túléltem a tegnapi Valentin-napot. kb. pont telibefostam, és nem agyaltam azon, hogy mennyire geciszar egyedül. leginkább azért nem agyaltam ezen, mert szeretek egyedül lenni.
elhatároztam, hogy amíg nem jön valaki, aki tényleg meg akar ismerni, és magamért szeret, nem azért, aki lehetnék, illetve aki nem vagyok, addig nem fárasztom magam semmiféle patkány pasival. és persze nem is gyötröm magam azzal, hogy más legyek. és ez leginkább a külsőre vonatkozik. mert nekem jó így, ahogy vagyok. szép vagyok, kívánatos vagyok, és aki nem akar/tud/mer/képes emögé (a külső mögé) nézni, az amúgy is menjen a picsába. és ezt nem azért írom, mert tegnap este is zsíros kenyeret zabáltam lilahagymával és pont telibefostam, hogy mit vacsorázok és hány kg vagyok. nem érdekel!!!
különben meg remek volt a vacsorám, mert a barna kenyér volt a szénhidrát, a libazsír a zsír, a lilahagyma a vitamin, a picinyke fetasajt a tetején meg a fehérje. szóval jó kis kombó, bár tény, hogy nem túl fogyókúrás, de annyira jól esett, hogy az nem igaz!! :) most persze ég a belem a hagymától, mert hát ugye epés vagyok, de azt is leszarom. :) kurvajót zabáltam este. :)
pénteken munka után leszaladtam Banyához. jó fáradtak voltunk mindketten, de azért sokáig beszélgettünk este. aztán szombaton túráztunk egy hatalmasat délelőtt a térdig érő hóban. nagyon élveztem! :) annyit mentünk, hogy a végén már nagyon fájt a lábam, de megérte! :) sütött a nap, jó volt az idő, nem is fáztam egy idő után már, és klassz volt az egész. :)
délután fél5-re értem haza, és jó is volt, hogy hazamentem (Banyám még marasztalt), mert megjött, korábban, mint gondoltam, hogy jönni fog, és úgy görcsölt a hasam, hogy vasárnap már csak fetrengeni tudtam. :( de legalább hétfőre lezajlott a java ennek a szarnak.
elképesztő, hogy micsoda problémák vannak a Világban. sajnos egy csomó ember felszínes, és a kapcsolataiban is így dönt. azt kell, hogy mondjam, aki ilyen, annak még nincs elég tapasztalata, és talán IQ-ja sem, és csak bízhatunk benne, hogy ezek a dolgok idővel megváltoznak. ez a rohadt külsőség, amiről én már középiskolás koromban fájdalmas verset írtam, mert már akkor is attól szenvedtem, hogy nem kellek senkinek.... szóval a külsőségek, ma már csak ezek számítanak. a normális emberek, akik képesek lennének szeretni, törődni a másikkal, normálisan viselkedni, megteremteni a harmóniát, működtetni egy kapcsolatot, azok meg nem kellenek senkinek, mert nem milliomosok és/vagy modellkinézetűek. ez a szomorú valóság. :( mondjuk aki ezek alapján választ, az is őt minősíti. nincs az a szorongatott helyzet, hogy én egy ilyenbe belemenjek. persze, van már annyi eszem, meg tapasztalatom, hogy ne tegyem. ezeknek a felszínes embereknek csak drukkolni tudok, hogy eljussanak az én szintemre. és még akár segítenék is nekik, de erre már nincs erőm. pont elég a saját életem megoldása, meg még azoké, akik közel állnak hozzám. a többi már nem fér bele az életembe. persze, ha idejönne hozzám, hogy beszélgessünk erről-arról, akkor nem küldeném el.
a másik elképesztő, hogy emberek hogyan képesek úgy viselkedni, ahogy. a közvetlen környezetemben vannak most többen is, akik hasonló problémával szembesültek. hogy a párjuk, mikor eljut oda a dolog, hogy "lapát", akkor elkezd fűt, fát ígérgetni, hogy majd "megjavul". WTF? nem az lenne egyrészt a legjobb, ha el se kéne jutni egy ilyen pontra? meg ezeknek nem az a vége mindig, hogy egy hét múlva már elfelejtődik a dolog, és ott van a szararc az ember mellett?
másrészt meg vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen nem lehet fogadkozással, illetve változtatási igénnyel megváltoztatni. egy pasinak, hiába ígérgeti, nem nő meg a farka 1 hét alatt 10 cm-rel. mert nem. mert képtelenség. na, amikor ilyen alap dolgok hiányoznak (ez csak egy sarkos példa volt), akkor be kell látni, hogy nem működik a dolog, és kész. tovább kell állni. vagy ki kell adni az útját a másiknak. nincs mese.
higgye el mindenki, aki ebben a cipőben jár, hogy van az a pont, amikor már egyedül is jobb, mint egy szar kapcsolatban. sőt, azt kell, hogy mondjam, egyedül sokkal-sokkal jobb, mint egy szar kapcsolatban. erre én már jóideje rájöttem. és ezt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy gondolja át. nincs az a szar helyezt (lásd. az enyém, hogy tele vagyok hitelekkel, meg évekig éheztem szinte), amire azt tudnám mondani, hogy inkább maradok valakivel, csak ez a szar helyzet ne jöjjön. áhhh... kizárt dolog!!!
és igen, olyan pasira vágyom, aki figyelmes, és képes meglepni apróságokkal, és képes egy nyugodt, harmonikus életteret, kapcsolatot működtetni. mert én is ilyen vagyok. olyan, aki írna a tükörre reggel rúzzsal, hogy "szeretlek", meg ilyenek. szerintem ez a normális. és aki nem ilyen, az nekem nem kell. :) és jó lenne, ha egy-egy ilyen kedvességtől, üzenettől a pasik nem sokkolódnának be, hogy "jujj, ez a csaj már nagyon komolyan gondolja, hajjaj, akkor most mi lesz?" mi lenne bazmeg? végre szeret és törődik veled valaki? ez olyan fura? azt hiszed, hogy a nyakadon fogok maradni? ha így gondolod, akkor minek kezdtél velem? akkor nem az lenne a tiszta sor, hogy benyögd már az elején, hogy "én nem akarok komoly kapcsolatot", vagy valami?
miért kell attól félni, és ez most mind a két nemnek szól, hogy kimutassuk az érzéseinket a másik felé? és miért csak akkor tudjuk kimutatni az érzéseinket, ha már rezeg a léc, ha már sokadszor lett kiadva az ukász: "költözz!!"
mi a fene történt a Világban, hogy ez van? olyan furcsák az emberek, és olyan elkeserítő is ez az egész, hogy így van. :(
szombaton lenyomtuk a Pudlisokat a picsába. lehetett volna nagyobb is a különbség, de ahogy a Stretford Enden fogalmaztak: Evra is a Red, Suarez is a rat. szóval ennyi. ez volt a lényeg.
holnap az Ajax otthonában meccselünk, az EL-ben, kíváncsian várom, hogy mi lesz. :) remélem, nagy-nagy menetelés a döntőig. :)