mindehhez hozzátartozik, hogy nem véletlenül nem írtam a múlt héten. március óta ez volt az első olyan hét, amikor úgy felkúrtam magam mindenen, mint régen. minden fos összejött, takonyhányásfosgeciszar hét volt, és úgy éreztem, minden hiába, végem van, és nem tudok visszatérni arra az útra, amire kellene, amire márciusban ráléptem. valahogy azt éreztem, hogy szerencsétlen vagyok, és ezen nem tudok változtatni. :(
viszont már csütörtök este volt egy nagyon jó pár órám, mert felmentem Vikiékhez dumizni (csak Valtival volt kettesben otthon), és nagyon jól éreztem magam. kellemesen és gyorsan repült el az a cirka 6 óra, amit ott tölöttem. pénteken szokásos munkanap, de már jobb kedvvel, majd munka után találkozó Almával, akivel úgy eldumáltam az időt, hogy már csak a meccs szünetében értem haza. de megérte. :)
1:0-nál egyébként pont egy kocsmánál jártam, ahova egyből berohantam, mert nagy üvötözés ment, hogy mennyi a meccs. akkor ismételték pont a gólt, meg is néztem a plazmatévén, csak úgy, az ajtóban állva, aztán rohantam haza, hogy a második félidőt már láthassam egyben. ÉS MILYEN JÓ VOLT!!! fantasztikus akaraterővel, küzdeni tudással győzte le a magyar válogatott a svéd csapatot. és végre miénk volt az utolsó szó. :)) mondjuk ettől függetlenül jó lett volna Ibrát lerúgni, csak úgy a hecc kedvéért megért volna még egy pirosat is, de szerencsére nem volt erre szükség. :)
szombaton Banyával volt nagy beszélgetés, ami mindkettőnknek nagyon jót tett. már maga a találkozás is. jártunkban-keltünkben pedig megbeszéltük az aktuális problémáinkat, bőgtünk is persze, mint minden alkalommal, amikor rájövünk, hogy 21 éve mi vagyunk egymásnak. Neki meg rajtam kívül nincs is igazán senkije, aki ennyit tudna segíteni, aki ennyire megértené, mint én, meg aki ennyit tud róla, mint én.
este aztán Gyuszival levonatoztunk Agárdra, ott várt Barbi, Viki és Valtika. a gyerkőc korán elaludt, így már hamar a tettek mezejére léptünk, és nekiálltunk leépíteni agysejtjeinket. ja, persze egy isteni chilis bab vacsora után. :) szóval ment az aljasodás, szerintem mindenkinek igen jól sikerült, és éjfélkor már ágyban is voltunk. :)
vasárnap meg intenzív napozás, pancsolás, hűsölés ment, fincsi ebéddel (én a chilis babot toltam továbbra is) és jó hangulattal fűszerezve.
hazafelé a kocsiban felébredt bennem valami anyai ösztön-féle... nem is tudom ezt mire vélni. pont szombaton beszéltük meg Banyával, hogy egyikőnk sem érzi úgy, hogy gyereket szeretne, ehhez képest Agárdról hazafelé megmoccant bennem valami, mintha egy kapcsolócska "ON" állásba került volna, ami 30 évig "OFF"-ban volt. Valtival beszélgettem, és búcsúzóul már puszikat is kaptam tőle, pedig előtte még azt sem hagyta, hogy a kezét megsimizzem. arra gondoltam akkor, meg azóta is, hogy milyen jó lenne Valtival még több időt tölteni, tényleg felolvasni neki a Pál utcai fiúkat, ahogy megígértem a kocsiban, meg majd persze végigjárni azokat a helyeket, ami benne van (Grund, Füvészkert), illetve felbukkant a gondolat bennem: jó lenne a saját gyerekemmel megtenni ugyanezt. no, ilyenre már jó ideje nem volt példa, talán még soha nem is gondolkodtam rajta, mert egyszerűen nem éreztem késztetést. most viszont igen. :)
és bár most nem kezdtem el tiszta erőből rágörcsölni, meg sóvárogni, hogy de jó lenne egy gyerkőc, de alapvetően "apakereső" üzemmódba kapcsoltam, legalább is a tudatomat ebbe az irányba fordítottam, ilyen irányú pozitív gondolatok születnek meg bennem, és minden cselekedetemmel meg is akarom ezt támogatni. ma pl. Érden találtam egy klassz családi házat, ami ideális lenne a családalapításhoz, és ha el tudnám adni a lakásaimat, meg is vehetném. ráadásul Zsóéktól 2 utcányira van, ami nem elhanyagolható szempont. :) Érd most nagyon szívcsücsök lett, mióta Zsóéknál voltam. a szombat esti vonatozás közben is csak néztem ki sóvárogva a házikókra, a kertekre, hogy milyen jó lenne ott élni. mert onnan a főváros nevetségesen közel van, bármilyen közelekedési eszközzel indul is el az ember.
persze már most hiányzik Mindenki, Alma, Banya, Barbi, Viki, Gyuszi, Valti, de hát nem is most óta, hanem mióta elváltunk, már azóta, rettenetesen.
boldog vagyok és köszönöm, hogy Ők vannak, léteznek, hogy vagyunk egymásnak, és hogy mindig számíthatok Rájuk, ahogyan Ők is rám.
és innen nézve meg már nincs is semmi problémám, és a múlt heti görcsölés a távoli múlt ködébe veszik. :)