszin éreztem, hogy még fel kell engednie velem kapcsolatban, de megértem. ő amúgy is a problémásabb kettőjük közül. igazi kos. :)

(kis műhelytitok egyébként, hogy éppen most folyik az ISO auditálás nálunk. én kitakarodtam az irodából, de egy közeli gépnél ülök, és nagyjából követem az eseményeket, közben meg blogolok. most pont azokat a papírokat nézik, amiket még reggel gyártottam le, mert nem voltak készen. milyen jó, hogy bejöttem ma időben dolgozni... :D)

Bőgőssel este a Gödörbe mentünk volna, de hívott, hogy "rájött a rák"... először nem értettem, hogy mi van, nagyon megijedtem. kiderült, hogy fej- és hátfájással ébredt tegnap, alig bírt délután tanítani. így inkább pihen, nincs bulizás. ezzel egyet is értettem, mert most nagyon fontos, hogy a mai próbára összeszedje magát, és hát szombaton meg a nagy-nagy koncert, a várva-várt... :) amúgy meg én is fáradt voltam, úgyhogy nem volt nehéz lemondani a találkozásról. najó, az ő személye hiányzik, de a bulizást mindenképpen szívesen hagytam ki.

este 10 után értem haza. ettem még, tévéztem, aztán két slukkot szívtam eü okokból (görcsölt a hasam Vérnénnye miatt) egy maradék spangliból, megnéztem egy South Park részt (a Gyűrűk urásat... bazeeeeeeeeeeggggg!!!!! kibaszott nagy!!!!), majd eltakarodtam aludni.

az ágyban még kicsit járt az agyam (a fű is hatni kezdett) és azon gondolkodtam, hogy mennyire nem voltam még soha életemben biztos senkiben és semmiben. hogy mennyire nem volt még az, hogy én valakinek igazán gyereket akarjak szülni. persze, az exférjemnek akartam, de azért, mert az akkori melómból meg akartam valahogy szabadulni, viszont biztos voltam benne, hogy hulladékság lett volna az egész gyereknevelés, meg a további életünk együtt. na, meg 76-osnak is szültem volna gyereket, nade ott se volt minden rendben, tudtam én, max. meg akartam fogni vele, illetve elragadott a hév, hogy milyen jó vele, meg örök élet, meg egy nap, meg mittomén...

de most. most annyira biztos vagyok magamban, és a Bőgősben. egyszerűen ennyire még sohasem... senkiben és semmiben. annyira érzem, tudom, látom, tapasztalom, hogy Ő az, akivel le tudnám élni az életem, akivel a gyereke(ke)t fel tudnám nevelni, aki szellemileg a legtöbbet tudná adni egy gyereknek, meg nekem is, aki megtestesíti a Társ, Barát, Szerető hármast egy személyben... Ő az, akire szükségem van...

mire ezt átgondoltam, már folytogatta a torkom a sírás. az örömkönnyek bugyogtak fel belőlem. közben persze a halálfejes sálját szorongattam és végül álomba sírtam magam. örömálomba. :) de úgy elaludtam, hogy ihaj. :)

reggel erőt vettem magamamon, felkeltem időben, hajat mostam, szépet sminkeltem, majd bejöttem dolgozni. nem is hiszem el, hogy ennyire kemény vagyok... :)

minden gondolatom a Bőgős körül jár... szinte hihetetlen, hogy létezik... hogy megtaláltuk egymást...

talán már írtam, hogy P!nk dalokat hallgatok, és mennyire más boldogan hallgatni őket, mint szomorkodva. van a Long way to Happy c. száma, amitől eddig tök depis lettem mindig, most meg már úgy hallgatom, hogy "igen, hosszú az út a Boldogságig, de én megtettem ezt a hosszú utat, kiböjtöltem, vártam eleget, úgyhogy megérdemeltem, hogy legyen egy olyan férfi az életemben, mint a Bőgős..."

és még ez a kapcsolat sem indult egyszerűen, itt is türelmetlenkedtem elget, meg kavartam a szart magam körül, meg ő is kért pihenőt, meg én is agyaltam, meg tipródtam, hogy merre legyek arccal... de nincs ezen mit gondolkodni. így van jól, ahogy van. ráadásul csak egyre jobb lesz, meg egyre közelebb kerülünk egymáshoz... én lassan (és ez nem türelmetlenkedés) forszíroznám az összeköltözést. pusztán csak azért, mert bizony bármekkora közhely, de igaz: "lakva ismerszik meg az ember..." tudom, hogy nála ez a költözés nem olyan egyszerű. van most egy biztos helye, ha eljön onnan, és nekünk valami miatt mégsem jönne össze, akkor hova megy??? Csillához vissza biztosan nem mehet...

azért én is félek az egésztől. mert egyikünk sem egyszerű ember. én ráadásul elég jól hozzászoktam a "szingliléthez". hogy nem kell senkihez alkalmazkodni hosszú távon. ő meg ugye... gyakorlás, meg saját kis heppek... na, hát kemény menet lenne... lesz... mert egyszer mégiscsak cuccol... :)

de hát miért ne tudnánk megoldani a dolgokat? mindketten elég jól tudunk alkalmazkodni (bár ez majd tényleg "helyzetben" fog megmutatkozni igazán), szeretjük egymást... talán ez a legfontosabb... ennél nem is kell több... a szeretet ereje mindent megold!!! :)

húúúúúú, ez már nagyon gennyes, nyálas, rózsaszínfelhős... undorító, nem??? ;)

csak hát az a nagy büdös helyzet, hogy így érzem magam. talán még soha nem voltam ilyen boldog igazán, őszintén. maximum hazudtam a boldogságot. de most nem. :) most ez a frankó. és nagyon remélem, illetve szeretném, ha a Bőgős is így érezné magát... ha rólam, kettőnkről van szó.

jó lenne, ha valaki csekkolná... de nincs olyan közös ismink, aki megtehetné... ehhh... nade, azért ha vele vagyok, az öleléséből, a tekintetéből minden kiderül, kérdés nélkül. szóval nem aggódok. :)

sáláláláááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!! :D